Jean Racine

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean Racine
Racine portrait4.jpg
Jean-Baptiste Santerre festménye Jean Racine-ról, (1690)
Született 1639. december 22.
La Ferté-Milon
Elhunyt 1699. április 21. (59 évesen)
Párizs
Foglalkozása drámaíró
költő
író
szerző

Jean Racine (La Ferté-Milon, 1639. december 22.Párizs, 1699. április 21.) francia író, drámaíró.

A franciák nagy századának (Grand Siècle) klasszicista drámaírója Pierre Corneille és Molière mellett.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vidéki kishivatalnoki családból származott, korán árvaságra jutott. Rokoni kapcsolatok révén a janzenista Port-Royal kolostorban nevelkedett. A janzenisták üldöztetése közepette iskolája többször is költözködött. Hamar kitűnt az iskolában szónoki tehetségével, ezért tanárai jogi pályára szánták. Racine azonban hamar állást vállalt, s belekerült a párizsi fiatalok bohém életébe, korcsmákba járt, ahol gyakran hallgatta Rabelais, Marot, Boccacio vidám történeteit. A hagyomány szerint összebarátkozott kortárs írókkal, köztük La Fontaine, Molière, Boileau. La Fontaine, a nagy mesélő feleségéhez távoli rokonság is kötötte. Korán elkezdett drámákat írni, de első darabjait visszautasították, nem adták elő.

Első kudarcélményei arra öszötönözték, hogy magának egy jó papi állást teremtsen, de ez a próbálkozása nem sikerült, így egy év múltán ismét az irodalom területén próbált kitűnni. 1663-ban kapóra jött neki, hogy XIV. Lajos francia király, „a Napkirály” („Le Roi-Soleil”) betegségből való felépülése alkalmából az irodalmi alap gondozója felszólította a költőket, írjanak e nagy öröm hatása alatt egy szép költeményt. Racine ünnepi ódája is felkeltette a figyelmet, a király mellett a kegyosztót is dicsérte, melynek hatására az ő neve is felkerült az évjáradék-listára.

Drámaírói munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben Moliére színházában kerültek előadásra drámái, először A testvér-ellenfelek (La Thébaïde ou les Frères ennemis) 1664-ben, amely a görög drámák nyomán az Antigoné témát dolgozta fel. E dráma előadásának sikere a közepes színvonalat sem érte el, viszont a következő esztendőben, 1665-ben Nagy Sándorról írt regényes drámájával hatalmas sikert aratott. Tipikus szalondráma, mely nem a közönséget viszi el az ókori Indiába, hanem a legendás hősöket hozza el a Szajna partjára. A verses dráma sorai zenét árasztanak, a nyelv és a dráma szerkezete egységet alkot, mintegy kezdte megtalálni saját egyéni stílusát Racine.

Racine Nagy Sándor c. darabját hamarosan átvitte a király színészeihez, a Bourgogne-palotában játszó társulathoz. Vitte Molière színigazgatótól nemcsak a darabot, hanem a darab női főszereplőjét, Thérèse Du Parc színművésznőt is, akivel élettársi kapcsolatot létesített. Szinte természetes, hogy Molière ezek után nem állt többé szóba Racine-nal, holott korábban becsülte a fiatal Racine drámaírói képességeit.

Thérèse Du Parc színésznőnek írta Andromaché c. drámáját, nagy siker közepette mutatták be a Louvre-kastélyban 1667-ben. A következő évben barátai kérésére és biztatására Arisztophanész Darazsak c. komédiájának hatására Racine is írt egy vígjátékot A pereskedők címen. A darabot még 1668-ban többször is bemutatták, legnagyobb sikert Versailles-ban aratott. A király és közvetlen környezete felszabadultan szórakozott a vígjáték komikus karakterein, s azokon a mulatságos szituációkon, melyekbe belesodródtak. Az 1660-as, 1670-es években Racine alkotói ereje teljében volt, legsikeresebb és legérettebb drámáit ebben az időszakban alkotta, a közönség körében talán még az is előnyére vált, hogy arcvonásai hasonlatosságot mutattak a Napkirályéval, a róla készült korabeli portréfestmények is igazolni látszanak ezt a feltevést.

Sikerei miatt Molière, de főleg Pierre Corneille hívei körében számos irigye akadt, megindultak az irodalmi “pengeváltások”, sőt dehonesztáló mende-mondákkal is igyekeztek jó hírnevét befeketíteni, amikor 1668-ban Thérèse Du Parc színésznő mérgezés következtében meghalt, Racine-t is bűnösnek vélték, a színésznő családja nyíltan megvádolta. A művésznő csakugyan mérgezés következtében halt meg, de Racine bűnrészessége utólag sem igazolódott.

Egy év múlva, 1669-ben Racine már a Bourgogne-társulat következő vezető színésznőjébe, Champmeslébe szeretett bele, mellette élte át a szerelmi szenvedély és a féltékenység kínjait, amelyek aztán elkövetkező drámáiban is nagy szerepet játszanak. Természetes, hogy ebben az időszakban került legtávolabb régi janzenista tanáraitól, attól a vallásos világnézettől, amelyet tőlük az apátságban elsajátított, nyíltan is ellenük fordult, teljesen a királyi udvar miliőjének vonzásában élt, ebben a miliőben születtek legnagyobb drámái, amelyeket sorozatosan mindig nagy sikerrel adtak elő.

1667-től 1674-ig bezárólag szinte minden évben ír egy sikeres drámát. Ezután két év maradt ki, 1775-1776, majd 1777-ben jelentkezett életének legjelentősebb drámájával, a Phaedra cíművel. Ez időtájtól Jean Racine és XIV. Lajos király kapcsolata elhidegült. Racine visszavonult az udvartól, példás családi életet élt és történetírói munkásságot folytatott, míg nem 1689-ben és 1691-ben egy-egy igen figyelemre méltó vallásos drámával jelentkezett, az Eszterrel és az Atáliával. Élete végén kibékült fiatal korának tanító mestereivel, a janzenistákkal, a janzenisták nagyra értékelték Racine Phaedra c. drámáját. Racine meghagyta, hogy a Port-Royalban temessék el. Ott el is temették 1699-ben, majd 1711-ben földi maradványait több más hírességével együtt (pl. Pascal) a Saint-Étienne-du-Mont templomban helyezték el. A janzenisták üldöztetése, szétszórása miatt változtatták meg Jean Racine nyughelyét, ezzel mintegy szimbolikusan a katolikus abszolút monarchiához tartozónak ítélve őt, holott épp a janzenizmus és az abszolút monarchia berendezkedésének morális elemzése tette őt Franciaország nagy drámaírójává.

Jean Racine hatása Franciaországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean Racine drámái Franciaországban mind a mai napig népszerűek.

Jean Racine hatása Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon későn kezdték megismerni, az Andromaché 1856-ban jelent meg magyarul. Többi drámáját majd csak a 19. század végén kezdték fordítani és játszani. Meg kell jegyezni, igen ritkán került színpadra. Gyulai Pál elemezte Racine drámáit és ismertette meg a magyar közönséggel. Összes drámáit magyarul 1963-ban adták ki jeles fordítók tolmácsolásában. Életrajza és Phaedra c. drámája olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Drámái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean Racine művei. 1. köt. Címoldal, Brüsszel, 1700.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hôtel de Bourgogne
  2. Nem merték előadásnak nevezni.
  3. Eredetileg itt temették el, 1699-ben.
  4. A földi maradványait tartalmazó szarkofág mellett, lásd a fényképen jobbra.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szerb Antal (1942). A világirodalom története. 2. köt. Budapest, Révai. pp. 54–57.
  • Dobossy László (1963). A francia irodalom története. 1. köt. Budapest, Gondolat. pp. 216–232.
  • Jean Racine összes drámái (1963). Budapest, Magyar Helikon. 885 p.
  • Lucien Goldmann (1977). A rejtőzködő isten. Budapest, Gondolat. Racine lásd 561-725.
  • Világirodalmi kisenciklopédia II. (M–Z). 3. bőv. kiadás. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1984. 246–247. o. ISBN 963-281-376-6
  • Világirodalom /szerk.: Pál József (2005). Budapest, Akadémiai Kiadó. Racine lásd 373-376. p.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean Racine témájú médiaállományokat.