Cassius Dio

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Lucius (Claudius) Cassius Dio Cocceianus (görögül Δίων ὁ Κάσσιος, Nicea, 155 vagy 163/164 - 229 után) görög történetiró. Mint Dio Chrysostomos unokája gondos nevelésben részesült. 190-ben már a szenátus tagja volt; 229-ben consullá választották. Szigora miatt, melyet mint hadparancsnok gyakorolt, a praetorianusok fenyegetéseinek volt kitéve, így a császár utasítására consulsága alatt elhagyta Rómát, hamarosan pedig teljesen visszavonult a közügyektől. Fia, ifjabb Cassius Dio 291-ben szintén consul lett.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cassius Apronianus római senator fia, a bithyniai Niceában született és nevelkedett. A bizánci hagyomány úgy tartja, hogy Dio anyja Dio Chrysostom („aranyszájú Dio”) lánya vagy testvére volt, de ez valószínűleg csak a névhasonlóságon alapuló feltevés. A praenomenje Lucius, de egy 1970-ben Macedoniában talált felirat Cl. rövidítést tartalmaz, ami valószínűleg a Claudius praenomenre utal. Bár római polgár, magát görögnek tartotta. Dio mindig szülővárosát említi „hazaként”, ezzel szemben italiai villáját csak „tartózkodási helyként”.

Dio élete nagyobb részét a közszférában töltötte különböző hivatalok viselésével. Már Commodus idején senator lett és Smyrna kormányzója. Septimius Severus idején valamikor 205 körül consul suffectus, de ennek dátuma bizonytalan. Africa és Pannonia provinciák proconsulja. Severus Alexander nagy becsben tartotta, ennek következménye volt 229-es consulsága.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő műve a Ῥωμαϊκὴ ἱστορία (Rómaiké isztoria), mely 80 könyvben tartalmazta Róma történetét a Város alapításától 229-ig. Ez az utolsó átfogó Róma-történet a Birodalom fennállása alatt. [1] Teljesen csak a 37-59 könyvek maradtak fenn, a többi kivonatokból ismert. Különböző forrásai változó értékűek, nem mentesek egyenetlenségektől, pártoskodásoktól; szereti a bőbeszédű szónoklatokat. Előadásmódját az annalisztikus tárgyalás jellemzi.[2] Mindamellett nagy fontosságú különösen a római alkotmány, joggyakorlat és hadügy szempontjából.

Történetfilozófiáját a késő antik sorshiedelem hatja át, szívesen beszél álmokról, csodajelekről. Róma korábbi történetéhez képest saját korát élénkebben, élvezetesebben festi meg, erre vonatkozóan elsőrendű forrás. A monarchia feltétlen híve, de egyes császárokkal szemben kritikus.

Első kiadása Stephanus Robertustól való (Páris 1548), legjobb a Fabricius és Reimrusé (Hamburg 1751-1752. 2 kötet).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Breisach, E. 2004. 81.
  2. Falus R., 1980. 638.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődei:
Modestus Crescentianus
és
Maecius Probus
Consul
229
Kollégája:
Severus Alexander
SPQR
Utódai:
Virius Agricola
és
Clementinus Priscillianus