Szentségház
 |
Ezt a szócikket össze kellene dolgozni a tabernákulum szócikkel. |
A szentségház a katolikus templomokban az oltáriszentség őrzésére szolgáló szekrényke.
Kialakulása[szerkesztés]
A középkorig az oltáriszentséget csak betegek számára őrizték, ezért a szentségház kicsi és egyszerű volt. Rendszerint az oltárra állították vagy fölé függesztették; ez utóbbi változat volt az eucharisztikus galamb, esetleg a predellába illesztették.
A gótikus templomok szentségháza általában toronyszerűen kialakított, vasrácsos, talapzatos kőszekrény, vagy a falba süllyesztett, kővel keretezett szentségfülke, azaz pasztofórium.
A 14. századtól gyakran az oltár mögötti retablóba építették be.
A tridenti zsinat (1545–1563) után a szentségház a templom leghangsúlyosabb pontjára, a főapszisban álló oltár menzájának közepére került.
A római katolikus rítusban[szerkesztés]
Az oltárra állított szekrényke a tabernákulum. A szentségházat úgy kell zárva tartani, hogy a megszentségtelenítés veszélyét minél jobban elkerüljük. Éppen ezért súlyos okból az oltáriszentség (különösen éjjel) a szentségházból kivehető, és annál biztonságosabb, de illő helyen őrizhető. Arról, hogy az oltáriszentséget tartalmazó tabernákulum kulcsát a lehető leglelkiismeretesebben őrizzék, a templomra vagy kápolnára gondot viselő személy (például a plébános) köteles gondoskodni
A bizánci rítusban[szerkesztés]
A bizánci rítusú templomokban a szentségház ugyancsak az oltár közepén álló, de torony vagy templom formájú szekrény, amit artoforionnak is neveznek.
Források[szerkesztés]
- Magyar katolikus lexikon: tabernákulum
- Magyar katolikus lexikon: szentségház
- Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 83. o. ISBN 963-9257-17-6