Pancsatantra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Illusztráció 15. századi perzsa kéziratból. A sakál manipulálja aaz oroszlánt

A Pancsatantra (szanszkrit पञ्चतन्त्र, (pʌɲʧʌtʌntɽʌ), magyarul szószerint: „öt elv”) szanszkrit nyelvű állatmese-gyűjtemény a 2–3. századból. Udvari költeményként keletkezett és az ifjú hercegek nevelését szolgálta moralizáló történeteivel az indo-iráni kultúrkör országaiban, így a Szászánida Birodalomban is. Ma ismert formájában a 3. és a 6. század között alakult ki.

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kerettörténete szerint egy papnak három királyfit kellett megtanítania az uralkodás tudományára, erre alkalmazta ezeket a meséket.

Az öt könyv címei:

  • Mitra-bheda: Barátok elválása (Az oroszlán és a bika)
  • Mitra-lābha vagy Mitra-samprāpti: Barátok szerzése (A galamb, a holló, az egér, a teknősbéka és a szarvas)
  • Kākolūkīyam: Hollókról és baglyokról (Háború és béke)
  • Labdhapraṇāśam: A szerzemény elvesztése (A majom és a krokodil)
  • Aparīkṣitakārakaṃ: Hebehurgya cselekvés (A brámin és a mongúz)

Az elbeszélések népmesék és politikai tanítások kombinációi, helyenként mindennapi életbölcsességet is sugároznak.

Erkölcstana szerint az eszes boldogul, a hiszékeny ostoba pórul jár. A mesék azonban nem cinikusak, csak a realista felfogást képviselik a szanszkrit irodalomban addig uralkodó álszent felfogással szemben.

A mesékben szereplő állatok emberi típusok, illetve viszonylatok megtestesítői: az oroszlán az állatok királya és az indiai maharadzsák tükörképe, a sakál a miniszter hasonmása, a veréb és az elefánt viszálya pedig a kisember és a hatalmasok viszályát példázza.

Az állatmesék mellett található a gyűjteményben néhány novella is, elsősorban hiszékeny férjüket rászedő asszonyokról. Szereplői egyszerű emberek: polgárok, parasztok.

Az ostoba ács az ágy alatt, felesége a szeretőjével az ágyon. Az asszony észreveszi férjének lábát, és kitalál egy történetet, amivel tisztázza magát. Perzsa illusztráció, 1333.

A mű a többszörös keretelbeszélés technikájával dolgozik (az Ezeregyéjszaka meséihez hasonlóan), egymásba ágyazza a történeteket. A prózai szövegbe verses betétekben (a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért)bölcs mondások vannak beiktatva. A történetek e mondásokat fejtik ki, ezek példájaként szolgálnak.

A művet csak átdolgozásokból ismerjük, eredeti szövege nem maradt fenn. A legnépszerűbb két változatot (ún. textus simplicior és textus ornatior) dzsainista szerzetesek készítették a 10–12. században. A textus ornatior szerzője Púrnabhadra (12. század).

Már a 6. században lefordították perzsa nyelvre. Ez is elveszett, azonban fennmaradt szír és arab fordítása (6. század vége, illetve 8. század). Az arab fordításról a 12. században a héber változat is elkészült, majd erről 1270 körül készült a latin változat, Johannes de Capua munkája.

Összesen mintegy 50 nyelvre fordították le.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon (Budapest, Akadémiai Kiadó) X. kötet 88. oldal
  • Ruprecht Geip: Zur Frage nach der Urfassung des Pancatantra
  • Pancatantra - A Collection of ancient hindu tales, critically edictet by Dr. Johannes Hertel, Harvard University 1908, Rezension bekannt als Panchakhyanaka von Jaina-Mönch Purnabhadra.
  • Theodor Benfey: Pantschatantra - fünf Bücher indischer Fabeln, Märchen und Erzählungen. Aus dem Sanskrit übersetzt mit Einleitung und Anmerkungen. I. II. Leipzig 1859.
  • Winternitz: Geschichte der indischen Literatur Band 3, 1922
  • Pancatantra: Aus dem Sanskrit übertragen von Thedor Benfey (1859). Zusammengestellt und sprachlich bearbeitet von Friedmar Geißler. Rütten & Loening, Berlin 1963.
  • Johanns Hertel: Tantrākhyāyika, die älteste Fassung des Pancatantra, Leipzig und Berlin 1909
  • Harry Falk: Quellen des Pancatantra

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pancsatantra témájú médiaállományokat.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Pancsatantra témában.