Pál apostol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Pál
Bartolomeo Montagna - Saint Paul - Google Art Project.jpg
Szent Pál.
(Bartolomeo Montagna festménye, 1582)
apostol
Születése kb. 5
Halála 67. június 29., Róma
Egyháza Római katolikus egyház
Tisztelik Római katolikus egyház
Ortodox kereszténység
Ókeleti egyházak
Ünnepnapja január 25.
Pál megtérése
június 29.
Római katolikus egyház
Jelképei kard
Minek/kiknek a védőszentje? misszionáriusok, teológusok
Albrecht Dürer: A négy apostol (Márk és Pál)

Pál apostol vagy Szent Pál (kb. 567. június 29.) a tizenharmadik apostol, a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kilikia (Kis-Ázsia, ma Törökország) tartományban található, Nagy Sándor alapította kereskedelmi és kulturális központban, Tarsus városában született 1 körül, Benjámin törzséből származó hellenizált zsidó családban. Eredetileg Saulnak hívták. Római polgárjoggal rendelkezett, melyre hivatkozott is. Zsidó neveltetésben részesült, Gamaliél rabbi tanította Jeruzsálemben (ApCsel 22,3). „Polgári” foglalkozása sátorkészítő volt.

A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél (ApCsel 7,58). Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben (a „damaszkuszi úton”) csodás eseményben volt része (ApCsel 9,2-8), és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált (ezt nevezzük Pál-fordulásnak).

Valentin de Boulogne: Pál levelet ír (Blaffer Foundation Collection, Houston, TX.)

Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani. Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellenisztikus csoportjának üldözéséhez és elűzéséhez, továbbá a damaszkuszi egyházközség alapításához vezetett. Úgy látszik, ez az egyházközség – a jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezően – teljesen elszakadt a Törvénytől. Pál – amint a Gal 1,13 sk. és a Fil 3,5 sk. mutatja – a szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytől való szabadsággal szemben. Nemcsak egy keresztre feszített Messiás „botrányáról” volt szó, hanem arról a kérdésről, hogy a Törvény érvényes útja-e az üdvözülésnek. A Törvény vagy Jézus Krisztus? – ez lett életének döntő kérdése.

És ez időben történt megtérése. Úgy értelmezte mint Isten tettét, és Jézusnak ezt a megjelenését egy sorba állította a Föltámadott megjelenéseivel (Gal 1,15; 1Kor 9,1; 15,8). A megtérést nem lehet lélektani, vallási vagy erkölcsi válságból levezetni, amint egyesek megkísérelték a Római levél 7. fejezetére hivatkozva. Pál kényszerítve érezte magát, hogy föladja az üdvösség útjának, az addig helyeselt jámborságnak értelmezését. Később igehirdetésében minden embertől megkívánta ezt a megmérettetést: amit nyereségnek tartott – a választott néphez, a Törvényhez való tartozást – most jelentéktelen dolog lett. „Amit előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem… Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csak hogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a Törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén” (Fil 3,7 sk.). A megfeszített Messiás volt ténylegesen Isten új és végleges üdvözítő tette. Ez jelentette a fordulatot; Isten jövője kezdődött meg vele. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette. Új út nyílott. Az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalja, hogy Isten mint a zsidók és a (Törvény nélküli) pogány népek Istene mutatkozik be. A pogányok is hivatalosak a hit útjára.

Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. Ez a tudat szinte kényszerként nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének témája. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá vált saját keresztény testvérei előtt, s magára vette népének gyűlöletét, pedig a végsőkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a saját üdvét is odaadta volna (Róm 9,1 sk.).

Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Úgy látszik, bizonyos mértékig megértette a sztoikus fogalmakat, ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.

Így helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett – így fogalmazta meg egyszer később az igehirdetés máig érvényes programját (vö. 1Kor 9,20–23). Tökéletes szinten birtokolta a teológiai érvelés képességét (2Kor 12,1 sk.). Úgy beszélt, mint környezetének vándor tanítói, himnikus nyelven magasztalta Isten nagy tetteit (Róm 8,31 sk.) de a korintusi kikötőmunkások nyelvét is ismerte. Leveleiben vannak bensőséges helyek az egyházközség megnyerésére (2Kor 6,11; 7,2). Van bennük szeretetreméltó kedvesség, amikor ott kér, ahol követelhetne, hogy egy szökött rabszolga részére lehetővé tegye a büntetlen visszatérést (Filem). Rideg szarkazmust mutatnak írásai, amikor a körülmetélés galáciai híveinek azt ajánlja, hogy inkább kasztráltassák magukat (Gal 5,12).

Gondolkodásmódjára jellemző a világosság (2Kor 2,17; 4,2 sk.) és a kérdésfeltevés radikalizmusa. Ismételten megkísérelte, hogy Isten cselekvéseinek azt a mindent meghaladó megtapasztalását, amely a Názáreti Jézusban megnyilvánult, megfelelően kifejezze, és az utolsó következményekig végiggondolja.

Pál-fordulása előtti élete azonban nem múlt el nyomtalanul: „tüskét kaptam a testembe” – írta. Biblia-kutatók feltételezik, hogy vagy maláriája volt, epilepsziában szenvedett, vagy pedig állandó fogfájása volt. Igaz, mások szerint a „tüskét” megtérési élményekor szerezte: mivel hogy „bűnös állapotban látta meg az Urat”, az attól szenvedett látáskárosodása bizonyult részben maradandónak.

Szent Pált ábrázoló faragás bélyegen

A Római Birodalom keleti részében tett három hosszú misszionáriusi útját követően Pál visszatért Jeruzsálembe. Itt őrizetbe vették, majd Rómában bíróság elé állították. Végül Rómához közel, valószínűleg 64-ben kivégezték, mivel ellentétben a többi apostollal Pál római polgár volt, nem alkalmazhatták a megszokott kegyetlenséget (pl.: olajban megsütés, keresztre feszítés, megnyúzás, stb.), hanem lefejezték.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rómában, a sírja fölé épített Szent Pál-katedrálisban (olaszul: San Paolo) nyugszik.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pál apostol témájú médiaállományokat.