II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc
Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása (a kép a függetlenségi harc elbukása miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdańskban („Danckában”) készült)
Erdélyi fejedelem
Uralkodási ideje 1704. július 8. – 1711 februárja
Elődje	Thököly Imre
Utódja	nincs
Életrajzi adatok
Született	1676. március 27. Borsi
Elhunyt	1735. április 8. (59 évesen) Rodostó
Nyughelye	Szent Erzsébet székesegyház, Kassa 1906. október 29.
Házastársa	Hesseni Sarolta Amália 1696. szeptember 26.
Gyermekei	Rákóczi Lipót (1696–1699) Rákóczi József (1700–1738) Rákóczi György (1701–1756)
Édesapja	I. Rákóczi Ferenc
Édesanyja	Zrínyi Ilona

Rákóczi 8 évesen

Káhrgling: II. Rákóczi Ferenc

Benczúr Gyula (1844-1920): II. Rákóczi Ferenc elfogatása a nagysárosi várban (1869)

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban

Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) a Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem.

Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, mely révén Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé, amelyhez tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja I. Rákóczi Ferenc is voltak erdélyi fejedelmek.

Harca nem érte el a kívánt eredményt, de részleges sikere mégis volt: a Habsburgok elismerték Erdélyt önálló fejedelemségként és nem gyarmatosították. A magyarság körében ma is tisztalelkű és becsületes vezetőként él tovább emléke, mivel a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, s végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.

Származása, családja

Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Nővére Rákóczi Julianna.

Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról, s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt, akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf (1649–1711) és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő (1651–1703). Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is.)

A házasságból három gyermek született:

• Lipót (1696. május 28. – 1699. szeptember)
• József (1700. augusztus 17. – 1738. november 10.)
• György (1701. augusztus 8. – 1756. június 22.)

(Sarolta Amália 1706. november 16-án még egy kislánynak adott életet, aki azonban csak néhány hetet élt, s akinek bizonyosan nem Rákóczi volt az édesapja.)

Neveltetése

Alig volt három és fél hónapos, amikor apját elvesztette; a fiú anyjának szemefénye volt, aki férjének halála után fiával együtt a nagymamához (Báthory Zsófia, aki férjének halála után visszatért a katolikus hitre, fiát I. Rákóczi Ferencet is áttérítette; így II. Rákóczi Ferenc már katolikusnak született, és katolikus szellemben nevelték) költözött Munkácsra, ahol az 1677. év végéig maradtak.

Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába ajánlotta.

Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte.

Rákóczi három éves korában már lovagolni tanult és öt éves volt, amikor anyja férfiak gondozására bízta. Kőrössy György lett a kamarása (udvarmester) Badinyi János a nevelője vezették a gyermek nevelését hét évig, anyja felügyelete alatt. Az egyes tárgyakra más tanítói is voltak. A Rákóczi-házzal összeköttetésben álló előkelő családok gyermekeiből játszó- és tanulótársakat válogattak melléje. Szelíd volt, engedékeny, nem volt hajlama a zsarnokoskodásra, de azért úgy viselte magát, hogy tekintélyét folyton megtartotta. 1682-ben édesanyja letette az özvegyi fátyolt és június 15-én Thököly Imrével, a fölkelt magyarság vezérével lépett házasságra. Ezentúl a kis Rákóczi Ferencet is gyakran elvitték a táborozásba. A törökök vállalata 1683-ban Bécs ellen megbukott és ezzel Thököly szerencsecsillaga is hanyatlóban volt. Thököly nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott. A törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a „kuruc király” terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben is megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem akart megválni fiától.

Kevés idő múlva a török Váradon Thökölyt el is fogatta. Egész Felső-Magyarország Munkács kivételével Lipót birtokába került, a Rákócziak javainak legnagyobb részével együtt. A császáriak elfoglalták Sárospatak várát; a Rákóczi-ház ottani kincstárát feltörték és több milliónyi értékű aranyat, ezüstöt koboztak el. 1685 novemberében Antonio Caraffa gróf, majd Caprara gróf császári tábornok ostrom alá fogta Munkács várát is. Zrínyi Ilona oly elszántan védte a várat, hogy az ostrom, megszakításokkal, szinte három évig tartott. Rákóczi, a 12 éves gyermek is ott forgolódott a bástyákon, bátorítva, lelkesítve a vitézeket. Miután Zrinyi Ilona férjétől hasztalan várt segítséget, végül 1688. január 17-én Caraffa grófnak, az eperjesi bakónak kénytelen volt feladni a várat. A kapituláció után a Rákóczi-árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak.

Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonich Lipót, ekkor németújhelyi püspököt (későbbi esztergomi érsek), a magyarok ádáz ellenségét jelölte ki. Kollonich az 1688. március 27-én Bécsbe érkezett Rákóczi-családból, Rákóczi nővérét, a 16 éves Juliát, személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, Rákóczit pedig jószágigazgatója lakására. Négy nap múlva végbúcsút kellett vennie az ifjú Rákóczinak édesanyjától, akit soha többé nem látott, mert ugyanakkor a bíbornok rendeletére a csehországi Jindřichuv Hradecbe (Neuhaus) indították útnak, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveltessék, ahol április 8-án vették fel a szintaxisták közé «comes R.» névvel. Itt sokat szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. Miután a zárdából Badinyit is elküldötték, Rákóczi teljesen elszakadt régi környezetétől. Ezentúl többnyire tanáraival érintkezett, mert korán fejlett tudásvágya, örömest társalkodott idősebbekkel, mint tanulótársaival. A klastrombeli nemesi konviktus tagjai között kétségkívül a legkiválóbb figyelem tárgya volt; ezért a ház szélütött főnöke is vele szeretett sakkozni.

1690-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait; ez év augusztusában egyetemre ment Prágába, de ott is a jezsuitáknál szállt meg nevelője kíséretében. Később megengedték, hogy az egyetemhez közelebb költözzenek magánlakásba. 1691-ben nővérét nőül vette gróf Aspremont-Reckheim Gobert. 1692-ben Zrínyi Ilonát kiváltotta férje, aki fiát magával akarta vinni Törökországba, de ezt nem engedték meg, sőt azt sem, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Aspremont neje nevében követelte a törvényszerű leánynegyed kiadatását; de ezt Kollonics ellenezte. Ebből per támadt, melynek úgy vetettek véget, hogy Aspremont császári pátenst eszközölt ki Rákóczi Bécsbe jövetelére és nagykorúsítására. Az ekképp 1692-ben önállósított Rákóczi első dolga volt, hogy testvéries egyességre lépjen nővérével. Lipót meghagyta neki, hogy tapasztalatszerzés végett utazzék Olaszországba, ahová 1693 tavaszán el is indult és egy évig tartózkodott Olaszországban, többnyire Rómában, ahol főként a művészet remekeit tanulmányozta és e tárgyban még leckéket is vett.

Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától. Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.

A Thököly-szabadságharc után

1694 elején Bécsbe, majd Magyarországra utazott és május 25-én Sáros vármegye örökös főispáni székét foglalta el. Ez évben a Rajna mellékére utazott, hogy a Franciaország ellen harcoló császári sereghez mehessen; ekkor Kölnben a hessenrheinfeldi uralkodó gróf leányát megismervén, azt az osztrák udvar fondorkodása ellen is szeptember 25-én feleségül vette. Jó ideig a pataki várban, Szerencsen, majd eperjesi házában és azon kisebb váraiban lakott, melyek nem voltak ellepve osztrák katonasággal. Egyébiránt semmi közügybe nem avatkozva, magánéletet élt. A császáriak nem bíztak benne, ahogy a magyarok sem. 1696-ban született első fia, akit a keresztapául felkért I. Lipótról Lipótnak kereszteltetett.

1697-ben nagy nehezen kieszközölte, hogy római szent birodalmi herczegi rangja, ha utódaira nem is, legalább az ő személyére elismertessék. Lipót, ekkor már tíz éve, hogy nem tartott országgyűlést, egészen Kollonicsék abszolutisztikus szellemében kormányzott. A közelégületlenség nőttön nőtt.

1697. július 1-jén Thököly bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen Rákóczi birtokán, a Hegyalján támasztottak zendülést. Meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen, parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, ahol az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát a gyanú alól.

Ekkor akarták Kollonics mondását «Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végre katholikussá fogja tenni», érvényesíteni. Ennek ellenében a felkelő magyarok eszméje a haza szabadságának megmentése, vagyis a régi Ausztriától független Magyarország fenntartása volt. Bercsényi Miklós gróf volt ekkor az elégületlenek vezetője; mint szomszéd birtokos Rákóczival szoros barátságot kötött. Összejöveteleiken megállapodtak abban, hogy kedvezőbb idők beálltával azonnal megragadják az alkalmat és fegyverrel szereznek érvényt közös eszméiknek.

Az 1699. január 26-án megkötött karlócai béke Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei alatt.

A szabadságharc

A spanyol örökösödési háború küszöbön állott; 1700 őszén XIV. Lajos francia király Feriol őrgrófot küldte Rákóczihoz, aki ura nevében felszólította, hogy álljon az elégületlen magyarok élére, biztosítván egyúttal jelentékeny pénz- és fegyveres segedelemről. Rákóczi Bercsényivel együtt elérkezettnek látta a tett idejét és november 1-jén (éppen azon a napon, melyen II. Károly spanyol király meghalt), levelet írt a Habsburgok ellenségeként számon tartott XIV. Lajosnak – akivel felesége révén rokonságban is állt – és külügyminiszterének: «Franciaország jóléte és érdeke, úgymond, azon Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország a magyaroktól meg nem vonja segélyét». A Bourbon–Habsburg ellentét kiéleződésére már csak a megüresedő spanyol trónért folytatott versengés (spanyol örökösödési háború) okán is számítani lehetett, Rákóczi lépése ezért önmagában logikusnak tűnhetett, ám a Napkirályhoz írott leveleit rosszul megválasztott bizalmasa, egy Longueval nevű császári tiszt a bécsi udvar kezébe juttatta.

Rákóczi nagysárosi kastélyából könnyen menekülhetett volna, de beteg nejét nem akarta elhagyni. Solari császári tábornok 1701. április 18-án éjjel felsőbb parancsra elfogta és előbb Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították. Itt ugyanazon börtönbe zárták, melyből nagyapja, Zrinyi Péter 30 évvel azelőtt a vérpadra lépett. A kormány, semmibe se véve Rákóczi tiltakozását, osztrák urakból alkotta meg a rendkívüli törvényszéket. A vizsgálat során kiderült, hogy az ítélet (éppúgy, mint annak idején nagyapja, Zrínyi Péter esetén) csak halálos lehet. Felesége Rákóczi elfogatása után azonnal Bécsbe ment, ahol a küludvarok követei föllépése következtében rendeletet kaptak Rákóczi ügyének támogatására; még a jezsuiták is, francia érdekből kifolyólag felkarolták Rákóczi ügyét. Megnyerték a börtönparancsnokot, Gottfried Lehmann dragonyos kapitányt, aki 1701. november 7-én éjjel Rákóczit dragonyos közlegényi ruhában megszöktette. A fiatal főúr egy apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült, ahol védelmet és második otthont talált. Rákóczi élete azonban még itt is veszélyben forgott, főképp a fejére kitűzött 10 000 forintnyi díj miatt, úgyhogy jónak látta rokonánál, Sieniawski herceg koronamarsall nejénél, Lubomirska hercegnőnél vonni meg magát.

Bercsényivel Varsóban találkozott és újra felvették a kapcsolatot a francia udvarral. XIV. Lajossal közölt tervük szerint lengyel segítséggel tör be Rákóczi Magyarországba, hogy seregeit a már Linzig előrenyimult bajor választóhadával egyesítse.

A spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról a császári csapatok nagy részét. Munkácson új, kurucok vezette felkelés kezdődött és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek. Ő elérkezettnek látta az időt és eleget tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Lawoczne mellett Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 200 rossz parasztpuskákkal fegyverzett gyalogost és 50 lovas, ezzel 3000 főre emelve a sereg létszámát. Bercsényi némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a fejedelemhez.

A nemesek nagy része azonban nem állt mellé, mivel az egész felkelést parasztlázadásnak tekintették; úgy tűnt, Rákóczi hiába bocsátotta ki Vásárosnaményban kiáltványát a szabolcsi nemességhez. Hogy a fölkelést kivetkőztesse középi jellegéből, a kállai várdát bevette és ekkor a hajdúk katonai rendje csatlakozott hozzá: «a várban 4 kis ágyút találtam és néhány mázsa lőport, íme ebből állott tüzérségem!» - írja Rákóczi. Azután Huszt várát foglalta el Ilosvay Imre, mire egész Máramaros vármegye csatlakozott hozzá. 1703. szeptember 26-án már azt írhatta XIV. Lajosnak, hogy irányítása alá került az ország egészen a Duna vonaláig, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült elfoglalnia. Így a császáriak a Drávántúlra, Erdély és a várak egy részére szorítkoztak. Ekkor tette közzé Recrudescunt vulnera inclytae gentis Hungariae (fölrepedeznek a nemes magyar nemzet sebei) kezdetű világhírű kiáltványát, hogy igazolja ország-világ előtt támadását.

Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, ezért kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban amikor 1704. augusztus 13-án a höchstädti csatában angol segítséggel legyőzték az egyesített francia-bajor hadsereget, nem csak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. Adót nehéz volt kivetni, nem lehetett követelni, hogy a nép szolgáljon is és fizessen is. Ezért a pénzhiány ellensúlyozására nagy mennyiségű rézpénzt veretett; mely szokatlan volt a magyar földön, melyet az ezüst pengővel szemben kongónak, másként Pro libertate felirata után libertásnak neveztek; nehezen is volt megtartható a forgalomban.

A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelmmel való ellátása is meghaladta erejét. Rendes, jól fölszerelt katona nem volt több 7000-nél, míg a néphad és a köznemesi csapatok tízszerannyian. Alkalmas vezérek és tisztek, lovak és fegyverek egyaránt hiányoztak. A küzdelem, ennek dacára, a nemzeti had személyes vitézségével, változó szerencsével folyt tovább. 1704. június 13-én Forgács Simon nagy csatát vesztett Heister ellenében Koroncónál, Rákóczinak legrendezettebb gyalogsága, éppen az a fegyvernem, mely a tüzérséggel együtt csak igen gyengén volt képviselve a túlnyomóan lovasságból álló magyar seregben. A rácokat Rákóczi hiába igyekezett megnyerni a nemzeti ügy számára. A helyzetet nehezítette, hogy Horvátország is a császárt, semmint a magyarokat támogatta volna, sőt még az erdélyi szászok is Rákóczi ellen voltak, ezenkívül a császári hadsereg jelentékeny számban be tudott vetni Magyarország területén dán, porosz és bádeni csapatokat is. Amilyen szívósan küzdött a ruszinok és tótok Rákóczi zászlói alatt, épp olyan szívósan ragaszkodtak a rácok a császár ügyéhez.

1704 telén Rákóczi Érsekújvárt foglalta el, de a sikert ellensúlyozta a nagyszombati csatavesztés. Itt Rákóczi személyesen vezette a sereget, de hiányoztak kiképzett tisztjei, azért lehetőleg kerülte a nagyobb ütközeteket, csak portyázásra szorítkozott. A császáriak meg hiába arattak egy-egy nagy győzelmet; ellenük lévén a nép, amint elvonultak egyes vidékekről, ismét lángba borult mögöttük minden. Néhány francia tiszt, különösen La Motte ezredes, Vauban volt segédtisztje és De Riviere, Érsekujvár erodítője kitűnő szolgálatot tettek, főleg műszaki feladatok végrehajtásában.

Amikor 1705. május 15-én Lipót meghalt és utódja a békés hajlamú I. József lépett örökébe: a szabadságharc ügye a lehető legjobban állott. Rákóczi fáradhatatlanul dolgozott a szervezésen.

1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. [1] (az egyetlen kézírásban megmaradt teljes műve)

Serege ekkor érte el tetőpontját: 52 lovas-, 31 gyalog-, összesen 83 ezredre rúgott, mely a 1705. augusztus 11-ei gidrafai vereség után ismét talpra állott, sőt 1706-ban már 100 000-re emelkedett. A kormányzat szervezése végett Rákóczi 1705 szeptemberében országgyűlést hívott egybe Szécsénybe, ahol nemcsak a főurak és köznemesek, hanem az egyháziak is szép számmal jöttek össze. A «szövetkezett rendek» címmel vették fel és Rákóczit, akit még 1704. július 6-án erdélyi fejedelemmé választottak, «vezérlő fejedelem» címmel tisztelték meg, melléje az ország kormányzatára 24 tagból álló főtanács rendeltek. Ezt követően fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására. A szövetség pontjaira szeptember 19-én és 20-án felesküdtek úgy az egybegyűlt rendek, mint maga a fejedelem. Ezúttal Erdély volt a mérkőzés színtere; arra felé tartott az öreg Herbeville császári tábornok is.

Rákóczi 1705. november 11-én Zsibónál vereséget szenvedett, minek folytán Erdélyből ki kellett vonulnia. Némi vigasztalásul szolgált, hogy Vak Bottyán a dunántúli vármegyékben sikereket tudott felmutatni. Ezalatt Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt Nagyszombatban. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a szövetségek kötése.

A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.

1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását és I. József magyar királyságának abrenunciációját. Bercsényi ekkor gyújtó beszédet tartott, mely az emlékezetes «Eb ura a fakó! Mai naptól fogva József nem királyunk!» felkiáltással végződött. Beállott az interregnum. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. Rákóczi nem maga reflektált a magyar trónra, hanem jelölteket keresett; azonban minden kisérlete dugába dőlt, és ami még ennél is nyugtalanítóbb volt, XIV. Lajos a teljesített feltételek dacára is vonakodott a magyar fejedelemmel formaszerű szövetségre lépni, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt a reményt sem sikerült valóra váltani: a cár a svédekkel és a törökökkel vívott háborúban volt lekötve, sőt nem Rákóczit inkább csak e két ellenségével szemben igyekezett aduként felhasználni, semmit Bécs ellen támogatni.

A porosz királyfi trónjelöltsége érdekében Rákóczi Sziléziába akart törni, 1708. augusztus 3-án a trencséni csatában Viard és Pálffy megrohanták és seregét szétverték. A fejedelem lova felbukott, és Rákóczi ájultan esett le róla. Mivel a kurucok azt hitték, hogy meghalt, az egész had szétfutott. Ezt a csatavesztést többé nem heverték ki. Egyre több kuruc vezér állt át a császár táborába büntetlenséget remélve, Rákóczi visszaszorult Munkács és Szatmár környékére.

Ekkor az országban mindenféle jelei mutatkoztak a teljes fölbomlásnak. Minden nap egy-egy árulás hírét hozta. Ocskay egész csapatjával szökött Pálffyhoz. A legnagyobb pénzügyi zavarok köszöntöttek be. A sereg demoralizálva, sehol sem mer többé szembe szállni a császáriakkal. Az 1709-es malplaqueti vereség pedig végképp eldöntötte az örökösödési háború sorsát és ezzel Rákócziét is.

A fejedelem végső erőfeszítéssel francia, lengyel és svéd zsoldosokat toborozva megpróbálta újjászervezni erőit és 1710. január 22-én Romhány és Vadkert között nyílt csatát kockáztatott egy aránylag kisebb császári sereggel szemben. A csatában a svédek bekerítették, vagy szétzúzták az osztrákok hadoszlopait, s a győzelem biztos tudatában Rákóczi fosztogatást engedett katonáinak, mire az osztrákok rendezték a soraik egy részét, és ellentámadásukkal elűzték a svédeket a csatamezőről, a kuruc egységeket pedig szétverték.

Rákóczi rakoncátlan lengyel zsoldosai rövid idő múlva megszöktek az országból. Ugyanekkor Heister az áruló Ocskay feje vételét használván ürügyül, Győrben 1710 januárjában tíz kurucot végeztetett ki, köztük öt törzstisztet. S mindezeknél nagyobb csapásként, egyre iszonyúbban terjedt a pestis, főleg a rosszul ruházott és élelmezett kuruc táborban. A kimerült ország a végromlás szélére jutott. «Hadaim majd mind elszéledtek, biztos helyekre szállítandók családjaikat ...» írja Rákóczi, aki ekkor az orosz szövetséget kereste, de miután ez sem sikerült, békefeltételekkel kereste meg I. Józsefet. A császár Pálffy János tábornokra bízta az alkudozásokat, azonban az ő szavában nem bízott. Végül a fejedelem, Károlyi Sándorra ruházván hadainak főparancsnokságát, visszavonult a fejedelem 1711. február 21-én örökre elhagyta Magyarországot, Lengyelország felé véve az irányt.

A békekötés

Rákóczi távoztában Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát. Károlyi folytatta a korábban megkezdett tárgyalásokat Pálffyval mint császári biztossal, s mindent megtett a békekötés érdekében. Miután Rákóczi teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, Károlyi végül arra a meggyőződésre jutott, hogy a katonai vereség elkerülése érdekében a fejedelem ellenében is békét kell kötni. Ennek értelmében 1711. április 30-án Szatmár mellett, a nagymajtényi mezőn 12 000 főnyi felkelővel lerakta a fegyvert, átadta zászlóit és letette a hűségesküt.

„	"Sohasem tulajdonítottam ezt az eseményt a nemzet könnyelműségének, hűtlenségének vagy talán személyemtől való megcsömörlésének, hiszen mindig nagyon érezhető jelét adta ragaszkodásának. A vezérlő tábornokok, a szenátorok és minden jelentősebb ember követett engem Lengyelországba. Valamennyi erdélyi tanácsosom összegyűlt a határon, hogy ugyanezt tegye, csak a legszükségesebbet kérték tőlem. De mindnek megmondtam szeretettel és őszinteséggel, hogy nem ígérhetem meg nekik azt, amiről magam sem vagyok biztosítva. Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak."	”
– Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

A szatmári béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és ha nem akart volna az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatott volna. Ő azonban nem fogadta el a béke feltételeit; nem bízott az udvar őszinteségében, s érvényesnek sem tartotta azt a szerződést, amelyet Pálffy I. József magyar király időközben bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert teljes hatalom megszűntével kötött meg.

A bujdosás

Kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát és megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el. 1711 és 1712-ben Lengyelországban maradt, – azt remélve, hogy a katonai helyzet még megváltozik – hol a főurak kitüntetett figyelemben részesítették. Ez idő alatt Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzigban) lakott.

1712. november 16-án Danckából Angliába ment, ám a bécsi udvar tiltakozása miatt az angol királynő nem fogadta be. Ekkor Franciaországba hajózott. 1713. január 13-án Dieppe-ben partra szállt, s már április 27-én emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira hivatkozott és kérte, békekötéskor ne feledkezzenek meg Magyarországról. Rákóczi a Grois Bois-ban lévő kolostorban is volt. Ám a béke 1713 és 1714-ben Utrechtben és Rastadtban anélkül köttetett meg, hogy Rákóczit vagy hazáját egy árva szóval is említették volna. Még arról sem intézkedtek, hogy Rákóczinak a bécsi udvarnál lévő fiait apjuknak kiadják.

A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el, nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát.

1717-ben III. Ahmed szultán érintkezésbe lépett vele, hogy szervezzen kurucokból és hazai ellenállókból újabb felkelést, ehhez katonai segítséget, valamint 2 és fél millió aranyat ígért. A törökök ekkoriban az osztrákok ellen hadakoztak és a péterváradi ütközetben már a háború elején katasztrofális vereséget szenvedtek. Szeptemberben a háborúban álló Törökország meghívására 40 főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével október 10-én partra szállt Gallipoliban. Ekkor a törökök további vereséget szenvedtek, s bár a szervezkedés folyt, nem járt eredménnyel. A Magyarországra behatoló török seregek között voltak kurucok, ők azonban nem voltak képesek újabb megmozdulásra bírni az embereket. Az idő haladtával Rákóczi esélyei csökkentek és Esterházy Antal akciója Erdélyben is kudarccal végződött, mert a tatárokkal érkezett kurucokat a lakosság ellenségesen fogadta, ugyanis a tatárok inkább barbár pusztítók, semmint szövetségesek voltak az utolsó tatárjárásban. Rákóczit Törökországban ünnepélyesen fogadták ugyan, de arról, hogy – mint ő kívánta – külön keresztény sereg élére állítsák,hallani sem akartak. Ahmed győzelmi esélyei megfogyatkoztak az újabb vereségek és Nándorfehérvár elestét követően, ezért már nem foglalkoztatta a kurucok csatasorba állítása, mindinkább a további császári előretörés meggátlása a Balkánon.

1718. július 21-én megkötötték a pozserováci békét, amelyben a porta megtagadta a bujdosók kiadatását. A császári követ még 2 év múlva is követelte kiadatásukat, de a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy ilyen becstelenségre nem vetemedik. Csak annyit tett, hogy a bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A fejedelem ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar-gyarmat alakult körülötte.

Oda telepedett társa Bercsényi Miklós gróf, annak felesége Csáky Krisztina gróf (†1723), Forgách Simon gróf, generálisa, tábornagya, Esterházy Antal gróf (1676-1722), Csáky Mihály gróf, udvarmestere Sibrik Miklós (†1735) ezredeskapitány, Zay Zsigmond báró, a két Pápay, Jávorka ezredes és mások, kik közül nem egy magára vehette Mikes Kelemen szavait: „énnekem semmi okom nem volt hazámból kibujdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”. Rákóczi korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt-faragott, bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett honfitárs. Ezek közt legnevezetesebb Rákóczi György, a fejedelem fia volt.

1733-ban a lengyel örökösödési háború során felcsillant annak a reménye, hogy visszatérhet Magyarországra, de ez a reménye nem teljesedett be. Két év múlva, 1735. április 8-án elhunyt.

Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai érdekében. Mindegyikről megemlékezett valami adománnyal 1732. október 27-én kelt végrendeletében, melynek végrehajtásával egy francia királyi herceget bízott meg. A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte szívére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, (Párizstól délre) Yerres város templomának temetőkertjében temették el, amely fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.” Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-, azaz Szent Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Később a lazarista misszió vette át a jezsuitáktól a Szent Benedek-templom kezelési jogát, és a 19. században a fejedelem síremléke előbb a 48-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. Hosszas előkészítő munka eredményeként Rákóczi hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. ([2]); ([3])

Fontosabb dátumok

Rákóczi rodostói házának mása Kassán, eredeti a fejedelem által készített bútorokkal, a ház elé 2006-ban állítottak szobrot.

Isztambul, Szent Benedek-templom

• Születésétől a szabadságharc kezdetéig
  • 1676. március 27. – II. Rákóczi Ferenc születése
  • 1699. január 26. – a karlócai béke, amely Thököly Imrét és Zrínyi Ilonát bujdosni kényszeríti
  • 1700. november 1. és 1701. február 11. – Rákóczi levélben kéri XIV. Lajos francia király támogatását
  • 1701. április 18. – a császáriak elfogják, csak november 7-én tud megszökni Bécsújhelyről
• A szabadságharc
  • 1703. május 6. – Esze Tamás a tarpai jobbágy és Rákóczi a bujdosó fejedelem személyesen találkozik a a lengyelországi Brezán (Brezna) várában és kiadja a felkelésre hívó " A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…" kezdetű, breznai kiáltványát.
  • 1703. június 15. – a fejedelem fogadja Esze Tamást és embereit Lengyelország és Magyarország határán
  • 1703. június 16. – Rákóczi Vereckénél Magyarország területére lép, és a fölkelés élére áll
  • 1703. szeptember 26. – ekkorra az ország nagy része a fejedelem hatalmában van
  • 1704. augusztus 13. – a németek tönkreverik a franciák és bajorok egyesült seregét, ezáltal Rákóczi elveszít egy fontos szövetségest
  • 1705. szeptember 20. – a szécsényi kormányalakító országgyűlés
  • 1705. május 15. – I. Lipót halála, I. József hatalomra lépése
  • 1705. október 27. – a béketárgyalások kezdete
  • 1707. március 28. – Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választása. Ez, mely a jog győzelmének legfényesebb diadalünnepe, egyszersmind az utolsó Marosvásárhelyen tartott országgyűlés volt.
  • 1707. június 13. – az ónodi országgyűlés, ahol kimondják a Habsburgok trónfosztását
• A vereségek
  • 1708. augusztus 3. – Trencsén mellett a kurucok vereséget szenvednek
  • 1710. január 22. – romhányi csata, vereséget szenved
• Fegyverletétel és béke
  • 1711. február 21. – a további vérengzéseket megelőzve Rákóczi örökre elhagyja hazáját
  • 1711. május 1. – fegyverletétel Szatmár mellett
• Bujdosása és halála
  • 1713. január 13. – partraszállás Dieppe-ben
  • 1717. október 10. – partraszállás Törökországban
  • 1735. április 8. – a fejedelem elhunyt Rodostóban

Emlékezete

Olyan történelmi hős, akinek emlékezete máig él.

Települések, utak, terek

Magyarországon három település őrzi a fejedelem nevét (Rákóczifalva,Rákócziújfalu és Rákóczibánya). Számos városban neveztek el róla közterületeket és intézményeket, valamint állítottak emléke előtt tisztelegve emlékművet. Budapest ismert útja a Rákóczi út (VII. és VIII. kerület) és a Rákóczi tér (VIII. kerület).

Miskolcon Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtára, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Szikszón pedig a kórház viseli a nevét. Rodostóban 2009-ben Rákócziról nevezték el azt a sugárutat, ahol a bujdosó fejedelem is lakott.

• 

  Pásztor János - Györgyi Dénes: II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovasszobra Budapest, Kossuth tér, 1937.

• 

  Vastagh György: II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobra, Szeged, 1912.

• 

  Matl Péter: Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobra, Munkácsi vár, 2006.

• 

  Boros Péter: Rákóczi, Miskolc-Görömböly, 2003

Bankjegyek

Azon ritka személyek között van, akik arcképe hivatalos fizetőeszközön, a forinton szerepel. Korábban a papír 50 forintoson volt látható, majd miután azt kivonták a forgalomból, a papír 500 forintosra került arcképe.

• 

  50 magyar pengő (1926)

• 

  50 magyar forint (1951)

• 

  500 magyar forint (1998)

• 

  2 magyar pengő (1935)

Rákóczi-induló

Nevét őrző nemzeti induló, amelynek szerzője ismeretlen; Hector Berlioz, illetve Liszt Ferenc átdolgozásában ismert. Más forrás szerint vélelmezett szerzője Bihari János, és a Rákóczi-indulót Bihari János hegedűjéről Liszt Ferenc zongorájára már 1840-ben átírta Erkel Ferenc.

Egyéb elnevezések

• Rákóczi-forrás (Mátrafüred)
• Kaposvári Rákóczi (sportegyesület)
• Rákóczi-fa: a Bácsborsód határában álló vénséges tölgyfákról, valamint Tornyospálcához tartozó Ricsikai vagy Pálci-erdőben található ötszáz éves kocsányos tölgyről is az tartják, hogy alattuk megpihent a fejedelem. Továbbá Ordason, Károlyfalván, Parádfürdőn, Romhány és Balatonakarattya mellett is található Rákóczi-fa, melyek közül néhány rossz állapotban van.
• Rákóczi-túra: Zempléni-hegységi jelvényszerző túra célja a fejedelemhez kötődő emlékhelyek, várak felkeresése. E túra teljesítésére több szervezett forma is kínálkozik, például teljesítménytúra, kerékpárostúra stb.

Érdekesség

Sokan II. Rákóczi Ferenc fiának tartják Európa rejtélyes emberét, a misztikus Saint-Germain grófot.

Származása

A Rákóczi-kripta a kassai Szent Erzsébet-dómban

II. Rákóczi Ferenc emléktáblája Prágában (Kisoldal), a jezsuita rendházon

II. Rákóczi Ferenc családfája

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. márc. 27.– Rodostó, 1735. ápr. 8.) erdélyi fejedelem	Apja: I. Rákóczi Ferenc (Gyulafehérvár, 1645. febr. 24.– Zboró, 1676. júl. 8.) erdélyi fejedelem	Apai nagyapja: II. Rákóczi György (Sárospatak, 1621. jan. 30.– Nagyvárad, 1660. jún. 7.) erdélyi fejedelem	Apai nagyapai dédapja: felsővadászi I. Rákóczi György (Szerencs, 1593. jún. 8.– Gyulafehérvár, 1648. okt. 11.) erdélyi fejedelem
			Apai nagyapai dédanyja: Lorántffy Zsuzsanna (Ónod, 1600 körül– Sárospatak, 1660. ápr. 18.)
		Apai nagyanyja: Báthory Zsófia (Somlyó, 1629– Munkács, 1680. jún. 14.)	Apai nagyanyai dédapja: somlyói Báthory András (Lengyelország, 1597– 1637)
			Apai nagyanyai dédanyja: Zakreszka Anna (Lengyelország, 1600 körül– 1658. márc. 28.)
	Anyja: gr. Zrínyi Ilona (Ozaly, 1643– Nikodémia, 1703. febr. 18.)	Anyai nagyapja: gr. Zrínyi Péter (Verbovec, 1621. jún. 6.– Bécsújhely, 1671. ápr. 30.) bán	Anyai nagyapai dédapja: gr. Zrínyi György (Csáktornya, 1599. jan. 31.– Pozsony, 1626. dec. 18.) bán
			Anyai nagyapai dédanyja: Széchy Magdolna
		Anyai nagyanyja: gr. Frangepán Katalin (Bosiljevo, 1625 körül– Graz, 1673. nov. 16.)	Anyai nagyanyai dédapja: gr. Frangepán Farkas (1578 körül– 1652)
			Anyai nagyanyai dédanyja: Innhofer Orsolya

Lásd még

• II. Rákóczi Ferenc pénzügyi politikája
• II. Rákóczi Ferenc újratemetése

Művei

Első helyen a kritikai kiadások.

• II. Rákóczi Ferenc fejedelem Emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta Köpeczi Béla. A szöveget gondozta Kovács Ilona. Bp., 1978. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, I.)

Eredeti, francia nyelvű kiadása: Hága, 1739.

Vas István véglegesnek szánt fordítása a Vallomásokkal együtt jelent meg 1979-ben. (Lásd a köv. pontot.)

Legújabb kiadása: Osiris Kiadó, Bp., 2004 ISBN 963-389-628-2

• Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Szerk. és jegyz.: Hopp Lajos. Ford.: Szepes Erika [Vallomások] és Vas István [Emlékiratok]. Bp., 1979. (Magyar Remekírók)

Kritikai kiadása (Archivum Rákóczianum III. osztály tervezett II. kötete) még várat magára.

Legújabb kiadása: Alexandra Kiadó, 2003 ISBN 963-368-633-4

• II. Rákóczi Ferenc Politikai és erkölcsi végrendelete. Ford. Szávai Nándor és Kovács Ilona. A tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A latin szöveget gondozta Borzsák István. A francia szövegeket gondozta Kovács Ilona. Bp., 1984.(Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, III.)
• II. Rákóczi Ferenc Fohászai. A latin szöveget gondozta és jegyzetelte Déri Balázs. A francia szöveget gondozta és jegyzetelte Kovács Ilona. A tárgyi jegyzeteket írta Hopp Lajos. Ford. Csóka Gáspár és Déri Balázs. Bp., 1994. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, IV.)

Újabb, népszerű kiadása: Szent István Társulat, 2001 ISSN: 1585-6186

• II. Rákóczi Ferenc Meditációi. A latin szöveget gondozta és jegyzetelte Déri Balázs. A francia szöveget gondozta és jegyzetelte Kovács Ilona. A tartalmi összefoglalókat készítette Tüskés Gábor. Bp., 1997. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, V.)

Irodalom

• Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolg., bőv. kiad. Bp., 1976. Gondolat. (ISBN 963-280-371-X); 3. jav. kiad. Bp., 2004. Osiris Kiadó. (ISBN 963-389-508-1) Ez utóbbi kritikája: Bánkúti Imre: Észrevételek II. Rákóczi Ferenc régi-új biográfiájához. Századok, 139. évf. (2005) 1285–1299. old.
• Rákóczi tükör. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. A kötet[ek] anyagát felkutatta, válogatta, szerkesztette, az előszót és a naplórészleteket bevezető kistanulmányokat írta: Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes. A jegyzeteket írta és a mutatókat összeállította Bánkúti Imre. I–II. köt. Bp., 1973. (Magyar Századok.) Szépirodalmi.; 2. kiad.: Bp., 2004. (Millenniumi Magyar Történelem. Források.) Osiris. (ISBN 963-389-573-1 Ö)
• Padányi Viktor: Rákóczi 1711–1961. Tanulmány. A Nagymagyarországért Mozgalom kiadása Melbourne 1961, változatlan újranyomás: Tájékozódó 1–4, 2001. december (HU-ISSN 1418-1258)
• II. Rákóczi Ferenc élete és törökországi emigrációja. (Szerzők: Balla Antal, Dávid Géza, Fodor Pál, Köpeczi Béla, Nagy Ferenc, Somogyi Gréta, Tasnádi Edit, Tóth Csaba, Tóth Ferenc) Kétnyelvű kötet, magyar és török nyelven. A Magyar–Török Baráti Társaság kiadása, Budapest, 2005. 173 o., ISBN 963-218-279-0
• Takáts László: A Rákóczi-szabadságharc egészségügye. R. Várkonyi Ágnes előszavával. Sajtó alá rend.: Gazda István. Piliscsaba - Budapest, 2003. Magyar Tudománytörténeti Intézet - SOMKL.
• Asztalos Miklós: II. Rákóczi Ferenc és kora. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1934.
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
• Herczeg Ferenc: Pro Libertate! Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007

További információk

• II. Rákóczi Ferenc művei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál
• Rákóczi.lap.hu
• II. Rákóczi Ferenc szobra Szegeden
• II. Rákóczi Ferenc: Rákóczi breznai Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról (MEK)
• II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok - Részletek (MEK)
• Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz : 1676-1735 (MEK)
• Ballagi Aladár: Az igazi Rákóczi (MEK)
• Szekfű Gyula : A száműzött Rákóczi : 1715-35 (MEK)

• II. Rákóczi Ferenc zászlaja [4] [5]
• Kósa Károly: „Dübörgő ércszekeren megjött a nagy Fejedelem…” II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala

Előző uralkodó: Thököly Imre

Erdély fejedelme 1704–1711

Következő uralkodó: –