Egyistenhit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Michelangelo Buonarroti: részlet a Sixtus-kápolnából - Ádám teremtése (1508-1512)

Az egyistenhit vagy monoteizmus az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tanítás. Ellentéte a politeizmus. A Föld lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás valamely felekezetéhez: zsidó vallás, kereszténység, iszlám.

A monoteizmus kialakulása az i. e. 3. évezredig vezethető vissza. A kristályosodási folyamat, mely szerint a kisebb istenek a legnagyobb isten megnyilvánulásai, a hinduizmus fejlődésének bizonyos fázisaiban is megfigyelhető, míg a buddhizmus nem ismer személyes Istent; az abszolútum amelyről a buddhista iratok szólnak alapjában véve személytelen princípium, a vallás pedig erkölcsi előírásokról és a helyes életvitelről szól.

A monoteizmus a maga legtisztább formájában a szemita hébereknél jelent meg a Közel-Keleten az i. e. 1. évezred elején. A monoteizmus legősibb könyve a Tóra, Mózes első öt könyve. Ennek a kiterjesztése a Talmud. A Héber Bibliához (zsidó szentírás) még számos további könyv tartozik. Ennek az 1. században kibővített változata a kereszténység szent könyve, a Biblia. Az iszlám vallás szent könyve, a Korán (7. század), jelentős elemeket tartalmaz a keresztény, illetve zsidó Bibliából.

Monoteista vallások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ábrahámi vallások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más egyistenhitek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]