Egyházi rend
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az egyházi rend vagy papi rend a katolikus egyházban a hét szentség közül a hatodik, a papság szentsége („papi szentség”). Az egyházi rend szentségét csak a püspök szolgáltathatja ki, mégpedig kézrátétel és imádság által. Az egyházi rend alkotja a katolikus egyház klérusát.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fokozatai
Három fokozata van:
Részletesebben lásd a Katolikus egyház szócikkben!
[szerkesztés] Az egyházi rendbe való felvétel
Az egyházi rend a felszentelés (ordinatio) által az egyház közvetlen szolgálatára és az egyházi hatalom gyakorlására van hivatva és feljogosítva. A papi rendbe való felvétel egyedüli módja a felszentelés, amely miként a keresztség, eltörölhetetlen jellegű. Ahogy a megkeresztelt személy nem keresztény hitre történő áttérés dacára nem szűnik meg keresztény lenni, úgy az egyszer pappá felszentelt többé laikus nem lehet. A tridenti zsinattól kezdve anatemával (egyházi átok) sújtották azokat, akik ezt tagadni merészelték.
[szerkesztés] Szolgálatok
A három fokozat előtt vannak az ún. szolgálatok, régebbi nevükön kisebb rendek, amelyek ősegyházi szolgálatokon alapulnak. Ezek: lektor (=felolvasó), akolitus (=az Oltáriszentség rendkívüli kiszolgáltatója). A II. Vatikáni Zsinat előtt volt még osztiárius (ajtónálló), egzorcista (ördögűző), ezeket azért szüntették meg, mert már évszázadok óta végképp nem volt gyakorlati jelentősége. (Az egzorcista mint szolgálat nem tévesztendő össze a ma is létező ördögűző feladatával, ezt pap tölti be).
[szerkesztés] Az egyházi rend és a laikusok viszonya
Az egyházi rend alkotja a szoros értelemben vett papságot, míg a keresztség által az egyházba felvett többi hívő, a laikusok csak a tágabb értelemben vett papsághoz tartoznak. Az egyházi rend éles megkülönböztetése a laikusoktól az egyik lényeges különbség a katolicizmus és a protestantizmus között. Az utóbbi a hívek általános papságát vallja, és a katolikus egyházi rendet történetileg fejlődött, nem az őskeresztény egyházban gyökerező intézménynek tekinti.
