Leontinoi Gorgiasz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gorgiasz (Γοργίας) (kb. i.e. 485 – 380) görög szónok, szofista filozófus volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyomány úgy tartja, hogy Empedoklész és a szicíliai rétor, Teisziasz tanítványa volt. Athénba akkor jutott el, amikor szülővárosa, a szicíliai Leontinoi küldöttséget menesztett oda i. e. 427-ben, amelynek vezetésével őt bízták meg.[1] A delegáció katonai segítséget kért egy másik városállam, Szürakuszai ellen.[2]

Beszédeivel nagy hatást tett athéni hallgatóságára, ami megalapozta hírnevét. Megbízatása végeztével Görögországban utazgatott, és fizetségért beszédírásra, szónoklattanra oktatta a hallgatóit a különböző városállamokban. Athénon kívül voltak tanítványai Argoszban, és egy ideig valószínűleg Thesszaliában is élt, de sehol sem telepedett le hosszabb időre.[3] Arisztotelész a retorikáról szóló művében azt írta, hogy összhellén ünnepségeken is felszólalt, például az olümpiai játékokon. Hajlandó volt bármilyen témáról beszélni. Epideixiszeket (díszelőadásokat) is tartott, valószínűleg egy gümnaszionban. Diogenész Laertiosz szerint ő vezette be az érvelőversenyeket (logón agónasz).[4]

Korabeli feljegyzések szerint tanítványai között volt Iszokratesz, Menón, Kalliasz, illetve Periklész szerelme, Aszpászia.[2] Tanítványait más módszerek mellett úgy oktatta, hogy saját beszédeit magoltatta be velük. [5]

Gorgiasz az ékesszólás tanításával komoly vagyont gyűjtött.[6] Emiatt adja Platón a Nagyobbik Hippiászban Szókratész szájába ezeket a szavakat Gorgiaszra és egy másik szofista bölcsre, Prótagoraszra utalva: "Ezek ketten bölcsességükkel több pénzt kerestek, mint bármelyik más művészet nagymestere". A dialógusból kiderül az is, hogy Gorgiasz Athén egyik leggazdagabb emberénél, Kalliklésznél szállt meg. Iszokratész azt írta róla, hogy ő kereste a szofisták közül a legtöbb pénzt, mivel egész életét ennek szentelte.[7]

Retorikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gorgiasz verselési stílusa költői volt, gyakran élt metaforákkal, jelképes kifejezésekkel, cáfolataiban iróniával. Arisztotelész Rétorika című művében ilyen jelzőket, kifejezéseket idéz beszédeiből: "énekkel-kolduló élősdi", "esküszegő és eskütartó", "sápadt és vértelen ügyek", "becstelenséget vetettél, s gonoszságot arattál".[8] Szintén Arisztotelész idézi Gorgiasztól, hogy "az ellenfél komolyságát tréfával kell tönkretenni, tréfálkozását pedig komolysággal".[9]

Fennmaradt két védőbeszéde - Helené dicsérete és Palamédész védelme (Hüper Palamedusz) -, amelyek a műfaj sajátosságait mutatják be. Ezek egyfajta előgyakorlatot jelentettek a későbbi bírósági, népgyűlési felszólalásokhoz. Neki tulajdonítják a Sírfeliratok vagy Athéni temetési beszédek című munkát is.[2]

  • A Helené dicsérete című munkájában arra tesz kísérletet, hogy egy gyengébb állítást, miszerint Helené nem okolható a trójai háború kitörése miatt, megvédjen egy jóval erősebb, közkeletű véleménnyel szemben, amely szerint a leányzó hibája vezetett az összecsapáshoz. Gorgiasz azzal érvel, hogy Helené nem szabad akaratából szökött el Parisszal, hanem nálánál erősebb hatalomnak engedelmeskedett: fizikai erőszaknak (Paris elrabolta), Eros, vagyis egy isten parancsának (szerelem), a Végzet akaratának, illetve Paris rábeszélésének, vagyis a szavak (logoi) erejének. A logosz - Gorgiasz megfogalmazásában a hatalmas úr - megjelenése a külső erők között, jól mutatja felfogását a beszéd hatalmáról. Úgy vélte: a beszéddel rá lehet venni az embereket akár arra is, hogy olyasmit tegyenek, ami érdekükkel ellentétes.[2] Ennek oka az, hogy a szó rendkívüli hatalommal bír, megindítja például a költemények hallgatóit. Másrészt az emberek hagyják, hogy lelküket bizonytalan vélekedések vezessék, amelyeket a logosz képes befolyásolni.
  • A Helené dicséretéhez hasonló a Palamédész védelme című írása is, amelyben elsősorban észérvekkel kívánja bizonyítja, hogy a mitológiai hőst ártatlanul végezték ki Odüsszeusz koholt vádjai alapján.

Gorgiasz, hasonlóan sok szofistához, valószínűleg relatív fogalomnak tekintette az igazságot, elutasítva a Platón és Arisztotelész filozófiájában egyetemes alapként megjelenő igazságfogalmat. Gorgiasz elfogadhatatlannak tartotta, hogy a szónok hazugsággal érveljen, de írásaiból mindazonáltal úgy tűnik, jobban foglalkoztatta egy állítás szónoki megalapozottsága, mint valóságtartalma. Platón a Gorgiaszról elnevezett dialógusban ezeket a szavakat adta a szofista mester szájába, amikor az megmagyarázza, hogy mi a legfőbb jó: "Az a képesség, hogy szavainkkal meggyőzzük a bírákat a törvényszéken, a tanácsnokokat a tanácsban, a polgárokat a népgyűlésen vagy bármilyen más összejövetelen, lényeg, hogy nyilvános legyen. A beszéd hatalmával szolgáddá teszed az orvost, szolgáddá a tornamestert, az üzletemberről ki fog derülni, hogy nem magának szerzi a vagyont, hanem neked, aki értesz hozzá, hogyan kell szónokolni s a tömeget meggyőzni".[10] Állítólag tanítása része volt, hogy a valószínűséget többre kell tartani az igaznál, és a szó segít a kicsit nagynak, a nagyot kicsinek feltüntetni.[11]

Marcus Tullius Cicero Arisztotelész azóta elveszett könyvére (Tekhnón Szünagoné) hivatkozva azt írta, hogy Gorgiasz egyaránt készített tanítványai okulására dicsérő és szidalmazó szónoklatokat, mert úgy vélte: a szónoknak képesnek kell lennie egy dolog értékét beszédével növelni, illetve csökkenteni.[12]

Filozófiai tanítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gorgiasz elsősorban azt vizsgálta, hogy milyen kapcsolat van az ismeret tárgya, az ismeret és az azt kifejező beszéd között. Legfontosabb tétele az i.e. 444-441 körüli időpontra datált A természetről avagy a nemlétezőről című munkájában jelent meg, amely három állításban foglalható össze.

  • Semmi nem létezik
  • Ha létezik is valami, akkor az megismerhetetlen
  • Ha megismerhető is, akkor az ismeret közölhetetlen[1]

Az állításokból kiderül, hogy Gorgiasz műve egyben ontológiai (lételméleti), nyelvi és episztemológai (ismeretelméleti). Egyes vélemények szerint A természetről avagy a nemlétezőről úgy is tekinthető, mint egy szofista retorikai gyakorlat, egyfajta komolytalan önreklám, amellyel Gorgiasz azt illusztrálja, hogy bármit képes bebizonyítani.[13] Egyes kutatók egyenesen úgy vélekednek, hogy a paradoxon nem egyéb, mint egy Parmenidész-paródia.[14]

A gondolatmenet a következő paradoxonnal kezdődik: ha a nemlétező létezik, akkor egy időben létezik is, meg nem is, ami logikai ellentmondás. Ezután azt állítja, hogy maga a létezés sem létezik. Ezt a következővel támasztja alá: ha a létezés létezne, akkor vagy örökkévalótól kellene lennie, vagy valaki által létrehozottnak. Ha örökkévaló, akkor nincs kezdete és határtalan. Ha határtalan, akkor viszont nem lehet valahol, vagyis sehol nincs. Tehát nem létezik. Ha a létezés létrehozott, akkor valamiből ered, tehát ez a valami az általa létrehozott létezés nélkül is létezik, ami ismét lehetetlen. A nemlétezés pedig semmit nem tud létrehozni.

Gorgiasz ezt követően arról értekezik, hogy mi a megismerhető és a felfogható. Érvelése szerint az ember által elképzelt, gondolt dolgok nem léteznek. Ezt azzal támasztja alá, hogy bárki elképzelhet egy kocsiversenyt a tengeren, de ez nem jelenti azt, hogy az a valóságban is megtörténik. Az elme csak azt ismerheti meg, amit a valóságból megragad, a létezés viszont csak az emberi elmében, gondolatként jelenhet meg. Maga a létezés felfoghatatlan. Ennek a gondolatmenetnek a lényege az, hogy az emberi tudás nem jelenti a szubjektum és az objektum azonosulását, és a gondolat nem a valóság leképezése.[11]

Gorgiasz végül kijelenti: ha a létezés felfogható lenne, az ismeret akkor sem lenne közölhető. Ennek oka az, hogy amit valakinek átadunk, az nem egy külső szubsztancia (önálló létező), hanem "csak" logosz (szó, beszéd). A logosz pedig nem szubsztancia és nem is létező dolog. A logoszt meg tudjuk érteni, ám a dolgokat közvetlenül nem tudjuk felfogni, vagyis rajtunk kívül maradnak. A dolgok ábrázolása tehát nem azonos magukkal a dolgokkal, így a valóság a logosz útján átadhatatlan.

Az érvelés alapjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az érv a kezdet (arkhé) kifejezés többértelműségén alapul: egyszerre jelent időbeli és térbeli kezdetet
  • A görögök úgy tartották, hogy ami valahol van, az abban van, ami körülveszi
  • A nem valahol van kifejezés kétértelmű: nincs sehol, illetve mindenütt van. Gorgiasz csak az első jelentést veszi figyelembe
  • A létező elnevezés kapcsán csak létezésről beszélhetünk, hiszen ez benne van a fogalomban, keletkezésről nem[15]

További munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gorgiasz egyéb munkáiból csak töredékek maradtak fent, vagy közvetett forrásból ismertek.

  • Olümpiai beszéd
  • Püthói beszéd
  • Az élisziek dicsérete
  • A megfelelő pillanat
  • Onomasztikon[16]

Kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gorgiaszt és általában a szofista tanokat élesen támadta Platón és Arisztotelész. Úgy vélték, hogy visszaélnek a beszéd által kínált lehetőségekkel, megtévesztik, becsapják hallgatóikat, relativizálják a megismerést, az erkölcsöket, és egyfajta morális és ismeretelméleti nihilizmust hirdetnek.

Sok évszázaddal később Hegel arra hívta fel a figyelmet, hogy a szofisták az ókor felvilágosítói voltak, mert gondolkodásuk középpontjába a társadalmat helyezték a természet helyett. Ráadásul ők voltak az elsők, akik a tanítást hivatásnak tekintették.[6]

Wilhelm Nestle német klasszikafilológus korabeli szövegek alapján megállapította: Gorgiasz thesszaliai működése hozzájárult ahhoz, hogy az amúgy is zabolátlan hatalom a szofista tanítások sajátos értelmezésével elméleti alapot kapjon brutális leszámolásaihoz.[17]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Magyar Nagylexikon VIII., 712. oldal ISBN 963-8577-398
  2. ^ a b c d Internet Encyclopedia of Philosophy, Gorgias. (Hozzáférés: 2011. szeptember 27.)
  3. G. B. Kerferd: A szofista mozgalom, 34. oldal ISBN 963-3893-933
  4. G. B. Kerferd: A szofista mozgalom, 41. oldal ISBN 963-3893-933
  5. Adamik Tamás bevezetője Arisztotelész Rétorika című művéhez 7. oldal ISBN 963-8458-16x
  6. ^ a b Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, 56. oldal ISBN 963-3607-191
  7. G. B. Kerferd: A szofista mozgalom, 38. oldal ISBN 963-3893-933
  8. Arisztotelész: Rétorika, 144-146. oldal ISBN 963-8458-16x
  9. Arisztotelész: Rétorika, 177. oldal ISBN 963-8458-16x
  10. Platón: Gorgiasz, 36-37. oldal ISBN 963-9165-00x
  11. ^ a b Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadamerig, 29. oldal
  12. G. B. Kerferd: A szofista mozgalom, 43. oldal ISBN 963-3893-933
  13. Majoros György, A retorikai érvelés hatalmáról (eleai Zénón és Gorgiasz). (Hozzáférés: 2011. szeptember 27.)
  14. Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába, 33. oldal ISBN 963-3461-375
  15. Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába, 35. oldal ISBN 963-3461-375
  16. G. B. Kerferd: A szofista mozgalom, 61. oldal ISBN 963-3893-933
  17. Németh György: A zsarnok utópiája, 171. oldal ISBN 963-7978-801