Tarzoszi Diodórosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Tarzoszi Diodórosz (Antiokheia, ? - Antiokheia 394): püspök

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Athénban tanult, rétor, majd szerzetes lett. 361-ben pappá szentelték. Antiokheiában tanított. Tanítványa volt Aranyszájú Szent János és Mopszvesztiai Theodórosz is. 362/63-ban igazhitűsége (ortodox) miatt száműzték, s csak Valens császár halála után, 378-ban térhetett vissza. Ugyanekkor Tarzosz püspöke lett. 381-ben a konstantinápolyi zsinat egyik elnöke volt.[1] Szembeszállt kora eretnekségeivel, főként az apollinarizmussal. Krisztus emberségének hangsúlyozásával a nesztorianizmusnak készített utat.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandriai Szent Kürillosz már 438-ban Nesztoriosz előfutárának nevezte. 499-ben a konstantinápolyi zsinat mint a "nesztorianizmus atyját" ítélte el. Ennek következtében írásai elvesztek.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hatalmas irodalmi munkásságából - kortársai több mint hatvan írását ismerték - csak töredékek maradtak fenn. Bibliakommentárjaiban - az alexandriai allegorizáló értelmezéssel szemben - az antiochiai iskola híveként a történelmi és nyelvészeti módszert követte. A bibliai szövegben nem a lelki jelentést kereste, hanem a sugalmazott szerző szándéka szerinti jelentést. Dogmatikai műveiben a pogányok, zsidók és eretnekek (a manicheusok) ellen szólalt fel. Jártas volt a csillagászatban is.[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vanyó L., 501.
  2. Perendy L. 127-128.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]