Vasárnap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vasárnap a hét – a napjainkban általános, Európa keresztény részein szokásos felosztás szerinti – hetedik, záró napja, a nyugalomnap.

A Bibliában az Ószövetség szerint a hét első napja: a teremtés hetének kezdőnapja.

Korábban Európában is a hét első napjaként tartották számon, s többek között az arab országokban, az Egyesült Államokban, Grúziában, Iránban, Izraelben, Kanadában, Örményországban és Portugáliában ma is az.

Az Újszövetség szerint ugyancsak a hét első napja: húsvét vasárnapja, amelyen Krisztus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak minden vasárnapot Krisztus feltámadása ünnepeként ülnek meg. A latin nyelvterületen az „Úr napja” a vasárnap jelentése. (Olaszul domenica, románul duminica, spanyolul domingo stb.) A kereszténység a vasárnapot Krisztus feltámadásához köti – lásd az orosz vaszkriszényje (feltámadás) szót.

Hogy vasárnap mindenki templomba járjon

Ugyan a papok meg az ispánok hagyják meg mindenfelé a falusbiráknak, hogy vasárnaponként az ő felszólitásokra minden ember, nagyja és apraja, férfia s asszonya, mind templomba menjen, kivéve azokat, a kik a tűzhelyet őrzik.

1. § Valaki pedig konokul hátramarad, csapják meg és kopaszszák meg.

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve [1]
Pieter Aertsen: Középkori vásár

A magyar vasárnap szó valószínűleg a vásárnap összetett szóból ered, jelentése a középkori vásárok megtartásával kapcsolatos. Szent István király a kereszténység terjedésének elősegítése miatt a vásárok megtartását a templomba járással és a munka szüneteltetésével kapcsolta össze. "A vasárnap megtartásáról, hogy a munkának szünete legyen." [2]István király „vásártörvénye” a vásártartás királyi monopóliumát biztosította a templomos (egyházas) helyeken, a templom mellett létesített vásárokon. [3]A várak szomszédságába templomok épültek, amelyek befolyásolták a vásárok tartásának helyét és idejét. A kisszámú keresztény templom mellett rendszeresen összegyűltek a magyarok a környező településekről, a heti egyszeri szentmisére, így a honfoglalást követően népes vásározó helyek jöttek létre a templomok körül, mert a vásárt a szentmise helyén és napján tartották. [4]A vásárnap szó elején lévő „á” elhasonulás miatt vált „a”-vá. A szó első írásos említése 1405 körülre datálható.[5][6][7] Később, a keresztény vallás elterjesztése után viszont Szent László király törvényt hozott a vasárnap megszegéséről: "A szent zsinat parancsolja, hogy a ki vasárnap vásárt üt, bontsa el sátorát, a mint állitotta. Ha pedig ellenkezik, ötvenöt pénzt fizessen."[8]

Az asztrológiában a vasárnapot a Naphoz kötik (lásd az angol Sun-day kifejezést, német Sonn-tag, mindkét nyelvben a Nap napja).

Az ókorban a napokat a hét akkor ismert bolygónak (köztük a Napnak és a Holdnak) rendelték alá. Az ókori latin és germán népek pedig isteneikről nevezték el őket (ez még tetten érhető egyes angol és német nap-elnevezésekben), vagyis a Nap, mint a legfőbb isten napja lett a vasárnap. A kialakuló keresztény egyház – részben azért, mert hangsúlyozni akarta különbözőségét a zsidóságtól – az Úr pihenőnapját is a legfőbb napon, vasárnapon ünnepelte.[9] Ezt a módosítást egyes keresztény közösségek, elsősorban az adventisták a Tízparancsolat meghamisításának tartják.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dr. Püspöki Nagy Péter: Az Árpád-kori vásártartás írott emlékei és azok kritikája az államszervezéstől az tatárjárásig, Madách Könyv- és Lapkiadó N. V. , Bratislava, 1989, ISBN 80-7089-054-1

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]