Lucius Annaeus Seneca

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lucius Annaeus Seneca
Duble herma of Socrates and Seneca Antikensammlung Berlin 07.jpg
Született
i. e. 4
Córdoba
Elhunyt
65 (68 évesen)
Róma
Foglalkozása drámaíró
szerző
író
Halál oka öngyilkosság
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lucius Annaeus Seneca témájú médiaállományokat.

Lucius Annaeus Seneca (Corduba, Kr. e. 4 körül – Róma, Kr. u. 65. április 12.) római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi. Apjától megkülönböztetendő, ifjabb Senecának (Seneca Minor) is nevezik.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előkelő hispániai családból származott: apja, idősebb Seneca lovagrendi rangú volt. Anyja, Helvia három fiúnak adott életet, akik közül a középső volt Lucius - a legfiatalabb fiú Lucanus eposzköltő apja, a legidősebb pedig az Apostolok Cselekedeteiből is ismert Gallio volt, akivel Pál apostol is találkozott (ApCsel 18,12 - ApCsel 18,17).

Seneca Minor Cordubában (ma Cordoba) látta meg a napvilágot, az I. század kezdete körüli időben. Életéről nagyon sok információval rendelkezünk. Seneca maga is beszámol arról, hogy korán Rómába érkezett tanulmányok folytatása céljából. Szotión filozófus tanítványává vált, és mesterének hatására egy évre lemondott a hús élvezetéről. Apja nyomására azonban feladja a vegetarianizmusát. Rómában tanulja meg, hogy a képzés nem azonos a tudás felhalmozásával, hogy a tartalom megelőzi a formát, de itt keltik fel érdeklődését a természettudományos vizsgálódások is. Természettudományos műveket írt, melyek közül a legismertebb a Naturales questiones.

Seneca senatori pályára készült, de gyakori légúti megbetegedései miatt annyira elkeseredett, hogy majdnem öngyilkos lett. Apja javaslatára azonban Egyiptomba ment, ahol anyja egyik testvére volt a praefectus. Senecát a praefectus felesége vette gondozásba, aki egyébként korábban Rómában már pártfogolta az ifjút.

Kr. u. 31-ben Seneca visszatért Itáliába, ahol 41-ig politikai és közéleti pályát fut be: quaestor, majd védőügyvéd lett. Egyik védőbeszédével azonban felkeltette Caligula császár irigységét, aki ki akarta végeztetni. Egyik szeretője javaslatára, aki szerint a beteges ifjú úgyis hamarosan magától meghal és ezért kár a császári házra újabb gyilkosság gyanúját vetíteni, Caligula életben hagyta. 41-ben Iulia Livillával, Caligula egyik nővérével folytatott állítólagos házasságtörő viszonya miatt Claudius Korzikára száműzette, ahol 49-ig volt kénytelen tartózkodni. A száműzetést Claudius kicsapongó felesége, Messalina eszközölte ki. A száműzetésben írta meg a Helviához írt vigasztalást, valamint egy Polybiushoz, Claudius császár kegyencéhez címzett vigasztalását. Ez utóbbiban Claudiust az ideális uralkodónak állítja be. Ennek hatására, valamint Claudius új feleségének, Agrippinának segítségével Seneca visszatérhetett Rómába. Itt a későbbi Nero császár nevelője lett, majd Nero hatalomra jutása után Burrus testőrparancsnokkal együtt a birodalom élén állt, mint Nero segítője:

Nero tanácsadójaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

S megindultak volna a kivégzések útján, ha Afranius Burrus és Annaeus Seneca elébe nem vág. Ők ketten, irányítói az uralkodó ifjúságának, mégpedig - ritka dolog a hatalom közösségében! - egyetértésben, különböző módon, egyforma befolyással bírtak: Burrus katonai tapasztalataival és erkölcsi szigorúságával, Seneca az ékesszólás oktatásával és tisztes derűjével kölcsönösen segítve egymást, hogy a princepset ebben a csuszamlós életkorban, ha az erényt elutasítaná, megengedett élvezetekkel annál könnyebben visszatarthassák. "
Tacitus, Évkönyvek, XIII. könyv, 2.caput

Claudius halálára ironikus gyászbeszédet írt (Apocolocynthosis - „Claudius tökké válása”, utalva az istenné emelkedésre), valamint ő írta Nero senatusi bemutatkozó beszédét. Ez utóbbiban Nero a senatus és a princeps között Augustus által meghonosított hatalommegosztáshoz való visszatérést (dyarchia) tűzi ki célul:

Azután jövendő uralkodásának formáját körvonalazta, főleg olyasmit hárított el, aminek gyűlöletessége még frissen lángolt. Mert ő nem minden ügynek lesz a bírája, hogy egyetlen ház falai közé zárva vádlókat és vádlottakat, néhány ember hatalmaskodhasson; az ő otthonába vesztegetés vagy megkörnyékezés nem férkőzik be; különválasztja házát és a köz ügyét. Tartsa meg ősi jogkörét a senatus; a consulok ítélőszéke előtt Italia és a római nép tartományai egyformán megjelenhetnek; a consulok biztosítják a senatus elé járulást, ő a rábízott seregekről gondoskodik.
Tacitus, Évkönyvek, XIII. könyv, 4.caput

Seneca hatásának tudják be, hogy a párthusok kivonultak Armeniából, illetve, hogy Germániában és Britanniában is kiegyezésre, illetve a római uralom megszilárdítására kerülhetett sor.

Seneca halála a Nürnbergi Kódexből, 1493 körülről

Miután Nero megölette anyját, Agrippinát, Seneca is háttérbe szorul. Hogy elkerülje Nero féltékenységét, felajánlotta a császárnak, hogy átadja számára a vagyonát (Tacitus, Évkönyvek, XIV. könyv, 54. caput). Nero ezt visszautasította, viszont gyanakvása nem múlt el a filozófus iránt. A Piso-összesküvés egyik résztvevője bevádolta a filozófust, akinek emiatt császári utasításra öngyilkosságot kellett elkövetnie. Felesége, Paulina a férjével együtt akart meghalni, így ő is felvágta az ereit, azonban őt a császár parancsára megmentették.

Uralkodóeszménye és társadalomképe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eszménye a senatus és a princeps közötti hatalommegosztás (dyarchia). Mint az ókori filozófusok jelentős része, ő is az etika és a politika szoros kapcsolatát hirdeti. A politikáról vallott elgondolásait erkölcsi leveleiből, a Nero császárhoz írt királytükörből (De Clementia), valamint a Claudius császár tökké válásáról szóló szatírájából rekonstruálhatjuk.

Ez utóbbi mű arról szól, hogy mi történt Claudius császárral, halála után: Claudius császár felmegy az Olympusra, és megpróbál az istenek elé kerülni. Először Hercules megpróbálja kihallgatni, de mivel úgy látja, hogy Claudius összevissza hazudozik, és nem is beszél érthetően, összehívja az égi senatust. Itt Augustus beszámol Claudius gonosztetteiről. Ennek hatására az égiek úgy döntenek, hogy az Alvilágba vetik Claudiust. A holtak bírája az általa elrendelt gyilkosságok miatt arra ítéli, hogy egy lyukas pohárral vessen állandóan kockát, és legyen egy felszabadított rabszolga szolgája. Érdekesség, hogy e szatíra megírásával egyidejűleg Seneca megírta a megistenült Claudius császár hivatalos dicsőítő és gyászbeszédét is. E kettősséggel, ti. egy hivatalos és egy saját véleményt tükröző szöveg megírásával Seneca előképül szolgálhatott Prokopios számára, aki bizánci udvari történetíróként a Iustinianust dicsőítő művek megírása mellett megalkotta a Iustinianust gyalázó Titkos történetet is.

Az Apocolocynthosis elszórt utalásai kifejezik a Claudius alatt karriert befutó, felszabadított rabszolgákkal szembeni római ellenérzést. Rosszallását fejezi ki Seneca Claudius uralkodói gyakorlatával (abszolutisztikus tendenciák, rokongyilkosságok, a polgárjog mértéktelen adományozása idegeneknek) szemben is. Seneca az ideális uralkodó képét a Nagylelkűségről (De Clementia) című művében festi le Nero elé. A mű megírásának apropójául egy, Tacitus és Suetonius által is megörökített esemény szolgál: Nerónak alá kell írnia egy halálos ítéletet. Az ifjú császár azonban kijelentette, hogy bárcsak ne ismerné a betűket (Suetonius: Nero, 10).

Seneca ennek kapcsán mutatja be a jó császárral szembeni elvárásokat. Kifejti, hogy a szelídség hozzátartozik az uralkodói nagysághoz. Ha csak a kegyetlenség útján lehetne uralkodni, akkor Róma már rég kiürült volna. Az uralkodónak úgy kell bánnia az alattvalóival, ahogy ő maga is szeretné, hogy bánjanak vele az istenek. Ügyelnie kell ugyanakkor minden cselekedetére, mivel a princeps élete a nyilvánosság előtt zajlik, ezért mindenki tudomást szerez az esetleges kegyetlenkedéseiről. Az uralkodó az alattvalók atyja, akit az alattvalók szeretete sokkal jobban megvéd, mint azok félelme. Még a rabszolgákkal szemben is emberséges bánásmódot kell tanúsítani. A rabszolgákkal szembeni emberséges bánásmód visszaköszön Seneca erkölcsi leveleiben is:

Örömmel hallom azoktól, akik tőled jönnek, hogy rabszolgáiddal barátságosan viselkedsz. Ez illik okosságodhoz, ez műveltségedhez. "Rabszolgák." Még inkább: emberek. "Rabszolgák." Még inkább: lakótársak. "Rabszolgák." Még inkább: alacsonyabb sorsú barátok. "Rabszolgák." Még inkább: rabszolgatársaink, ha meggondoljuk, hogy a sorsnak ugyanannyi hatalma van fölöttük s fölöttünk.
– XLVII. levél

Seneca véleménye szerint a rabszolgák nem természetüknél fogva ellenségesek uraikkal szemben: azok bánásmódja teszi őket ellenséggé.

Irodalmi munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drámái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Seneca az egyetlen ókori római tragédiaíró, akinek ismerjük a drámáit (listájukat lásd lent). Neve alatt maradt fenn, de vitatott szerzőségú a Hercules Oetaeus. Szinte biztos, hogy nem ő írta az Octavia című művet, hanem csak a hagyomány tulajdonítja neki. Ez utóbbi műfaja ún.fabula praetexta - azaz nem ókori görög mitológiai tárgyú, hanem római témát dolgoz fel. Az utóbbi fél évezredben drámái megítélése változott: a reneszánsztól fogva kedvelték, nagy hatást gyakorolt olyan drámaírókra, mint Shakespeare, Racine, Corneille. A klasszicizmus azonban rossz minőségű utánzatoknak tekintette őket: Lessing szerint például Seneca tragédiái előadhatatlan, csak az olvasásra szolgáló könyvdrámák. Más szerzők szerint csak rétoriskolai gyakorlatok, esetleg sztoikus példázatok. Ennek ellentmond, hogy a reneszánsz óta nagy sikerrel mutatták be őket színpadon. Szilágyi János György hívja fel a figyelmet arra, hogy elképzelhető, hogy jómódú rómaiak által fenntartott magánszínházakban játszották őket és Seneca az értő közönség számára tudatosan nyújt esetenként alternatív értelmezést és a hagyományostól eltérő látásmódot azokhoz a görög drámaírókhoz képest, akiktől a témáit meríti. Mindezek miatt a klasszicizmus görög-imádatában rossz viszonyítási pontot választott, és nem volt képes önértékükön szemlélni Seneca műveit. Drámái ugyanis nem cselekménydrámák: a változások a főhősök lelkében játszódnak le. Szilágyi János György ugyanis kimutatta, hogy van jellemfejlődés az egyes szereplőkben.

Levelei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Senecától 124 erkölcsi kérdéseket tárgyaló levelet (Epistulae morales) ismerünk. A levelek címzettje egy Lucilius nevű római lovagrendű személy, az Aetna című költemény szerzője, Szicília procuratora. Valószínűleg Epikurosz követője volt, Seneca pedig a levelek segítségével igyekezett őt a sztoicizmusnak megnyerni. A levelek 20 könyvre osztva maradtak ránk, de ismerünk idézetet egy leveléből a 22. könyvből. A levelek témagazdagsága egyedülálló az ókori irodalomban. Mivel római módra a filozófiát gyakorlati tanácsok adására használja fel, ezért témái sokfélék: a barátság, a helyes fogalmak használata, a valódi szabadság, a valódi műveltség, a rabszolgákkal való bánásmód.

Költeményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Seneca költőként is ismert volt az ókorban. Az Anthologia Latina 3 verset hoz neve alatt, de Adamik Tamás szerint a stíluskritika kimutatta, hogy 396-460 közötti darabok is az övéi lehetnek[1] . Költeményei műfaji sokszínűségükkel, és témabeli változatosságukkal egyaránt kitűnnek.Írt lírai költeményeket, menipposi szatírát és tragédiát, továbbá 4 kötetnyi epigrammát tulajdonít neki a hagyomány. Írt pajzán verseket, megverselt filozófiai gondolatokat, az Apokolkynthósis menipposzi szatírájában kigúnyolta Claudiust.

Főbb műveinek listája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vigasztalások Helviához (Consolatio ad Helviam)
  • Vigasztalások Polybiushoz (Consolatio ad Polybium)
  • A haragról (De ira)
  • A nagylelkűségről (De Clemetia)
  • Természeti vizsgálódások (Questiones Naturales)
  • Claudius császár tökké válása (Apocolocynthosis)
  • Erkölcsi levelek Lucilliushoz (Epistulae morales)
  • Drámák (Tragoediae): Hercules Furens (Az őrjöngő Hercules) /Troades (Trójai nők) /Phoenissae (Főniciai nők)/Phaedra/Thyestes /Agamemnón /Oidipusz/Medea

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Öngyilkossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Luca Giordano, Seneca halála (1684)
Peter Paul Rubens, Seneca öngyilkossága

Seneca halála Szókratész halálát idézi elénk. A későbbi korok a zsarnokok által ártatlanul megölt, tiszta lelkiismeretű, bűntelen emberek egyik archetípusát látták benne. Emiatt számos szépirodalmi és művészeti feldolgozása[2] ismert. Megfestette többek között Jean Charles Nicaise Perrin,[3] Gerard van Honthorst,[4] Tiepolo,[5] Rubens, Luca Giordano, David, Michel Martin Drolling,[6] Joseph Noël Sylvestre.[7] - (lásd Galéria)

Ezek után egyetlen vágással felnyitják karjukat. Seneca, mivel öreg és a szűkös táplálkozással is elgyengített testéből csak lassan folydogált a vér, bokáján és térdén is feltépi az ereket; és a szörnyű kínoktól kimerülvén, hogy fájdalmával felesége elszántságát meg ne törje, ő maga pedig amannak gyötrelmeit látván, gyengeségbe ne zuhanjon, azt tanácsolja, vonuljon másik szobába. És mivel még az utolsó pillanatban is bővében volt az ékesszólásnak, odahívott titkárainak sok mindent tollba mondott: ezt az ő szavaival közrebocsátott szöveget átformálni fölöslegesnek tartom.

... Közben Seneca, mivel még mindig húzódott és csak lassan közeledett a halál, Statius Annaeust, hűségben és orvosi ügyességben rég kipróbált barátját kéri, vegye elő a már jó ideje előkészített mérget, amellyel az athéni nép törvényszéke előtt elítélteket szokták kivégezni, s mikor odavitték neki, kiitta, de hiába, mivel tagjai már kihűltek, és teste el volt zárva a méreg hatása elől. Végül egy forró vízzel tele medencébe szállott, közben meghintette a közelében álló szolgákat, és hozzátette, hogy italáldozatot mutat be azzal a vízzel a Szabadító Iuppiternek. Ezután fürdőbe vitték, és mikor annak gőzében kiszenvedett, minden gyászünnepség nélkül elhamvasztják. Így írta elő végrendeletében, amikor még dúsgazdagon és hatalma teljében halála esetére intézkedett.

Tacitus, Évkönyvek, 63-64.caput

Seneca és a kereszténység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A levelekben kifejtett etikája rokonítható a kereszténységével: minden ember, még a rabszolgák is a felebarátaink. A XLI. levelében egyenesen arról ír, hogy "szent szellem lakik bennünk, jó és rossz tetteinknek megfigyelője és strázsája", illetve, hogy "minden igaz ember szívét isten lakja, de hogy melyik, azt nem tudjuk". Ez utóbbi kitétel Szent Pál athéni útját idézi, ahol az apostol az Ismeretlen Istenségnek állított oltárt látott, és ennek kapcsán kezdett prédikálni (ApCsel 17,15.22-18,1). Szent Pál egyébként találkozott Seneca bátyjával, Gallioval.

Mint ahogyan a nap sugarai is érintik a földet, valójában ott vannak, ahonnan sugárzanak, úgy a nagy és szent lélek (csak azért szállt le, hogy közelebbről megismerjük az istenit) velünk mulat, de eredetéhez tapad - onnan függ, oda tekint és törekszik. Jelen van köztünk, ámde különb nálunk.
– (Seneca: XLI.levél

A felebaráti szeretetre, a Szentlélekre, illetve Szent Pálra is vonatkoztatható utalások, valamint az ugyanebben a levélben található szőlőtőke-metafora - mely Jézus kedvenc metaforái közé tartozott - azt a benyomást keltették a keresztény olvasóban, hogy Seneca keresztény volt, a fürdőben történő öngyilkosságot pedig egyfajta megkeresztelkedésnek fogták föl. Emiatt az egyházatyák kedvelt olvasmányai voltak Seneca művei, Tertullianus például a mi Senecánkról beszél (Seneca noster), Szent Jeromos pedig a De viris illustribus című művében keresztény írónak nevezi Senecát. Seneca népszerűségét mutatja, hogy a keresztények a Kr.u.IV. században hamisítottak is egy Szent Pál és Seneca közötti levelezést.

Seneca és Amerika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes elképzelések szerint Seneca megjósolta, de legalábbis inspirálta Amerika felfedezését az alábbi sorokkal:

S évek elültén kései kor jő, mikor Oceanus oldva világunk láncait, óriás szigetet tár fel, s új földöveket fed fel Téthys, s nem lesz földünk csücske se Thulé.
– Médea, 374-379.sorok

Thule az ismert világ legészakibb pontjának felelt meg az ókori irodalmi elképzelésekben, valódi helye ismeretlen, azonosították Izlanddal, Grönlanddal és más északi helyekkel is. Ezért elképzelhető, hogy Kolumbusz Kristófot Pierre d’Ailly műve mellett inspirálhatta ez a szövegrészlet is.

Galéria - Festmények Seneca haláláról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Adamik 2009: Adamik Tamás: Római irodalom a kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Kalligram. Pozsony, 2009. ISBN 978-80-8101-226-6
  • Albrecht 2003-2004: -Michael von Albrecht: A római irodalom története I-II. Ford.: Tar Ibolya.Balassi Kiadó. Budapest, 2003-2004. ISBN 9635065234 , ISBN 963-506-574-4
  • Szilágyi 1977: Szilágyi János György, Seneca, a tragédiaköltő. In: Seneca Tragédiái, Európa, Bp., 1977, 223 -252. ISBN 963-07-1212-1
  • Pecz 1904: Ókori lexikon I–VI. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1904. Online

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szekeres Cs.-Kendeffy G., Fejezetek a római filozófia történetéből, in: Bevezetés az ókortudományba IV (Agatha VII), Szerk. Havas L.-Tegyey I., Debrecen 2001, 433-454. ISBN 963-472-533-3

Művei magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei latinul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismertebb művei online[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap