Szentmise

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szentáldozás előtti úrfelmutatás egy rendkívüli formában tartott katolikus szentmisén (Tallinn, Észtország): „Ecce Agnus Dei, ecce qui tollis peccata mundi!” („Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!”)

A szentmise, rövidebben: mise a római katolikus egyház istentisztelete, amelyet a püspök vagy pap a hívekkel közösen, többnyire templomban végez. A szertartás magyar elnevezésének eredete: a latin nyelvű miseordóban a diakónus (vagy az áldozópap) az istentisztelet végén így szól a gyülekezethez: Ite, missa est (legvalószínűbb értelmezése szerint: Menjetek, [most] van az elbocsátás).[1] A mise szó nyelvünkbe valószínűleg szláv közvetítéssel került.

A nyugati katolikus egyház domináns rítusának, a római rítusnak jelenleg két formája létezik:

  • „rendes forma” (forma ordinaria), NOM (novus ordo Missae) - a II. vatikáni zsinat után alakult Liturgikus Bizottság dolgozta ki a megreformált misét, 1969-től van érvényben a mai általában ismert formája;
  • „rendkívüli forma” (forma extraordinaria), VOM (vetus ordo Missae) tridenti mise, hagyományos római mise – gyökereiben még az ókeresztény korból áthagyományozott római miseforma, mely a tridenti zsinat után egységesítve lett, és azóta megőrizte a mai szerkezetét. Utolsó kisebb módosításra 1962-ben került sor, ma ez a hivatalos változata a római misének (ti. a rendkívüli formának). Fennmaradása Marcel Lefebvre érsek nevéhez fűződik. XVI. Benedek pápa Summorum pontificum kezdetű rendelkezése óta (2007) a római mise rendkívüli formája a hívők igénye esetén az ordinárius külön engedélye nélkül alkalmazható.

A mise rendes formája (forma ordinaria)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

forrás: [2]

Bevezetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdőének alatt a celebráns(ok) és az asszisztencia bevonulnak a szentélybe. Térdet hajtanak a tabernákulum felé, amivel az Oltáriszentség iránti tiszteletüket mutatják ki (a térdhajtás azonban elmarad, ha a tabernákulumban nincs Eucharisztia). Ezt követi a főhajtás az oltáron elhelyezett feszület irányába. Ezután a celebránsok megcsókolják a Krisztust jelképező oltárt. Ünnepi misén incenzálás (tömjénnel való füstölés) is van az oltár körül. A tömjénfüst már a Bibliában is az ima és a tiszteletadás szimbóluma. Mindezek megtörténte után a főcelebráns keresztet vet, köszönti a híveket és ismerteti a miseszándékot, majd felszólítja őket a bűnbánatra. A közös bűnvallást a Kyrie eléneklése követi, azt pedig – vasárnap, ünnepen (festum) és főünnepen (solemnitas), kivéve a nagyböjti és adventi időszakot – a Gloria. Ezután a főcelebráns elimádkozza a mise fő könyörgését (collecta).

Az Ige liturgiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentmisén ünnepeken és főünnepeken három, köznapokon két szentírási olvasmány hangzik el. Ezeket olvashatja – az evangélium kivételével – az erre felavatott lektor, vagy bármelyik hívő, végső esetben maga a pap.

Az első olvasmány többnyire az Ószövetségből való (kivéve a húsvéti időt, ekkor az Apostolok cselekedeteiből hallhatunk részleteket). Ezt követi egy zsoltárszakasz közös eléneklése. Ez az első olvasmány mondanivalóját hivatott elmélyíteni. A második olvasmányt magyar nyelvterületen szentleckének hívják, bár a fordítás alapjául szolgáló latin szöveg mindkét olvasmányra a lectio szót használja, megkülönböztetés nélkül. E második olvasmány az Apostoli levelek egyikének részlete.

A második olvasmányt követi az Alleluja = "Dicsérjétek Istent!" éneklése, kivéve a nagyböjti időt. Az Allelujára a pap és a hívek is felállnak, mivel ez már az Evangéliumot készíti elő, amelyben Krisztus szól. Majd valamelyik celebráns, vagy a diakónus felolvassa az evangéliumi szakaszt. Ünnepi misén az evangéliumos könyvet is megincenzálják (tömjénnel megfüstölik).

Az olvasmányokat a prédikáció (homília, szentbeszéd) követi, amely köznapi misén ez elmaradhat, ám vasár- és ünnepnapon kötelező. Ezután vasárnap és főünnepen (kivéve bizonyos időszakokat) elimádkozzák a Hitvallást; ez helyi szokás szerint lehet az Apostoli, ill. a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás.

Az igeliturgiát az egyetemes könyörgések, más szóval hívek könyörgése (oratio fidelium) zárja, melyeket a lektor vagy a hívek közül néhányan olvasnak fel.

Az eucharisztia liturgiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juan de Juanes: Utolsó vacsora
"És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. " (1 Kor 11,23-25)
Victor Meirelles: Az első mise Brazíliában
XVI. Benedek pápa egy ünnepi misén, mielőtt a hívők részesülnek az Eucharisztiában, felmutatja Jézus testét: "Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit."
Jan van Eyck: Genti oltár - A bárány imádása
Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis. Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, dona nobis pacem.

A mise ezen része az oltár és az adományok (kenyér és bor) előkészítésével kezdődik. Az adományok előkészítésében a hívek személyesen is részt vesznek, lélekben felajánlják Istennek a jövőre vonatkozó jó elhatározásaikat, múltbéli sikereiket (hálát adnak értük), és szenvedéseiket. A felajánláshoz való lelki társulás jelképes megjelenítése lehet, ha az előkészítő asztalkáról az adományokat (a kenyeret és a bort) a hívek viszik az oltárhoz, ahol ünnepi misén meg is incenzálják azokat. Az adományok előkészítéséhez való társulás gyakorlatiasabb részeként sok templomban ekkor tartják a perselyezést. Végül következik a rövid felajánló könyörgés, melyet a pap mond el. Ezt követi a prefáció, amelyet egy 2×3 mondatos dialógus vezet be (ennek elején ráismerhetünk a misében sokszor előforduló köszöntésre):

Pap: Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Emeljük föl szívünket!
Hívek: Fölemeltük az Úrhoz!
Pap: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!
Hívek: Méltó és igazságos!

A prefáció Istent dicsőíti, fölemlegetve az üdvtörténet egyes fordulatait, s végül a Sanctus („Szent vagy…”) éneklésébe torkollik.

Ezután mondja el a celebráns az eucharisztikus imát. Ennek során lehívja a Szentlelket az adományokra (epiklézis), felidézi az utolsó vacsora történéseit, és Jézus szavait megismételve a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja, majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának. Ekkor történik a tulajdonképpeni felajánlás! Koncelebráció (több pap együtt misézése) esetén az epiklézist, az átváltoztatást és az azt követő felajánlást valamennyi résztvevő püspök és pap közösen mondja; ezen idő alatt a hívek térdelnek.

Átváltoztatás (consecratio) után a (fő)celebráns mindkét szín alatt jól láthatóan magasba emeli Krisztus Testét és Vérét: ez az úrfelmutatás. Ünnepi misében szokás ilyenkor is incenzálni= megtömjénezni.

Az eucharisztikus imában a celebráns megemlékezik az élő és megholt hívőkről, imádkozik az egyház egységéért, végül fölemeli Krisztus testét és vérét, és (ha vannak koncelebránsok, velük közösen) elmondja a záró doxológiát:

Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké!

A doxológiát követően közösen elimádkozzák az Úr imáját (Miatyánk...), majd a főcelebráns békéért könyörög, aminek végén a hívek kézfogással vagy főhajtással köszöntik egymást, amit a kenyértörés követ. Utóbbi alatt a hívek az Agnus Dei (Isten báránya) kezdetű éneket éneklik.

Ezt követi az áldozás (communio) szertartása, amikor a hívők részesülnek az Eucharisztiában.

Az áldozás a liturgikus szabályok figyelembe vételével történhet egy vagy két szín alatt. Egy szín alatti áldozásnál az áldoztató (püspök, pap, diakónus, akolitus , világi lelkipásztori kisegítő vagy más, ezzel megbízott személy) felmutatja az áldozónak az Oltáriszentséget, s ezt mondja: „Krisztus Teste.” Az áldozó válasza: „Ámen.” Ez jelen esetben nem azt jelenti, hogy „úgy legyen” (hiszen az átváltozás nem az áldozó akarata következtében történik meg), hanem hitvalló igenlését jelenti annak, hogy amit maga előtt lát, az valóban Krisztus teste. Ezt követően vagy kinyújtja a nyelvét, és az áldoztató arra helyezi az Oltáriszentséget (nyelvre áldozás), vagy egymásra helyezett kezeit tartja az áldoztatónak, és a kézbe kapott Eucharisztiát ő maga veszi magához (kézbe áldozás).

Két szín alatti áldozásnál az áldoztató bemártja a kehelybe az átváltoztatott ostyát, és e szavakkal mutatja fel: „Krisztus Teste és Vére.”, majd az áldozó nyelvére helyezi. Két szín alatti áldozásnál csak nyelvre történő áldozás lehetséges.

Az áldozást követően a celebráns vagy valamelyik asszisztens purifikálja a szent edényeket: az esetleges morzsákat a kehelybe összegyűjti, tiszta vízzel kiöblíti és azt magához veszi. A maradék Oltáriszentséget elhelyezi a tabernákulumban, majd elmondja az áldozás utáni könyörgést.

Befejezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többnyire a mise végén [3] kerül sor a hirdetések közzétételére. Ezután a (fő) pap a Szentháromság áldását kéri a jelenlevőkre, majd elbocsátja őket. Megcsókolja az oltárt, és a kivonulási ének alatt az asszisztenciával együtt elhagyja a szentélyt.

Közreműködők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentmise bemutatója: püspök vagy áldozópap. Amennyiben több pap is jelen van, úgy a szentmisét koncelebrált szentmisének nevezzük. Az asszisztencia részét képzik a ministránsok, a lektorok, az akolitusok és más, ezzel (esetlegesen) megbízott világi személyek.

Liturgikus kellékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentmise érvényességéhez elengedhetetlen kellékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • kovásztalan búzakenyér (gyakorlatilag ostya)
  • szőlőbor

A szentmisén kötelezően használatos (ill. csaknem mindig szereplő) kellékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pater noster
Schola Gregoriana kórus, Lengyelország, vezényel: Dariusz Szmolarek
Nem tudod lejátszani a fájlt?
A miatyánk kottája és latin szövege
  • olvasmányoskönyv (lectionarium)
  • misekönyv (missale)
  • oltárterítő
  • kehely (calix)[4]
  • paténa (ostyatartó tányér)
  • korporálé (az Úr testének abrosza, a kehely alá helyezett, keményített kendő)
  • purifikatórium (kehelytörlő kendő)
  • cibórium (áldoztató edény) [5]
  • palla (a kehely lefedésére szolgáló négyzet alakú lap)
  • kéztörlő kendő (lavabo)
  • ampolnák (boros és vizes kancsók)
  • vélum (a kehely letakarására szolgáló kendő)
  • oltárkereszt (az oltáron vagy annak közelében elhelyezett feszület)
  • oltárgyertya (legalább 2 db)
  • húsvéti gyertya (húsvéti időben az oltár közelében álló, nagy, díszes gyertya)

Esetleges kellékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • füstölő (turibulum)
  • tömjéntartó (navicula)
  • szenteltvízhintő (aszperzórium)
  • csengő

A liturgikus öltözet kellékei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • alba (földig érő fehér ruha)
  • stóla
  • Miseruha (kazula)
  • cingulum (régebbi, bővebb szabású albák megkötésére használatos zsinór)
  • humerale=vállkendő (régebbi, az alba alatt viselt négyzet alakú vászon kendő)
  • karing (esetleges ministránsok, esetleg a koncelebránsok által viselt rövid, fehér ruha ami alá a papoknak reverendát a ministránsoknak pedig talárist vagy annak alsó részét:szoknyát kell fölvenni)

Püspöki jelvények (insignia)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • infula v. mitra (püspöksüveg)
  • pileólus (a püspök fejre simuló – az eukarisztikus ima kivételével állandóan hordott – sapkája)
  • baculum (pásztorbot)
  • pectorale (mellkereszt)
  • püspökgyűrű
  • pallium (az érsek, bíboros, pápa által viselt textil melldísz)

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A missa e szerint a missio küldés/küldetés középkori alakváltozata, vele nagyjából azonos jelentésben.
  2. A szentmise szerkezete , stephenchurch.org
  3. egyes helyeken az igeliturgia végén
  4. A kehely története, ujember.katolikus.hu
  5. Cibórium, modern áldoztatók

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]