Tengrizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tengrizmus a magyar/hun, török, mongol sztyeppei nomád birodalmak vallása, több változata volt, legfejlettebb formáját a kazároknál érte el. Egyidejűen élt a sámánizmus hitrendszerével, attól néha egyes elemei nehezen elválaszthatóak, valószínűleg szorosan összefonódott a két hitvilág. A tengrizmust egy az éggel azonosítható főisten, az Ég-isten jellemzi. A türk feliratok szerint a legfőbb uralkodó, a kagán az Ég-istenhez hasonló és az Ég-isten által jön létre.

Az Ég-isten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ég-isten hozta létre a világot, de nem a semmiből teremtéssel, hanem a meglévőből való készítéssel. Az istenvilág központjában ő áll, aki az égben lakik. Az ég török neve tengri, amit Ahmad ibn Fadlán az oguzoknál idéz is. A vallástörténet ezért nevezi ezt a vallást tengrizmusnak. A türk feliratok az Ég-isten tevékenységét a jarat igével írják le, ezt a szót átvették ebben a jelentésben a magyarok is gyarat alakban, amit ma gyárt-nak mondunk.

A többi isten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ibn Fadlán leírja a baskírok fallosz-kultuszát, kérdésére, miért imádják azt a fadarabot, azt a választ kapta, hogy „mert ők is valami hasonlóból jöttek létre”. Ezután Ibn Fadlán felsorolja a baskírok 12 istenét: tél, nyár, eső, szél, fa, ember, ló, víz, nap, éjszaka, halál, föld istenei. A legnagyobb, a 13. istenük viszont az, amelyik az égben van. Jákút felsorolásában a halál mellé az élet is be van toldva, azaz nála már 14 istenről van szó.

A szakrális uralkodó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A türk feliratok szerint a türk uralkodó, a kagán az Ég-istenhez hasonló, az Ég-isten hozta létre, azaz „gyártotta”: tengri teg tengri jaratmis türk Bilge kagan. A kagán ugyanúgy gyakorolja a teljhatalmat a birodalomban, ahogy az Ég-isten a kozmoszban. A tengrizmusra jellemző a szent királyság.

Ibn Fadlán a kazárokkal kapcsolatban írja le, hogy a kagán a nép jólétének letéteményese, akinek ha lejár az ideje, rituálisan meggyilkolják. A 10. századi al-Isztahri leírja a kazárokról, hogy az új kagánt selyemzsinórral fojtogatni kezdik, amíg lélegzetét nem veszti, s ekkor megkérdezik tőle, hány évig akar uralkodni. Ha ezen idő előtt nem hal meg, akkor megölik. Az Északi Csou-dinaszti évkönyvei hasonlót írnak a türkökről. Az új uralkodót egy nemezbe tekerik, kilencszer megforgatják, ezután nagy hajlongások közepette lóra ültetik és meglovagoltatják, majd selyemzsinórral úgy fojtogatják, hogy éppen csak életben marad. Ekkor gyorsan megkérdik, mennyi ideig akar kagán maradni, s ekkor ő – alig van magánál – érthetetlen szavakat mormol. Ebből vonja le azután környezete a következtetést, hány évig fog uralkodni, s ha nem hal meg ezelőtt, akkor megölik. 750 körüli időkből származó ujgur feliratokból is találtak utalást hasonló szokásra.

A kagán szentsége a török népeknél azt jelenti, hogy kut-ja van. A kut egy szerencsét hozó szubsztancia, ami mögött materiális képzetek rejlenek, ami a kirgizeknél egyik formájában vörös zselé alakban csöpög a sátor nyílásán keresztül a tűzhelyre. De a kut jelentett talizmánt, bálványt, életerőt, lelket, szerencsét, boldogságot is.

A szakrális uralkodó és a hatalmat ténylegesen gyakorló helyettese alkották a szakrális kettős királyság intézményét.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 9635061404  

  • Bruno J. Richtsfeld: Rezente ostmongolische Schöpfungs-, Ursprungs- und Weltkatastrophenerzählungen und ihre innerasiatischen Motiv- und Sujetparallelen; in: Münchner Beiträge zur Völkerkunde. Jahrbuch des Staatlichen Museums für Völkerkunde München 9 (2004), S. 225–274.