Poti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Poti (ფოთი)
Poti market.jpg
Poti központja, a piac
Poti címere
Poti címere
Poti zászlaja
Poti zászlaja
Közigazgatás
Ország  Grúzia
Régió Szamegrelo-Felső-Szvanéti
Alapítás éve I. e. 7. század
Irányítószám 4400
Körzethívószám (+995) 493
Testvérvárosok
Népesség
Teljes népesség 45 755 fő (2007) +/-
Népsűrűség 716,6 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 0 m
Terület 65,8 km²
Időzóna MSK (UTC+3)
MSD (UTC+4)
Elhelyezkedése
Poti  (Grúzia)
Poti
Poti
Pozíció Grúzia térképén
é. sz. 42° 09′, k. h. 41° 40′Koordináták: é. sz. 42° 09′, k. h. 41° 40′
A Poti weboldala

Poti (grúzul ფოთი) kikötőváros Grúzia nyugati részében, a Fekete-tenger keleti partján, az Abháziával szomszédos Szamegrelo-Zemo Szvanéti régióban.

Az ókori görög Phászisz gyarmatváros közelében épült. A 20. század eleje óta fontos kikötő és ipari központ, egyúttal a grúz hadiflotta fő bázisa és központja.

Népessége 2002-es adat szerint 47 149 fő.

A 2008 augusztusi dél-oszétiai háború során Poti jelentős károkat szenvedett.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A grúz fővárostól, Tbiliszitől 312 kilométerre nyugatra fekszik, a Rioni folyó mocsaras deltavidékén. A város környékén a mocsaraktól elhódított területeken citrustermesztés folyik. A várost a Kolheti Nemzeti Park veszi körül, délkeleti szomszédja a Kaparcsina nevű kis folyó, délnyugaton a Paliasztomi-tó. Mintegy öt kilométerre délre Potitól van Maltakva falu, tengerparti üdülőközpont.

Poti átlaghőmérséklete 14,1 °C; januárban 2 °C, júliusban 22,9 °C. A csapadék bőséges, éves mennyisége eléri az 1960 millimétert.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókorban és a középkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poti és környéke feljegyzett történelme 26 évszázadot ölel fel. Az ókorban és a középkor elején Phászisz görög polisz uralta a vidéket, amelyet milétoszi telepesek alapítottak Themisztegórasz vezetésével a Kr. e. 7. század legvégén vagy a Kr. e. 6. század legelején. Az ókor során Kolkhisz fontos kereskedelmi és kulturális központja volt. Sztrabón és idősebb Plinius szerint a Phászisz folyó (ma: Rioni) mentén futott a Fekete-tengerhez az indiai kereskedelmi út.[1]

Hosszú viták után, víz alatt nehéz körülmények közt végzett régészeti kutatások segítségével mára sikerült azonosítani az ókori város hozzávetőleges helyét. A várost, vagy legalábbis egy részét az a tó nyelhette el, amelynek a partján Sztrabón szerint állt. A város helyének pontos meghatározása máig sem sikerült, ezt megnehezítik az elmúlt évszázadok alatt történt geomorfológiai változások. (A Rioni alsó folyása a mocsárvidéken gyakran változtatott medret.)

A harmadik mithridatészi háború során Phászisz a rómaiak kezébe került. A római parancsnok Pompeius, miután Ibériából Kolkhiszba lépett, itt találkozott Servilius legátussal, euxinusi (fekete-tengeri) flottájának parancsnokával Kr. e. 65-ben.[2]

A kereszténység elterjedése után Phászisz püspöki székhely lett. Egyik püspöke, Kürosz alexandriai pátriárka is volt, 630 és 641 között. A Keletrómai Birodalom és a Szászánida Birodalom közti láz háború (542 - 562) során a perzsák megtámadták Phásziszt, de sikertelenül.

A 8. században a grúz írott forrásokban megjelent a Poti név. Poti a grúz királyság tengeri kereskedelmének központja volt, a középkori európai utazók Fasso néven ismerték.[3] A 14. században Genova kereskedelmi lerakatot létesített itt, de ez nem élt meg hosszú időt.

Későbbi történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A neobizánci poti katedrális, 1906–1907

1578-ban a Török Birodalom hódította meg Potit. A törökök alaposan megerősítették a várost, amelyet ők Faş néven ismertek, és amely egyik kaukázusi kereskedelmi központjukká vált, nagy rabszolgapiaccal. A nyugat-grúziai hercegek egyesített serege 1640-ben visszafoglalta a várost, 1723-ban azonban ismét a törökök kezébe került. A grúzok az orosz cár csapataival szövetkezve 1770-71-ben sikertelen kísérletet tettek a város visszahódítására. Amikor a következő évszázad elején az oroszok elfoglalták a grúz területek jórészét, 1809-ben grúz szabadcsapatok segítségével Potiból is elűzték a török hadsereget, de a bukaresti szerződés (1812) a város visszaadására kötelezte őket. A következő orosz-török háború (1828-29) ismét fordulatot hozott és Potit Oroszország kapta. 1858-ban a Kutaiszi kormányzóság részévé tették és kikötővárosi státuszt kapott. 1863 és 1905 közt kikötőjét újjáépítették. 1872-ben a kaukázusi vasúti forgalom egyik végállomásává vált, amelyet direkt vonal kötött össze Tiflisszel.

Poti különösen Niko Nikoladze polgármestersége idején (1894 - 1912) nőtt méretben és fontosságban. Ekkor épült a drámai színház, a neobizánci stílusú katedrális, két gimnázium, az villamos erőmű, az olajfinomító stb. 1900-ra Poti a Fekete-tenger egyik legfontosabb kikötője lett, amelyen áthaladt Grúzia mangán és szén exportjának jórésze.[4] 1905 decemberében, az 1905-ös orosz forradalom idején munkások sztrájkjai és barikádharcok színterévé vált. Az 1917-es orosz forradalom idején a város újra főszerepet kapott: itt szálltak partra a német és brit expedíció seregek. 1918. május 28-án, előzetes szövetségi egyezményt írt alá Potiban Németország és Grúzia. 1921. március 14-én azonban a Grúziát alávető Vörös Hadsereg elfoglalta Potit is. A szovjet korszakban a város fontos kikötő maradt és ipari fejlődése, katonai központtá válása folytatódott.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaságának legfontosabb szektorai a szolgáltatások, illetve az élelmiszeripar. A poti tengeri kikötőben évente 7,7 millió tonna árut raknak át.

2008 áprilisában a grúz állam 51%-os részesedést adott el a kikötőben az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Rász-el-Haima emírség Befektető Hatóságának, amely 49 éves koncesszió keretében szabadkereskedelmi övezetet hozott létre és egy új kikötőterminált kíván építeni.

Poti kikötője

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Otar Lordkipanidze (2000), Phasis: The River and City in Colchis. Franz Steiner Verlag, ISBN 3-515-07070-2, p. 31.
  2. John Leach (1986), Pompey the Great, p. 84. Routledge, ISBN 0709941277.
  3. W.E.D. Allen (Aug., 1929), The March-Lands of Georgia. The Geographical Journal, Vol. 74, No. 2, p. 135.
  4. Jones (2005), p. 88.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Poti témájú médiaállományokat.