Megiddó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bibliai lelőhelyek – Megiddó
Világörökség
Megido City Gate1.jpg
Megiddó kapuja
Adatok
Ország Izrael
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok II, III, IV, VI
Felvétel éve 2005
Elhelyezkedése
Megiddó (Izrael)
Megiddó
Megiddó
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 32° 35′, k. h. 35° 11′Koordináták: é. sz. 32° 35′, k. h. 35° 11′

Megiddó (héberül: מגידו, arabul: المجیدو, ógörögül: Μεγιδδώ/Μαγεδδών, latinul Mageddo, akkádul: MAGIDDU, MAGGADU, MAGIDDA és MAKIDA, egyiptomiul Maketi, Mektej, Makitu vagy Makedo) ókori alapítású város a mai Izrael területén. Az i. e. 4.évezredtől az i. e. 4. századig létezett. A helyén ma Tell el-Muteszellim áll, a Jezreel-völgyben, Názárettől 15 km-re. A város már a korai és a középső bronzkorban is jelentős, erődített település volt. A történetírás két ízben is híres csata színhelyeként említi. Először i.e. 1456-ban[1] (egyes források szerint i.e. 1468-ban[2] , a német Wikipédiában 1457-ben) III. Thotmesz (Thutmószisz) egyiptomi fáraó aratott döntő győzelmet Szíria és Palesztina szövetségesi fölött. A fáraó seregével a tengerparti úton haladt észak felé, amikor hírül vette, hogy a szíriai uralkodók Kádes fejedelme által vezetett szövetséges csapatai Megiddóba értek. A fáraó tábornokai tanácsa ellenére a két felet elválasztó Kármel-hegyen átvezető három út közül a legrövidebbet választva, amelyik a legnehezebben járható volt, úgy meglepte az ellenséget, hogy az nem is tanúsított nagy ellenállást. Az egyiptomi sereg mindössze 83 harcost veszített és közel 900 harci szekeret zsákmányolt. III. Thotmesz, miután a várost elfoglalta, stratégiai jelentősége miatt (itt húzódott az Egyiptomot Mezopotámiával összekötő hadi út) fontos katonai támaszponttá és egyiptomi közigazgatási központtá tette. A csata következményeként Szíria egyiptomi fennhatóság alá került és az Egyiptomi Birodalom közvetlen szomszédja lett a hatalmas Mitanninak.

A Megiddónál vívott másik híres ütközet i. e. 608-ban[2] (vagy 609-ben)[1] zajlott le. A város az asszírok i. e. 630-ban bekövetkezett kivonulása után Júdea királyának, Jósiásnak (ur. i. e. 640 vagy 638-609) a kezére került, aki szembeszállt az asszírok kivonulása után keletkezett hatalmi vákuumot betölteni akaró II. Nékó (ur. i. e. 610-595) fáraóval. Az egyiptomi sereg ugyan az újbabiloni terjeszkedés visszaszorítása érdekében indult útnak, de Júdea királya is fenyegetve érezte a hatalmát és ezért választotta az ellenállást. A csatát, amelyben Jósiás is elesett az egyiptomiak nyerték. Jósiás utódját, Joakházt II. Nékó megfosztotta trónjától és egyiptomi fogságba vetette, ahol meg is halt. Júdea királyává a fáraó ezekután Jóákimot tette meg, s így az ország egy időre Egyiptom vazallusa lett.

A város és környéke az évszázadok során még több ízben volt kisebb-nagyobb csatározások színhelye. Utoljára 1918-ban az Allenby tábornok vezette brit erők mértek itt súlyos vereséget a Török Birodalom csapataira.

A Biblia szerint (Jelenések Könyve 16,12-16) itt fog sor kerülni a végső csatára, az Armageddonra is, amikor a „fenevad” erői összecsapnak Isten hadaival, melyet Mihály arkangyal vezet.

Megiddó nevét az Amarna-levelekben is fellelték.

A város története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megiddó makettje
Megiddó romjai

A termékeny Jezreel-völgyben az első földművelők valószínűleg már a korai újkőkorban (Neolitikum) i. e. 11000 körül telepedtek le. A település a bronzkorban, úgy i. e. 3200 és 2300 között fejlődött várossá. Ekkor már templomot,s a templomot körülvevő falat emeltek, melyet aztán kibővítettek. Megiddó vallási vonzáskörzete ekkoriban nyugati irányba tolódott el.

I. e. 2200 körül úgy tűnik, hogy egy kisebb visszaesés következett be a város fejlődésében, mert a templomot magánházakkal vették körül és kisebbre építették át, bár templom funkciója az épületnek megmaradt. Ezidőtájt a körzetben sokan visszatértek a nomád életformához.

A középső bronzkorban (i. e. 2000-1500) Megiddó ismét fejlődésnek indult. Új városfalat emeltek, ami még az alsó-várost is magába foglalta. A templom körül szintén új falat emeltek, a városfalhoz palotaszerű épületek építettek, és ekkor létesült egy palota is hatalmas termekkel és udvarokkal. A város ekkor lett egy fontos városállam központja.

Annak ellenére, hogy az egyiptomi fáraók a mai Izrael államait i. e. 1550-1200 között vazallusaikká tették, köztük Megiddót is, a város fejlődése nem tört meg. A város lakói egy mesés, új palotát építettek, ami a régit messze felülmúlta. A maradványok között gyönyörű arany foglalatokat, pokolköveket (lápisz) és elefántcsontból faragott figurákat találtak.

I. e. 1150 körül a várost lerombolták. Ezután az új Megiddó csak néhány egyszerű házból állt csak. A templom a filiszteusok alatt a vaskorszakig mégis használatban maradt. Jó száz évvel később a város a zsidó királyok uralma alá került. A korból származó palota maradványok egy fontos katonai központ képét mutatják. A katonai jelleg még tovább erősödött, amikor az i.e. 10. század végén egy tűzvész a város nagy részét elpusztította, s utána a szabaddá vált területeken katonai létesítményeket emeltek. Emellett még két hatalmas istálló és a vízellátást szolgáló építmény is ekkor épült. Megiddó, Karnakban, az I. Sesonk hadjáratát leíró reliefen is megtalálható. I. Sesonk leromboltatta a várost, azután egy győzelmét sztélét emeltetett, melynek töredékét megtalálták.

I. e. 900 körül az arámiak foglalták el és rombolták le a várost. Ezután a település teljesen újjáépült, sakktáblaszerű utcahálózatot kapott és az épületek négyötöde lakóházakból állt. Az északi városrészben emelt közigazgatási épületek egyikében uralkodott III. Tukulti-apil-ésarra asszír király, a frissen meghódított új tartománya, Szamaria fölött.

I. e. 609-ben lezajlott a második megiddói csata.

Ezután a város jelentősége gyorsan csökkent, míg végül teljesen megszűnt.

Feltárása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első megiddói ásatásokat Gottlieb Schumacher végezte 1903-1905 között. A munkálatok anyagát hosszú időn keresztül nem tették közzé, és a legtöbb feljegyzés elpusztult az első világháborúban. A háború után Carl Watzinger publikálta a még megmaradt iratanyagot.

1925-ben indult a második ásatás, amely egészen a második világháború kitöréséig tartott. Az ásatás vezetője Clarence Fischer, Robert Lamon és Gordon Loud voltak.

1960, 1966, 1967 és 1971-ben Yigael Yadin ásatott a területen, de eredményeit nem tette közzé. Részleges jelentése 2005-ben jelent meg.

1994-96-ban Israel Finkelstein és David Ussishkin valamint Eric H. Cline végzett feltárásokat.

A település[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Térkép a római kori Levantéről. Megiddó e korban már nem létezett, a kék színű vonal a Via Maris

A város két részből áll, a felsőváros (Citadella) és az alsóváros (lakónegyed). Az előbbi hat hektáros, az utóbbi négy hektár területen fekszik. Az alsóváros a Vádi Ara (Wādī ΄Āra) északkeleti végén ellenőrzi az ókori Közel-Kelet legfontosabb útvonalát, az Egyiptomot és Mezopotámiát összekötő kereskedelmi utat, a rómaiak által Via Marisnak nevezett utat. Ez alapozta meg a város jelentőségét. Ez az útvonal az asszírok idején kevéssé fontossá vált, Megiddó ettől vesztette el a térségben pozícióit.

A településen 18 kultúrréteget tártak fel. A legidősebb ismert romok a XVIIIB jelű rétegből kerültek elő, mindössze két hektáros területet foglal el, de rövid időn belül, már a XVIIIA réteg hat hektárosra növekedett. A középső bronzkori XIII réteg éri el a végleges 10 hektáros területet. A templom köré épülő első város körülbelül i. e. 3100-2300 között létezett. E szakaszban a templom köré fal épült, később a templomkörzetet hosszabb falakkal kibővítették.

A város utcahálózata tervszerű. A templomok és paloták körzetét nagy lakóházak, háztömbök szegélyezték, majd kisebb lakóházas tömbök következtek. I. e. 2200 körül a főtemplom körüli magánházak száma lecsökkent, az egész régióban a nomadizmus visszatérése jellemző.

I. e. 2000-1500 között, a középső bronzkorban Megiddó népessége újra megnőtt. Újabb falakat építettek, amelyek már nemcsak a templomot, hanem a várost is körülkerítették. A templomkörzet teljesen új falat kapott, amely magában foglalta már a nagy palotát a csarnokaival és udvaraival együtt. Ezzel kialakult az a fellegvártípus, amely az i. e. 2. évezredben Szíria, Mezopotámia és Anatólia térségében igen jellemző volt, és amely a görögök palotagazdaságának mintaképéül szolgált. Ezt nevezték a hettiták šarizziš kurtašnak.

A késői bronzkorban (i. e. 1500-1200 körül) jelentősen megváltozott a település képe, a falakon belül a templomot leszámítva szinte mindent átépítettek, ezenkívül két új palota létesült az északi városkapu közelében. Ezek a külső paloták körülbelül i. e. 1150-ig töretlenül fejlődtek, ekkor azonban (VII réteg) a város megsemmisül. A későbbiekben a déli szektoron kezdődtek építkezések, ezek azonban rendszertelenek, egységes tervezésnek vagy szabályozásnak nincs nyoma, a vaskor elején Megiddó egy néhány házból álló faluvá alakult. Az i. e. 11. században héber befolyási övezetté vált, a palotákat kaszárnyákká építették át és erődített jellegű várrá alakult.

Az i. e. 10. században újra megsemmisült a város legnagyobb része. I. Sesonk egyiptomi király karnaki feliratai még említik Megiddót, majd az arámiak i. e. 900 körül újra lerombolták. Ettől kezdve III. Tukulti-apil-ésarra hódításáig néhány lakóház és adminisztratív épületek álltak itt. Az asszír hódítás után minden lakója elhagyta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 863. o. ISBN 9639257079  
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1
  • Weiszhár Attila-Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona. Maecenas Könyvkiadó 2000.
  • A német Wikipédia ugyanezen szócikke
  1. ^ a b Csaták kislexikona
  2. ^ a b Az emberiség krónikája

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]