Barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Acsibi-barlang, Argentína
Cseppkőbarlang, Oregon, Egyesült Államok
Cseppkő medúzák, Oregon, Egyesült Államok

Barlangnak nevezzük a Föld szilárd kérgében, természetes úton létrejött, 2 méternél nagyobb, ember által járható üregeket. Tudománya a szpeleológia, más néven barlangtan; feltárói, tanulmányozói, bejárói a barlangkutatók vagy barlangászok; többnyire amatőr tevékenységük a barlangkutatás vagy barlangászat.

Feltáró tevékenységre azért van szükség, mert a barlangok belsejéből rengeteg földtörténeti, őslénytani, régészeti, vízügyi stb. ismeret szerezhető meg, továbbá jelentős esztétikai értéket képviselnek, ugyanakkor az összes létező üreg elenyésző százaléka férhető hozzá közvetlenül a felszínről, teljes terjedelmében. Például az Aggteleki Nemzeti Park területén lévő, ma már közismert barlangok közül egyedül a Baradla egy viszonylag rövid szakasza volt "magától", ősidők óta ismert és bejárható. Az összes többi (a Baradla főága a Vaskaputól Jósvafőig, a Styx-ág a Domica felé, az egyéb mellékágak, a Béke-barlang, Szabadság-barlang, Vass Imre-barlang, Kossuth-barlang, Meteor-barlang, az esztramosi barlangok stb.) a barlangkutatók áldozatos munkájának az eredménye. A még ismeretlen, nyitott bejáratok felfedezésére elsősorban terepbejárással nyílik lehetőség, míg a már ismert barlangok további szakaszainak feltárása többnyire a szűkületek kitágításával, az esetleg felhalmozódott kitöltő anyag (törmelék, agyag) áthelyezésével, kürtők kimászásával, szifonok átúszásával (barlangi búvárkodás) történik.

Magyarországon a természetvédelmi törvény erejénél fogva minden barlang ex lege védett természetvédelmi terület (azaz az újonnan felfedezett barlangok is automatikusan védetté válnak). Ezért az új felfedezéseket haladéktalanul be kell jelenteni a természetvédelmi hatóságnak.

Egy-egy barlang vizsgálata során a legelső kérdés általában az, hogyan keletkezett. Szpeleogenetikának azt a tudományágat nevezzük, amelyik az eltérő kőzetsajátosságokat és a rájuk ható természeti erők eredményeit a barlangképződés szempontjából vizsgálja.

A barlangokat alapvetően két csoportra oszthatjuk, ezek a szingenetikus, tehát a kőzet létrejöttekor kialakult barlangok, illetve a posztgenetikus (más néven epigenetikus), tehát az eredetileg tömör kőzetben utólag létrejött barlangok. Egy-egy barlang kialakulása általában nem tudható be csak egyetlen tényezőnek, hanem azok egymással összefüggésben alakítják ki, vagy formálják át őket (például egy tektonikus repedésekkel teli hegy belsejében nagyobb intenzitással indulhat be a karsztosodás, ám később egy újabb földrengés hatására egyes járatok beomolhatnak, viszont az újonnan keletkezett repedéseken keresztül feltörhet hévíz, ami viszont tovább segíti a már meglévő járatok oldódását).

Szingenetikus barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barlangok egyik fajtája a szingenetikus (=együtt keletkezett) barlangok, melyek a befoglaló kőzet keletkezésével egy időben jöttek létre. A leggyakoribb szingenetikus barlangtípusok a következők:

Lávacsatorna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy vulkánkitörés után a lávafolyásoknak először a külső "burka" szilárdul meg, így ha újra megindul benne a láva, akár több km hosszú "cső" is kialakulhat.

Kristálykamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forró lávából kiváló gáz gyakran buborékot alkot, mely a kihűléssel rögzül. Ezeknek nincs természetes bejárata, bányászati tevékenység során találnak rájuk. Nagyon szép kristályok borítják belülről, innen kapta a nevét.

Mésztufabarlang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mésszel telített vizű karsztpatakok vízeséseinek lábánál a lezuhanó és szétszóródó, porladó vízből, a víztükörtől bizonyos távolságra lassanként mésztufa-dombok, -gátak épülnek, amelyek idővel a tulajdonképpeni vízfolyást és vízesést körülölelik, sőt később be is boltozhatják. Ehhez a folyamathoz hozzájárul a vízesések küszöbén fennakadó ágak, fűszálak, mohok lassan elmeszesedő, alálógó függönye is, amely újabb és újabb térrészecskéket zár el a napvilágtól. Az elsődleges mésztufabarlangok nem alkotnak kiterjedt, összefüggő nagyobb barlanghálózatot, hanem csak egymástól elszigetelt, kisebb természetes fülkék sorozatát, amelyeket mesterségesen vájt folyosók készítésével az ember fejleszthet egységes barlangrendszerré. Magyarországon több ilyen keletkezésű mésztufabarlang a Pécshez közeli Tettyei mésztufa-barlang, lillafüredi Anna-barlang, tatai Feszty-barlang, valamint a világ egyetlen olyan mésztufabarlangja, mely egy világváros történelmi központja alatt húzódik: a Budai Vár-barlang. Ez utóbbinak teljes hossza meghaladja a 4 km-t, több szintes rendszere az egész Várnegyedet behálózza.

Korallbarlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengerfenéken élő, mész-szirteket építő koralltelepek állatkái, ágas-bogas lakhelyeiket készítve, gyakran üregeket zárnak körül, s így formálják e kétségtelenül érdekes, de ritkán szárazra kerülő kisebb barlangüregeket.

Posztgenetikus barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezeket posztgenetikus vagy epigenetikus (=később keletkezett) üregeknek nevezzük. A legfontosabb másodlagos barlangképző hatások, illetve folyamatok a következők:

  • a Föld kérgében végbemenő mechanikai feszültségkiegyenlítődések okozta, ún. tektonikus mozgások,
  • a víz oldó (korróziós) hatása (ezt a folyamatot nevezzük karsztosodásnak)
  • a víz erőművi koptató (eróziós) hatása
  • alárendeltebb fontossággal a szél munkája.

A leggyakoribb posztgenetikus barlangtípusok a következők:

Kőzethasadék-barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más néven szerkezeti barlangok: a Föld szilárd kérgét formáló, ún. hegyképző vagy tektonikus erők hozzák létre őket. E hasadékok néha több méter szélesek, több száz méter hosszúak és mélyek lehetnek, s egymást sokszor rácsos alaprajzú szövevényes keresztezésekkel harántolva át, igen bonyolult, labirintusszerű hasadékbarlang-rendszereket képezhetnek.

Korróziós barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide soroljuk a hévizes barlangokat és azokat a karsztos barlangokat, amiket a víz oldó hatása alakított ki. Ilyen üregek általában a mészkőben alakulnak ki, de ritkán kifejlődhetnek más kőzetben is (például dolomitban). Kősóban és gipszben igen hosszú járatrendszerek alakulhatnak így ki.

  • Elsődlegesen karsztosodás útján alakultak ki Magyarországon a legnagyobb barlangok, egyben ezeknek a legváltozatosabb a formakincse (például különböző fajta cseppkövek). Három különleges barlangtípust is megfigyelhetünk, ezek a forrásbarlangok, az átmenő barlangok és a víznyelőbarlangok.
    • Forrásbarlangnak nevezünk egy barlangot, ha a forrás a barlangon belül tör felszínre, majd a(z egyik) bejáraton át folytatódik tovább a felszínen.
    • Az átmenő barlangok onnan kapták nevüket, hogy egyetlen patak folyik keresztül rajtuk - valamint egyetlen be- és kijáratuk van, amelyek között folyamatos a lejtés.
    • A víznyelőbarlangok általában függőleges kiterjedésű aknabarlangok, másik nevük a zsombolyok. Ezeknek a bejárata általában egy töbörből nyílik.
  • A Föld mélyéről feltörő hévizek rendszerint igen sok oldott kémiai anyagot tartalmaznak, a bennük gyakori szénsav, és a gyakran előforduló kénsav nagyon erőteljesen képes a hasadékokat üregekké tágítani.
  • Ha találkozik egymással a felülről befolyó karsztvíz és az alulról feltörő hévíz, az ún. keveredési korrózió jelensége figyelhető meg, ami tovább segíti a barlang keletkezését.

Abráziós barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezeket a barlangokat a tengervíz hullámmozgásának ereje és a hullámzó víz által mozgatott partszegélyi kőzettörmelék eróziós koptatómunkája hozta létre.

Gleccserbarlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gleccserek és a jéghegyek belsejében összegyűlő olvadékvizek gyakran szerteágazó és nagyméretű barlanghálózatokat képesek a jégtömbben kioldani. Ha a jégtömeg belsejében mozgó olvadékvizek elérik a jégtömb talpát, a jég alatti kőzet apró törmelékszemcséit is magukkal sodorhatják a vízfolyások. Az ilyen folyók mederágyukat ezután már csiszolómunkával bővítik tovább, így a barlangképződés üteme jelentősen felgyorsul, de most már az üreg formálásában a fő szerepet nem a korróziós oldás, hanem a víz hordalékmozgásának mechanikai koptatóhatása, az ún. erózió jelenti. (Sok kutató a jégben képződő üregeket nem tekinti barlangnak, mert a jég nem a Föld kőzetburkának a része.)

Jeges barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jégbarlangoknak azokat a barlangokat nevezzük, amelyeknek (vagy egyes szakaszaiknak) hőmérséklete nulla °C alatti, így a barlangban tartósan megmarad a jég. Ennek oka rendszerint az, hogy a bejárat körzetének évi középhőmérséklete fagypont alatti. Lehet ez egy magashegyi barlang (például Eisriesenwelt – Ausztria), vagy egy északra nyíló völgy zsákszerű meredek barlangbejárata, ahova télen a hideg levegő könnyen befolyik, és nyáron huzat hiányában bentreked (például Dobsinai-jégbarlang, Szilicei-jégbarlangSzlovákia). A Dobsinai-jégbarlang jó példája az érzékeny klimatológiai egyensúlynak: mikor a jégbarlangot összekötötték a Stratenai-barlangrendszer járataival, a megváltozott huzatviszonyok miatt a hosszú idő alatt felhalmozódott jégtömeg olvadni kezdett, s mikor az átjárót ajtóval lezárva megszüntették a huzatot, a jelenség megszűnt, visszaálltak a jól ismert régi viszonyok. A Magyarországon fellelhető egyetlen jegesbarlang a Zempléni hegységben, Telkibányán található (Telkibányai-jegesbarlang).

Deflációs barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide soroljuk a szél által kifújt, általában sivatagokban, puhább kőzetekben keletkező üregeket.

A barlangi klíma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A barlangokra jellemző a hőmérsékleti kiegyenlítettség, ez mindig az adott terület évi középhőmérsékletével megegyező értéket jelent (Magyarországon 10-13 °C). A levegő hőmérséklete télen, nyáron és minden évszakban legfeljebb csak 1-2 °C-kal változik, de leginkább csak a bejárati szakaszban.
  • Az ősember egyrészt a hőmérséklet eme kiegyenlítettsége miatt választotta lakóhelyéül a barlangokat. A jégkorszakban még a felmelegedések idején is hidegebb volt az éghajlat, mint ma, így érthető, ha a télen-nyáron egyforma, jól kibírható klímájú barlangokba költöztek.
  • Magas a barlangi levegő relatív páratartalma. A tipikus barlangi részek értékei 98-99% érték körül mozognak, a hőmérséklethez hasonlóan ez a tényező is egyforma minden évszakban.
  • Egyes barlangokban, főleg a barlangrendszereknek számító nagyobbakban különböző irányú és jelentőségű légmozgást (huzatot) tapasztalhatunk. Általában légmozgásváltozással függ össze a jégbarlangok keletkezése.

Magyar rekordok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2014. szeptemberi adatok

  • Leghosszabbak:
  1. Pálvölgyi-barlangrendszer 30 200 m
  2. Baradla–Domica-barlangrendszer 25 120 m (magyarországi szakasz 20 500 m)
  3. Ariadne-barlangrendszer 14 300 m
  4. Tapolcai-barlangrendszer 12 000 m
  5. István-lápai-barlang 8 700 m
  6. Béke-barlang 7 183 m
  7. Ferenc-hegyi-barlang 6 700 m
  8. Csodabogyós-barlang 6 150 m
  9. Molnár János-barlang 6 000 m
  10. József-hegyi-barlang 5 677 m
  • Legmélyebbek:
  1. Bányász-barlang 275 m
  2. István-lápai-barlang 254 m
  3. Vecsembükki-zsomboly 236 m
  4. Ariadne-barlangrendszer 204 m
  5. Kessler Hubert-barlang 202 m
  6. Alba Regia-barlang 200 m
  7. Jáspis-barlang 193 m
  8. Ajándék-barlang 181 m
  9. Fekete-barlang 174 m
  10. Naszályi-víznyelőbarlang 173 m
  • Legnagyobb terem:
    • Baradla–Domica-barlangrendszer, Óriások terme, 120 m hosszú 36-38 (max. 56) m széles és 25 (max. 31) m magas. Alapterülete kb. 4000 m², térfogata pedig kb. 50 000 m³
  • Legnagyobb barlangi tó:

Nemzetközi rekordok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az öt leghosszabb barlang:
    1. Mamut-barlangrendszer, USA, Kentucky, 590 629 méter
    2. Optimiszticseskaja, Ukrajna, 214 000 méter
    3. Jewel Cave, USA, Dél-Dakota, 207 718 méter
    4. Hölloch, Svájc, 191 909 méter
    5. Wind Cave, USA, Dél-Dakota, 186 780 méter
  1. Az öt legmélyebb barlang:
    1. Krubera (Voronja), Grúzia, 2191 méter
    2. Lamprechtsofen Vogelschacht Weg Schacht, Ausztria, 1632 méter
    3. Gouffre Mirolda / Lucien Bouclier, Franciaország, 1626 méter
    4. Reseau Jean Bernard, Franciaország, 1602 méter
    5. Torca del Cerro del Cuevón (T.33)-Torca de las Saxifragas, Spanyolország, 1589 méter

A legnagyobb egybefüggő függőleges akna 603 méter mély, és a Vrtiglavica-barlangban, Szlovéniában található. Ezt követi a Patkov Gušt 553 méterrel a Velebit hegyen, Horvátországban.

A világ legnagyobb barlangterme a Sarawak Chamber, amely a Gua Nasib Bagus-ban (barlang) található a Gunung Mulu Nemzeti Parkban (Malajzia, Borneó, Sarawak). 700 méter hosszú, 400 méter széles és 80 méter magas.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Barlang témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]