Szapphó

Ókori görög mellszobor Szapphóról

Szapphó és Alkaiosz

Szapphó és Alkaiosz

Théodore Chassériau: Sappho leugrik Leukadia egyik sziklájáról, mert elhagyta és megcsalta a szerelme, egy férfi, a Mitilini-i Phaon.

Charles Mengin:Szapphó (1877)

Szapphó (latinosan Sappho; i. e. 6. század eleje) ókori görög költőnő, aki Leszbosz szigetén írt és alkotott.

Szapphó kortársa volt a Leszbosz szigetén Mütiléné városában született Alkaiosz költő, aki Szapphó mellett a görög líra másik legismertebb egyénisége volt. Költeményeit később kilenc könyvben adták ki.

A szenvedély költőnője, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről. Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Fiatal leányok társaságát alapította meg Mütilénében Aphrodité és a múzsák tiszteletére, ez volt a thiaszosz. A hagyományok szerint a tagokhoz rendkívül gyengéd szálak fűzték. Szapphó és a thiaszosz zenével, költészettel és tánccal foglalkozott. Barátnői közül Attisz, Teleszippa és Megara a leghevesebb szerelmi versek címzettjei.

A thiaszosz társaságán kívül saját családja is volt: férje Kerkülasz volt, akitől egy leánya született, Kleisz.

A hagyomány szerint egy Phaón nevű ifjú révész iránt érzett szerelme miatt levetette magát Leszbosz-sziget egyik hegyéről. Az ifjú 20 évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.

Szapphó költészete

Fellelt alkotásainak nagy része töredék, 3 teljes költeménye maradt az utókorra. Fő témája a szerelem és a vágyakozás szerelmének tárgya iránt. Platón epigrammája nyomán a görögök a „tizedik Múzsát” tisztelték alakjában:

„	Némelyek azt mondják, hogy a Múzsa kilenc. Be kicsiny szám! Leszboszi Szapphó ím, tízre egésziti ki.	”
– (Devecseri Gábor fordítása)

Jellemző verselési forma a költőnőről elnevezett szapphói strófa, mely a középkorban, majd a humanizmus elterjedésével széles körben alkalmazott versforma lett:

„	Tarka trónodról, kegyes Aphrodité, Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam!, Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas, tőrbe a lelkem?	”
– (Aphroditéhez, részlet, ford. Babits Mihály)

3 szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló versszak.

Magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták, s mivel a férfiak között eléggé elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem volt erkölcstelen. Szapphó sok szerelmi dalt intézett az általa szeretett férfiakhoz, de nem ez volt kötészetének jellemző vonása. A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet:

„	Szélvihar a hegyormokat tépi. A tölgyesben vad-dühösen vájkál, Jobban vájkál Eros a szívemben... Újra gyötör Eros gyötrelemmel, Testem bágyad. Ellenállhatatlan Kinzó édes vad szörnyeteg, Eros.	”
– Sapphó

A költőnő nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése, miközben arra a tényre hogy ő maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.

„	Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz, rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szép köntösödben: lásd, a szivem szerelme száll körülötted, szép leány: mert már ha ruhádra nézek, akkor is reszket, gyönyörömre, szivem. Egykoron szórtam magam is szidalmat Aphroditéra, most pedig kérem, szavamért kegyét ne vonja meg tőlem, de kiért leginkább vágyom én, azt hozza el újra, hozzon téged ölembe.	”
– Sappho: Gongülához (Devecseri Gábor fordítása)

Források

• Castiglione László: Az ókor nagyjai. Budapest: Akadémiai. 1971. 112–113. o.
• Fohász a műzsákhoz - Tíz ógörög költő
• Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul /Szerk.: Németh György/, Helikon é.n.

Szakirodalom

• Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.

Külső hivatkozások

• Hatvany Lajos: Sappho
• Szapphó-versek a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Ismeretlen Szapphó-verset találtak
• Sappho images