Advent

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával

Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól)[1] karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Az adventi időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét,[2] és karácsonyig tart. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza.[2] VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát.[3] Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg negyedik, utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé.

Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét.

Az időszak neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adventi naptár egy középület homlokzatán (Rathaus Hünfeld)

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.[2] A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.

Szokások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyházi szertartások és szokások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik.[2]

Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali (rorate) misét tartani.[2] E szertartásokon különös hangsúlyt kap Szűz Mária tisztelete és a karácsonyi várakozás.

Ugyancsak adventhez köthetők az ó-antifónáknak nevezett gregorián énekek. Nevük onnét ered, hogy az „Ó!” felkiáltással kezdődnek. Ezek:

„Ó, Bölcsesség! Ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől másikig erősen átfogod, és jóságosan el is rendezed: jöjj el, és taníts meg minket az okosság útjaira!”
„Ó, Adonai! Izrael házának vezére, ki Mózesnek a pirosló tűzlángban megjelentél, és neki Sina hegyén törvényt adtál: jöjj el, és szabadíts meg minket kinyújtott karoddal!”
„Ó, Jessze gyökere! Ki jelként állasz a népek között, kinek láttára a királyok elnémulnak, kire minden nemzetek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, és már ne késlekedjél!”
„Ó, Dávid kulcsa! Izrael házának jogara, ki megnyitsz — és nincs, aki bezárja; bezársz — és nincs aki megnyissa: jöjj el, és vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában!”
„Ó, Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja: jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”
„Ó, Népek Királya! Mindannyiunknak vágyakozása, Szegletkő, a két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!”
„Ó, Emmanuel! Törvényünk és Törvényhozónk, népek reménysége és üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!”

Szentcsalád-járás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lorenzo Costa: Szent család (1490 körül)

A szentcsalád-járás[2] a 20. század elejéről származó katolikus szokás. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be körülötte. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.

Böjt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de az utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé. A böjtölés hagyománya a 20. század közepén tűnt el.

Adventi koszorú[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Így nézhetett ki Wichern evangélikus lelkész adventi koszorúja: vasárnapokra fehér, hétköznapokra piros gyertyák jutottak

Adventkor a 1920. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.[2]

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet.[2] A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

  • Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
  • zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
  • Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya);
  • Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet).

Adventi naptár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern adventi naptár

Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Advent témájú médiaállományokat.