Nagyboldogasszony

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mária mennybevétele, Maria della Passione, Milánó

Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott.[1]

A Nagyboldogasszony elnevezés magyar sajátosság: Szűz Mária Boldogasszony elnevezéséből ered, Horpácsi Illés nyelvész szerint „Nagyboldogasszony ünnepének titkában teljesedett ki az Istenanya nagysága: az ég és föld mennybe fölvett királynője lett.”[2]

Számos országban munkaszüneti nap, 1945 előtt Magyarországon is.

Teológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francesco Botticini: Mária Menybevétele

A katolikusok úgy tartják, hogy Szűz Mária, mint az asszonyi nem legkiválóbbikán sem a halálnak keserűsége sem a testén romlás nem fogott. Szent Alfonz úgy tartja: „három dolog teszi keserűvé a halált: ragaszkodás a földiekhez, a lelkiismeret mardosása a bűnök miatt és az üdvözülés bizonytalansága. Mária halála mentes volt ezektől a keserűségektől, számára épp három ellentétes tudat tette könnyűvé a halált.(...) Neki az isteni szeretet adta az életet és ugyanaz adta a halált.”

Mária mennybevételét a protestánsok nem vallják, mivel a Szentírás nem foglalkozik a kérdéssel, így szerintük az ember üdvössége szempontjából nem fontos felvetés.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyboldogasszony kegyszobor - Fraknó majd Boldogasszony (település)

Szűz Mária haláláról a Biblia nem ír, így a hagyományokra és más írásos emlékekre vagyunk utalva. (Ezek értéke a protestáns felfogás szerint nem vethető össze a Szentírással.) A feljegyzések alapján 64 és 72 év közé tehető életének hossza. Juvenaéis jeruzsálemi püspök e tekintetben a legmegbízhatóbb hagyományon alapuló művet Niceforus szalamiszi püspök nevéhez fűzi, és a leghitelreméltóbb hagyománynak nevezte. A 69. századig Szűz Mária halálának körülményeire vonatkozólag legalább húszféle feldolgozását hozta.

Vannak, akik azt feltételezik, hogy Mária Jézus halála után Efezusba költözött.[3] Apokrif iratok szerint Jézus tanítványai egybegyűltek és egy csoda folytán felhőn utazva értek Jeruzsálembe a Szent Szűzhöz: János éppen Efezusban celebrált misét és úgy találta magát Szűz Mária házában, utána érkeztek a többiek, míg legvégül Tamás apostol Indiából.[4] Mindezeknek azonban ellentmond, hogy Pál apostol 54-ben még nem talált keresztényeket a városban, melynek ő lett az első püspöke. Utóda Timóteus volt, akihez 6364-ben leveleit írta, János apostol pedig csak Pál halála, tehát 67 után érkezett Efezusba. Ekkor Máriának már 90 év körülinek kellett volna lennie, amire semmilyen más forrás nem ad alapot.[3]

A hagyomány szerint Szűz Mária Jeruzsálemben halt meg. Az 13. század keresztény szerzői ugyanakkor semmilyen említést nem tesznek Mária sírhelyéről. Szent Jeromos, Epiphanius, I. Leó pápa és Eteria spanyol zarándoknő sem tesz említést a sírról, pedig ők a Szentföld alapos ismerői voltak. Epiphanius, Jeruzsálem szülötte így nyilatkozik: „Nem tudjuk, vajon Mária meghalt-e, eltemették-e.”

Az ünnep kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ünnepet Jeruzsálemben már az 5. században megülték.[3] Legrégebbi, latin elnevezése dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), vagyis Mária elszenderülésének (halálának) napja.[1] A 6. században már egész Keleten elterjedt, a 7. században pedig Róma is átvette, ahol a 8. századtól Assumptio beatae Mariae (a boldogságos Szűz mennybevétele) néven tartották számon.[3]

Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum Marianum eszmét, mely szerint Magyarország Mária országa.[1] Az ünnep elnevezéseként a Boldogasszony szón alapuló Nagyboldogasszony honosodott meg.[2]

Népszokások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezen az ünnepen tarthatjuk Magyarország Patrónájának a napját is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklattal, körmenetekkel és az országszerte rendezett búcsúkal. Különösen a Nagyboldogasszonynak szentelt templomok plébániái készülnek erre a napra nagyobb ünnepléssel. [5]

Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap: a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A nap időjárása termésjósló is: ha a „Nagyasszony” szépen fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két Boldogasszony köze, vagyis augusztus 15. és szeptember 8. (Mária születésnapja) varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt s a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos, és ne essen bele a zsizsik. A hiedelem szerint az ebben az időszakban ültetett tyúk az összes tojását ki fogja költeni.

Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett Mária-virrasztás szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a „Napba öltözött Boldogasszonyt”. A 20. század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás szokása, amikor a népszokás szerint virágszentelést tartanak, és virágokból koporsót (Mária-koporsót) készítenek. A megszentelt illatos füveket később a halott koporsójába tették (hogy Máriához hasonlóan dicsőségre jusson), beépítették a ház alapjába, vagy a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába tették.[1]

Nagyboldogasszony időjárása termésjóslónak számított: „ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés”.[1]

A Nagyboldogasszonyt követő időszakban van még egy lassan teljesen feledésbe merülő, ősi népünnepünk, amelyet régen „Boldogasszony másnapjának” neveztek. Ez augusztus 16-a, tartalma pedig a magyar őstörténetig vezethető vissza. Egyes történészeink szerint ezen a napon történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg. Egyesek szerint a vérszerződés a magyar nép születésnapja volt.

A „két asszony köze”, vagyis a Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony (szeptember 8.) közötti időszak a népi kalendáriumban varázserejű időszaknak számított.

Nagyboldogasszonynak szentelt római katolikus templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Magyarország patrónáját ünnepeljük Nagyboldogasszony napján (magyar nyelven). Múlt-Kor, 2011. augusztus 15. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  2. ^ a b szerk.: B. Gergely Piroska, Hajdú Mihály: Horpácsi Illés: Kérdések és viták a Boldogasszony névvel kapcsolatban, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 209. szám – Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. augusztus 28–30.) (magyar nyelven). BudapestMiskolc: Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudomámnyi Intézete, 297. o (1997). Hozzáférés ideje: 2013. július 19. 
  3. ^ a b c d Diós István. Nagyboldogasszony (Boldogságos Szűz Mária mennybevétele), Szentek élete, 4 (magyar nyelven), Szent István Társulat / Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár. ISBN 963 360 734 5. Hozzáférés ideje: 2013. július 19. 
  4. Apokríf iratok. Apokalipszisek, Tekosz kiadó 1997
  5. Magyarország jelképeiről és ünnepeiről

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]