Euripidész

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Euripidész
Euripides Pio-Clementino Inv302.jpg
Született
i. e. 479
Elhunyt
i. e. 405 (74 évesen)
Foglalkozása drámaíró
költő
író
szerző
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Euripidész témájú médiaállományokat.
Еuripidész arcképe

Euripidész (Szalamisz szigete, i. e. 480 – Arethusza?, i. e. 406) görög tragédiaköltő, Aiszkhülosz és Szophoklész mellett a három nagy görög tragédiaköltő egyike.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Euripidész szobra

Szalamisz szigetén született i. e. 480. szeptember 23-án, a szalamiszi ütközet napján. Apját Mneszarkhosznak hívták és állítólag szatócs volt, anyja neve Klito volt, zöldség és gyógynövény árusítással foglalkozott. Más források szerint az apja jómódú ember kellett, hogy legyen, különben nem engedhette volna meg magának, hogy fiának előkelő nevelést biztosítson.[1] Az apjának egy jós azt jósolta, hogy fiát „játékokon szerzett koszorúkkal” látja, így az apja Euripidészt atlétikára taníttatta. Később festészetet is tanult.

I. e. 455-ben Euripidész részt vett egy drámai versenyen, ahol a harmadik helyezést érte el. Életének további részéről kevés adat maradt fenn, mivel kortársaitól és pályatársaitól eltérően nem vállalt közéleti szerepet, sem állami megbízást. Visszavonultan, az emberektől elzárkózva élt, többnyire írással és könyvgyűjtéssel foglalkozott. Ugyanakkor korának emelkedett gondolkodóival fenntartotta a kapcsolatot, sokat tanult olyan jelentős szofistáktól, mint Prótagorasz vagy Prodikosz. A szofisták tanítása tükröződik Euripidész azon műveiben amelyek a természettel, vagy a nomosszal (törvényekkel) foglalkoztak. Ezekben a művekben a szofistákra jellemző szónoki monológokat találunk. Más műveiben, főként a homéroszi-hésziodoszi valláskritikában és a lélekről alkotott elméleteiben, Anaxagorasz bölcseletének hatása érezhető.

Euripidész két feleséget tartott. Első feleségét Choerillának hívták és három gyereket szült neki. Második feleségét Melittonak hívták.

Arisztophanész, a „komédia atyja” nem tartotta sokra Euripidészt, többnyire bírálta műveiben. Ennek ellenére Euripidész alkotásaival ötször nyert első díjat a drámaköltők versenyén, először i. e. 422-ben. Halála után, a makedóniai emigrációban írt Bacchánsnők című műve, a fia előadásában, ugyancsak első díjat nyert.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Euripidész színdarabjainak tragikus hőseit emberi vagy isteni erők hajszolják bukásba, harcukat azonban önmagukban kell megvívniuk főként az érzelem-értelem terén. Alkotásai színpadi bemutatásán szeretettel alkalmazta a színpad technikai lehetőségeit: a deus ex machinát.

Euripidész drámaírói munkásságának első másfél évtizedéről nem tudunk semmit. Időrendben első, legrégebbi fennmaradt műve az i. e. 438-ban bemutatott Alkésztisz című dráma, melyet egy tetralógia utolsó részeként, szatírjátékként mutatták be. Ebben a műben Euripidész két ismert motívumot olvasztott össze: az önfeláldozó asszony és a halálon is diadalmaskodó hős történetét. Második fennmaradt műve, a hét esztendővel később keletkezett Médeia, mellyel a költő csak a harmadik díjat nyerte el a drámaírók versenyén, az emberi egoizmust és képmutatást igyekszik leleplezni. Egy másik művében, a Hippolütoszban a lélek szenvedélyeinek lángjában felemésztődött szerelmes pár tragédiáját írta le. A jellegzetes vészjósló istenmonológgal (Aphrodité) kezdődő dráma i. e. 428-ban került az athéni közönség elé.

A deus ex machina alkalmazása arra enged következtetni, hogy Euripidész hitt az emberi sorsot befolyásoló és irányító isteni erőkben. Az emberi sors tragikumát főként abban vélte felfedezni, hogy az embernek egész életében reménytelenül kell küzdenie, viaskodnia. Az istenek pedig csak akkor szolgáltatnak igazságot, amikor már menthetetlen az ártétlenül pusztuló ember.

Euripidész drámáiban nagy gonddal végzi hősei lelkének feltárását. A lelki folyamatok érdeklődésének középpontjában álltak, még a mitikus hősökben is az emberit kutatta, azokat a vágyakat amelyek a boldogság reményét adták, de végül csak tragédiába és bűnbe sodortak.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alkésztisz (438-ból): tárgya Alkésztisz hűséges szerelme – annyira szerette férjét, hogy saját életét áldozza fel, hogy férjét megmentse. Végül Héraklész megmenti.
  • Medeia (432-ből): Seneca, Corneille és Grillparzer megpróbálták utánozni, kevés sikerrel.
  • Heraklidák: Héraklész fiainak sorsáról szól
  • Hippolütosz: (428-ból): Seneca és Jean Racine próbálták feldolgozni.
  • Andromakhé: Hektor feleségének szomorú sorsáról szól (cselszövés áldozata)
  • Hekabé: Priamosz felesége, aki szörnyű bosszút állt fia gyilkosán, Polümesztór trák királyon.
  • Az esdeklők (vagy Oltalomkeresők) (Hiketides): a Théba alatt eleső hősök anyáinak Thészeusz megengedi, hogy halottaikat eltemethessék.
  • Az őrjöngő Héraklész (424-ből): miután a hős megmenti feleségét és gyermekeit Lükosztól, a nagyzási hóborttól elvakítva ő maga nyilazza halálra szeretteit. Kijózanodása után öngyilkosságot akar elkövetni, de barátja, Thészeusz visszatartja, és magával viszi Athénba.
  • Ión: ennek a romantikus drámának a tárgyát Schlegel is feldolgozta.
  • Trójai nők (415-ből): képsorozat Trója feldúlásáról.
  • Elektra: a bosszú valósághű képe, ugyanakkor az aiszkhüloszi és szophoklészi darabok átalakítása.
  • Heléna (412-ből): Parisz itt nem az igazi Helénát rabolta el. Az igazi Egyiptomba kerül, ahol Theoklümenésztől hajótörött férje, Meneláosz menti meg.
  • Iphigenia a tauruszok között: cselekménye jól ismert Goethe Nachdichtungjából.
  • Phoinikiai (föníciai) nők: Eteoklész és Polüneikész trónviszályát tárgyalja, és az Antigoné karján világgá induló vak Oidipusz képével végződik.
  • Oresztész (408-ból): a halálra ítélt Oresztész szörnyű bosszúja, amelyet Meneláoszon és háza népén töltött ki.
  • Iphigenia Auliszban (406-ból): ez a mű Makedóniában készült, de csak Euripidész halála után került elő. Tárgyát Jean Racine dolgozta fel.
  • Bacchánsnők: Pentheusz thébai király sorsa, akit anyja, Agaué vezetésével a [Dionüszosz]] hatása alatt álló bacchánsnők oroszlánnak látnak és széttépnek. Az isten így állt bosszút azért, mert Pentheusz megtagadta őt. Goethe szerint ez Euripidész legjobb műve.
  • Küklópsz: szatírajáték, a Polifemosz-kaland dramatizálása az Odüsszeia alapján.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. William Bodham Donne (2009) pp. 25

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap