Aiszóposz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aiszóposz elképzelt alakja egy 15. századi metszeten
Aiszóposz egyik meséjének illusztrációja egy 273-ból származó ravennai templomi padlómozaikon
Aiszóposz mesefigurái, Perugia, 1275
A tücsök és a hangya, Milo Winter illusztrációja (1919)

Aiszóposz (ógörög: Αἴσωπος; Aísōpos, latin: Aesopus, magyaros formában Ezopusz) híres ókori görög meseköltő, i. e. 600 körül élt. Európa számára ő a meseirodalom alapítója, neve és számos meséje önállóan is fogalommá vált.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hérodotosz és Arisztotelész szerint az i. e. 6. század első felében élt Szamosz szigetén, Xanthosz, majd Iadmon rabszolgájaként, aki végül felszabadította. Kortársa volt Szapphó is.

Mesemondó tehetségével nagy népszerűségre tett szert, és hamarosan bekapcsolódott a kor politikai életébe is. A hagyomány szerint eljutott Kroiszosz lüd király udvarába, aki diplomáciai feladatokkal különböző utakra küldte. Így jutott el Delphoiba, ott azonban – amint arról Arisztophanész tudósít – összeütközésbe került a helyi papokkal, akik istenkáromlás miatt megölték i. e. 564-ben.

A delphoiak később jóvátétel gyanánt vérdíjat fizettek, amit volt gazdájának unokája, a hasonló nevű Iadmon kapott meg.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatmese (fabula) műfaja ősidők óta általánosan ismert volt a nép körében. Az addig csak szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó mesék megjelennek már Hésziodosz, Arkhilokhosz, Szimónidész műveiben is, de Aiszóposz foglalta írásba az akkor és abban a kultúrkörben ismert mesekincs – valószínűleg – legnagyobb részét. A mesélők ajkán minden bizonnyal sokkal hosszabb történeteket Aiszóposz tömör prózában rögzítette.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élettörténete a századok során számtalan legendával bővült (például az alvilágot is meglátogatta, s visszatért onnan), és a középkorban önálló regénnyé vált (Aiszóposz-regény).

Az általa gyűjtött és rögzített mesék az európai kultúrkör mesevilágának alapját képezik, kissé eltérve például a sumér mesevilágnak ezekkel csak távoli hasonlóságot mutató történeteitől. Az indiai Pancsatantra mesegyűjteménnyel, ami a perzsa és arab mesevilág alapját képezi, Aiszóposz történetei közül csak kettő hozható összefüggésbe.

Meséit a középkorban a kolostori iskolákban gyakran olvasták erkölcsi tartalmai miatt.

A könyvnyomtatás feltalálása után hamarosan számos kiadásban jelent meg. Kiemelkedően szép volt az 1476-ban Ulmban megjelent munka, gyönyörű fametszetei miatt.

A 17. és 18. századokban Jean de La Fontaine (1621–1695) és Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) írták újra korszerű formában Aiszóposz meséit.

Magyarra is sokszor lefordították, Heltai Gáspár sajátos keresztény formában át is dolgozta. (Heltai Gáspár: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái).

A mai európai nyelvekben, így a magyarban is számos olyan fordulat él, ami közvetlenül Aiszóposztól származik (egy fecske nem csinál nyarat, más tollával ékeskedik és sok más).

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
  • Falus Róbert: Az ókori görög irodalom története, Gondolat, Bp. 1964.
  • Világirodalmi lexikon I. (A–Cal). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1970. 116-118. o.
  • Reinhard Dithmar: Existenz- und Gesellschaftskritik in der Fabel von Äsop bis Brecht, in: Die Schulwarte, 1/1971. (németül)
  • Klaus Grubmüller: Meister Esopus. Untersuchungen zu Geschichte und Funktion der Fabel im Mittelalter. Zürich und München 1977. (németül)
  • August Hausrath: Aesopische Fabeln. Reihe Tusculum. Leipzig 1970. Griechisch-Deutsch. (németül)
  • Kindlers Literaturlexikon, Band V, Zürich 1985. (németül)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap