Hérodotosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hérodotosz portrészobra

Hérodotosz, vagy Halikarnasszoszi Hérodotosz (görögül: Ἡρόδοτος [Ἁλικαρνασσεύς]) (Halikarnasszosz, Kis-Ázsia, ma Bodrum, Törökország, i. e. 484 körül – Thurioi, i. e. 425 körül) görög történetíró.[1]

Hérodotosz az első ismert történész, aki rendszerszerűen gyűjtötte az anyagait, lehetőség szerint ellenőrizte forrásait és jól felépített, élénk szövegben fogalmazta meg kutatásának eredményeit.[2] Cicero a „történelem atyjának” (pater historiae) nevezte el. Azt is feljegyezte róla, hogy számtalan történetet (innumerabiles fabulae) ismert és adott elő. Egyetlen fennmaradt, kilenc kötetes művének, amit magyarul Történelem címen ismerünk, eredeti címe Hisztoriai. Ez a korabeli ógörög nyelven „kutatások”-at jelentett, a görög-perzsa háborúk előzményeit és történetét tárta fel. E mű címéből keletkezett a historia latin szó, amit számtalan mai nyelv átvett.

Munkássága hatalmas forrásanyagot jelentett a korabeli történelmet, néprajzot és földrajzot kutatók sok generációja számára. Adatai természetesen mai szemmel nézve nem mindig állják meg a helyüket, de ő a maga részéről mindig hangsúlyozta, hogy csak azt jegyezte fel, amit számára forrásai elmondtak.

Életéről keveset tudunk, a rá vonatkozó forrás kevés, ellentmondásos és néha mesés jellegű.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hérodotosz világa ókori térkép alapján

Az életére vonatkozó adatok hiányossága és ellentmondásossága ellenére a modern források[3][4] általában egyetértenek azzal, hogy Herodotosz Halikarnasszoszban született i.e. 484. körül. A Szuda-lexikon, egy 11. századi bizánci enciklopédia szerint Lüxész és Drüó fia volt, befolyásos család tagja. Egy testvéréről, Teodoroszról tudósít a Szuda, valamint azt közli, hogy rokona volt Panüasszisz, az epikus költő. A város az akkori óperzsa birodalom határain belül feküdt, így az ifjú Hérodotosz első kézből kaphatott információkat a korabeli perzsa-görög kapcsolatokról, a perzsák Hellasz elleni háborús előkészületeiről.

Halikarnasszoszt a dórok alapították, Hérodotosz viszont jón dialektusban írt. A Szuda ezt azzal magyarázza, hogy fiatal korában Szamosz szigetén élt, ahová Lügdamisz türannosz elől menekült családjával. Modern kutatások szerint azonban ebben a korban Halikarnasszoszban még a hivatalos feliratok is jón nyelvűek voltak, ezért nincs ok annak a feltételezésére, hogy Hérodotosznak „külföldön” kellett volna elsajátítania ezt a nyelvet.[5] Mivel a Szuda az egyetlen forrása ennek a romantikus elemnek, mai kutatók kétségbe vonják az igazságát.[6]

Hérodotosz és családja valóban Lügdamisz ellenfelei voltak, de Hérodotosz a türannosz bukása után hagyta el végleg a várost, és gyarmatosként az akkoriban alapított dél-itáliai Thurioiba költözött. I.e. 447 körül egy ideig Athénban élt, és kapcsolatba került a kor több ismert személyiségével, köztük Szophoklésszel és Periklésszel. Athénben - a kor szokásainak megfelelően - felolvasásokat tartott műveiből, és ezért a hagyomány szerint a város igen nagy összeggel, tíz talentom arannyal jutalmazta.

Ezután (i. e. 445 körül[7]) saját elbeszélése szerint nagy utazásokra indult Egyiptomba, majd a Fekete-tenger környékére – ideértve annak északi partvidékét, amit akkoriban Szkítiának hívtak – Babilonba és a Közel-Keletre, de magában Perzsiában nem járt. Az életét kutató tudósok egy csoportja – az úgynevezett „Liar school”, „hazug-iskola” szerint Hérodotosz sok más mellett utazásairól sem állított igazat, és tulajdonképpen szobatudós volt.

Hérodotosz nem sokkal műveinek nyilvánosságra hozatala után valószínűleg Thurioiban halt meg, ott is temették el.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő és egyetlen fennmaradt műve, a Történelem (Ὶστορίαι, az eredeti értelmezésnek megfelelően vizsgálódás, kutatás) tulajdonképpen a görög–perzsa háborúkról szól, de mintegy bevezetésképpen részletesen ismerteti az Óperzsa Birodalom kialakulását, azoknak a népeknek a néprajzát és földrajzi helyzetét, melyeket a perzsák meghódítottak.[8]

A művet alexandriai szerkesztők kilenc könyvre bontották, amelyeket a múzsákról neveztek el. Az első könyv címe így Kleió lett a történelem múzsája után, majd Euterpé, Thaleia, Melpomené, Terpszikhoré,Erató, Polühümnia, Uránia, Kalliopé voltak a következő kötetek címei.[9]

A mű szerkezete alapértelmezésben négy perzsa király dinasztikus története:

A mű keletkezés történetéről, az író szándékairól és munkamódszereiről mindmáig sok vita van, de az kétségtelen, hogy a az eseménytörténet csak háttérül szolgál a különböző „vizsgálódásokhoz”, és amint maga Hérodotosz megjegyzi, „a kitérők részét képezik a tervemnek”. (4. könyv, 30. o.)[10]

A kitérők két témát fednek le: az egész akkor ismert világ történetét, mégpedig a reciprocitás elve alapján feldolgozva („a szemet szemért” illetve a „jótett helyébe jót várj” elveinek érvényesülése), valamint sok különös és meglepő jelenség, élmény leírását, amelyekkel az író találkozott utazásai során.[11][12]

A mű szerkezetében követi az írásbeliség előtti hagyományokat, amelyeket Homérosz műveiből is ismerünk, miszerint a szerző a történet egy-egy jelentős fejleményéhez vezető úton egy sor kisebb epizódot ad elő, majd a jelentős esemény leírása után visszafelé haladva újra áthalad a kisebb epizódokon. Ez a technika a történet memorizálását és így a művek fennmaradását tette lehetővé már az írás feltalálása előtt. Hasonló ősi módszer, amikor a szerző a fő történetben kisebb, bizonyos fokig önálló történeteket helyez el. Hérodotosz művének ez az eredeti belső szerkezete nem felel meg az alexandriai tudósok által később kreált 9 kötetes beosztásnak.[13]

Hérodotosz világában minden tény egyformán fontos[11], ami abban az időben, amikor a filozófusok egyre inkább a lényeg megismerését tekintették feladatuknak, már nem tekinthető korszerűnek.[14] Történelemfelfogása nem ismerte a fejlődés fogalmát, szerinte a népek és egyének pályája körpályát fut be, és amikor ezt befejezik, mások lépnek a helyükre.

Akik azonban nem értékelték ezt a modellt, csodálhatták az előadás stílusát, mint Dionüsziosz Halikarnasszeusz, aki dicsérte annak simaságát és báját.[15]

Homéroszhoz hasonlóan sokat merített a hagyományos, szóban fennmaradt és terjesztett mondák anyagából, a vándor-énekesek szövegeiből. Ezek a mesés elemek mellett gyakran tartalmaztak valós földrajzi, történelmi és antropológiai tényeket, amiket Hérodotosz szórakoztató formában összegzett.[16]

Hérodotosz nagy erénye, hogy igyekezett elhatárolni magát a mítoszoktól, s azokat, mint a nem tudományos dolgokat legfeljebb ironikusan tárgyalja. Határozottan elhatárolja saját tapasztalatait és a másoktól hallottakat. Ez a korábbi néprajzi és történeti irodalommal (Hekataiosz) szemben komoly újítás volt; tulajdonképpen a forráskritika kezdetéről is beszélhetünk. Ma már nyilvánvaló tévedései ellenére a modern tudomány különböző ágai Hérodotosz sok közlését – köztük olyanokat is, amelyeket korábban a képzelet szüleményének tartottak – hitelesítette.

Ilyen az a mellékes megjegyzése, hogy főníciai hajósok Afrika körül hajózva, nyugati irányba haladva, a Napot jobb oldalukon látták. Ez a déli féltekén valóban így van, és bizonyíték arra, hogy az említett utakra valóban sor kerülhetett.

Hasonlóképpen beszámol, másoktól hallottak alapján, egy furcsa, Perzsia indiai tartományaiban élő, róka-nagyságú, szőrmés hangyáról, ami aranyat kapar ki a földből. Ezt a bizarr felvetést is valószínűsítették modern kutatások, miszerint a Kasmír aranyban gazdag földjén élő mormoták által az alagútjaikból kidobott földet a helyi törzsek arany-gyűjtögetői hagyományosan átvizsgálják arany után kutatva.[17][18]

Az általa átvett mesés elemek miatt azonban modern kutatói közül néhányan, az úgynevezett „Liar school”, „hazug-iskola” szerint Hérodotosz sok más mellett utazásairól sem állított igazat, és tulajdonképpen szobatudós volt, ezért a „hazugságok atyjának” nevezték őt.[19] Kortársainak és az ókori klasszikusoknak egy része is lebecsülte teljesítményét. Thuküdidész komolytalannak tartotta. Plutarkhosz egészen odáig ment, hogy rosszindulattal, szándékos ferdítéssel vádolta, de valószínűleg azért, mert az ő szülőföldjét, Boiótiát a perzsa háborúkban betöltött kétes szerepének megfelelően hátrányosan ábrázolta.

Az ókor gondolkodói azonban nagy többségükben elismerték művét. Ő volt az egyike azon kevés prózaíróknak, akiket a híres alexandriai filológusok kiadtak és magyaráztak.

A középkorban csak a Bizánci Birodalomban olvasták. Az első modern latin fordítása 1474-ben jelent meg, az újgörög nyelvű első kiadás dátuma 1502.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wilhelm Gemoll: Griechisch-Deutsches Schul- und Handwörterbuch. München/Wien 1965.
  2. New Oxford American Dictionary, "Herodotos", Oxford University Press
  3. George Rawlinson, The History of Herodotus Vol.I, D.Appleton and Co., New York (1859), Introduction)
  4. A.R.Burn, Herodotus: The Histories, Penguin Classics (1972), Introduction
  5. A.R.Burn, Herodotus: The Histories, Penguin Classics (1972), page 11
  6. George Rawlinson, The History of Herodotus Vol.I, D.Appleton and Co., New York (1859), page 11
  7. Rosemary Burton, Richard Cavendish, Bernard Stonehouse: Nagy felfedezők utazásai. OFFICINA NOVA KÖNYVEK, Budapest, 1998. ISBN 963 548 660 X p. 9.
  8. Shahbazi 1996 , p. 41.
  9. Larcher, Pierre-Henri. Larcher's Notes on Herodotus. London: John R. Priestley, 526. o (1829) 
  10. Aubrey de Selincourt (trans.), Herodotus:The Histories, Penguin Classics (1972), page 280
  11. ^ a b Robin Waterfield (trans.) and Carolyn Dewald (ed.), The Histories by Herodotus, University of Oxford Press (1998), Introduction pages xvii
  12. Oswyn Murray, 'Greek Historians' in The Oxford History of the Classical World, J.Boardman, J.Griffin and O.Murray (ed.s), Oxford University Press (1986) page 189
  13. Henry R. Immerwahr, 'Herodotus', in The Cambridge History of Classical Greek Literature: Greek Literature, P.Easterling and B.Knox (eds), Cambridge University Press (1985), page 437-8
  14. Henry R. Immerwahr, 'Herodotus', in The Cambridge History of Classical Greek Literature: Greek Literature, P.Easterling and B.Knox (eds), Cambridge University Press (1985), page 428
  15. Henry R. Immerwahr, 'Herodotus', in The Cambridge History of Classical Greek Literature: Greek Literature, P.Easterling and B.Knox (eds), Cambridge University Press (1985), page 436
  16. Oswyn Murray, 'Greek Historians' in The Oxford History of the Classical World, J.Boardman, J.Griffin and O.Murray (ed.s), Oxford University Press (1986) page 190-91
  17. Simons, Marlise. Himalayas Offer Clue to Legend of Gold-Digging 'Ants'. New York Times: 25 November 1996.
  18. Peissel, Michel. "The Ants' Gold: The Discovery of the Greek El Dorado in the Himalayas". Collins, 1984. ISBN 978-0002725149.
  19. A.R.Burn, Herodotus: The Histories, Penguin Classics, 1972, page 10

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 408–409. o. ISBN 9639257001  
  • Világirodalmi lexikon IV. (Grog–Ilv). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1975. 412-413. o.
  • Hérodotosz: A görög-perzsa háború (Budapest, 2003)
  • Castiglione László: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó 1978. ISBN 963-05-1500-8
  • Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
  • Falus Róbert: Az ókori görög irodalom története, Gondolat, Bp. 1964.
  • Dr.Gyapai Gábor – Dr. Ritoók Zsigmond: Történelem a középiskola I.osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó 1978. ISBN 963-18-7984-4

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap