Hegyi beszéd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hegyi beszéd (Mt 5-7, vö. Lk 6,20-49) Jézus legnagyobb, a keresztény katekézis szellemét tükröző beszéde. Jézus tanítása és beszédei (elsősorban erkölcsi szempontból) lényeges pontjait foglalja össze oly módon, hogy Jézus mint az új Mózes meghirdeti az új üdvrend tökéletes törvényét: ebben az új üdvrendben közvetlenül jelenik meg az ember előtt Isten eszkatológikus országa (baszileia) a maga követelményeivel, amelyek az Isten országába való bebocsátás feltételei, és ez a baszileia a keresztény álláspont szerint „hatálytalanítja” az Ószövetség törvényét.[1]

A hegyi beszéd. Carl Heinnrich Bloch. Dán festő. 1890

A hegyi beszéd antitézispárjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A boldogságmondásokat (nyolc boldogság Mt 5,3-12) követően a 17-20. versben az áll, hogy Jézus nem azért jött, hogy a törvényt megszüntesse, hanem hogy beteljesítse azt. Ezt követően hat antitézispárban írja le az új üdvrend útját (Mt 5,21-48). Mind a hat antitézispár felépítése hasonló. Mindegyik azzal indít, hogy „hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek…”, amit egy ószövetségi parancs megfogalmazása követ. Ezek után pedig Jézus szavai jönnek speciális megfogalmazásban: „én viszont azt mondom nektek…”, amik kiegészítik, vagy felülírják az addigi parancsot, így hozva létre ennek a szentírási résznek az ellentétpár szerkezetét. A „hallottátok” megfogalmazás az ősöknek adott parancsként értelmezi a Tízparancsolatot, ősök alatt pedig a Sinai-hegyi szövetség nemzedékére gondol.[2] Bár a rabbinikus gyakorlatban is bevett formula volt, amikor egy rabbi állította szembe véleményét egy másikéval, az Írással érvelve, viszont senki sem volt, aki magával az isteni szóval fordult volna szembe. Jézus viszont szembefordul, de nem mint Mózes ellenfele, hanem mint az igazi törvényhozó, akinek kijelentései komolysága abból fakad, hogy isteni hatalommal mondta azokat.[3]

Ne gerjedj haragra (1.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tízparancsolat egyik parancsa a „Ne ölj” (2Móz 20,13). Gyilkosságra vonatkozó ószövetségi parancsokat találunk még a 2Móz 21,12; 3Móz 24,17; 4Móz 35,16; 5Móz 5,17 igerészekben is, amikből az is kitűnik, hogy a gyilkosságért halálbüntetés járt. A gyilkosnak a törvény előtt is felelnie kellett, ami az adott szövegrészeket jogi vonatkozásokkal ruházta fel. Ezt a parancsot eleveníti fel Jézus Máté első ellentétpárjában (Mt 5,21-26) a saját hozzáfűzésével kiegészítve. A régi tanítást azzal egészíti ki, hogy az is méltó az ítéletre, aki haragszik a testvérére. A harag nem lehet egyetlen világi bíróság eljárásának sem alapja, így ezt a szöveg Isten joghatósága körébe utalja át. Jézus radikalizálja a mózesi törvényt, azáltal, hogy elmélyíti azt, így térve vissza Isten eredeti szándékához.[4] Jézus kiélezve isteni küldetését, és beszédében isteni hatalmával élve, azokkal áll szembe, akik csak a Törvény betű szerinti előírásaira ügyelnek. Felhívja a figyelmet, hogy ez a magatartás nem elegendő. A felebaráti szeretet nem ott kezdődik, hogy valaki lemond a másik meggyilkolásáról. Itt az ószövetségi parancsok meghaladásáról van szó, ami elvezet az igazi felebaráti szeretet fogalmához. A szöveg szellemében a testvéri béke előfeltétele annak, hogy az ember találkozhasson, vagy ha szükséges, kibékülhessen Istennel.[5]

Ne legyen bűnös kívánságod (2.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jézus a Mt 5,27-30-as részben a „Ne paráználkodj” parancsot (2Móz 20,14) látja el kiegészítéssel. Azt mondja, hogy mindaz, aki bűnös vággyal néz asszonyra, az már paráznaságot követett el. Itt újból radikalizálja a mózesi törvényeket a tettek színteréről a kéjvágyak síkjára emelve a diskurzust. A Jeromos kommentár arra figyelmeztet, hogy óvatosan kell bánni itt a fogalmakkal, mert ez a vers sok lelkiismeretet megzavart, sokszor egészségtelenül. Jézus szavait itt szigorúan a házasságtörésre kell értelmezni, ami bűn az igazság és a tisztaság ellen. Jézus nem ítél el mindenféle szexuális témákról való gondolkodást, hanem abból a konkrét tapasztalatból indul ki, hogy ha valaki komolyan elhatározza, hogy bűnt követ el, akkor ott már az erkölcsi rossz jelen van, ami növekedhet a jövőben bekövetkező cselekedet által.[6] A házasságtörés, a házastársi hűtlenség gyökerei már a gondolatban megvannak, hogyha a bűnös vággyal való pillantás valódi megkívánásra, bűnös döntésre utal, és nem egyszerű érzelemre vagy gondolatra. Látható, hogy Jézusnak a „Törvény mögött, illetve a Törvényen keresztül” az Isten akarata ragyog fel, amelyre az emberi akaratnak egy hatalmas igenje kell legyen a válasz, hogy az isteni jóságra vezethessen.[7]

Az új házassági törvény (3.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mt 5,31-32-ben a régi hagyományról az áll, hogy „aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet”. Jézus viszont ebben az esetben az előző példákhoz képest egészen új magatartást vesz fel, ugyanis nem kiegészíti ezt a törvényt, hanem felülírja azt: „aki elbocsátja feleségét- kivéve a paráznaság esetét-, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.” A betoldás („kivéve paráznaság esetét”)[8] komoly exegetikai kérdéseket vet fel (nagy valószínűséggel az előtűnő jogi gondolkodást mutatja). A zsidó hagyomány a nőt a férfi tulajdonaként kezelte, és ennek megfelelően a házastársi jogok a férfi irányába tolódtak el, aki ha úgy érezte, akár válólevéllel el is bocsáthatta feleségét. Jézus megtiltja az asszony elbocsátását, ezzel pedig a mérleget egyensúlyba hozza. Jézus tilalma eleve feltételez egyfajta házassági rendet. Az igerész összevetve a Mk 10,6-9 verseivel - amelyek a házasság szentségére és felbonthatatlanságára utalnak, felidézve a teremtés rendjét-, a szentségi életre való elhívást adja. Mivel Jézus meghirdette az Isten országát, többé már nem a Törvény szava a mértékadó, hanem a meghirdetett baszileia. A hegyi beszéd szellemében ez az üzenet kell vezérelje a házastársi kapcsolatokat is, amelyek a szeretetre hívattak.[9]

Ne esküdözz (4.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mt 5,33-37-es részben Jézus újból felülírja az ószövetségi törvényt, amelyik ugyan tiltja a hamis esküt, viszont más esküt megenged, és kijelenti, hogy követői egyáltalán ne esküdjenek. Ebben viszont nem mond ellent a tízparancsolat szellemének, ugyanis az is kijelenti, hogy „Isten nevét hiába ne vedd”. Az eskü tilalma az istennév szentsége, valamint a névvel való visszaélésen túl abból a belátásból fakad, hogy az ember mindig Isten színe előtt áll, és így „az eskü felesleges, nélkülözhető, sőt tulajdonképpen vétség Isten jelenvalóságának tudata ellen”. „Abszurditás volna azt állítani, hogy Jézus a Tóra azon rendelkezését akarja megszüntetni, amely a hamis esküt tilalmazza. Jézus többet kíván nála, amennyiben az embert közvetlenül Isten előtt látja, s hallgatóit szembesíti Isten akaratával.”[10]

A megtorlást megszüntető új törvény (5.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jézus átformáló nézete tükröződik itt amely a Máté evangéliumban található: Mt 5,38-42-ben. Azt a büntető törvényt, amelyik a „szemet szemért, fogat fogért” elvet vallja az egyenlő büntetés elvére építve, azt Jézus elutasítja, és merőben új utat mutat a megtorlással szemben. Hogyha valakit megütnek jobb arcon, annak oda kell tartania a másikat is, ami emberi méltóság szerint furcsának tűnhet. Jézus viszont nem szavai szó szerint vételét kéri, hanem arra kér, hogy ne álljunk ellent a gonosznak, hogyha bántalmazás ér valakit. Ez a megdöbbentő szelídség lehetőséget kell biztosítson annak az embernek, aki az arculütéseket méri, hogy meglepődjön és bűnbánatot tartson. Míg az Ószövetség rendtartása - a szemet szemért, fogat fogért elve, (mely nem Isten kérése a népéhez, hanem emberi szabály) -, a bosszúállás logikáján alapszik, ezért a bosszúállás hosszú láncolatát okozhatja, addig Jézus elve képes megtörni ezt a láncolatot a szelídség és bűnbánat által, így az Ószövetségi elv statikusnak, a jézusi tanítás dinamikusnak mondható. (Krisztus tanítványainak fel kell venniük a keresztet, aminek a motivációja nem lehet gyengeség, hanem a másik ember iránti szeretet.[11])

Az ellenség iránti szeretet (6.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az evangélista lassan a haragtól való tartózkodásra és az azonnali kibékülésre, a nők és feleségek iránti tiszteletre, a személyes kapcsolatok őszinteségére, valamint a megtorlás és a követelések elutasítására vonatkozó tanítások után arra a radikális következtetésre jut, hogy szeretni kell az ellenséget (Mt 5,43-48). A lehető legkellemetlenebb parancs lehet az ember számára, amely húsba vágó, de megtartása istenfiúságot ígér. Jézus tanítása azért tud hatékony lenni, mert a Szentírás tanúsága szerint amiket mondott, aszerint is élt. Szavai az ő alakjában válnak szavahihetőkké. Ő a tökéletes megtartója az isteni parancsoknak. Egészen addig elment, hogy az életét adta az emberekért. Még a kereszten is az őt keresztre feszítőkért imádkozott (Lk 23,34). Az ember nem egymaga áll szemben ezzel a szigorú paranccsal szemben, hanem már előzőleg találkozott Isten országának örömhírével, megtapasztalta Isten szeretetét, és mindazt a kegyelmet megkapta, amivel képessé válik a feladatra.[12]

Alamizsna (adomány) (7.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jézus idejében a farizeusok igyekeztek az emberek szeme láttára jótékonykodni, hogy figyelmüket ezzel felkeltsék és saját jó hírüket megalapozzák. Az ilyenek elvették már a jutalmukat az emberektől, ezért Istentől nem kapnak jutalmat.
Isten a jótékonyságot megáldja, de ne a jutalomra gondoljunk, hanem mindig arra, hogy miképp szolgálhatunk. Az ilyen szellemben történő szolgálat jutalma soha nem fog elmaradni.[13][14]

Ima (8.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A farizeusok mindig meghatározott időben imádkoztak. Gyakran előfordult, hogy épp az utcán vagy a piacon nyüzsgő embertömeg között voltak, vagy akár máshol, ilyenkor megálltak és fennhangon elmondták betanult imáikat. Az ilyen, önmagasztalást célzó istentiszteletet Jézus elítélte. A nyilvános imát nem vetette meg, hiszen ő is imádkozott tanítványaival a nagy tömeg jelenlétében, de azt tanította, hogy a személyes imát ne a nyilvánosság előtt mondjuk el és az imánk őszintén Istenhez szóljon, ne az embereknek akarjunk tetszelegni.
Sok esetben az emberek nyilvános imáik szerint minősítenek másokat, ki milyen hívő. Isten a szívünket nézi, nem a szavainkat! [13]

Megbocsátás (9.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Isten csak úgy adhat bűnbocsánatot, ha mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Aki nem hajlandó megbocsátani, az Isten kegyelme elől is elzárja magát.

Böjt (10.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A böjtölés a zsidók között a vallási élet elfogadott része volt. Mózes óta folyamatosan gyakorolták. Mind a farizeusok, mind Keresztelő János tanítványai rendszeresen böjtöltek. A farizeusok hetenként két napot böjtöltek, de ezt szerették úgy tenni, hogy az emberek ezt észrevegyék. Erre mondta Jézus: Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. "Te pedig amikor böjtölsz ... ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a titkon is ott van! Atyád, aki a titkon is lát, megjutalmaz téged." (Máté 6,16-18)
Jézus küldetése kezdetén a pusztába vonult el böjtölni, majd a kísértéseket legyőzve a "Léleknek erejével" tért vissza hogy tanítói munkásságát megkezdje.[15]

Javak gyűjtése (11.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb ember számára az életben az egyik legfontosabb dolog a pénz és az anyagi javak gyűjtögetése. A figyelmünket az anyagi világ felé fordítjuk, hogy aztán időnk és gondolataink erejét ne használjuk másra, mint a földi léten való átvergődésre. A földön gyűjtött pénz és javak azonban nem maradandók. Amikor itthagyjuk e földi életet, mindent magunk mögött hagyunk, amire korábban annyi időt áldoztunk. Jézus azt tanácsolta: "Gyűjtsetek kincseket a mennyben"... ahol az örökre megmarad. "Ahol a ti kincsetek, ott van a ti szívetek." A mások érdekében tett minden fáradozásunk önmagunknak is hasznára válik. Az istenfélő ember nem mulandó kincseket gyűjtöget, hanem jó cselekedetekben, imában, böjtben oly kincseket halmoz fel Isten előtt, amely örökre javára válik.[13] Minél több időt és energiát fordítunk az anyagi dolgok megszerzésére, annál kevesebb időnk marad embertársainkra, szellemi, lelki és spirituális fejlődésünkre.[16]

Az Isteni gondviselés (12.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől!" (Máté 6,25) Az ember bízza magát teljesen az Isteni gondviselésre. Ha Isten megadta az életet, megadja az élethez szükséges táplálékot és ruházatot is. A túlságos aggodalom eltereli az ember gondolatát Istenről és a saját lelkének a békéjét és saját egészségét ássa alá. A holnap eseményei, amelyek előttünk nem ismertek Isten előtt nyilvánvalók.
"Keressétek először az Isten országát" és a többi szükséges dolgok mind megadatnak nektek. (Máté 6,33)

Ne ítélkezz másokról (13.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" (Máté 7,1) Ne állítsuk magunkat mintaképül az emberek elé, a kötelességről alkotott felfogásunkat, nézeteinket és írásmagyarázatainkat ne tartsuk mások elbírálásában mérvadónak, és ne ítéljünk el másokat, ha eszményképünket nem közelítik meg. A szívekben olvasni nem tudunk, s mivel önmagunk is hibákkal vagyunk tele, nem vagyunk feljogosítva mások elbírálására. Halandó emberek csak a látszat után ítélnek, egyedül Isten ismeri a cselekedetek titkos mozgatórugóit.[13]

Embertársainkkal való bánásmód (14.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük!" (Máté 7,12) Amit másokkal cselekszünk, akár jó vagy rossz az - bizonyosan visszaszáll reánk, áldásként vagy átokként. Amit adunk, azt kapjuk vissza. A másokért véghezvitt jó cselekedeteket már ebben az életben is megjutalmazza Isten, szeretetének nagyobb arányú kiárasztása által.

Ne sodródj az árral! (15.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jézus a keskeny ösvénnyel ábrázolta hallgatóinak azt az utat, amellyel az istenfélő ember életét ismertette. A nagy tömeg a széles utat választja, sokan járnak arra, de az út vége kárhozat. Az élethez vezető út kapuja keskeny. Az út, amely a mennybe visz, sokkal keskenyebb, semhogy rang és gazdagság elférnének rajta; keskenyebb, semhogy kielégítsük becsvágyunkat és önző énünket. Meredekebb és sziklásabb, semhogy a kényelem rabjai megmászhatnák. Önmegtagadás, munka, türelem, gáncs, a bűnösök ellentmondása volt Krisztus osztályrésze; mindezeket a hívőknek is vállalniuk kell, ha Isten országába akarnak jutni.[13]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. RAHNER, Karl−VORGRIMLER, Herbert: Teológiai kisszótár. Szent István Társulat, 1980
  2. Vö. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. Szent István Társulat, Budapest 2001, 257.; VIVIANO, Benedict: Evangélium Szent Máté szerint . In: Jeromos Bibliakommentár II. (szerk. BROWN, R. E., FITMYER, J. A., MURPHY, R. E.), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2003, 111-112.
  3. Vö. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 257.; SPINETOLI, Ortensio da: Máté. Agapé, Szeged 1998, 157.
  4. Vö. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 258-259
  5. Vö. VII. Budapesti Zsinat: A Szentírás magyarázata. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1974, 8-9.; DUQUESNE, Jacques: A názáreti Jézus. Magyar Könyvklub, Budapest 1997, 153-164.; SPINETOLI, Ortensio da: Máté. 160-164.
  6. VIVIANO, Benedict: Evangélium Szent Máté szerint. In: Jeromos Bibliakommentár II, 113.
  7. SPINETOLI, Ortensio da: Máté. 164-167.; GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 258-259, 265-266.
  8. Részletes elemzés itt- SPINETOLI, Ortensio da: Máté. 167-174.
  9. Jeromos Bibliakommentár II. 113-114.; GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 265-269.
  10. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 260-261.
  11. SPINETOLI, Ortensio da: Máté. 176-179.
  12. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. 290.
  13. ^ a b c d e E. G. White: Gondolatok a hegyi beszédről
  14. Biblia - kommentár , Szent István Társulat, 1982
  15. Derek Prince: A történelem formálása ima és böjt által
  16. Jack Canfield, Mark Victor Hansen: Merj nyerni!

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. VIVIANO, Benedict: Evangélium Szent Máté szerint . In: Jeromos Bibliakommentár II. (szerk. BROWN, R. E., FITMYER, J. A., MURPHY, R. E.), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2003.

2. RAHNER, Karl−VORGRIMLER, Herbert: Teológiai kisszótár. Szent István Társulat, 1980.

3. SPINETOLI, Ortensio da: Máté. Agapé, Szeged 1998.

4. DUQUESNE, Jacques: A názáreti Jézus. Magyar Könyvklub, Budapest 1997.

5. VII. Budapesti Zsinat: A Szentírás magyarázata. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1974.

6. GNILKA, Joachim: A Názáreti Jézus. Szent István Társulat, Budapest 2001.

7. WHITE, Ellen G. : Gondolatok a hegyi beszédről, Advent Kiadó

8. Biblia - kommentár, Szent István Társulat, 1982.

9. Kókai Nagy Viktor,A hegyi beszéd, A hegyi beszéd értelmezése a nagyobb igazság tükrében, KRE HTK Doktori Iskola – L’Harmattan, Budapest, 2007.