Jeruzsálemi templom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A jeruzsálemi templom az az épületegyüttes, amely az ókori Izrael vallási központját jelentette Jeruzsálemben. Időben két egymás utáni templomot különböztetünk meg: a salamoni (más néven:első templom) és a zorobábeli (második templom), amelyet századokkal később aztán Heródes továbbfejlesztett.

Első templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Salamon király templomának és annak környékének rekonstrukciós rajza. Középen fent a templom, bal oldalon a királyi paloták

Dávid király miután elfoglalta az Ófel dombján álló, addig bevehetetlen kánaánita erődöt, a Jebust - a későbbi Jeruzsálemet - Kr. e. 1000 körül, a királyi székhelyét és Izrael vallási központját a szent sátorral együtt ide tetette át. Fia, Salamon nagyszabású építkezésekbe kezdett, a városfalakat kibővítette, vízvezetéket létesített, fényűző palotát és felépítette a Mórija-hegyén Jeruzsálem első templomát.

A szent sátor udvarához hasonlóan a templomtér elején állt az égőáldozati oltár, majd a réz mosdómedence tizenkét bronz ökör vállán, utána a szentély, amely 22 méter hosszú, 11 méter széles és 16,5 méter magas volt. Ennek kőből épült falait cédrusfával borították be, amelyet aztán aranylemezekkel borítottak be.

A templomtér nyugati, keleti és déli oldalán háromemeletes épületekben voltak a templomi szolgálattevők szobái és a templomi eszközök raktárai, az északi oldalon pedig az oszlopcsarnok állt.

Második templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A babiloni fogságból hazatérő zsidók fogtak hozzá az elpusztított város és a templom újraépítéséhez.

A templom építését Zorobábel helytartó és Józsua főpap irányítása alatt kezdték meg Kr. e. 535-ben, miután kiásták a romok alól az első templom alapjait. A templom újjáépítésére Nagy Kürosz perzsa király adott engedélyt, aki jóváhagyta a zsidók hazatérését, ahogy azt már Ésaiás próféta jóval korábban megjövendölte róla.[1]. Dareiosz király aztán visszaadta a zsidóknak az első templomból elrabolt szent tárgyakat is. [2] Felállítottak egy oltárt, elkezdték az áldozatok bemutatását, és helyreállították a mózesi hagyományok ünnepeinek a megtartását.[3]. A szamaritánusok is felajánlották a segítségüket a templomépítéshez, a visszatért zsidók azonban elutasították ezt, mondván, hogy etnikai és vallási értelemben már nem elég tiszták. A felmerülő akadályok miatt több év szüneteltetés után csak Kr. e. 521-ben folytatták az építkezést Aggeus és Zakariás próféta buzdítására. Az építkezést hátráltatta az is, hogy a nép lelkesedése időközben alábbhagyott, amikor látták az új templom alapjait, amely csak árnyéka volt Salamon templomáénak. Végül Kr. e. 516-ban készült el az új templom és egy évvel később fel is avatták. Ez a második templom jóval egyszerűbb lett, szépségében és méreteiben messze alul maradt az előzőnél.

A templom udvarán állt az égőáldozati oltár és a papok számára a mosdómedence.

Maga a templom épülete két részből állt, amelyet vaskos függöny (kárpit) választott el egymástól. Ez a két rész volt a szentély és a szentek-szentje.

A szentélyben a következő tárgyak álltak: arany lámpatartók, az arany oltár (más néven: illatáldozati oltár), 12 asztal a szent kenyereknek (amelyekre minden nap kitették a felszentelt kenyereket); és a hétágú gyertyatartó (más néven: menóra). A szentek szentje üres maradt.

A szentélybe csak a papok léphettek, míg a szentek szentjébe csak a főpap léphetett, és ő is csak évente egyszer, a nagy engesztelési napon. A porrá tört fűszerekből megtöltött égő füstölőt vitte először be, hogy a füst megtöltse a szentek szentjét, majd az áldozati baknak az udvari égőáldozati oltáron kifolyt vérével tért be ide; vallomást tett a saját és a családjának a bűneiről, majd Izrael egész népének bűneiről, értük könyörgött Isten előtt; meghintette a függönyt a vérrel, majd visszatért a néphez az engesztelés áldásával. Ekkor ejtette ki a száján Isten szent nevét (JHVH), ezt csak a főpap ejthette ki, és csak az engesztelés napján, majd ahogy kiejtette, az emberek a földre borultak.

A főpap közbenjáró volt Isten és a bűnbánó nép között. Szimbóluma volt az elkövetkező nagy Főpapnak, Krisztusnak, aki a saját elhullatott vérével lépett majd be a mennyei szentek szentjébe, hogy Isten előtti közbenjáróként örök váltságot szerezzen az istenfélő embereknek. [4]

Dániel próféta korábbi jövendöléseinek megfelelően,[5] Kr. e. 169-ben IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó kifosztotta és megszentségtelenítette a templomot és a szentek szentjében Zeusz pogány isten szobrát állította fel. Ez is szerepet játszott a Makkabeusok felkeléséhez. Kr. e. 164-ben Makkabeus Júdás végül megtisztította és felszentelte a templomot, visszaállította a zsidó szertartásokat.

Kr. e. 63-ban a Jeruzsálemet megszálló Pompeius hadvezér behatolt a templomba és megdöbbenve látta, hogy a szentélyben nem található az Istenség semmiféle ábrázolása, semmilyen szimbóluma. Képek, szobrok és mindenféle díszítés nélküli és teljesen egyszerű, a szentek szentje pedig tiszta üres.[6] [7]

A templom felépítése után mintegy 500 évvel, Kr. e. 19-ben Júdea helytartója, Nagy Heródes király hozzálátott a templom előcsarnokának kibővítéséhez és megszépítéséhez, így aztán sokan ezt az épületegyüttest harmadik templomnak is nevezik. Úgy tervezte meg a templom újjáépítését, hogy a Római Birodalom egyik legnagyobb épülete legyen, olyan nagy, hogy képes legyen befogadni a zarándokok hatalmas tömegét.

Az építkezés legnagyobb munkálatai mintegy 10 évig folytak, de még Kr. u. 60-ban is folytak részmunkálatok. Az újjáépített templom jóval magasabb és szélesebb lett elődjénél, új épületrészekkel kibővítették és egy második emeletet is építettek. Egy monumentális oszlopcsarnokot is emeltek, hogy a Jeruzsálembe látogató vidéki zsidók számára ott biztosítsanak lehetőséget az áldozati állatok megvásárlására.

Heródes templomának modellje az Izrael Múzeumban. A középen található épületegyüttes körül a templom külső udvara, vagyis a pogányok udvara állt. A templom belső falain belül, elöl a zsidó nők udvara, még beljebb a zsidó férfiaké, míg a szentély körül a papok udvara állt. Jobbra a háttérben az Antónia-erőd

Heródes továbbá egy római sas szobrát is elhelyeztette a templomudvar bejárata fölé Kr. e. 4-ben. Emiatt ki is tört egy zsidó lázadás, amelynek során leverték a szobrot és összetörték. Róma szimbólumának visszahelyezésére aztán már nem került sor, mert Heródes nemsokára meghalt.

A templom képe

Heródes templomának összesen négy udvara volt: a papoké, a zsidó férfiaké, a zsidó nőké, valamint a pogányoké.

A külső udvar oszlopos folyosóin vitatkoztak a hittudósok. (Itt találta meg Mária és József is a gyermek Jézust, amikor első jeruzsálemi útjuk során eltűnt mellőlük.) Itt álltak a kereskedők és pénzváltók asztalai is, amelyet a már felnőtt Jézus haragjában felforgatott.

A külső udvarnál beljebb csak a zsidók mehettek. Görög és latin nyelvű feliratok mindenki másnak - halálbüntetés terhe mellett - megtiltották a belépést. Pál apostolt később tévesen meg is vádolták azzal, hogy egy pogány férfit vitt be oda.[8]

Az asszonyok udvarában álltak a perselyek, amelyekbe a templom fenntartására szánt adományokat gyűjtötték. (Itt látta Jézus, hogy az özvegyasszony odaadta utolsó fillérjeit is, ennek nagylelkűségét állította szembe a gazdagok látványosabb, de kevésbé őszinte adományaival.) A férfiak beléphettek az eggyel magasabban fekvő Izrael udvarába. De a szentély körüli legbelső udvar csak a papoknak volt fenntartva. Itt állt a mészárszék, az égőáldozati oltár és a mosdómedence is a rituális tisztálkodáshoz. Tizenkét lépcső vezettet a templom fedett előcsarnokába. A templom előcsarnoka mögött volt a szentély, és e mögött a szentek szentje. Jézus kereszthalálakor a szentélyt a szentek-szentjétől elválasztó kárpit teljes hosszában kettéhasadt, [9] ezzel jelezve hogy az ótestamentumi ceremónia szerepe beteljesedett és egyben véget ért.

Maga a templom épületén minden oldalon hatalmas aranytáblák voltak. Amikor a nap felkelt, olyan élesen tükröződött ezekről vissza a fény, hogy az embereknek el kellet takarniuk a szemüket. A templom 20 méter magas ajtója is arannyal volt fedve, előtte pedig egy babilóniai szőnyeg függött. A tetőn aranytüskék voltak elhelyezve, hogy megakadályozzák, hogy a madarak leszálljanak és odapiszkítsanak. [10]

Enrique Simonet: Flevit super illam (Jézus megsiratja Jeruzsálemet Lk 19:41-48)
Titus hadvezér katonái magukkal viszik a templom szent tárgyait. Titus diadalíve Rómában. Ókori dombormű

Pár évvel a felújítási munkák befejezése után - Jézus jövendöléseinek megfelelően [11] - ezt a második templomot is teljesen lerombolták. Ez alkalommal Titus római hadvezér seregei, a várossal együtt, Kr. u. 70-ben.

A napjainkra megmaradt úgynevezett Siratófal a Heródes által újjáépített második templom külső udvarát határolta nyugatról. A Templom-hegy teraszát tartó falak legtöbb kőtömbje 2-5 tonna súlyú, míg a nagyobbak akár 50 tonnásak, a legnagyobb pedig 400 tonnát nyom.

A 2. század elején a Bar Kochba felkelés leverése után a rómaiak örökre kitiltották a zsidókat Jeruzsálemből és egy Jupiternek szentelt pogány templomot építettek a Templom-hegyre.

Julianus császár ösztönzésére 363-ban megkísérelték az eredeti templom újjáépítését. Az építkezés el is kezdődött, de félbehagyták, miután furcsa jelenségek zajlottak le a helyszínen: több munkás halálra égett. Eunapius görög filozófus és történész feljegyzése alapján "az alapozás közelében félelmetes tűzgolyók törtek elő, állandó robbanásaikkal számos munkást megégettek, és a helyet teljességgel megközelíthetetlenné változtatták. Mintha maga a végzet utasította volna vissza a próbálkozást, az elemek hagyatták abba az újjáépítést."[12]. Kortársa, Nüsszai Szent Gergely úgy jegyezte le a nehézségeket, hogy földmozgás tört ki, a földből lángok törtek fel, és megégették a szerencsétleneket. A feljegyzett 363-as földrengést sokan Isten közbeavatkozásának tartották. Végül a templomot nem építették meg, Julianus császár pedig nemsokára meghalt.

Az 530-as években I. Justinianus császár egy keresztény templomot építtetett, amelyet nemsokkal később a Jeruzsálemet elfoglaló muzulmánok leromboltak és aztán a saját muzulmán szent helyeiket építették fel ide, a Sziklamecsetet és az Al-Aksza mecsetet.

A következő templom az ortodox zsidók nézete szerint csak a Messiás eljövetelekor fog felépülni, és amikor azt Isten elrendeli; a keresztények számára ez lesz Jézus második eljövetele. Mindkét nézet számára ez lesz a Napok Vége.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ésaiás 44:28
  2. Ezsdrás 6. rész
  3. Ezsdrás 3:1-5
  4. Zsidókhoz írt levél 9:12
  5. Dániel 11:31
  6. Tacitus ókori történetíró leírása alapján
  7. "Azok számára, akik hitben vakok, Ő nem létezik, azok számára, akik süketek, Ő nem szól, azok számára, akik Őt nem keresik, Ő nem megtalálható" R.C. Sproul
  8. Ap. Csel. 21:26-28
  9. Máté 27:51
  10. Josephus Flavius leírása alapján
  11. Lukács 21:6
  12. Eunapius: Filozófusok és szofisták élete

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Thomas Ice, Randall Price: Templom a hegy alatt
  • Simon Goldhill: A Jeruzsálemi Templom
  • A. Van Deursen: A Biblia világa képekben
  • Seventh Day Adventist Bible Dictionary, 1960.
  • Bibliai nevek és fogalmak, 8. kiadás, Evangéliumi Kiadó

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]