Bazilikális elrendezés
A bazilikális elrendezés az ókori római vásárcsarnokokból kialakult templomok szabályhoz kötött elrendezése. Alapvető lényege, hogy a főhajó magasabb a mellékhajóknál, a főhajót a mellékhajók teteje felett nyitott ablakok világítják meg. A mellékhajók száma legtöbbször kettő, ebben az esetben a hosszház három részes, vagy lehet négy, ekkor a hosszház öt részre tagolódik. A legegyszerűbb bazilikális elrendezést mutató épületeken még nincs kereszthajó, viszont apszis igen.
Az ókeresztény kortól kezdve a bazilikális elrendezés volt a templomépítés legfőbb elve Nyugat-Európában. Az ókeresztény építészetben a bazilika részei: főhajó, mellékhajó, négyezet, kereszthajó, apszis és átrium. A főoltárt az apszisban helyezték el, a kórus a papság helye volt míg a hívek helye a hosszház volt. A főhajó falát oszlopsorból vagy pillérsorból álló árkád tartotta. A román stílusban a bazilikális elrendezés nagyon kötötté vált. A kereszthajó és a főhajó találkozása, a négyezet; a főhajó hossza mindig a négyezet egész számú többszöröse. A mellékhajók szélessége a főhajó szélességének fele. A négyezet és apszis közé beékelődött a kórus. A gótika korában, mivel már jóval fejlettebb építészeti ismeretekkel rendelkeztek, a bazilikális elrendezés némileg módosult. A mellékhajók számának megnövelésével hosszházról kell beszélni, a kereszthajóból is keresztház lett. A reneszánszban a centrális templom volt az ideális, ezért bazilikális elrendezésű templommal csak ritkán találkozni. A barokk stílusának azonban jobban megfelelt ez a rendszer. A 18-19. századi építészetben nem érvényesül annyira.
Forrás [szerkesztés]
- Építészeti szakszótár, szerk. Zádor Anna, Bp, Corvina Könyvkiadó, 1984.
- Cs. Tompos Erzsébet, Zádor Mihály, Sódor Alajos: Az építészet története. Középkor. Egyetemi tankönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. (formailag hibás) ISBN 963 2966 4, (formailag hibás) ISBN 963 2967 2
