Ádám és Éva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Id. Lucas Cranach: Ádám és Éva (1528)
Ez a lap Ádámról és Éváról szól, akik a Biblia szerint az első teremtett emberpár. Az Ádám és az Éva keresztnevekről lásd az Ádám és az Éva lapokat.

A Biblia, valamint a Korán szerint Ádám és Éva voltak az első emberpár, akiket Isten teremtett. Évát nem sokkal Ádám megteremtése után hívta életre Isten. Álmot bocsátott Ádámra, és egy bordájából alkotta meg Évát. A Biblia Ádám és Éva történetét Mózes 1. könyve, a Teremtés könyve második és harmadik fejezetében mondja el. Gyermekeik közül név szerint Káin, Ábel és Sét ismertek.

A nevek jelentése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A héber אָדָם, Adam név eredete a sumer nyelv „atyám” jelentésű Adapa szava lehetett, amely egyben egy sumer mitológiai alak neve is volt. (Lásd a bibliai történet irodalmi előzményének is tekinthető Adapa-eposzt!) A héber és az arab nyelvben az adam szó egyben „embert”, „földből valót” és „vörös színűt” is jelent (héber: אָדָם, arab: آدم). A Közel-Kelet ősi kultúráiban úgy gondolták, hogy az embereket a föld anyagából készítették, így a „vörös föld” számukra az emberi fajra általánosságban is utalt. Az arabból a török nyelvekbe is átkerült az Adam név és „ember” jelentése, kazak nyelven például adamshylyk „emberiség”-et jelent.

A Sibylline Oracles című műben viszont az Ádám név egy notarikon ami a négy irányának a kezdőbetűjéből áll: anatole (kelet), dusis (nyugat), arktos (észak) és mesembria (dél). A zsidóknak saját magyarázatuk volt az Ádám névre: a 2. században Rabbi Yohanan a görög notarikonos módszert használta a אָדָם név magyarázatára, hogy az afer (por), dam (vér) és marah (epe) szavak kezdőbetűiből áll.

Éva–חַוָּה (Ḥavva) héber nyelven, Ḥawwāh tibériai héberül, حواء (Ḥawwāʾ) arabul, ሕይዋን (Hiywan) geez nyelven és Eva/Eua vagy Geva latinul egyszerűen élőt jelent, más szóval életet. Így ezek a nevek literális leírások az emberiség állítólagos anyjáról és alapítójáról.

Ádám és Éva élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Michelangelo: Ádám teremtése
Ádám és Éva az Édenkertben (fametszet)
Jan van Eyck: Genti oltár, Ádám és Éva
Albrecht Dürer: Ádám és Éva (1507)
Domenichino: Ádám és Éva

Ádám teremtése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tóra szerint Ádámot a föld porából teremtették, a Talmud ezen túlmenően azt is leírja, hogy először iszapból összetapasztott gólem volt. Tabari, a korai iszlám kommentátor, további részleteket közöl a zsidó hagyományokra hivatkozva. Tabari feljegyzi, hogy amikor elérkezett Ádám teremtésének ideje, Isten elküldte Gábriel arkangyalt, majd Mihály arkangyalt, hogy hozzávaló agyagot gyűjtsenek a Földről. A Föld viszont nem engedte, ezért az angyalok üres kézzel tértek vissza. Tabari továbbá azt állítja, hogy Isten válaszul elküldte a Halál angyalát, aki minden tartományból gyűjtött agyagot, és ez a magyarázat az emberi fajta sokféleségére.

A Tóra leírja 1. Mózes 2,7-ben, hogy Isten eleinte az életnek leheletét fújta az első ember orrába, és bár ezt általában úgy értelmezik zsidó és keresztény körökben, hogy azonnal történt, Tabari beszámolója szerint Ádám száraz test maradt 40 napon keresztül, aztán fokozatosan életre kelt a fejétől lefelé, tüsszentett egyet, amikor készen volt, és azt mondta: Dicsőség Istennek, minden lénynek az Urának. Megteremtése után Ádámnak – az első embernek – állítólag megadatott az uralom minden alsóbbrendű lény felett, melyeknek azután elkezdett neveket adni. Mint az egyik ember, akihez Isten közvetlenül beszélt, Ádám próféta az Iszlám hit szerint.

Éva teremtése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évát nem sokkal Ádám megteremtése után hívta életre Isten. Álmot bocsátott Ádámra, és egy bordájából alkotta meg Évát.

Ádám további feleségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sem a tóra, sem a zsidó, keresztény és muszlim szent iratok nem beszélnek Éván kívül Ádám további feleségéről/feleségeiről. E három monoteista vallás követői elutasítják ezt a feltételezést. A zsidó hagyománynak azonban vannak olyan (nem a tórán alapuló) részei, ahol ebben a szerepben jelenik meg Lilit.

A bűnbeesés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Isten figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy ne egyenek a kert közepén lévő fának a gyümölcséről, de a kígyó ravaszabb volt mindennél és kísértésbe estek. Éva beleharapott a gyümölcsbe, és adott Ádámnak is, a férjének. Ezután Isten ellátogatott hozzájuk, és kíűzte őket a paradicsomból az engedetlenség miatt. Azóta az ember bűnösnek születik, de Jézus meghalt értünk.

Bibliai történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kígyó - a szerző szerint - a legravaszabb állat volt a paradicsomban. Kételkedve fordult Évához, hogy valóban azt mondta Isten, hogy nem ehetnek a kert gyümölcseiből. Éva úgy válaszolt, hogy ehetnek, de csak egyből nem, ami a kert közepén van a tudás fájának gyümölcséből, nehogy meghaljanak. A kígyó kétségbe vonta Isten szavát, hogy attól még nem fog meghalni: "Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek szemetek felnyílik, olyanok lesztek mint az Istenek, akik ismerik a jót és a rosszat". Éva látta, hogy a gyümölcs jó és tetszetős, evett belőle és Ádámnak is adott belőle. Rögtön felnyíltak szemeik, és látták, hogy meztelenek. Ezért fügefa levélből ruhát készítettek maguknak és eltakarták magukat.

Keresztény értelmezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a Providentissimus Desus enciklika leszögezte, hogy a Biblia nem akar természettudományt tanítani, az Ádám és Éva példabeszéd sem alkalmas arra, hogy természettudományos következtetést vonjunk ki belőle. A bűnbeesés történetét profetikus visszatekintés abban az értelemben, hogy saját korának az emberiségre vonatkoztatható helyzetét magyarázza, egy meghatározott múltba helyezett történettel (Étiológia). Hippói Szent Ágoston[1] és követői arra következtettek a gyönyörűséges kert bibliai képből, hogy Ádám és Éva tökéletes harmóniában éltek a természettel, az egész világra kiterjedt a Teremtő végtelen jóakaratának érzése. A trentói zsinat szerint az ősszűlők mentesek voltak a bűnre csábító hajlamtól, és a belülről származó kísértéstől. Ezt a bűn elkövetése utáni mezítelenségből következtették ki. A kísértés azonban kívülről jött, a kígyó képében megjelenő kísértőtől, azaz a Sátántól (Bölcs. 2.24) és (Jn 8.4). A kísértés a jó és rossz tudásának ígéretével hozható összefüggésbe. A kígyó Istentől való olyan függetlenséget ígér, hogy az ember fogja megmondani mi a jó és a rossz, nem Isten! Így a kísértő az Istennel való egyenrangúságot ígér, ami félrevezetés, mert egyedül Isten képes akaratát autonóm módon véghez vinni.[2] A bűnt az emberpár maga választotta. A további értelmezésben az áll, hogy a bűn átterjedt az utódokra. Nem a személyes bűn, hanem a bűnre való hajlam. Ezt áteredő bűnnek nevezik a katolikusok és eredendő bűnnek a protestánsok.

A Sátán bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Isten kiszabja a kígyó büntetését, azt mondja a kígyónak, hogy az asszony fia széttapossa a fejedet, te (a kígyó) pedig a sarkát célzod (célozza). Ennek a résznek a keresztény értelmezése az, hogy itt ígéri meg Isten a jó hírt - a protoevangélimot -, hogy a sátán el fog bukni a Megváltó elleni harcban. Azaz Jézus le fogja győzni a bűnt, és vele együtt a büntetés is megszűnik: a halál. Ennek bizonyítéka Jézus feltámadása. A másik hasonlat, hogy a kígyó csak úgy tudja a sarkunkat célozni, ha lebecsüljük, nem törődünk vele, elfordulunk. Azaz bűneink ellen kell fordulnunk, és szembeszállnunk velük – csak akkor következik be a Sátán bukása.

Édentől keletre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ádám és Éva fia: Káin telepedett le "Nód földén, Édentől keletre", miután megölte testvérét Ábelt.

Történetiség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sumér kapcsolat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután megtiszították, Tommaso Masaccio A kiűzetés című freskójáról (14261427) eltűntek az utólag ráfestett fügefalevelek

A korai reneszánsz művészek úgy ábrázolták Ádám és Éva témát, hogy az erkölcsi szempontból elfogadható legyen az, hogy a férfi és a nő meztelen.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mahmoud Ayoub, The Qur'an and its Interpreters, SUNY: Albany, 1984.
  • R. Patai, The Jewish Alchemists, Princeton University Press, 1994.
  • Fazale Rana and Ross, Hugh, Who Was Adam: A Creation Model Approach to the Origin of Man, 2005, ISBN 1-57683-577-4
  • Sibylline Oracles, III; 24-6. This Greek acrostic also appears in 2 Enoch 30:13.
  • David Rohl, Legend: The Genesis of Civilisation, 1998
  • Bryan Sykes, The Seven Daughters of Eve

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. De civ Dei XIV 26
  2. Katolikus dogmatika