Alexandriai Kürillosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexandriai Kürillosz
Rousanu16.jpg
püspök, egyháztanító
Születése
376
El-Mahalla El-Kubra
Halála
444. június 27.
Alexandria
Egyháza Kopt ortodox egyház
Tisztelik Ortodox kereszténység
Ókeleti egyházak
Római katolikus egyház
Ünnepnapja január 18. és június 9.
Ortodox kereszténység
június 27.
Kopt ortodox egyház
Római katolikus egyház
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexandriai Kürillosz témájú médiaállományokat.

Alexandriai Kürillosz (ógörögül: Κύριλλος Ἀλεξανδρείας, latinul Cyrillus Alexandrias), magyarosan Alexandriai Szent Cirill (376444. június 27.) nagybátyját, Theophilosz pátriárkát követte Alexandria püspöki székében 412-től haláláig I. Cirill néven. I. Theophilosz valószínűleg eleve utódjának szemelte ki, és ennek megfelelően gondoskodott Kürillosz teológiai képzéséről. Attól kezdve, hogy 412-ben átvette az alexandriai patriarkátus vezetését élete szakadatlan polémiában telt. 428 előtti egzegetikai írásaiban főként az arianizmust támadta. Keményen bánt a novatiánusokkal is, miután templomukat bezáratta, és száműzte őket a városból. Később a nesztorianizmus ellen lépett fel, ez tette híressé.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Uralma biztosítására Egyiptom fölött élénkítette a gabonakereskedelmet, és birtokait is gyarapítani igyekezett. Alexandria világi elöljárójával, Oresztésszel is összeütközésbe került. Hatalmát a kopt szerzetesek egyszerű csoportjaira alapozta. Más egyiptomi szerzetescsoportok azonban tiltakozásukat fejezték ki Kürillosz cselekedetei láttán, és feljelentették őt a császárnál. A császár a híres szónok Nesztorioszt bízta meg az üggyel 428-ban, aki éppen ekkor lett Konstantinápoly püspöke. A vádnak nem lett következménye, ugyanis Kürillosz ezzel egyidőben támadni kezdte Nesztoriosz tanítását. Két levélben fordult hozzá, melyekben először személyesen tudakozódott tanítása felől, majd hivatalosan is előadta a megtestesülés tanát. (Ezt a tant kanonizálta később az efezusi zsinat.) Mivel Nesztoriosz hajthatatlan maradt, hamarosan az apolinarizmus vádjával kellett szembetalálnia magát. Kürillosz mindezekkel arra készült, hogy amint egykor nagybátyja, Theophilosz száműzetésbe kergette Aranyszájú Szent Jánost, ezúttal ő tegye meg ugyanezt Nesztoriosszal szemben. Végül mindketten I. Coelestinushoz fordultak, aki egy római zsinaton, 430-ban kárhoztatta Nesztoriosz tanait és a zsinat határozatainak a végrehajtásával magát Kürilloszt bízta meg, aki ezt követően Alexandriában zsinatot hívott össze. Ezen elítélték Nesztorioszt és istenkáromlással vádolták. A zsinat hitvallását 12 pontban foglalták össze és elküldték Nesztoriosznak. Az efezusi zsinat (431), melyen maga Kürillosz elnökölt, az ő 12 tételét fogadta el.

Nevéhez számos botrányos esemény fűződik. Felmerült vele szemben az a gyanú, hogy köze volt a köztiszteletben álló újplatonikus filozófusnő, Hüpatia meggyilkolásához. Amikor egy alexandriai tanítót, Hieraxot a zsidók azzal vádoltak meg, hogy Kürillosz besúgója, lázadozásuk nyomán Kürillosz megfenyegette őket. Ekkor a zsidók keresztényekre támadtak rá az éj leple alatt. Ezek Kürillosz biztatására másnap visszavágtak, megostromolták a zsinagógát, és az útjukba került zsidókat lemészárolták, kifosztva házaikat. Mindez egyúttal az alexandriai zsidó kolónia végét is jelentette. Munkássága vége felé szembe került saját püspökeivel.

433-tól kezdve semmit sem tudunk életéről.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei több kötetet tesznek ki. Számos kommentárt írt. Az Ószövetséget allegorikusan magyarázta, nem úgy, mint az Újszövetséget, melyet szó szerint értelmezett. Mózes öt könyvét két írásában kommentálta. Magyarázta ezenkívül az ószövetségi kisprófétákat és Ézsaiás könyvét is. A Zsoltárokhoz fűzött magyarázataiból csak töredékek maradtak fenn. Ugyancsak töredékes formában maradtak ránk Máté evangéliumához, a Római levélhez, a Korinthusi levelekhez, valamint A zsidókhoz írt levélhez készített kommentárjai. Terjedelmes kommentárokat írt János és Lukács evangéliumához. Az utóbbit százötven homíliában magyarázta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vanyó László, Az ókeresztény írók lexikona, Szent István társulat 2004, ISBN 963-361-632-8
  • Dr. Szántó Konrád O.F.M., A katolikus egyház története, 173-178. old. Ecclesia kiadó 1987ISBN 963-363-481-4
  • Tony Lane, A keresztény gondolkodás rövid története, 50. old. Harmat-Kálvin kiadó 2001, ISBN 963-9148-43-1