Pruti hadjárat (1710–11)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pruti hadjárat (1710-11)
Orosz–török háborúk
Dátum 1710. november 20.1711. július 21.
Helyszín Moldvában és a Prut vidékén
Eredmény Oszmán-török győzelem az oroszok felett
Casus belli XII. Károly svéd király a törökökhöz menekült, s kiadását a szultán megtagadta a cárnak
Területváltozások Oroszország lemond Azovról, Taganrogról és több fekete-tengeri erődjéről
Harcoló felek
Russian coa 1645.png Oroszország
Coat of arms of Moldavia.svg Moldva
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Military flag of the Crimean Tatars.PNG Krími Tatár Kánság
Havasalföld címere.PNG Havasalföld
Parancsnokok
Shirinsky.jpg Borisz Seremetyev feldmarsall
Russian coa 1730.png I. (Nagy) Péter orosz cár
Icone Moldavie.gif Dimitrie Cantemir moldvai uralkodó
Flag of the Ottoman Empire (1453-1517).svg Baltaji Mehmed török nagyvezír
Haderő
Kb. 60 000 fő Kb. 150 000 fő

A pruti hadjárat az 1710-11-es orosz–török háború közismert neve.

A háború fontos előzménye volt, mikor XII. Károly svéd királyt a poltavai csatában az oroszok megsemmisítették és végig kergették Ukrajnán. Károly serege maradványaival a Török birodalomba Benderig (más néven Bengyeri, ma Moldova) menekült, ahol 1713-ig tartózkodott.
Károly a töröktől várt katonai segítséget az orosz cár ellen, mire Nagy Péter haladéktalanul követelte, Károly kiutasítását Törökországból.
III. Ahmed deklarálta a háborút és 1710. november 20-án az Oszmán Birodalom hadat üzent Oroszországnak.

1710-ben gróf Borisz Seremetyev betört a román területekre, majd 1711 elején a Nagy Péter vezetette 51 ezer fős orosz sereg nyomult be Moldvába. Az ország akkori uralkodóját, Dimitrie Cantemirt a törökök emelték trónra, ehelyett ő titkos tárgyalásokba kezdett a cárral az átállásról. A fejedelem abban bízott, hogy orosz segítséggel felszabadítja hazáját. A szultán azzal bízta meg, hogy tartsa szemmel Constantin Brâncoveanu havaselvei fejedelmet, aki szintén át akart állni a cár oldalára. Brâncoveanu a cárnak fegyveres segítséget ígért és ellátást Havasalföldön, ezért Péter háromszáz zacskó aranyat küldött a költségek fedezésére. De mivel Cantemir és Brâncoveanu ellenségek voltak, ezért kétszínű játékot űzött mind a törökökkel, mind az oroszokkal. A havasalföldi erőket a moldvai határnál állította fel. A cár mellé csak abban az esetben állt volna, ha az oroszok idejében benyomulnak Havasalföldre, de ha az oszmánok lennenének gyorsabbak, akkor megmarad a szultán pártján. Ez utóbbi következett be Péter cár kárára. A nagyvezírtől, Baltaji Mehmedtől való féltében a fejedelem visszaküldte a cárnak a pénzt, az ellátmányt pedig a török hadseregnek adta, amely benyomult Moldvába.

A török-havasalföldi erők az oroszok és a moldvaiak seregével szemben nemcsak, hogy majdnem két és félszeres túlerőben voltak, hanem még ellátásuk is jobb volt. A török sereg parancsnokságában ráadásul ott volt XII. Károly is, s nagyrészt az ő tanácsaihoz igazítottan dolgozták ki a törökök a stratégiát. A Vaslui mellett vívott stănileşti csatában Péter vereséget szenvedett, majd seregét bekerítették.

Péter ügyes húzással kivágta magát a szorult helyzetből. A cár ugyanis lepénzelte a nagyvezírt, s az nem diktált a békében kemény feltételeket. Tehette, az oszmánokat ez időben nem érdekelte a már kivívott pozícióinál jobban a Fekete-tengeri térség és Oroszország. Három nappal később, július 21-én aláírták a pruti egyezményt: ebben Oroszország elvesztette a még 1696-ban meghódított Azovot és az azovi erődöt. Taganrogot valamint egy sor más Fekete-tenger felé néző 1696 és 1709 között kiépült erődítményt pedig le kellett rombolni. Ez persze a svéd király számára csalódás volt, hiszen ha akkor a nagyvezír megsemmisíti a cárt, azzal megtörhette volna a kialakulófélben nagyhatalmat, s akkor talán Svédország vesztésre álló katonai helyzete is megfordulna az északi fronton.

A törökök Velence és a Peloponnészoszi-félsziget irányába kezdeményeztek 1714-ben háborút, ami az osztrákok 1716-os belépésével a területvesztéssel járó pozsareváci békéhez vezetett. Az 1735. évi ezt követő orosz-török háborút sem az oszmánok kezdeményezik majd.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona (Atheneaum Kiadó, 2004) ISBN 9789639471252
  • Magyar nagylexikon' XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 251–252. o. ISBN 9639257117   (orosz–török háborúk címszó)