Beda Venerabilis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Beda Venerabilis a nürnbergi krónikában

Beda Venerabilis (latinul: a tiszteletreméltó Beda), Baeda, Bede (Wearmouth, 673 körül – Jarrow, 735) angol történetíró, grammatikus, teológus, filozófus

Gyermekként a Benedek püspök alapította wearmouthi és jarrowi kolostorba került Ceolfrid apát, a híres pedagógus keze alá. 12 évvel később diakónus lett, 30 éves korától haláláig beérte a presbiteri méltósággal. Szinte egész életét ebben a két, komoly könyvtárral rendelkező kolostorban élte le. A külvilággal csupán levelezés útján érintkezett; szoros kapcsolatban állt a korabeli Anglia csaknem összes egyházi és világi előkelőségével, akik figyelemmel kísérték és hírekkel segítették a tudós munkáját. Az addig csak apátoknak kijáró venerabilis melléknevet e tisztség elnyerése nélkül is megkapta, halálhíréről pedig az európai kontinens annalesei is megemlékeztek.

Beda a kora középkor legjelentősebb tudósa volt. Munkásságát grammatikai, retorikai, stilisztikai kézikönyvek szerkesztésével kezdte meg. Legkorábbi ismert alkotása a De metrica arte („A metrika művészete”) című értekezés, amely a klasszikus verselés szabályait ókori szerzők műveire támaszkodva tárgyalja, s példaanyagában szinte kizárólag keresztény költők munkáit sorolja fel. A 691 és 703 közt keletkezett De ortographia című, iskolai használatra szánt glosszáriuma fontos antik idézeteket őrzött meg az utókor számára, valamint saját kora nyelvi állapotát is rögzítette. Teológiai munkái, bibliakommentárjai, amelyeket főleg a 700-as évek elején írt, leginkább hatásuk miatt emlékezetesek: allegorikus magyarázataikat a Karoling-kor írói az egyházatyák munkáival azonos értékűnek tartották. 705 körül keletkezhetett Vita Cudbercti („Cudberctus élete”) című, verses és prózai hagiográfiai munkája, amely szájhagyományokra, korábbi martírológiai forrásokra megy vissza, versei viszont kiváló költői tehetségről tanúskodnak. A prózai változat irodalompolitikai szándéka figyelemre méltó: az egyszerű, metrikában járatlan olvasó okulására íródott. Vallásos költeményeiből, himnuszaiból kevés maradt fenn. A De die iudicii („Az utolsó ítélet napja”) című, a végső dolgokra figyelmeztető, a pokol szenvedéseit és a menny örömöt ábrázoló himnusza nagy műveltségről tanúskodó írás. A 8. század első évtizedeiben fordult figyelme a természettudományok felé is. De rerum natura („A természetről”), majd a 725-ben írt, addigi kutatásait mintegy összegző De temporibus liber („Az időszámításról”) szintén közvetítő szerepüknek köszönhetik jelentőségüket, gyakorlatilag az a legfőbb erényük, hogy a nyugati kultúrában is közismertté tették Dionysius Exiguus kronológiáját, amely az időszámítás alapjául Krisztus születését választotta. E munkájának függeléke egy rövid világtörténelem-vázlat, a középkor egyik legnagyobb hatású alkotása; a későbbi krónikások, annalisták egyik legfőbb forrása. Legeredetibb és egyben legfontosabb munkája a 731-ben íródott Historia ecclesiastica gentis Anglorum („Angol egyháztörténet”), amely utolsó műve. A munka Anglia egyházi és politikai történelmét tárgyalja a római hódítástól a kereszténység felvételén át egészen a 8. századig. A mű teljesen egyedülálló a kora középkor irodalmi gyakorlatában forráskritikája, gondos előadása, hitelességre törekvő történetírói módszere okán. Az „angol történetírás atyjának” alkotása a tények csoportosítása, a helyenként szinte novellisztikus előadásmód, valamint az esztétikai igényessék következtében szépirodalmi értékű is. Beda működése nagy hatással volt – főleg Alcuin közvetítése révén – a Karoling-reneszánszra, illetve az egész középkori kultúrára.