Vízköpő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
12 vízköpő, szimbolizálja a hallást, látást, s a beszédet, Paisley Abbey,
Paisley, Skócia
Hellén vízköpő az i.e. 1. századból, komikusan ábrázol egy szakács-rabszolgát, Ai Khanoum, Afganisztán
A nagyobb vízköpő felett két kis komikus vízköpő látható. Katedrális, Visby, Svédország
Oroszlán formájú vízköpő
Saint-Etienne de Meaux székesegyház
Meaux, Franciaország

A vízköpők kőből faragott szobrok,[1] melyek az esővíz elvezetésére szolgáltak a korai évszázadokban.

A vízköpők legendája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia legenda szerint St. Romanus-t, egykori kancellárját II. Chlothar frank király Rouen, egyházi tartomány püspökévé tette. St. Romanus visszaüldözte a lényt Rouen tartományba egy feszület és egy önkéntes rab segítségével, a lények elégtek de a saját lángjuk edzette részek (nyak, fej) ellen álltak a tűznek. Ezután a fejeket az újonnan épített templomok falaihoz építették, hogy elriassza a gonosz szellemeket és megvédje a templomokat.[2] St. Romanus megemlékezésén minden évben Rouen érseke jogot kap, egy rab szabadon engedésére, amíg a szent ereklyetartót körbe viszik, (lásd Rouen szócikkben). A vízköpő olyan sárkány volt, amelynek denevér szárnyakkal rendelkezett, és hosszú nyakkal szájából pedig tüzet ontott.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízköpő mint szakkifejezés az egyik leggyakrabban használatos szó volt a középkori építészetben. Az ókori egyiptomi építészetében a vízköpők kicsit variálva voltak oroszlán fejjel [3]. Hasonló oroszlánszájú vízköpő látható a görög templomokon is, faragott vagy modellezett márvány vagy terrakotta (égetett föld) szobrok díszítették a párkányokat.[4] Kiváló példa erre a 39 fennmaradt oroszlán fejű vízköpő szobor Zeusz templomán. Eredetileg 102 vízköpő volt, de a nehézsúly miatt (márvány), sok leesett és ki kellett cserélni [5] . Sok középkori katedrálison találhatók vízköpők és khimairak. A leghíresebb példa erre a párizsi Notre-Dame. Néhány vízköpőt a szerzetesek ábrázoltak, vagy kombinálták létező állatokkal vagy emberekkel. Ezek a szokatlan állat keverékek vagy khimairak nem szolgáltak vízelvezető jelleget és egyre inkább groteszk formát öltöttek. Inkább díszítés gyanánt lettek felhasználva, sem mint vízelvezetőként. Ám mára már csak a vízköpő jelző maradt fent mint gyűjtő név. A dísz és nem dísz vízköpők a tető könyökfalára épült eszköz, amely összegyűjti és elvezeti az esővizet az épületekről a 18. század elejéig. Azután viszont egyre több épülethez vettek lefolyó csöveket a víz elvezetésére a tetőtől a földig, így már csak néhány épületen használták a vízköpőket. Ennek főbb oka az volt, hogy megrémítették az embereket, illetve a nehéz súly miatt sok esett le anyagi károkat okozva. 1724-ben a London Building Act (az épületekre és utcákra vonatkozó építkezési törvényekért felelős szervezet) javaslatát a nagy-britanniai országgyűlés elfogadta, mely szerint minden újonnan épített épületen ereszek és csatornák legyenek.[6]

Vízköpők és a katolikus templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízköpők kétféleképp voltak megtekinthetők az egyházi történelem folyamán. Elsődlegesen a gonosz fogalmát közvetítették a vízköpő formáján keresztül a hétköznapi írástudatlan emberek számára. Másodlagosan a vízköpők elriasztják a gonosz lelkeket az egyház környékéről, innen ered, hogy a gonosz nem tud belépni a templom falai közé.[7] Viszont néhány középkori pap nézetei átváltottak egyfajta bálványimádássá a vízköpők irányába. A 12. században Clairvaux-i Szent Bernát beszédet mondott a vízköpők ellen: Mit csinálnak ezek a fantázia szülötte szörnyek a kolostorokban, a barátok szemei inkább azokat fürkészi? Mit jelentenek ezeknek a tisztátalanoknak ezek a furcsa vad oroszlánok és szörnyek? Milyen szándékkal vannak elhelyezve ezek a teremtmények, a félig szörnyek, a félig emberek vagy ezek a foltos tigrisek? Látok különféle testeket egyforma fejjel és különféle fejeket egyforma testtel. Itt egy négylábú teste egy kígyófejével, ott egy hal teste egy négylábú fejével, aztán megint egy állat félig ló, félig kecske... Ha nem szégyelljük magunkat érte, akkor legalább bánjuk meg, amit rájuk költöttünk.[8] Lester Burbank Bridaham egyet ért azzal, hogy a vízköpők és kimérák a francia gótikus szobrászat furcsa elemei: Sok szimbolikus szobra van a gótika időszakainak, de körültekintőnek kell lennünk a túl sok értelmezés miatt. [9]

Állati vízköpők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori Egyiptomiaknak, görögöknek, etruszkoknak és az ókori rómaiaknak is voltak állat formájú vízköpőik.[10] A 12. században a római katolikus templomok erősebbek lettek és sok új hívet toboroztak, nagyjából ez idő tájt jelentek meg a vízköpők Európában. A lakosság nagy része ebben az időben analfabéta volt, így a különböző vallások képeken keresztül közvetítették hitüket. A középkor sok lényének tulajdonítottak misztikus erőt. Továbbá emberi tulajdonságokkal ruháztak fel egyes állatokat, vagyis az állatokat megszemélyesíteték. Ez leginkább a pogányok köreiben volt gyakori, hogy ezeket a lényeket a katolicizmus ellen használják fel. Néhány állatot (mint az orrszarvú vagy a rinocérosz) melyek ismeretlenek voltak nyugat európában a középkor folyamán a vízköpőkkel azonosították (mint például a Laon katedrálison). A modern vízköpőknek ezért nincsen szimbolikus jelentésük [11].

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Janetta Rebold Benton. Holy Terrors: Gargoyles on Medieval Buildings. New York: Abbeville Press, 6–8. o (1997). ISBN 0-7892-0182-8 
  2. Cipa, Shawn. Carving Gargoyles, Grotesques, and Other Creatures of Myth: History, Lore, and 12 Artistic Patterns. Petersburg, PA: Fox Chapel Publishing Inc. (2008). ISBN 978-1565233294 
  3. Ancient Egyptian Masonry: The Building Craft. The Book Tree (1930). ISBN 1-58509-059-X 
  4. Dinsmoor, William Bell. The Architecture of Ancient Greece: an account of its historic development. New York: Biblo and Tannen (1973). ISBN 978-0819602831 
  5. Swaddling, Judith. The Ancient Olympic Games. British Museum Press (1989). ISBN 0-292-77751-5 
  6. "Holy Horrors". The National Trust Magazine: 66–68. Autumn 2007.
  7. Camille, Michael. The Gargoyles of Notre-Dame: Medievalism and the Monsters of Modernity. Chicago, IL: University of Chicago Press (2009). ISBN 0-226-09245-3 
  8. St Bernard of Clairvaux (1090-1153). Apologia ad Guillelmum abbatem, Tractatus et Opuscula, S. Bernardi Opera. Rome, Editiones cistercienses (1963. december 6.) 
  9. Bridaham, Lester Burbank, introduction by Ralph Adams Cram, Gargoylaes, Chimeres and the Grotesque in French Gothic Sculpture, Architectural Book Publishing Co., Inc. New York, 1930 p. xii
  10. Janetta Rebold Benton. Holy Terrors: Gargoyles on Medieval Buildings. New York: Abbeville Press, 11. o (1997). ISBN 0-7892-0182-8 
  11. Janetta Rebold Benton. Holy Terrors: Gargoyles on Medieval Buildings. New York: Abbeville Press, 20. o (1997). ISBN 0-7892-0182-8 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gargoyle című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Guide to Gargoyles and Other Grotesques (2003) Wendy True Gasch, ISBN 0-9745299-0-7
  • The Stone Carvers: Master Craftsmen of the Washington National Cathedral (1999) Marjorie Hunt, ISBN 1-56098-829-0
  • Mailands Monster / Milan's Monsters. Wasserspeier und Grotesken in Mailand / Gargoyles and Grotesques in Milan (2010) Regina E.G. Schymiczek, ISBN 978-3-8391-8256-7.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vízköpő témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]