Grúzia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a Fekete-tenger parti államról szól. Georgia további jelentéseihez lásd: Georgia (egyértelműsítő lap).
Grúzia
საქართველო (Szakartvelo)
Grúzia zászlaja
Grúzia zászlaja
Grúzia címere
Grúzia címere
Nemzeti mottó: ძალა ერთობაშია
Egységben az erő
Nemzeti himnusz: Tavisupleba (Szabadság)
LocationGeorgia.svg

Fővárosa Tbiliszi
é. sz. 41° 43′, k. h. 44° 48′
Államforma köztársaság
Vezetők
Államfő Giorgi Margvelasvili
Miniszterelnök Irakli Garibasvili
Parlamenti elnök Davit Uszupasvili
Hivatalos nyelv grúz
Beszélt nyelvek orosz, oszét, örmény, azeri
függetlenség Szovjetuniótól
kikiáltása 1991. április 9.
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 125
Becsült 4 490 500 [1] fő (2014. január [2])
Rangsorban 125
Népsűrűség 67 fő/km²
GDP 2005
Összes 15 522 millió USD (124)
Egy főre jutó 3 038 USD (127)
HDI (2012) 0,745 (72) – magas
Földrajzi adatok
Terület 69 700 km²
Rangsorban 118
Időzóna MSK (UTC+3)
MSD (UTC+4)
Egyéb adatok
Pénznem Grúz lari (GEL)
Nemzetközi gépkocsijel GE
Hívószám 995
Internet TLD .ge
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Grúzia témájú médiaállományokat.

Grúzia (საქართველო /Loudspeaker.svg kiejtése Szakartvelo) köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán. Egyesek európai, mások ázsiai országnak tartják. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény.

Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei.

A grúz kultúra gazdag és ősi gyökerei háromezer évre nyúlnak vissza az időben. A bor termelése Grúziában a történelem előtti időkben kezdődött, és máig az ország gazdaságának fontos részét képezi. Az ország évezredeken keresztül nagyhatalmak határvidéke volt, a grúz nép mégis fennmaradt, sőt, a 12. század környékén Grúzia maga is regionális nagyhatalmi státuszra tett szert.

A 4,4 milliós népességű Grúzia demokrácia, félelnöki köztársaság. Az ENSZ, az Európa Tanács, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés, a WTO tagja és integrációra törekszik az Európai Unióval, valamint a NATO-val.

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa nem szláv nyelveinek többsége (így a régi szövegekben a magyar nyelv is) a Georgia nevet használja. A 19. század legvégén megjelent Pallas nagy lexikonában és a 20. század elején megjelent Révai nagy lexikonában még a Georgia név alatt található csak szócikk, a Grúzia bejegyzésnél annyi áll: „Georgia orosz neve”.[3] A Grúzia elnevezés helyett az állam hivatalos képviselői arra törekednek, hogy a hivatalos kapcsolatok során a Georgia elnevezés váljék újra használatossá.[4] Egyes magyar sajtóorgánumok ennek megfelelően a Georgia elnevezést használják, a köztudatban viszont az ország neve Grúziaként ismert, Georgia (IPA: [ˈdʒɔrdʒə]) pedig az USA egyik államának a neve, amellyel írásban összetéveszthető. A grúz diplomáciának a Georgia magyar nyelvi használatára vonatkozó kérését az MTA Nyelvtudományi Intézete és a Földrajzinév-bizottság 2009. őszi határozata sem támogatta (ezt a 2009. december 14-i 69/644. (2009.XII.14.) FNB. Áf.-ban,[5] majd a 2010. június 21-i 71/655. (2010.VI.21.) FNB. Áf.-ban[6] ismét megerősítette), de a döntés a Külügyminisztérium kezében van.[7] Schmitt Pál Szaakasvili 2011. májusi látogatása alkalmából az országot Georgiának nevezte. 2011-ben a georgiai fél ismételt kérései után a Külügyminisztérium arról tájékoztatta a Földrajzinév-bizottságot, hogy a tárca szempontjából nincs akadálya a Georgia/georgiai elnevezések használatának. A Földrajzinév-bizottság tudomásul vette a minisztérium gyakorlatát, de a saját korábbi döntéseit tekinti érvényesnek.[8] A Grúziában használt (belső) név: Szakartvelo.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grúzia domborzati térképe

Északon a Kaukázus, délen a Kis-Kaukázus láncai húzódnak, közöttük fekszik a Rioni folyó völgye, az úgynevezett Kolkhisz, amely a Fekete-tengerhez fut ki.

Észak-Grúzia, Kazbegi régió

Északon Grúziának 723 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, pontosabban Észak-Kaukázus szövetségi kerülettel. A következő oroszországi köztársaságoknak és területeknek van határa Grúziával (nyugatról kelet felé haladva): Krasznodari kerület, Karacsáj- és Cserkeszföld, Kabard-Balkárföld, Észak-Oszétia, Ingusföld, Csecsenföld, Dagesztán. A grúz-azeri határ 322 kilométer hosszú délkeleten, délen 164 kilométernyi a grúz-örmény, délnyugaton pedig 252 kilométer a grúz-török határ.

Grúziát az Észak-Kaukázus orosz területeitől a Nagy-Kaukázus hegyvonulatai választják el. Az ország déli területeit a Kis-Kaukázus szegélyezi. A Kaukázus fő vonulatai jóval magasabbak a Kis-Kaukázus hegyeinél, 5000 méternél is magasabbra nyúlnak a tengerszint fölé.

Grúzia legmagasabb hegye az 5201 méteres Skara, amelyet az 5051 méteres Dzsangi-Tau követ. Más kiemelkedő csúcsok: a Kazbek (5047 méter), a Tetnuldi (4974), a Sota Rusztaveli-hegy (4960), az Ushba (4710) és az Ailama (4525 méter). Ezek közül csak a Kazbek vulkanikus eredetű. A Kazbek és a Skara közti, csaknem 200 kilométer hosszan elnyúló régióra jellemző a nagyszámú gleccser.

A Kis-Kaukázus számos, többnyire vulkanikus eredetű hegyláncból áll, amelyek nem emelkednek 3400 méternél magasabbra. A térség jellemző helyei: a Dzsavakethi vulkanikus fennsíkja, ásványvíz- és hévízforrások és számtalan tó, köztük a Tabatskuri és a Paravani.

A Kaukázus és a Kis-Kaukázus hegyláncát Grúzián belül összeköti a Likhi-hegység. Ez két, eltérő jellegű tájra bontja az országot. Nyugat-Grúzia (az ókorban Kolkhisz) lényegesen csapadékosabb, mint Kelet-Grúzia (az ókori Iberia).

Grúziában a Voronya-barlang (vagy Krubera-Voronia barlang) a világ legmélyebb ismert barlangja. Abháziában, a Gagra-hegységben, az Arabika-masszívumban helyezkedik el. A barlangon belüli legnagyobb szintkülönbség 2140 (± 9) méter.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legnagyobb víztározója a Dzsvari mellett az Enguri vízerőmű víztározója. Grúzia fő folyói a Rioni és a Mtkvari.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éghajlat a bortermeléshez kiváló: Grúziában mintegy 500 fajta bort készül
Tájkép Grúzia északkeleti hegységeinél, Kazbegi Nemzeti Park

Grúzia éghajlata területéhez mérten szinte szélsőségesen változatos. Két fő éghajlati zónája van, amelyek határa a Likhi-hegység. Ez osztja keleti és nyugati részre az országot. A Nagy-Kaukázus hegylánca fontos éghajlatalakító tényező, mert elzárja az országot a hideg északi légáramlatok elöl. A déli Kis-Kaukázus ugyanakkor az Ázsia felől érkező forró és száraz légtömegek hatásaitól óvja Grúziát.

Nyugat-Grúzia jelentős része a nedves szubtrópusi zóna északi határterülete, az éves csapadék itt 1000 és 4000 milliméter között van. A csapadék nagyjából egyenletesen oszlik el az évben, bár az ősz gyakran különösen esős. Az egyes területek klímája jelentősen függ a magasságtól, az alacsonyabban fekvő vidékek egész évben viszonylag melegek, a Nagy- és a Kis-Kaukázus lejtőin viszont hűvös, csapadékos nyarak és havas telek váltják egymást (sok helyen a hótakaró vastagsága gyakran a 2 métert is eléri). A Kaukázus legnedvesebb része Adzsária, ahol a Kobuletitől keletre elhelyezkedő Mtirala hegy évente 4500 milliméter csapadékot kap.

Kelet-Grúzia éghajlata átmenet a nedves szubtrópusi és a kontinentális klíma között. A Fekete-tenger felől érkező nedves légtömegek és Közép-Ázsia száraz légtömegei egyaránt befolyásolják. A nyugati hatásokat részben blokkolják a Likhi és a Mesketi hegyláncai. Az éves csapadék jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Grúziában, 400 és 1600 milliméter közt váltakozik, a régiótól függően. A legcsapadékosabb a tavasz és az ősz, a nyár és a tél száraz. Kelet-Grúzia jó részében a nyár forró (különösen az alacsonyan fekvő területeken), a tél pedig viszonylag hideg. A tengerszint feletti magasság itt is fontos szerepet játszik a hőmérsékleti viszonyok kialakításában. A 2000 méter feletti magasságokban még nyáron is gyakori a fagy.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alacsonyan fekvő vidékekről a mezőgazdaság és az urbanizáció csaknem teljesen kiszorította az egykor hatalmas erdőségeket. Ezek maradványai lényegében csak a természetvédelmi területeken találhatók. Kelet-Grúzia egykori füves pusztáit is elfoglalta mára a mezőgazdaság. A megművelt alacsonyan fekvő vidékek fölött a lombhullató erdők öve mintegy 1500 méter magasságig tart. Efölött húzódik a fenyvesek öve nagyjából 1800 méter magasságig. Az alpesi legelők az örök hó birodalmáig, mintegy 3300 méter magasságig tartanak.

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Grúzia nagyon változatos tájképpel és élőhelyekkel rendelkezik, nagyszámú állatfaj él itt, összesen mintegy 1,000 gerinces, 330 madár, 160 halfaj, 48 féle hüllő és 11 kétéltű faj. Az erdőkben többféle nagyragadozó él, mint a perzsa leopárd, a barna medve, a farkas és a hiúz. A gerinctelen fajok száma is magas, de a különböző publikációk eltérő számokat közölnek. Pókokból például 501 faj él Grúziában.[9]

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tájainak változatossága ellenére az UNESCO nem tart számon itt természeti világörökséget.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Grúzia uralkodóinak listája

Kolkhisz és Ibéria Kr. e. 600 és Kr. e. 150 között
11. századi erődítmény templommal, Kakhétia

Az i. e. 4. században Kaukázusi Ibéria és Kolkhisz királysága kulcsszerepet játszott a grúz nép kialakulásában.

Később a Kaukázuson túl élő népek feletti uralomért az ókorban és a középkorban állandó küzdelem folyt a Perzsa és a Római, illetve a Bizánci, majd az Oszmán Birodalom között. A középkorban a 1213. század, I. Tamar grúz királynő uralkodása jelentette Grúzia fénykorát. A 19. század közepéig tartó török-orosz, valamint a perzsa-orosz háború eredményeként a terület feletti ellenőrzést a 19. század végén az Orosz Birodalom szerezte meg.

A független Grúziát 1918-ban kiáltották ki. Az ország függetlenségét 1920-ban Szovjet-Oroszország is elismerte, de 1921-ben az abháziai és adzsáriai felkelések leverésére szovjet-orosz csapatok szállták meg az országot, melynek következtében 1922-ben Grúz Szovjet Szocialista Köztársasággá vált. 1922 decemberében Azerbajdzsánnal és Örményországgal megalakították a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságot, amely a Szovjetunió alapító tagja lett. 1936-ban vált szét a három köztársaság, és Grúziát a Szovjetunió egyik önálló tagköztársaságává nyilvánították.

A Mihail Gorbacsov által 1991. március 17-én a Szovjetunió megújításáról kiírt népszavazást a grúz szovjet köztársaság bojkottálta, de Abházia lakosságának 52,3%-a, gyakorlatilag az összes nem grúz, részt vett rajta, és túlnyomó többségük (98,6%) az unió fenntartására szavazott. A március 31-én Grúzia függetlenségéről tartott népszavazást viszont a nem grúzok bojkottálták. A grúz lakosság nagy többsége Grúzia függetlenségét támogatta. Ennek nyomán 1991. április 9-én Grúzia kikiáltotta függetlenségét a korábbi disszidens, Zviad Gamszahurdia vezetésével.

Gamszahurdia nagyon gyorsan népszerűtlenné vált, és decemberben a Grúz Nemzeti Gárda megszállta Tbilisziben a kormányzat hivatalait Tengiz Kitovani parancsára. Az államcsíny után néhány héttel, 1992 januárjában ő is lemondásra kényszerült. Eduard Sevardnadze korábbi szovjet külügyminiszter, akinek nagy szerepe volt a Szovjetunió lebontásában, váltotta fel a grúz elnöki székben Gamszahurdiát. Ezzel a kormányzatban a keményvonalas grúz nacionalisták kerültek döntő pozíciókba.

1992. február 21-én a Grúziát uraló katonai tanács érvénytelennek nyilvánította a szovjet időszak alkotmányát és ismét hatályba helyezte az 1921-es alkotmányt. Sok abház úgy tekintett erre a lépésre, mint autonómiájuk felszámolására. 1992. július 23-án a szakadár abház rezsim kikiáltotta a függetlenségét Grúziától, bár ezt a lépést más hatalom nem ismerte el. A grúz kormányzat Gamszahurdia híveit vádolta a belügyminiszter elrablásával és fogságba vetésével Abháziában. 3000 katonát vezényelt a térségbe a rend helyreállítására. Súlyos harcok bontakoztak ki Tbiliszi erői és az abház milícia között Szuhumiban és környékén. Az abház hatóságok elutasították Grúzia igényeit és invázióról beszéltek. Az egyhetes harc számos sebesülést okozott mindkét oldalon. Végül a grúz kormány erői ellenőrzésük alá vonták Abháziát és elvágták a régiót a külvilágtól.

Az abházok katonai veresége vezetett egy sajátos szervezet megalakulásához. A Kaukázusi Hegyi Népek Konföderációja Észak-Kaukázus oroszbarát mozgalmainak gyűjtőszervezete volt. Részt vettek benne csecsenek, kozákok, oszétok, Oroszországból érkezett önkéntesek százai. Itt tevékenykedett Samil Baszajev, aki később a Moszkva-ellenes csecsen szakadárok egyik vezetője lett. Ők támogatták az abház szeparatistákat a grúz kormányzat ellenében. Beszámolók szerint reguláris orosz erők is beavatkoztak a szakadárok oldalán. Szeptemberben az abházok és orosz önkéntesek a tűzszünet megsértésével megtámadták a Gagrát, és Abházia jelentős részét megtisztították a grúz erőktől. Sevardnadze kormányzata Oroszországot gyanúsította a lázadók támogatásával, Grúzia területi épségének megbontásával, a grúz-orosz határ frontvonallá változtatásával. 1992 végére a lázadók ellenőrzésük alá vonták Abházia Szuhumitől északnyugatra eső részét.

A konfliktus megoldatlan maradt 1993 júliusáig, amikor abház lázadók sikertelen támadást indítottak a grúz kézen levő Szuhumi ellen. Körülvették és lőtték a várost, ahol Sevardnadze csapdába esett. Július végén a grúzok győztesnek tekintették magukat. 1993 szeptember közepén az abházok újabb támadást indítottak. Tíznapos súlyos harc után 1993. szeptember 27-én elfoglalták Szuhumit. Sevardnadze éppen csak megszökött a halál elől, miután tarthatatlanná vált helyzete a városban. Akkor döntött a menekülés mellett, amikor a szeparatista mesterlövészek lőni kezdték a szállodát, ahol lakott. Abházok, észak-kaukázusi önkéntesek és szövetségeseik számos atrocitást követtek el a városban maradt grúzokkal szemben, ez a szuhumi mészárlás. A tömeggyilkosságok és rombolások még két hétig folytatódtak, ezerszámra haltak meg és tűntek el az emberek.

Eduard Sevardnadze államelnök ezután igyekezett mérsékelt politikát folytatni, de Abházia, Adzsária és Dél-Oszétia önállósulása mellett a gyenge kormányzati hatalom, és a fegyveres erők nem egyértelmű helyzete is szerepet játszott a bizonytalan belpolitikai életben. Mindezek ellenére Grúzia nemzetközi megítélése kedvező volt, különösen a piacgazdasági reformok terén.

A rózsás forradalom 2003 őszén: tüntetők a Szaakasvili-féle zászlóval a (régi) grúz parlament épületénél

2003-ban a Soros György által is támogatott „rózsás forradalom” az ellenzéket juttatta hatalomba, Eduard Sevardnadze ellenállás nélkül mondott le. A nacionalista Miheil Szaakasvili lett az új államfő. A Moszkva által tovább szított belpolitikai feszültségek megmaradtak, csakúgy, mint a demokratikus politikai kultúra hiánya. A grúz parlament sokszor vált igen éles konfliktusok színterévé, Szaakasvili és pártja többször is rendkívüli állapotot vezetett be a sztrájkok és az ellenzék tüntetései miatt.

A hónapok óta tartó kis intenzitású, de gyakori fegyveres összecsapásokat megelégelő grúz vezetés az "alkotmányos rend helyreálítása" címén átfogó műveletet indított Dél-Oszétia és az ott állomásozó orosz békefenntartó erők állásai ellen. 2008. augusztus 8. éjjelén dél-oszét fegyveresek megtámadták a grúz erőket, és a többszöri felszólítást követően sem hagytak fel tevékenységükkel. A grúz vezetés állítása szerint csak ellencsapást hajtottak végre. Dél-Oszétia 1992 óta de facto független, a többségi oszétok 90%-a az utóbbi években orosz állampolgárságot is kapott.2008. augusztus 9-én Grúziában 15 napos hadiállapotot jelentettek be.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlament ülésterme Kutaisziban

Grúzia demokratikus köztársaság, az 1995-ös alkotmány szerint az elnök az államfő, a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország közigazgatási felosztása a legfelső szinten:

  • Két autonóm köztársaság (Abházia, Adzsária).
  • Kilenc régió (mhare).
  • A különleges státusszal rendelkező főváros, Tbiliszi.
  • A köztársaságok közül de facto független Grúziától Abházia, ahogy a hivatalosan Sida Kartli régióhoz tartozó Dél-Oszétia is.

A régiókat kerületekre osztották tovább.

A nagy egységek:

Grúzia régiói
  1. Abházia autonóm köztársaság (აფხაზეთის ავტონომიური რესპუბლიკა)
  2. Szamegrelo-Felső-Szvanéti régió (სამეგრელოს და ზემო სვანეთის მხარე)
  3. Guria régió (გურიის მხარე)
  4. Adzsária autonóm köztársaság (აჭარის ავტონომიური რესპუბლიკა)
  5. Racsa-Lecshumi és Alsó-Szvanéti régió (რაჭა-ლეჩხუმის და ქვემო სვანეთის მხარე)
  6. Imereti régió (იმერეთის მხარე)
  7. Szamche-Dzsavaheti régió (სამცხე-ჯავახეთის მხარე)
  8. Sida Kartli régió (შიდა ქართლის მხარე)
  9. Mcheta-Mtianeti régió (მცხეთა-მთიანეთის მხარე)
  10. Alsó-Kartli régió (ქვემო ქართლის მხარე)
  11. Kaheti régió (კახეთის მხარე)
  12. Grúzia fővárosa, Tbiliszi (საქართველოს დედაქალაქის - თბილისი)

Közepes területek:

  • 67 kerület (რაიონი - egyes szám)
  • 6 független város (დამოუკიდებელი ქალაქი): Tbiliszi, Kutaiszi, Rusztavi, Poti, Batumi, Szuhumi

Települések:

  • 55 város (ქალაქი)
  • 50 kisváros (დაბა)
  • 842 község (თემი)
  • 165 falu (სოფელი)

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A honvédelem teljes személyi állománya 26 900 fő [10], ebből 10 400 sorállományú. A szolgálati idő 18 hónap.

A szárazföldi erők létszáma 8620 fő. A szárazföldi erők parancsnokságának öszszetétele: 2 gépesített lövészdandár, 1 nemzeti gárda dandár, 1 tüzérezred, 1 felderítő-zászlóalj, 1 különleges zászlóalj, 1 békefenntartó zászlóalj. Haditechnikai eszközök: 90 db T–55, T–72 típusú harckocsi; 185 db BMP–1, BMP–2, BRM–1, BTR–70/80, MT–LB típusú páncélozott gyalogsági és egyéb páncélozott jármű; 76 db tüzérségi löveg, 16 db BM–21 típusú rakéta-sorozatvető, 17 db 120 mm-es aknavető és néhány SA–16 típusú légvédelmi rakéta.

A légierő létszáma 1250 fő. Haditechnikai eszközök: Szu–17 vadászbombázó és Szu–25 csatarepülőgépek; An–2, Jak-18/40, Tu–134 típusú szállító repülőgép; 3 db Mi–24, 4 db Mi–8/17, 8 db UH–1H; 75 db SA–2, SA–3, SA–4, SA–5 légvédelmi rakétaindító.

A haditengerészet létszáma 1830 fő. Haditechnikai eszközök: 11 db őrhajó és partvédelmi hajó, 2 db deszanthajó.

Az ellenséges abház és oszét erők személyi állománya 7000 fő. Haditechnikai eszközök: 50-60 db harckocsi és 100 db tüzérségi löveg.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség csökkenése 1992 és 2003 között
Batumi belvárosa

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság becsült száma 4,48 millió fő (2013. január) (A népesség adata kizárólag az egységes Grúziában élők száma, a szakadár államok lakossága nélkül, Abháziával és Dél-Oszétiával együtt: 4 796 662), az átlagos népsűrűség 64 fő/km² (Magyarországon 110 fő/km²). A magashegységek miatt a terület 60%-a lakatlan, csak 40%-a alkalmas letelepedésre. A Kolhidai-alföld igen sűrűn lakott (200–250 fő/km²) terület. A 800 m alatti régiókban él a lakosság 85,1%-a, 800–1600 m között 11,8%-a, 1600–2400 között már csak 3,1%-a. Ez a vertikális zonalitás.

A 20. század utolsó éveiben a születési arányszám csak 12,8‰, a halálozási 12,2‰. A természetes növekedés aktívumát elviszi a vándorlási egyenleg (–10,8‰) deficitje. A belviszályok miatt sokan menekültek el az országból, az összlakosság száma egy év alatt több mint 50 ezerrel csökkent[forrás?].

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grúzia még napjainkban sem tartozik a városiasodott országok sorába. A népességnek csak 56–60%-a él városokban.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szameba grúz ortodox katedrális Tbilisziben

A népesség igen heterogén összetételű. Az 5,4 milliós népességből csak 3,7 millió a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó grúz. Mintegy 400 ezer grúz él Azerbajdzsánban, Oroszországban, Észak-Oszétiában, Törökországban és Iránban. Grúzia nemzetiségei: grúz népcsoportok 70% (grúz [Kelet-Grúzia] 45%, mingrél [Nyugat-Grúz] 18%, adzsár [mohamedán grúz] 6%, szván 1%), örmény 8%, orosz 6%, azeri 6%, oszét 3%, abház 2%, görög 2%, ukrán 1%, egyéb 2% (kurd, avar, asszír, tatár).

Vallások: grúz ortodox, szunnita iszlám (adzsár/abház), síita iszlám (azeri), orosz ortodox, örmény gregoriánus, görög ortodox.

A lakosság túlnyomó többsége ortodox keresztény, 82% a grúz ortodox egyház tagja. A szomszédos népekkel gyakori történelmi konfliktusok és a több felekezet együttélése ellenére Grúziában hagyományosan béke uralkodott a különböző vallásokhoz tartozók között és a vallási alapú diszkriminációnak nincs hagyománya az országban.

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága: agrárország.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaságának "tradicionális" termékei a citrusfélék, a tea, a szőlő és a mogyoró.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iparát jelenleg a mangánérc és a rézérc, bányászata, valamint az ital- és élelmiszer-ipar uralja. Az egyik legsúlyosabb probléma az energiahiány, mivel mindössze egyetlen számottevő vízerőműve van. A jövőben várható, hogy Grúzia a kőolajszállítás tranzitországává válik. Megkezdődött a Baku-Tbiliszi kőolajvezetékek építése, s így a Fekete-tengeren át új kőolaj-szállítási irányok alakulhatnak ki. Ez főként az USA-nak és az Európai Uniónak az érdeke, ugyanis a Nyugat-Európa területére irányuló kőolajszállítások viszonylatában elkerülhetővé válna Oroszország.

A fővárosnak fejlett kohászata, gépipara, textil-, élelmiszer-, elektrotechnikai és fafeldolgozó ipara van. Kutaiszi a Rioni partján épült város, ott, ahol a folyó kilép a termékeny Kolhidai-alföldre. A második ipari központ, a grúz acélipar fellegvára. Rusztavi a főváros elővárosa, kohászatáról és fémfeldolgozó iparáról nevezetes. Chinvali a Dél-Oszét Autonóm Tartomány fővárosa.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Exporttermékek: műszaki felszerelések és alkatrészek, vegyipari termékek, déligyümölcs, tea, bor
  • Importtermékek: üzemanyag, műszaki felszerelések és alkatrészek, közlekedési eszközök, ipari termékek, élelmiszer, gyógyszer
  • Főbb kereskedelmi partnerek: Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán, Németország, USA

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főútvonal az Aragvi völgyében, Tbiliszi közelében
  • Közutak hossza: 33 900 km
  • Vasútvonalak száma: 1583 km
  • Repülőterek száma: 16
  • Kikötők száma: 3

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Likani-palota az ország déli részén
Szunnita mecset, 1880
Gelati kolostora

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO világörökség-listáján az alábbi grúziai helyszínek találhatók:

Javasolt világörökségi helyszínek:

Film a 2008-as grúz-oszét háborúról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mészáros Péter: Grúzia, majdnem szeretlek http://www.youtube.com/watch?v=HWB5bSsUfbw A film grúz oldal felől közelíti meg a háborúhoz vezető okokat, de korántsem Grúzia felé elfogultan.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középkori erődítmény-falu Shatilinál, a csecsenföldi határ közelében

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olimpia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grúziának eddig hat olimpiai bajnoka van. A legeredményesebb sportág a cselgáncs.

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leghíresebb és egyben legdrágább focistájuk Kaha Kaladze, az AC Milan védője.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. hivatalos (becslés)
  2. Abháziával és Dél-Oszétiával nélkül. Azokkal együtt: 4 796 662.
  3. Bokor József (szerk.). Grúzia, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26. 
  4. Németh Géza: Kaukázus, a hadak útja. Természet Világa, 143. évfolyam, 10. szám, 2012.
  5. 69/644. (2009.XII.14.) FNB. Áf.
  6. 71/655. (2010.VI.21.) FNB. Áf.
  7. Heves georgiai támadás Grúzia ellen (Nyest.hu, 2009. október 8.)
  8. A Külügyminisztériumban Grúzia már Georgia (Origó, 2011. július 21.)
  9. (angolul) Caucasian Spiders kaukázusi pókok (adatbázis)
  10. [1] BBC News

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Grúzia témájú médiaállományokat.