Szamaritánusok
A szamaritánusok Izraelben élő népcsoport. Nevüket Szamáriáról, az ókori izraeli királyság fővárosáról kapták.
Történelem[szerkesztés]
I. e. 722-ben, miután az asszírok elfoglalták Izraelt és előkelőbb lakosait fogságba hurcolták, az asszír királyok a birodalom keleti feléből telepítettek lakosokat Szamáriába. Utóbb a betelepített lakosokat az ott maradt zsidókkal együtt szamaritánusoknak nevezték.
A szamaritániusok több természeti csapás után arra kérték Asszíria uralkodóját, hogy küldjön vissza néhány zsidó papot, akik megtanítják őket az isten tiszteletére. Az uralkodó teljesítette kívánságukat, így ők is az Ószövetség istenét fogadták el. Amikor a babiloni fogságból visszaköltözött zsidók hozzákezdtek a jeruzsálemi templom felépítéséhez, a szamaritánusok felajánlották segítségüket, cserébe a templom közös használatát kérték, de a zsidók elutasították a segítséget. Ezért a szamaritánusok panaszt tettek a perzsa királynál, aki egy időre be is tiltotta az építkezést. Később a szamaritánusok saját templomot építettek a Garizim hegyén, de a zsidókkal szemben megmaradt az ellenséges érzés.
Az Újszövetség szerint Jézus többször megfordult a szamaritánusok földjén.[1]
A középkorban Egyiptomban, Damaszkuszban, Aszkolonban, Gázában éltek még szamaritánusok. A 19. század végén már csak Nabulusban éltek mintegy 130-an. Egyedül Mózes öt könyvét ismerték el szentírásnak. Liturgiájuk, rituális könyveik és bibliai fordításuk arámi nyelven vannak megírva. A közéletben az arab nyelvet használták.
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Ján 4,20
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Samaritánusok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998)
