Zarándoklat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A zarándoklat vagy zarándokút (lat. peregrinatio religiosa) hagyományos út egy parancsolat teljesítésére, vagy egy bizonyos, vallási jelentőségű zarándokhely felkeresése érdekében. Egy zarándoklat során ugyanakkor természetesen nem feltétlenül nemcsak az úti célra történő megérkezésen, hanem magán a testet és lelket egyaránt erősítő utazáson is komoly hangsúly lehet. A zarándoklat sajátos, aktív meditációs gyakorlat. [1]

Szimbolikus értelemben a zarándokút mind beavatás, mind pedig az engedelmesség kifejezése. Nagy morális jelentőségű, és visszavezethető arra a régi hitre, hogy a természetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket.

Az iszlámban ez a hely Mekka, Mohamed próféta szülővárosa. A hinduizmusban a Gangesz partján fekvő Benáresz. A buddhisták és a keresztények esetében általában Buddha, Jézus Krisztus, Szűz Mária vagy egy bizonyos szent életének kulcsfontosságú állomása.

Zarándokutak az ókori görögöknél és az ókori rómaiaknál is léteztek, akik vallási okokból látogattak el egy-egy távoli templomhoz. A germánok pedig szent erdei területeket kerestek fel.

A zarándokút minden esetben társas esemény is[forrás?], hiszen az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a hívők; nagyon gyakran olyanok, akik korábban még sosem találkoztak egymással. Emellett pedig sok esetben szolgálja a kegyhelyek, zarándokhelyek finanszírozását is, amelynek keretében a hívők támogatják az adott hely kultúráját, oktatását és további fennmaradását.

Zarándoklat a zsidóknál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jeruzsálemi templom 70-ben történt elpusztítása óta a keresztény vagy iszlám vallásban megszokott zarándoklatok már nem léteznek a zsidóság esetében. Korábban a Pészah, Sávuót és Szukkót alkalmával voltak zarándoklatok, ezekről még a Talmud is tartalmaz fontos előírásokat. Ezen zarándokutak céljállomása - felépítése óta - a jeruzsálemi templom volt. A mai zsidó vallásban ezzel szemben már semmilyen vallási jelentősége nincs a zarándoklatnak.

Zarándoklat a keresztényeknél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidók jeruzsálemi zarándokútjainak mintájára a korai középkortól a keresztények is elkezdték felkeresni a szent helyeket. A keresztény zarándoklatok célja a vezeklés, a lelki megtisztulás, a valamilyen betegségből való gyógyulás vagy a bizonyos ügyért történő imádkozás. A 15. századig ezeknek az utaknak zömében a Szentföld volt a célja. Az utakról szóló beszámolókat többen feljegyezték az utókor számára.

A középkorban a keresztény zarándoklat a hit bizonyítását szolgálta, hiszen a zarándokhelyek gyakran messze voltak, az oda vezető út fárasztó és olykor veszélyes is volt. Ezért nagy jelentősége volt annak a fogadalomnak, hogy egy bizonyos határidőn belül valaki zarándokútra kerekedik (votum peregrinationis). A hatásosság érdekében barátok jelenlétében, hangosan szólva, térdre ereszkedve és az égbe emelt karokkal került sor erre a fogadalomtételre.[1] Ezután részletes előkészületekre került sor a hosszadalmas út megszervezése és finanszírozása érdekében. Ennek során általában végrendelet is készült arra az esetre, ha a zarándok nem térne haza, és idővel kialakult az úgynevezett zarándokjog (ordi peregrinorum vagy lex peregrinorum).[2]

A zarándokutakat az uralkodók is szabályozták és óvták. A 12. századból ismertek ilyen védelmi intézkedések, amelyeket V. Magnus norvég király készített a Nidarosi katedrálishoz tartó zarándokok számára. Ezt a privilégiumlevelet III. Celesztin pápa is megerősítette.

Érdekesség, hogy a késő középkorban nem feltétlenül kellett személyesen részt venni egy-egy zarándoklaton: előfordult az is, hogy pénzért küldtek maguk helyett (hivatásos) zarándokokat a vezeklésre ítélt emberek.[2] Előbbiek aztán zarándokérmékkel bizonyították, hogy valóban elérték a célt. Ezeket azonban gyakran hamisították. A fárasztó jeruzsálemi zarándoklatot helyettesítendő bizonyos helyeken ún. labirintusjáráson lehetett részt venni. [2] Ilyen labirintusokat máig használnak, például a Chartres-i katedrálisban, vagy Pannonhalmán (ez utóbbi azonban modern építésű).

Az úton lévők elszállásolása az irgalmasság gyakorlásának része volt, és ennek köszönhetően a szállásadó is részesülhetett a zarándokút áldásában. A 11-13. században azonban kolostorok és különböző kegyes alapítványok tartottak fenn szálláshelyeket (hospitium) a fő zarándokutak mentén.[2]

Keresztény szempontból különös jelentőségű zarándokhelynek számít Péter apostol és Pál apostol sírja Rómában, Idősebb Jakab apostol sírja Santiago de Compostela városában, amelyhez az elmúlt években nagyon népszerű Szent Jakab-út (El Camino) vezet, és a Szentföld különböző helyszínei. Emellett léteznek kisebb zarándokhelyek, valamint olyanok is, amelyeket a Szentszék, illetve az illetékes püspök nem ismer el. A leghíresebb példa ez utóbbira Međugorje Bosznia-Hercegovinában, amelyet a római katolikus egyház nem ismer el a Mária-jelenések helyeként.

Róma egyébként azután lett a zarándokok fő célpontja, miután a pápák meghirdették a szentéveket. Az első ilyen nagyarányú szentévi zarándoklat 1300-ban volt, amikor állítólag két millióan keresték fel a várost.[2]

Több tízezer keresztény zarándokhely létezik a világon, amelyek közül a legnagyobb érdeklődésre évről évre a Guadalupei Szűzanya tarthat számot Mexikóban (kb. 20 millió zarándok). Ezt követi kb. 18 millió zarándokkal Róma, Aparecida Brazíliában (kb. 8 millió), San Giovanni Rotondo Olaszországban (kb. 7 millió), Lourdes Franciaországban (kb. 5 millió) és Częstochowa Lengyelországban. További jelentős zarándokhelyek: Fátima (Portugália), Padova (Olaszország), Assisi (Olaszország), Santiago de Compostela (Spanyolország), Mariazell (Ausztria), Loreto (Olaszország) és Canterbury (Anglia).

Zarándoklat az iszlámban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főcikk: Mekkai zarándoklat

Zarándoklat a buddhistáknál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főcikk: Buddhista zarándoklat

Zarándoklat a hinduknál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ legnagyobb zarándoklata a Kumbh Melá: 2001-ben a Maha Kumbh Melára 60 millió ember látogatott el, és ezáltal ez lett a világ legnagyobb találkozója.[3]

A legtöbb hindu zarándokhely különböző istenek életének eseményeihez kötődik. Szinte minden hely válhat zarándokhellyé, de általában szent városokról, folyókról, tavakról és hegyekről beszélhetünk.[4]

A hindukat vallásuk arra buzdítja, hogy életükben legalább egyszer menjenek zarándokútra. A legtöbben ehhez közeli zarándokhelyet választanak, de azok, akik megengedhetik maguknak, távolabbi, híresebb helyszíneket is felkeresnek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Krötzl, Christian (1997). "Den nordiska pilgrimskulturen under medeltiden." In: Helgonet i Nidaros. Olavskult och kristnande i norden, 153. o.
  2. ^ a b c d Katus, László (2000). A középkor története. Egyetemi tankönyv, 333.o.
  3. Millions bathe at Hindu festival BBC News, January 3, 2007.
  4. Werner, Karel (1994). A Popular Dictionary of Hinduism. Curzon Press. ISBN 0700710493.