A „magyar” szó etimológiája

A magyar szó a magyarok által önmagukra vonatkozóan használt elnevezés, mely a népet és nyelvét egyaránt jelenti, főnévi és melléknévi értelemben is. Emellett a szót illetve módosult alakjait elsősorban a népcsoport elnevezésére más, főleg a szomszédos nyelvekben is használják. A név alakja a középkorban a vegyes hangrendű magyer/mogyer volt, ami később mély hangrendűvé vált. A magyar szó hasonlít az egyik magyar törzsnévre, a megyerre, bár a két szó kapcsolata vitatott.

A „magyar” szó eredete

A magyar szó eredetére az első tudományos igényű vélemény a 18. század közepéről származik Johann Eberhard Fischer szentpétervári tudóstól. Vocabularium Sibiricum című etimológiai munkájában (1747) a magyar népnevet („Madshar”) a szelkup–szamojéd mádschi=mači 'erdő' szóval veti egybe óvatosan. Ez ma már csak tudománytörténeti kuriózum. ^f 

A „magyar” szó feltételezett eredeti vegyes hangrendű alakja miatt (magyer) a nyelvészek egy része arra következtet, hogy ebben az esetben szóösszetétellel vagy idegen szó átvételével van dolgunk.

Van olyan vélemény, miszerint a ma mély hangrendű magyar szó vegyes hangrendűsége – amely alak a 16. századig megfigyelhető volt – nem lehet túl régi. Biztosan megvolt már a honfoglalás előtt, de ha sokkal előbb is meglett volna, akkor már korábban el kellett volna tűnnie. ^f 

A mongolok a 13. században madzsarnak hívtak bennünket. Ők valószínűleg volgai magyar tolmácsokat használtak, akiknek madzsar volt ekkor az önelnevezésük. Ezt a nevet azután a mongolok elterjesztették keleten, amit követni tudunk a perzsa és kínai forrásokban, majd ezekből átvéve a további forrásokban. ^f  Róna-Tas András szerint a magyar < madzsar < madzser alakváltozást teljes mértékben magyar nyelvi fejleménynek kell tekinteni. ^f  A nyugati magyarság esetén a változást így rekonstruálhatjuk: magyar < magyer < madzser < madzs + er < mancsa. ^f 

Finnugor és finnugor-iráni etimológiák

A szóösszetételt feltételezők két alkotóelemként egy magy és egy er szót azonosítanak. Ide finnugor és finnugor-ősiráni etimológiák tartoznak.

A „magy” szó

Reguly Antal említette először 1841-ben, hogy az ő véleménye szerint a magyar szó nagyon hasonlít az Oroszországban lakó vogulok önmagukra használt elnevezésére, a manysira. ^f  A további kutatások eredményeként kiderült, hogy a manysik az osztjákokkal – saját nevükön hantik – együtt a magyarok legközelebbi nyelvrokonai, akik közül a manysik a közelebbiek. Az, hogy Reguly Antal szerint csak a manysikkal közös a magyarok neve, szerinte azt mutatja, hogy ez a név már az uráli, finnugor és ugor egység felbomlása utáni szóalak, és abból az időből származik, amikor a magyarok már csupán a manysikkal éltek szorosabb közelségben. Létezik azonban hasonló szó csoportmegjelölésként a hantik között is, eszerint lehetséges, hogy mégis egy közös ugor szóról van szó?

A manysik exogám frátria-rendszerben élnek, a mānśi önelnevezés mellett az egyik frátria neve mōś, a másiké por. A mōś szót régebben számontartották a magyar népnév magyarázásánál. A mōś frátrianév a hantiknál is létezik. Úgy tűnik azonban, hogy frátriarendszer csak az északi manysiknál létezik, akik a hantik között élnek, ezért a frátrianevet és rendszert talán inkább a hantiktól vette át a manysik egy része, és ezért a frátrianévnek mégsincs köze a közös magyar önelnevezéshez, akkor sem, ha a magyar és manysi közös eredetű. A mōś őshanti alakja *mańća lehetett, ami egy ugyanilyen *mańća ősugor alakra mehet vissza, ami egyébként gond nélkül egyeztethető lenne a magyar népnév magy- részével. Az ősmanysiban ez a szó azonban már magas hangrendű mäńćä alakú volt. ^f  A problémát úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a magyar nyelv a manysihoz van közelebb, az állítólagos közös népnevet mégis a hantiból lehetne könnyebben magyarázni. ^f  A magyarban egy régi -ncs- hangkapcsolatnak dzs-vé, majd gy-vé alakulására több példa van. Agyar szavunk egy *oncsara, ágyék szavunk egy *oncsa alakból származik. ^f 

Az 1970-es évek óta létező egyik magyarázat a magy ~ *mańća szót a mese szóval rokonítja. Ha ez igaz, akkor a szó mesélőt jelent, és a szó talán úgy keletkezhetett, hogy az ugorok délre vándorolva idegen népekkel találkoztak, akiknek nem értették a beszédét, s csak annyit értettek, hogy valamiről beszélnek, mesélnek. Hasonló logika ez, mint a szlávok esetében, akik, nyemecnek, némának hívták a germánokat. Ez a feltevés azonban nem ad magyarázatot arra, miképp vették a magyarok magukra az eredetileg másokra, számukra érthetetlen nyelvet beszélőkre használt szót; mintha a szlávok magukat kezdték volna el nyemecnek nevezni. ^f 

Az „er” szó

férfi, ember jelentéssel

Amennyiben az er összetevő önálló eredetű szó, egyszerűsége, egyetlen mássalhangzója miatt rendkívül nehéz az eredetének kutatása. Gyakorlatilag minden r-hanggal – és az r-rel hangtanilag összekapcsolható mássalhangzóval – rendelkező szóval rokonítható.

Az egyik magyarázat az er szóban azt a régi 'férfi, ember' jelentésű finnugor *irkä tövet látja, ami magában a férfi és ember, de azonkívül a némber ~ né-ember szavakban is benne van. Eredetileg egy ilyen szóösszetétel a mańćairkä alakot vett volna fel, a szó közepén itt hangrés, két magánhangzó találkozása van, amit a magyar nem tűr, hanem vagy betűz egy mássalhangzót (fee→feje), vagy a két magánhangzót összevonja egy hosszú magánhangzóvá, ha azonos magánhangzókról van szó, vagy az egyik magánhangzót elveszejti (néember→némber). ^f 

Róna-Tas András 1984-ben kifejtette, hogy egy „manysi ember” típusú önelnevezés nem valószínű, ^f  Ahogy az Englishman, deutscher Mensch, russzkij muzs sem népnév. Ilyenre nincs példa. Van ugyanakkor er török szó is, amelynek jelentése 'ember' de az még kevésbé valószínű, hogy egy finnugor nyelvű nép neve félig finnugor, félig török legyen. ^f 

Ehhez hasonló az a magyarázat, amely olyan indoiráni átvételnek tartja a szót, amiben az árja 'nemes' szó töve rejlik; és abból az időből eredezteti, amikor a lovas életmódot is átvehettük tőlük az Aral-tó környéki szomszédság idején. Eszerint tehát régi indoeurópai szóról van szó, amely nemcsak Irán, hanem Írország (Erie) nevében is megtalálható.

önálló népnévként

Más magyarázatok szerint az er-ekben egy önálló népnevet kell látnunk. Ez lehet egy finnugor nép, ami az ugorokhoz csatlakozott. Ilyen névnek van nyoma a manysik között, akik az 'északi manysik'-at mańś-jōren néven nevezték, ami a saját nevük és a jōren 'szamojéd' népnév összetétele. Itt nyelvi ellenérvként felhozható, hogy furcsa lenne, ha az er szó egyszerre lett volna „ember” jelentésű közszó, ahogy máig az, másrészt egy idegen etnikum neve a magyarban. Történetileg is probléma, hogy az er(är) néppel való találkozást az Uraltól nyugatra teszi, de nincs nyoma annak, hogy ekkor a magyarság ott lett volna. ^f 

Van olyan nézet is, ami szerint ez az er név a másik csoporthoz legközelebb álló csoport volt, azaz az er-ek közelebb álltak a mancsák-hoz, mint az obi-ugorok. Esetleg a két frátriát lehet bennük felismerni mégis.

Ismét más elmélet a csatlakozott er népben az alánok egyik törzsét látja, akiknek valóban volt egy er nevű törzsük.

Ide kapcsolódik Hérodotosz iürkák népneve az i. e. 5. századból, akik mögött talán az akkor a Káma mentén lakó magyarokat sejthetjük.

Indoiráni etimológiák

Egy feltevés szóátvételnek tartja a délrevándorolt ugorok mańća nevét, ahol indoiráni lovas népességgel kerültek kapcsolatba, akik Manu nemzetségéből valónak nevezték magukat. Egy idő után az életmódot váltó ugorok is ezt tették eszerint. Felmerül a kérdés, hogy az ugorok ezt a szót együtt vették-e át, vagy külön-külön, egymástól függetlenül. A hanti, manysi és magyar szavak egyeztetési nehézségei inkább arra utalnak, hogy külön-külön. A „Manutól származó” az aveszta nyelven Manuš.čiθra, középperzsa nyelven Manuščihr alakú. A szóátvételnek akkor kellett történnie, amikor még megvolt a magyarban az ńć („nycsj”) mássalhangzókapcsolat, amelyből egy ɜ̃ mássalhangzón át gy lett, amely változásban viszont már török jövevényszavak (pl. gyöngy) is részt vettek. ^f 

Egyes nézetek az együtt élő ugorokat és irániakat a cserkaszkuli kultúra ill. az andronovói kultúra népével azonosítják (ld. Magyar őstörténet). ^f 

Felvetették, tudományos igényű alátámasztás – a hangtani változások és a régészeti, bizonyított történeti összefüggések elemzése – nélkül, hogy a médek vagy az indiai Madhja Prades állam neve is hasonlít a magyar népnévre. Amennyiben ezeket a szavakat sikerülne a „Manu népe” magyarázatból származtatni, akkor a magyar név előbbi etimológiája kapcsolatba hozná nevüket a magyarok nevével, esetleg a médek (is) lehetnének az andronovói kultúra (egyik) népe. De az ilyesmihez bizonyítani kell, hogy az ehhez szükséges vándorlások a megfelelő időben megtörténhettek. Ugyanakkor Madhja Prades jelentése „középső tartomány” – mivel a tartomány India közepén van, a 20. század közepén kapta ezt a nevet. Madhja Prades neve így valójában megye és mezsgye szavainkkal áll igen közvetett összefüggésben. A megye a magyar nyelvben az ősszláv media „közép” hasonló hangzású szlovén, mezsgye szavunk pedig ezek bolgár-szláv mezsda alakjából ered.

A „magyar” szó korai előfordulásai

Perzsa és arab szövegekben 870/920 körül a magyar szó rekonstruált alakja al-maǰģirīya. ^f 

A Rédei Károly által szerkesztett Uralisches etymologisches Wörterbuch szerint

• 870 körül: m˙g^˙y˙riya (Pais-Eml. 273);
• 1086/1130–40 k: mogurdi (PRT. VIII, 270);
• 1147–52/ XIII-XIV. sz.: […] Hetumoger […], (An.); […] Dentumoger (frn.);
• 1121/1420: Mogioroi (MNY. XXV, 9);
• 1148/1253: Megyer; (FEJÉR CD. II, 29);
• 1214/1334: Mager, frn. (Györffy I, 642);
• 1225: Mogorsciget frn. (OklSz.);
• 1275: Magyarmezev frn.;
• 1290 k.: Magur, Meger frn. (Györffy I, 340–1);
• 1372 u./1448 k.:ky¨magarazuala (JókK. 2);
• 1400–10: magarorzag (SchlSzj);
• 1476: magyary Mathyas kyralhoz (SzabV.); el kezdeneyek magerazny; magyarán;
  Megyer, Békásmegyer, Káposztásmegyer, Pusztamegyer, Megyercs, Megyered, Nagymegyer.

Az Erdélyi magyar szótörténeti tár alapján

• 1581: Az Magyar f. 2 [Kv; Szám. 3/IV. 11];
• 1588: Az magiar legint mykor fel Akaztottak, az melj az Zabo Marton Pinzet el lopta volt attam az Ciganoknak f. 1 [Kv; i.h. 4/I. 38.]
• 1630: Magiar Ember;
• 1642: magyar bizonsagokkal;
• 1645: Magjar;
• 1740: Magjar és Oláh;
• 1742: Magyar inaskájával.

A Magyar Nyelvtörténeti Szótár szerint

• 1252–54:, Magor, moger, Mogorfalu (DebrC 526. mager, CornC. 24. Magyer);
• magyaroknak (KeszthC. 467.).

Források

• ↑ RónaTasHonfoglaló: Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 963 506 140 4
• ↑ Harmatta Iráni ősmagyar: Harmatta János. Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó, Budapest, 71–83. o. ISBN 963-506-108-0 (1997) 
• ↑ Veres Etnogenezis: Veres Péter. „A magyar nép etnogenezise”. História XXIX. (2007/4.). HU ISSN 01392409. Index 25384.  
• ↑ Gulya Önelnevezés: Gulya János. A magyarok önelnevezésének eredete, Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó, Budapest. ISBN 963-506-108-0 (1997) 
• ↑ Berta Törzsnevek: Berta Árpád. Eltérő nézetek a magyar törzsnevek eredetéről., Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó Budapest 1997. ISBN 963-506-108-0 
• Rédei Károly: Uralisches etymologisches Wörterbuch I–III. Bp., 1986–1991 (UEW.)
• Szabó T. Attila: Erdélyi magyar szótörténeti tár I–IX. Bukarest, ill. Bp., 1967–1999
• Szarvas Gábor–Simonyi Zsigmond: Magyar nyelvtörténeti szótár I–III. Bp., 1890–93 (NySz)