Szapphó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ókori görög mellszobor Szapphóról
Szapphó és Alkaiosz
Szapphó és Alkaiosz
Théodore Chassériau: Sappho leugrik Leukadia egyik sziklájáról, mert elhagyta és megcsalta a szerelme, egy férfi, a Mitilini-i Phaon.
Charles Mengin:Szapphó (1877)

Szapphó (Σάπφω, kiejtése szapfó, latinosan Sappho; i. e. 6. század eleje) ókori görög költőnő, aki Leszbosz szigetén írt és alkotott.
Eredeti neve Pszapphó volt, egy halála után szülővárosában pénzen is ezzel az írásmóddal szerepel.

Szapphó kortársa volt a Leszbosz szigetén Mütiléné városában született Alkaiosz költő, aki Szapphó mellett a görög líra másik legismertebb egyénisége volt. Költeményeit később kilenc könyvben adták ki.

A szenvedély költőnője, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Fiatal leányok társaságát alapította meg Mütilénében Aphrodité és a múzsák tiszteletére, ez volt a thiaszosz. A hagyományok szerint a tagokhoz rendkívül gyengéd szálak fűzték. Szapphó és a thiaszosz zenével, költészettel és tánccal foglalkozott. Barátnői közül Attisz, Teleszippa és Megara a leghevesebb szerelmi versek címzettjei.

A thiaszosz társaságán kívül saját családja is volt: férjét egyes életrajzírók 'Kerkülasz' néven említik (de ez valószínűleg gúnynév volt), akitől egy leánya született, Kleisz.

A hagyomány szerint egy Phaón nevű ifjú révész [1] iránt érzett szerelme miatt levetette magát Leszbosz-sziget egyik hegyéről. Az ifjú 20 évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.

Szapphó költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy versének (Himnusz Aphroditéhez) kivételével műveiből kizárólag csak töredékek maradtak fenn az utókorra. Fő témája a szerelem és a vágyakozás szerelmének tárgya iránt. Platón epigrammája nyomán a görögök a „tizedik Múzsát” tisztelték alakjában:

Némelyek azt mondják, hogy a Múzsa kilenc. Be kicsiny szám!
Leszboszi Szapphó ím, tízre egésziti ki.

– (Devecseri Gábor fordítása)

Jellemző verselési forma a költőnőről elnevezett szapphói strófa, mely a középkorban, majd a humanizmus elterjedésével széles körben alkalmazott versforma lett:

Tarka trónodról, kegyes Aphrodité,

Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam!,
Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas,
tőrbe a lelkem?

– (Aphroditéhez, részlet, ford. Babits Mihály)

3 szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló versszak.

Magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták, s mivel a férfiak között eléggé elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem volt erkölcstelen. Szapphó sok szerelmi dalt intézett az általa szeretett férfiakhoz, de nem ez volt kötészetének jellemző vonása. A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet:

Szélvihar a hegyormokat tépi.
A tölgyesben vad-dühösen vájkál,
Jobban vájkál Eros a szívemben...
Újra gyötör Eros gyötrelemmel,
Testem bágyad. Ellenállhatatlan
Kinzó édes vad szörnyeteg, Eros.

– Sapphó

A költőnő nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése, miközben arra a tényre hogy ő maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.

Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz,
rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szép
köntösödben: lásd, a szivem szerelme
száll körülötted,

szép leány: mert már ha ruhádra nézek,
akkor is reszket, gyönyörömre, szivem.
Egykoron szórtam magam is szidalmat
Aphroditéra,

most pedig kérem, szavamért kegyét ne
vonja meg tőlem, de kiért leginkább
vágyom én, azt hozza el újra, hozzon
téged ölembe.

– Sappho: Gongülához (Devecseri Gábor fordítása)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap