Szentély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szentély a templomoknak az a rendszerint különálló vagy elkülönített része, ahol az oltárt, az istenség szobrát vagy jelképét elhelyezik, és ahová általában csak a papok léphetnek be. A szentély a szertartás színtere, amelyet a laikusoktól a szentélyrekesztő választ el. Hosszanti oldalán található a stallum, amely a papság elhelyezésére szolgál.

Amennyiben az oldalhajó a szentély körül körbefut, azt szentélykörüljárónak nevezzük, ha ebből kápolnák nyílnak, az a kápolnakoszorú. A szentélyek létesítése a legtöbb vallás templomaira jellemző már a ókortól kezdve, s a keresztény egyházakban a református és az unitárius egyház kivételével általános. A román korban patkó- vagy félköríves-, később négyzetes-, majd sokszög alaprajzi záródású tér, melynek középpontjában helyezték el az oltárt.

Gyakran az apszist tekintik a szentélynek, valójában ez a templomokban a főhajó keleti végén elhelyezkedő, félkupolával fedett oltárfülke.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a szentély címszóra a Wikiszótárban!