Zsolozsma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A zsolozsma szó szláv eredetű, szolgálatot jelent. A magyarban eredetileg (13. század) a bánnak járó szolgáltatások összességét jelentette, a 15. századtól kezdve jelenti általában a szentmisén kívüli istentiszteletet, konkrétan a papok és szerzetesek számára kötelező, a hívek számára ajánlott, meghatározott órákhoz kapcsolódó rendszeres imádságot. Ugyanezt a jelentést fedi a latin Divinum officium név.

A zsolozsma változatai a szerzetesi zsolozsmák (amelyek szerzetesrendenként változnak, de csak a benedekrendieké és a dominikánusoké különbözik lényegesen) és az egyházmegyei zsolozsmák, amelyek közül néhány (pl. a Mozarab zsolozsma Toledo környéken és Szent Ambrus zsolozsmája Milánó környéken) fennmaradt az első évezredből. Az egyházmegyei zsolozsmákat Szt. V. Piusz pápa egységesítette és adatta ki 1568-ban Quod a nobis kezdetű bullájával.

A Breviarium rövidített kiadást jelent és arra utal, hogy az ismétlődő részekből csak a kezdőszót nyomtatja ki.

A zsolozsma hagyományosan formailag napi 8 imaórából állt: éjszakai imádság (Matutinum), hajnali imádság (Laudes), imaórák a nappal minden szakaszára (Prima, Tertia, Sexta, Nona), vecsernye (Vespera) és a napot befejezõ imádság (Completorium). Az 1970-es változat az első nappali óra imádságát (Prima) eltörölte, és az éjszakai imaórát (Matutinum) jelentős rövidítésekkel bármikor elmondható olvasmányos imaórára cserélte.

Tartalmilag a napi zsolozsma (officium) vagy az egyházi év szakaszait követő vasárnapi illetve hétközi zsolozsma, vagy a naptári évhez igazodóan egy Szent illetve az Úr ünnepének a zsolozsmája, illetve a kettő keverékéből összeállított zsolozsma.

A zsolozsma története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az imádság egyidős az emberiséggel.

Zsolt 119.164 Napjában hétszer zengem dicséreted, mert rendelkezéseid mind jogosak.
Zsolt 92:2 Nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni; 3 reggel hirdetni irgalmadat,

éjszaka meg hűségedet.

Az apostolok és az első keresztények rendszeresen imádkoztak a nap kilencedik órájában (d.u. 3) (Ap.Csel 3:1, 10:30) valószínűleg Jézus halálának emlékére. Hasonló időhöz kötött imádság volt az éjszakai vigília, amikor Jézus újraeljövetelét vártak, a Szentírást olvasva, zsoltárokat énekelve, könyörgéseiket közösen elmondva (De anima #9). A zsolozsma máig ez a szerkezet: zsoltárok, szentírási olvasmányok, könyörgések.

Szent Benedek Regulája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első dokumentum, amely leírja a zsolozsmát, lényegében abban a formában, ahogy szent X. Pius pápa idejéig fennállt (Szent Benedek Regulája 8 - 20 fejezete). A regula tartalmazza a zsolozsma minden elemét, beleértve a nyolc imaórát, zsoltárokat antifonával es gloriával, szentírási olvasmányokat, himnuszokat, válaszos imádságokat és könyörgéseket. A regula utal az egyházi évhez igazodó vagy a szentek ünnepeihez igazodó zsolozsmákra. Abban az időben valószínűleg nem több mint egy tucatnyi szentet ünnepeltek zsolozsmával.

Nagy Szent Gergely (540 - 640)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Szt Gergely pápa (540-604) szabályozta a zsolozsma éneklését és írt jelentős számú himnuszt saját maga.

Tridenti Zsinat és V. Szt. Piusz pápa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsolozsma viszonylagos egysége a könyvnyomtatás elterjedésével megbomlott, minden szerzetesrend és egyházmegye nyomtatta a saját liturgiáját, egyesek jelentős változtatásokkal. V. Szt. Pius pápa állította le a különböző új változatokat Quod a nobis bullával 1568-ban, és rendelte el az egységes formát. Ezzel együtt elrendelte a Vulgata kötelező használatát a zsoltárok és a szentírási olvasmányok vonatkozásában.

V Szt. Piusz pápa a szentek zsolozsmáit, amelyek száma akkorára 118-ra növekedett, az egyházmegyékre bízta. Mivel a szentek zsolozsmája a matutinumban csak 9 zsoltár volt, szemben a vasárnapi 18 zsoltárral és a hétköznapi 12 zsoltárral valamint mindenki szerette saját ünnepeit a világegyház ünnepeként látni, a szentek zsolozsmáinak száma a gyarapodó oktávák nélkül 243-ra nőtt 1911-re. A 17 részben átfedő oktávával együtt ez azt jelentette, hogy hetente átlagosan 6 nap szentek zsolozsmája volt, és a 150 zsoltárból csak kb. harmada szerepelt a zsolozsmákban hetente. A kérdést sem XIV. Benedek pápa sem X. Szt. Piusz pápa nem tudta megoldani.

X. Szt. Piusz pápa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak érdekében, hogy az Egyház újra imádkozza mind a 150 zsoltárt minden héten, X. Szt. Piusz elrendelte a zsoltárok rendjének újraelosztását. A Breviárium mint könyv mindenki számára elérhetővé és könnyen hordozhatóvá vált, így többé nem volt szükség arra, hogy a napközi órák zsoltára a 118 zsoltár legyen. Az új zsolozsmát a Divino Afflatu encyclica rendelte el. A Matutinum egységesen 9 zsoltár, vasárnap és a szentek ünnepein 9 olvasmánnyal, hétköznapokon (Feria) 3 olvasmánnyal. Ez nem akadályozta meg a szentek ünnepeinek a további növekedését.

XII. Piusz és XXIII. János pápák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XII. Piusz papa 1945-ben opcionálisan megengedte az új zsoltárfordítás használatát és 1955-ben kisebb változásokat rendelt el.

XXIII. János pápa 1961 január 1. hatállyal Karácsony, Husvét és Pünkösd kivételével eltörölte az oktávákat, egyszerűsítette a szentek ünnepeinek a rendszerét, a zsolozsmák többségét 3 olvasmányos zsolozsmává rendelte, elhagyva az Egyházatyák homiliáit. Az átlagos napi zsolozsmaidő 90 percről 60 percre csökkent. Ezzel együtt az új kiadásokban megjelentek a kétnyelvű kiadások: latin és nemzeti nyelv.

VI. Pál pápa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

VI. Pál pápa A zsolozsmát az orthodox egyházak Horologiuma mintájára Imaórák liturgiájanak nevezte át, a 150 zsoltár ciklusát 4 hétre osztatta el, a korábbi egy hét helyett, a hagyományos himnuszokat modernizálta, a Primát eltörölte, a Matutinum-ot lényegesen lerövidítve napközben bármikor elmondható imádsággá alakította. A zsolozsmamondás ideje napi 30 percre csökkent, valószínűleg jelentős részben hozzájárulva ahhoz, hogy a papság elhagyta a gyóntatószéket. Ezzel együtt az új kiadások csaknem kizárólagosan nemzeti nyelvűek.

A zsolozsma mint könyv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban az állandó részeket, beleértve a minden nap azonos zsoltárokat fejből mondták, könyv csak standardként volt szükséges. Külön könyv volt a hét napjai szerint változó éjszakai, hajnali és esti zsoltárok, antifónák számára, külön könyv az időszaki olvasmányok és responsoriumok számára, külön könyvek a szentek zsolozsmáinak megkülönböztetve a saját és közös részt.

Amikor a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a zsolozsma könyvei minden pap és szerzetes számára elérhetõek legyenek, a fenti elosztást megtartották. Praktikus okokból négy kötet volt: Hiemalis = téli, Verna = tavaszi, Aestiva = nyári, Autumnalis = õszi. Ismétlésekkel minden kötetben volt a minden nap azonos állandó rész = Ordinarium, a hét napjai szerint változo rész = Psalterium, az idõszaki saját rész = Proprium de tempore, a szentek saját része = Proprium Sanctorum es a szentek közös része = Commune Sanctorum. Egyes kiadások az Ordináriumot beépítették a Psalteriumba és a Commune Sanctorumba.

A napi zsolozsmát ezekből a részekből kellett összeállítani. X. Piusz előtt ez egyszerűbb volt, mert vagy a Commune és a Proprium Sanctorum, vagy a Psaltérium és Proprium de tempore volt a forrás, később a legtöbb napi zsolozsmához valamennyi részből kellett venni valamit: a zsoltárokat a Psalteriumból, az első három éjszakai olvasmányt és a hétköznapi zsolozsmát a Proprium de temporéból, a szentek zsolozsmájának többi olvasmányát és egyéb részeit a Proprium és a Commune Sanctorumból.

1961 után a lényeges rövidítések eredményeképpen a négy kötetet három, illetve két kötetbe foglalták. A rövidítés olyan mértékű volt, hogy ez a kétnyelvűséget is lehetővé tette. Az 1970 utáni Imaórák liturgiája általában egy kötet, csak nemzeti nyelvű.

A mai hivatalos Az Imaórák Liturgiája általában nemzeti nyelvű és négy kötetes (Advent Karácsonyi idő, Nagyböjt Húsvéti idő, Évközi idő I.-XVII. hét, Évközi idő XVIII.-XXXIV. hét[1]). 1991-ben adták ki a hivatalos magyar fordítást[2] négy kötetben, de készült egy egy kötetes változat is (az Olvasmányos imaórák nélküli), hogy a hívek jobban bekapcsolódhassanak az imákba. [3]

A zsolozsmamondás ideje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általánosan elfogadott nézet, hogy a Matutinum három nokturnusa azt tükrözi hogy a remeték az Egyiptomi pusztában éjszaka háromszor fölkeltek a zsolozsmát mondani, és ennek megfelelően nappal is minden 3 órában mondtak egy hórát.

Szent Benedek regulája a Matutinomot éjjel 2 órára vagy a hajnal előtti két órára rendeli, hogy rövid szünet utan a Laudest hajnali imaként mondhassák el. A Primát, napközi imákat (Tertia, Sexta, Nona) és a Vecsernyét reggel hattól kezdve három órás időszakonként mondták, a Completoriumot a nap befejezéseként esti 8 óra körül. Egyes szerzetesrendek ezt a rendet a mai napig tartják.

Az egyházmegyei zsolozsmát a katedrálisokban általában reggel fél hétkor kezdték a Matutinummal és Laudes-szel, a 10 órai nagymise előtt mondták el a Primát és a Tertiát, a mise után a Sextát és a Nonát; délután négy óra után a Vecsernyét és a Completoriumot.

A káptalanon kívül a napi zsolozsmát bármikor el lehetett mondani a nap 24 órájában megengedve a Matutinum anticipálásat az előző nap délután 2 órájától kezdve. A zsolozsmamondás súlyos bűn terhe mellett kötelező a papok és szerzetesek számára.

1970 után a káptalani zsolozsmák javarészt megszűntek, az Olvasmányos imaórát bármikor el lehet mondani sorrend nélkül. A kötelezettségtudat lényegesen csökkent, a püspök felmentést adhat a zsolozsmamondás alól, idős papok helyettesítik a rózsafüzér elmondásával. Állandó diakónusok számára csak a hajnali és esti óra elmondása kötelező.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szunyogh X Ferenc: Szent zsolozsma története

Sik Sándor himnuszok könyve

Divinum Officium angolul

History of the Roman Breviary angolul

Breviarium kiadasok scannelt változatai

Tradicionális (1960 előtti) napi zsolozsma latinul és részben magyarul

A mai imák (Zsolozsma - Az imaórák liturgiája)