Jeruzsálem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
World Heritage Emblem.jpg A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
Jeruzsálem
Jerusalem infobox image.JPG
Jeruzsálem címere
Jeruzsálem címere
Jeruzsálem zászlaja
Jeruzsálem zászlaja
Héber neve: ירושלים
Arab neve: القدس
Közigazgatás
Ország  Izrael
Körzet Jeruzsálem
Rang főváros (vitatott)
Polgármester Nir Barkat
Körzethívószám 02
Népesség
Teljes népesség 763 600 fő (2009) +/-
Földrajzi adatok
Időzóna IST, UTC+2
Elhelyezkedése
Jeruzsálem  (Izrael)
Jeruzsálem
Jeruzsálem
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 31° 47′, k. h. 35° 13′Koordináták: é. sz. 31° 47′, k. h. 35° 13′
Jeruzsálem weboldala

Jeruzsálem (modern héberül: ירושלים Jerusalájim; bibliai héber: ירושלם; arabul: al-Kudsz; görögül: Ιερουσαλήμ [Hieroszalém]; latinul Hierosolyma) Izrael fővárosa[1], továbbá politikai, jogi és vallási központja (az 1967-es hatnapos háború óta), több kultúra találkozópontja, a három ábrahámi világvallás (izraelita vallás, kereszténység, iszlám) szent helye.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálem műholdképe

A város 750–800 m-es átlagmagasságon fekszik a Földközi-tenger és a Holt-tenger között, a júdeai hegyvidéken. Központja az óváros: régi és új kultúrák találkozópontja; a városban van zsidó, keresztény, örmény és muszlim negyed, amit egy közös fal vesz körül.

A város több mészkővonulaton fekszik, Az óváros keleti fala a Kidron–patak völgyére néz, ennek túlsó oldalán található az Olajfák hegye. Az óvárost nyugat és dél felől pedig a Hinnom völgye határolja, csupán északról csatlakozik a júdeai hegyvidék tömbjéhez. A dombhátakat középütt az ókorban egy sekély völgy választotta le egymástól, amit Josephus Flavius Tyropaion-völgynek, a Sajtkészítők völgyének nevez.[2] Ez a völgy napjainkra már teljesen feltöltődött. A keleti dombvonulat kiemelkedő része Morija hegye, a Templom hegy, amely a Zsidóság és az Iszlám számára is rendkívüli jelentőséggel bír. A Kidron völgyében fakad a Gihon–forrás, amelyet már amely egy az ókorban kiépült alagút révén a a városba is fel lehetett vezetni. A forrás vize táplálja Siloe tavát, ami az ókorban a a város falain belül helyezkedett el, ma az óváros falain kívül találjuk.[3][4]

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város éghajlata száraz mediterrán jellegű. Az éves csapadék 200–250 mm, amelynek zöme télen hull le. A hőmérséklet maximuma a nyári hónapokban a 35–40 Celsius-fok, télen 4–5 fokra hűlhet le a levegő.[5]


Jeruzsálem éghajlati jellemzői
Hónap Jan. Feb. Már. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szep. Okt. Nov. Dec. Év
Rekord max. hőmérséklet (°C) 23,4 25,3 27,6 35,3 37,2 36,8 40,6 44,4 37,8 33,8 29,4 26,0 44,4
Átlagos max. hőmérséklet (°C) 11,8 12,6 15,4 21,5 25,3 27,6 29,0 29,4 28,2 24,7 18,8 14,0 21,5
Átlaghőmérséklet (°C) 9,1 9,5 11,9 17,1 20,5 22,7 24,2 24,5 23,4 20,7 15,6 11,2 17,5
Átlagos min. hőmérséklet (°C) 6,4 6,4 8,4 12,6 15,7 17,8 19,4 19,5 18,6 16,6 12,3 8,4 13,5
Rekord min. hőmérséklet (°C) −6,7 −2,4 −0,3 0,8 7,6 11,0 14,6 15,5 13,2 9,8 1,8 0,2 −6,7
Átl. csapadékmennyiség (mm) 133 118 92 24 3 0 0 0 1 15 60 105 554
Havi napsütéses órák száma 192 226 243 267 331 381 384 365 309 275 228 192 2397
Forrás: Israel Meteorological Service, Hong Kong Observatory


Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Olajfák hegye Jeruzsálemben (1869)
Az óváros, jobbra a város látképét uraló aranykupolás Sziklamecset

Jeruzsálem múltja változatos és összetett történelmi események bonyolult sorozatából tevődik össze.[6] A középkori, pergamenre rajzolt térképeken a világ közepeként ábrázolják, mely akkoriban, ahogyan ma is, három vallás szent városa volt – a judaizmusé, a kereszténységé és az iszlámé. Jeruzsálem mindhárom vallásban az Isten és ember közötti szövetséget megtestesítő fontos események színtere.

Az emberiség egyik szent városa, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás találkozópontja. A muzulmánok szerint „a Szent”, a zsidóknak a Béke Városa, a keresztény világ szemében Jézus Krisztus elítélésének, keresztre feszítésének és feltámadásának, valamint a tanítványok pünkösdi élményének (a keresztény egyház születésének) a helyszíne.[7] A három vallásnak egy-egy jelentős szent helye található a városban, a Siratófal,[8] a Szent Sír templom[9] és a Sziklamecset.[10]

Korai történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ophel-hegyen már időszámításunk előtt 5000 körül laktak emberek. Időszámításunk előtt 1900 körül keletkezett egyiptomi szövegek és az i. e. 14. századi Amarna-levelek név szerint is említenek egy Urusalim(um) nevű települést.[11] Egyiptomi neve 3wš3mm, akkád neve KURU-ru-ša10-limKI, szó szerint „Šalim városa”, ahol is Šalim a napnyugta kánaáni istene.[12]

A város legkorábbi ismert uralkodója az i. e. 14. századi Abdi-Heba. Ekkor még egy kicsiny vár mellett települő, körülbelül 1500 fős lakossággal bíró város, csekély gazdasági és politikai súllyal. A várost az ún. jebuzi nép alapította és lakta, amelynek neve a Bibliában is feltűnik (Bírák könyve 1,21, Józsué könyve 15,63).[13] Az Egyiptomból visszatérő zsidókkal háborúztak a jebuziak és az Ószövetség szerint vesztettek, de Jeruzsálem nem esett el. Józsué könyve szerint öt kánaáni király, köztük Adonicedek, Jebuz, azaz Jeruzsálem királya összefogott a zsidók ellen, viszont a királyok életükkel fizettek (Józsué könyve 10; 18,16). Jebuz ekkor még megmenekült a zsidó megszállástól. Az izraelita honfoglalás (i. e. 1200–1000) után Benjámin és Júda törzse a jebuzeusok szomszédja lett. A hely akkori neve Jebus vagy Jebuzeusváros és az idegenek városa (Bírák könyve, 19,10). A város neve a héber schalom (béke) szó rokona,[14] így később sokszor egyszerűen csak Salemnek nevezték (Mózes első könyve, 14,18).

Az első templom ideje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálem korai történelmének írásos emléke csak a Szentírásban maradt fenn. A régészeti anyag egészen az i. e. 8. század végéig meglehetősen szegényes. A Szentírás szerint a várost Dávid király csapatai meghódították (997), majd fia, Salamon király tette azt az izráeli királyság fővárosává. Ezután Jeruzsálem a zsidó állam politikai, gazdasági és vallási központjává vált. Az akkori városközpont a mai Óvárostól délre, a Hinnom-völgyben volt. Északabbra épült a templom Salamon idején (970–930 körül, Királyok első könyve, 8).[15] Mikor Salamon és Dávid állama két részre szakadt Júdea királyságának székhelye volt,[15] míg az északi izraeliták Szamáriában építettek maguknak új fővárost.

Ataliás király (845–840) megszentségtelenítette a templomot Baál tiszteletével. Akház idejében (741–725) asszír isteneket imádtak benne. Ezékiás (725–697) megtisztította a templomot, vízvezetéket építtetett a városba és fallal vetette körül.[16] <--Csak Ezékiásról!-->Jósiás 628-ban az egyedüli zsidó kultikus központtá tette, és a többi központot elpusztította. Izraelben ezt a kultuszt elutasították; az északi királyság gazdagabb és hatalmasabb volt a délinél.

I. e. 701-ben azonban az asszírok lerombolták Lákist[17] (lásd: Lákis ostroma), de sikertelenül ostromolták Jeruzsálemet. Ennek következtében Jeruzsálem fejlődésnek indulhatott, mivel legnagyobb kereskedelmi riválisa elpusztult, és a tengerparti vidékek olíva-kereskedelme áttevődött Jeruzsálembe. Ettől kezdve a babiloni hódításig, majd azután a 68-as nagy zsidó felkelésig folyamatosan fejlődött.

II. Nabú-kudurri-uszur kétszer is meghódította Jeruzsálemet: először 605-ben és másodszor 597-ben. A második alkalommal fogságba vezette a vezető réteget, és vazallus királyként Szedékiást ültették trónra. Mivel ez fellázadt a babilóniak ellen, ezért 586-ban lerombolta a várost és fogságba vitte a királyt, a vezető réteget és a mesterembereket, csak a szegényebb földművesek maradhattak.[18]

A második templom ideje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Babilon elfoglalása után II. Kürosz 538-ban engedélyezte a zsidók visszatérését és a templom újjáépítését. Ez évtizedekbe telt.[16] A visszatelepülők elváltak az ott maradottaktól, mivel azok más népekkel keveredtek és eretnek tanokat hirdettek. A szamáriaiak Garizimban építették fel a saját vallási központjukat.

A második templomot a zsidó felkelés leverése után, időszámításunk szerint 70-ben rombolta le Titus.[16] A rómaiak Caesareába helyezték át a székhelyet, és az ott is maradt a római és a bizánci uralom végéig, mintegy hat évszázadon át.

Római és bizánci uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bar-Kochba-felkelés után Hadrianus császár halálbüntetés terhe alatt kitiltotta a zsidókat a városból, és Aelia Capitolinanak nevezte át. A templomhegyen Juppiternek emelt templomot. A zsidó lakosok kivándoroltak a Földközi-tenger környéki diaszpórába, vagy Perzsiába.[19]

A kereszténnyé váló Római Birodalomban Constantin császár anyja, Helena ásatásokat végzett Jeruzsálemben, és a keresztre feszítés feltételezett helyén fiával együtt keresztény templomot emeltetett. Ez a Szent Sír templom. A keresztény Római Birodalomban és a Bizánci Császárságban továbbra sem léphettek zsidók a városba. Ezt csak az iszlám uralom oldotta fel.[19]

614-ben a perzsák és zsidó szövetségeseik megostromolták a várost. Az ostromban és azt követően 90 ezer keresztény halt meg. A szasszanidák uralma rövid életűnek bizonyult; Hérakliosz bizánci császár 628-ban visszavette Jeruzsálemet.[20]

Iszlám uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perzsák elleni háborúban kimerült Bizánci birodalom nem volt képes ellenállni 633-ban meginduló arab offenzívának. A Jarmúki csata után az arabok rövidesen körülzárták Jeruzsálemet. A város erős bizánci védműveivel az ostromtechnikában járatlan muszlim harcosok nem boldogultak, de a hosszú, több mint egy éves blokád következtében a város készletei teljesen kimerültek, így Szophróniosz pátriárka kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni az ostromlókkal a megadásról. A megegyezés után 638 február elején vonult be I. Omár kalifa csapatai élén a városba.[21] A keresztény lakosság szabad elvonulást kapott, ténylegesen azonban nem sokan távoztak.

Az ez után következő, egészen a keresztes háborúkig Jeruzsálem muszlim uralom alatt maradt. Az egységes Iszlám Kalifátus felbomlása 756[22] után a várost különféle muszlim dinasztiák, szunniták és síiták váltakozva birtokolták.

Omajjádok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Omajjádok alatt Jeruzsálem kezdett muszlim jelleget ölteni. A Templom hegyen talán már I. Omár idején megkezdett építkezések Abd al-Malik (685-705) kalifa teljesedtek ki a Szikla mecset felépítésével. I. al-Valíd kalifa (705-715) uralkodása alatt készült el az Al-Aksza mecset.[23]

Abbászidák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Abbászidák nehéz harcok árán foglalták el Jeruzsálemet. Az Abbászidák alatt békésebb és nyílt ellenségeskedésekbe torkolló időszakok váltogatták egymást. A keresztényeknek és a zsidóknak is megkülönböztető jelzést kellett viselniük.[24] Nagy Károly a szent város védelmezőjének ismerte el a város akkori muszlim urát.

Fátimidák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

979-ben a síita fátimidák véres hadjáratban hódították meg Jeruzsálemet. A hadjáratban nemcsak a muszlim harcosok, hanem a keresztény és zsidó lakosság is nagy veszteséget szenvedett. Sok templomot és zsinagógát felgyújtottak, templomok között volt a Szent Sír templomegyüttes is.

1009-ben al-Hakim fátimida kalifa utasítására teljesen lerombolták a Szent Sír templomot és nem engedték újra felépíteni.[25] Pogromot rendezett a keresztények és a zsidók ellen, majd különféle korlátozó előírásokat vezetett be velük szemben. Eltiltotta tőlük a bort és a keresztényektől a disznóhúst. A muszlimoknak megtiltotta, hogy a zsidókkal kereskedjenek. A zsidóknak csengettyűt kellett hordaniuk a nyakukban.[26]

A kemény üldöztetés öt éven át tartott. Még utána is megvetették őket a muszlimok. A keresztények nem hordhattak magukkal fegyvert, nem ülhettek lóra, nem viselhettek turbánt és a helyi divat szerinti lábbelit.[27] Homlokukon meg kellett nyiratkozniuk, és övvel és a vállukon két sárga csíkkal jelezniük kellett keresztény voltukat. Ajtajuk elé fadémont kellett állítaniuk.

Al-Hakim utóda, Al-Zahir (1021 - 1036) feloldotta a tilalmakat, és engedélyezte a Szent Sír templom felépítését, miután III. Romanosz bizánci császár beleegyezett abba, hogy mecsetet építsenek Konstantinápolyban. Ekkoriban építették fel a keresztény negyed falait. Ebben a negyedben csak keresztények lakhattak; a többi lakost kitelepítették.[25]

Szeldzsuk uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1078-ban a szunnita szeldzsukok vették át az uralmat véres áldozatok árán.[28] Vérfürdőt rendeztek nemcsak az ellenséges síiták, hanem a keresztény és zsidó lakosság között is. Az új urak újra megtiltották a templomok és zsinagógák felújítását és újjáépítését, és megnehezítették a bejutást a szent városba, ezzel ellehetetlenítették a zarándoklatokat.

1098-ban visszatértek a síiták,[29] és egészen Szíriáig visszaverték a szeldzsukokat. A jeruzsálemi háborús pusztítások és mészárlások meg a bizánci császár segélykérésének hatására megindult az első keresztes hadjárat.

A keresztes hadjáratok idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első keresztes hadjárat során a keresztesek 1099-ben vették ostrom alá Jeruzsálemet. Az rohammal bevett városban több napig tartott a fosztogatás, amely során több ezer jeruzsálemi vesztette életét. A keresztesek a környező meghódított területeken királyságot szerveztek Jeruzsálem fővárossal. A hadjárat vezetői első uralkodónak Bouillon Gottfried-ot választották, aki nem viselte a királyi címet. Az első jeruzsálemi király I. Balduin lett (1100-1118). A királyi palota a Templom-hegyen, az Al-Aksza mecset-ből alakították ki. 1119-ben II. Balduin az épület egy részét átengedte a Hugues de Payns vezetésével szerveződő lovagrendnek, akik innen vették a Templomosok nevet. A Templom-hegy közepén álló Szikladómban keresztény templomot rendeztek be.[30][31]

Jeruzsálem a keresztesek alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jeruzsálemi Királyság fennállása alatt a keresztények részben felújították a muszlim idők alatt elpusztított vagy leromlott állagú keresztény szent helyeket, részben pedig az eddig kiépítetlen keresztény szent helyeknek állítottak létesítményeket. Újjáépült az Al Hakim kalifa által súlyosan megrongált Szent Sír templom. Az több szentélyből álló komplexumot egy nagy templomegyüttesbe foglalták. A Szent Sír templom közelében felépült az Amalfi kereskedők által alapított Alamizsnás Szent János-templom, és az ebből a közösségből kinőtt Johannita lovagrend rendháza, amely ma az ortodox kolostor. Újjáépítették és jelentősen kibővítették az Utolsó vacsora terme körül épült kis bizánci templomot, amelyet a perzsák gyújtottak fel még 614-ben, több ezer keresztényt mészárolva le a kapujában, és amely azóta romokban hevert. Itt az Utolsó vacsora termének pompás gótikus boltozata a mai napig látható. Megújították a Beteszda fürdő szintén Al Hakim által romba döntött emlékhelyét, és ennek közelében a Szent Anna-kolostort. Az Olajfák hegyén, a Getsemáné kertben talált romos bizánci templom is újjáépült. Szintén az Olajfák hegyén épült föl a keresztes építészet talán legegyedibb alkotása, a Mennybemenetel temploma, a bizánci romok helyén egy kör alakú falgyűrűvel övezett udvar közepére egy kis, kör alakú kápolnát emeltek, amelynek az ég felé nyitva állt, tető nélkül épült. Szaladin Jeruzsálem elfoglalása után a muszlimoknak ajándékozta ezt a szentélyt, melyet hamarosan leromboltak, de a központi kápolnát nem érte károsodás, csupán befedték egy kupolával, és mecsetté alakították, így látható napjainkban is.[32] A Jeruzsálembe érkező zarándokok ellátására hamarosan számos zarándokház épült, az itáliai városállamok, franciák, németek, építettek saját nemzetük részére zarándokszállásokat, hogy az azonos nyelvi környezetből érkezett zarándokok Jeruzsálembe érve az övéik között pihenhessenek meg, és nyelvi nehézségek nélkül ismerjék meg a várost, gyakorolhassák vallásuk anyanyelvi rítusait, szentségeit. Az építkezések egy részének célja a város védelmi képességeinek a fokozása volt. Az építkezések anyagi forrása zömmel az európai adományokból gyűltek össze. Magánszemélyek, közösségek és uralkodók adományoztak Jeruzsálem céljaira.[33][34][35]

Magyarok a keresztes Jeruzsálemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első keresztes hadjárat résztvevői között nem tudunk magyarokról. Az első biztos adat Álmos herceg 1107-1108 közötti jeruzsálemi zarándoklata. A herceg zarándokútja nyomán felélénkült Magyarországon az érdeklődés a Szentföld és Jeruzsálem iránt. Pár évtized múlva, már magyar remeték éltek a város melletti Jozafát völgyében létesült remeteközösségben, és a magyar zarándokok lelki igényeiről a városban egy főesperes, a magyar Simeon gondoskodott. Hamarosan létrejött a magyarok első zarándokháza is, amelyet egy magyar nemesasszony, Petronilla úrnő alapított 1135-ben. A zarándokház körülbelül 200 méternyire a Szent Sír templomtól, a mai Via Dolorosa hetedik stációjánál állt. II. Géza több magyarországi birtok jövedelmét rendelte a jeruzsálemi magyar zarándokok ellátására, és létrehozott a zarándokok támogatására egy egyházi rendet is, a stefaniták rendjét.[36][1]

A zsidóság a keresztes Jeruzsálemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város bevétele után a Jeruzsálem védelmében részt vevő zsidók és hozzátartozóik nagy részét a keresztesek lemészárolták. A mészárlásnak azonban a közhiedelemmel ellentétben nem minden zsidó esett áldozatul a városban, jó néhányukat fogságba ejtették a keresztesek, majd később Aszkalon elé vitték őket és váltságdíjért cserébe átadták őket az ottani zsidó közösségnek.[37] Később azonban bár a letelepedést a Szent Városban nem engedték meg, de a vallásos célú zarándoklatot engedélyezték, a nyugat-európai zsidóság zarándoklata lényegesen könnyebbé vált mint a megelőző időkben,[38] pár évtizeddel a királyság létrejötte után pedig a szigor tovább enyhült, és a letelepedés is lehetővé vált. Tudelai Benjámin zsidó zarándok már beszámol a Jeruzsálemben élő zsidók közösségéről és idős rabbijukról, akik főleg kézművesként tevékenykedtek és a király védelmét élvezték.[39]

Ismét iszlám uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1187-ben Szaladin (teljes nevén Szalah ad-Din Juszuf ibn Ajub) egyiptomi szultán rövid ostrom után elfoglalta a várost. A Sziklatemplom tetejéről levettette az arany keresztet és elhordatta a márvány oltárt. A harmadik keresztes hadjáratban Oroszlánszívű Richárd tervezte Jeruzsálem visszavételét, de kilátástalansága miatt nem indította meg a támadást.[40]

Rövid keresztes visszatérés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Frigyes császár tárgyalással szerezte vissza a szent várost al-Kamil szultántól, és jeruzsálemi király volt 1229-től 1244-ig.[41]

A keresztes korszak vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1244-ben As-Salih khorezmi katonái foglalták el a várost. 1260-ban az Ajjubidákat a Mamelukok váltották le, és egészen a 16. századig birtokolták Jeruzsálemet. A városnak nem volt politikai jelentősége, és mindössze 10 ezer lakosa maradt.[42] Ebben az időben csak a muszlimok voltak teljes értékű polgárok. A keresztényeknek és a zsidóknak viseletükkel felismerhetővé kellett tenniük magukat. Mindkét vallás lányainak és asszonyainak izart kellett hordania,[27] és a keresztényeknek fakeresztet, a zsidóknak fa ökörfejet kellett viselniük.[43] Vallásukat szabadon gyakorolhatták, de különadót kellett fizetniük, és jogilag is hátrányba kerültek a muszlimokkal szemben. Mindezek ellenére a városban megmaradt a keresztény és a zsidó negyed, és a zarándokok sem fogytak el.

Török uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1516-ban I. Szelim (1470–1520) vezetésével a törökök legyőzték a Mamelukokat Szíriában. Ezt követően a törökök Egyiptomot és Arábiát is meghódították.[44] Jeruzsálem egy szandzsák székhelye lett. A török hódítás első évtizedei fellendülést hoztak a szent város számára.

1535 után a mohácsi győző Szulejmán szultán (1496–1566) megerősítette a város falait,[45] és részben új vonalakat építtetett ki. Ezzel nyerte el az óváros a jelenlegi szerkezetét. Ezek a falak a támadók elrettentését szolgálták. Jeruzsálem egyre fontosabb szerepet nyert. Többször is változott a török urak viszonya a keresztényekhez és a zsidókhoz: a tolerancia és az erőszak időszakai váltakoztak.

Az elszegényedett keresztények és zsidók a zarándokokból éltek. A zarándokok adományai fontos bevételi forrássá váltak. A különböző egyházak elkeseredett, sokszor erőszakba torkolló küzdelmet folytattak egyes területek birtoklásáért.

A 19. század második felétől egyre több zsidó vándorolt be. A bevándorlás fő hajtóerejévé 1882-től a cionizmus vált. Ekkoriban alakultak ki az első lakóterületek a falakon kívül.[46] Itt az első lakók (Moses Montefioris Mishkenot Sha'ananim/később Yemin Moshe (1857/1860),[47] Mahane Yisrael (1867), Nahalat Shiv'a (1869), Mea Shearim (1874),[48] Even Yisrael (1875), Mishkenot Yisrael (1875), Shimon HaZadiq (1876), Beit David (1877) és Beit Ya'aqov (1877)) voltak. 1880 körül a 30 ezer fős lakosság fele zsidó volt.[49]

Angol mandátum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1917 december 9-én a török kormány a szent várost egyetlen puskalövés nélkül átadta az angoloknak. Edmund Allenby tábornok ellenállás nélkül vonult be.[50] Az angoloknak az volt a céljuk, hogy a műemlékek ne sérüljenek meg. A második világháború után Jeruzsálem Palesztina népszövetségi mandátum székhelyének tették meg, és az angolok felügyelete alá került.

ENSZ felosztási terv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közel-keleti konfliktus óta Jeruzsálem a viták kereszttüzébe került. Mindkét fél magának akarta, vagy akár egy részét Palesztinának adni. Az ENSZ felosztási terve szerint a mai Izrael területén két országot kellett volna kialakítani: egy főként zsidó lakosságú Izraelt és egy főleg arabok lakta Palesztinát.[42]

Az ENSZ közgyűlése 1947. november 29-én fogadta el 181. számú határozatát, amely szerint Jeruzsálem nemzetközi ellenőrzés alá került volna. Hivatkozott határozat Kelet-Jeruzsálemet a jövőbeli palesztin állam fővárosaként jelöli meg. (A városnak ekkoriban kb. 105 ezer arab és 100 ezer zsidó lakosa volt.) Palesztinában az egykori török, majd brit gyarmaton egy zsidó és egy arab állam létrehozása mellett döntöttek. A, B illetve C területi jelzéssel. Az egyik területen létrehozzák Izraelt, az új államot zsidó fennhatósággal, a másik területen pedig továbbra is arab fennhatósággal a területében lecsökkentett Palesztinát. C jelzéssel pedig nemzetközi ellenőrzés alatti terület, mely Jeruzsálemre terjedt volna ki.[51]

A város semleges és demilitarizált övezetté vált volna, amit külföldiekből toborzott rendőrség őriz, és mindkét állam lakói betelepülhetnének. Az ENSZ ezzel biztosítottnak látta, hogy a szent város mindhárom világvallás hívei számára elérhető legyen. A határozatot kétharmados többséggel fogadták el. Ezt követően újabb változatokat is kiadtak: 1948. december 11-én a 194-es és 1949. december 9-én a 303-as határozatot. A terv soha nem vált valóra, mert az arabok nem akarták kiengedni az ellenőrzést a Dar al Islam területének egy része alól. Az ENSZ 1952-ig több alkalommal is megpróbálta tisztázni Jeruzsálem helyzetét.[42]

Függetlenségi háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izrael 1948-as függetlenségi nyilatkozata nem említette Jeruzsálemet, de megígérte, hogy Izrael minden vallás szent helyét meg fogja védeni. Az izraeli függetlenségi háborúban nagy területeket hódított meg, de elvesztette Jeruzsálem zsidó negyedének óvárosát és a város keleti részét. Jeruzsálem 1967-ig Kelet- és Nyugat-Jeruzsálemre oszlott.[52] Az óváros zsidó negyedéből elűzték a zsidókat, és a zsidóságot elzárták a Siratófaltól, a zsidóság legszentebb helyétől. 1948-ban a védelmi miniszter kiadott egy nyilatkozatot, amivel izraeli törvény alá vonta Nyugat-Jeruzsálemet és Palesztina elfoglalt területeit.[53]

1949 végén David Ben Gurion miniszterelnök Jeruzsálemet Izrael elválaszthatatlan részének és fővárosának deklarálta, amit a Knesszet is megerősített. A fővárossá tétel 1950. január 4-én lépett hatályba, amit csak kevés ország ismert el. I. Abdallah ibn Husszein jordán király a hírre annektálta Nyugat-Jordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ezt csak Pakisztán ismerte el, Nagy-Britannia pedig csak Nyugat-Jordánia annektálását ismerte el. Az országok nemzetközi közössége csak 1952-ben ismerte el Nyugat-Jeruzsálem izraeli fennhatóságát.[52] A nemzetközi jog alá vételre egyre kisebb volt a remény, ezért az ENSZ sem hozakodott vele elő többet. Izrael szerint Nyugat-Jeruzsálemet jogszerűen vonta fennhatósága alá, mivel a terület a brit mandátum megszűnésével senki földjévé vált, és megszerzése védelmi célokat szolgált a támadó arab hadseregek ellenében.[53]

A hatnapos háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1967-es hatnapos háború elején az izraeli hadsereg csak védekezett. Izrael távol akarta tartani Jordániát a háborútól. Június 5-én a jordán hadsereg lőni kezdte Nyugat-Jeruzsálemet. Csak akkor kezdtek el cselekedni, amikor a jordánok a semleges ENSZ területre léptek. A következő három napban először az ENSZ főhadiszállását vették vissza, majd a Giv’at HaTahmoseten levő jordán támaszpontot, végül az óvárost. Bevetették a nehéztüzérséget, és nem kímélték a mecseteket és a templomokat sem. Az izraeliek 800 embert vesztettek a háborúban, ebből 183-at Jeruzsálemben. Az állam megalapítása óta először járulhattak zsidók a Siratófalhoz. A Templomhegynek önálló kormányzatot adtak, és engedélyezték a muszlimoknak az iszlám szent helyeinek látogatását.[53]

A háború után Izrael kiterjesztette Jeruzsálem kormányzati határait. Délen, keleten és északon a régi városrészeken kívül egészen a Ramallahig nyúló területeket is hozzácsatolták. Egy 1970-ben alkotott törvénnyel számos kedvezményt adtak a város arab lakosságának. Az arab állampolgárok nem kapták meg automatikusan az izraeli állampolgárságot, de viszonylag könnyen megszerezhettek az izraelit, amit sokan nem tettek meg. Abba Eban izraeli külügyminiszter az ENSZ főtitkárhoz címzett 1967 júniusában kelt levelében elmagyarázta, hogy Kelet-Jeruzsálemet pusztán védelmi célból foglalták el, de az ENSZ továbbra is kritizálta a lépést. A 242-es határozatában azonban nem említette Jeruzsálemet.[42]

A város jogi helyzete a háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izrael álláspontja szerint sem Jordánia, sem más állam nem szerezheti meg az ellenőrzést Jeruzsálem felett; erre egyedül Izrael jogosult. Jordánia 1948-ban erőszakkal hódította el a város egy részét, és Izrael 1967-ben védekezés közben foglalta el, így neki van hozzá több joga. Szerinte a 181-es határozat nem kötelező érvényű, és mivel az arabok elutasították, ezért nem is érvényes. Így Jeruzsálem corpus separatum lenne, ami ellentmondana a nemzetközi szokásjognak.

Izrael parlamentje, a Knesszet 1967-ben külön törvényt alkotott Jeruzsálemről, amely kimondja, hogy minden vallás szent helyei szabadon látogathatók, és Izrael biztosítja ezek védelmét. Erre hivatkozva tagadja meg a rendőrség, hogy a Templomhegyen nyilvános istentiszteletet tartsanak az olyan nemzetközi zsidó csoportosulások, mint a Nationalist Groups Association.

A Jeruzsálem mellett fekvő legnagyobb település Ma'ale Adumim, ahol 2008-ban 34 ezren laktak. A Jeruzsálem környéki biztonsági zóna kiépítéséhez sok házat leromboltak, ahol főként arabok laktak.

Az 1980. július 30-án kelt Jeruzsálemről szóló törvény összefogta a város két részét és több vidéki települést, és a várost Izrael szét nem választható fővárosának deklarálta.[54] A palesztin oldal ebben a béke fő akadályát látja. Az ENSZ biztonsági tanácsa jogellenesnek tartja Kelet-Jeruzsálem bekebelezését (478-as határozat). A határozat azt javasolja, hogy amely országnak követsége van Jeruzsálemben, az költöztesse el onnan.

Ebben az időben a 45 követség közül 13 Jeruzsálemben székelt. Név szerint: Bolívia, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, El Salvador, Guatemala, Haiti, Hollandia, Panama, Uruguay és Venezuela. Az összes többi nagykövetség központja Tel Avivban volt. Mind a 13 ország követte a határozatot. 1982-ben Costa Rica és El Salvador visszaköltöztette a nagykövetséget, de 2006-ban ismét meggondolták magukat, és visszaköltöztek Tel Avivba. Görögország, Franciaország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok általános konzulátusa Jeruzsálemben található. Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa 1995-ben arról határozott, hogy követségét Jeruzsálembe helyezi át, mivel Izraelnek ugyanúgy joga van megválasztani a fővárosát, mint bármely más országnak. Ezt a döntést azonban még mindig nem hajtották végre.

Palesztina fővárosaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1988-ban Jordánia feladta az elvesztett területek iránti igényét. Ugyanebben az évben a Palesztin Felszabadítási Front egyoldalúan kikiáltotta Palesztina államot, és fővárosának Jeruzsálemet nevezte meg. Bár ezt sok arab állam elismerte, valójában semmi sem teljesült ebből. A nemzetközi jog szerint négy dolognak kell teljesülnie egy állam kikiáltásához: kell egy terület, és egy népesség, amelyeket egy kormányzat ellenőriz. Ezen kívül az államnak késznek kell lennie a nemzetközi kapcsolatokról való döntésre. Ezek a feltételek nem teljesültek, mivel a vitatott területeken nem volt hatalma a Palesztin Felszabadítási Frontnak.

Oslói folyamat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Palesztin Felszabadítási Front és Izrael által 1993. szeptember 13-án aláírt szerződés két részre osztja Nyugat-Jordániát, de Jeruzsálemet egyikhez sem sorolja, ezt későbbre hagyták. A Declaration of Principles lehetővé teszi, hogy a Jeruzsálemben lakó palesztinok részt vegyenek a palesztin autonómia választásain.[42]

A Templom-hegy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Templom-hegy az iszlám Waqf ellenőrzése alatt áll, ami nem engedélyezi az ásatásokat. A Waqf egy új mecsetet tervezett Salamon istállóira, amit Izrael elutasított, mert a két templom maradványainak elpusztításával járt volna. Azonban már a Heródes-templom is régebbi nyomok maradványaira épült, és a római templom, majd a mecsetek építése is lerombolta a legtöbb maradványt.[53]

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1979-ben Kelet-Jeruzsálemben 50 ezer zsidó élt, 1993-ban 160 ezer. 2005-ben a népesség 65 %-a zsidó, 32 %-a muszlim és 2 %-a keresztény volt.[55] A zsidók többsége ortodox.[56] A nem zsidók többsége a létminimum alatt él. Az arab lakosság gyorsabban nő, mint a város zsidósága. A városból folyamatos az elvándorlás.[57]

Az alábbi táblázat a Jeruzsálem akkori területén lakók számát mutatja.

        Év         Lakosság
1525 4.700
1538 7.900
1553 12.384
1562 12.650
1800 8.750
1838 11.000
1844 15.510
1876 25.030
1896 45.430
1905 60.000
1913 75.200
1917 53.410
        Év         Lakosság
1922 62.053
1931 90.451
1946 205.100
1948 164.440
1967 262.609
1977 345.600
1980 407.100
1985 457.700
1990 524.400
1995 617.042
2000 657.500
2005 718.900

Helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izrael egész Jeruzsálemet fővárosának tekinti. A nemzetközi közösség ezt nem ismeri el, ahogy az ENSZ 478-as határozata mutatja. A városban nincsenek külképviseletek; azok többnyire Tel Avivban találhatók.[58]

Jeruzsálem mint vallási központ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óváros egy részének légifotója

Jeruzsálemet a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás is szent helynek tekinti. Itt tevékenykedtek mindhárom vallás prófétái, szent emberei, mint Ábrahám, Dávid, Salamon, Zakariás és mások. Jeruzsálem területén 1204 zsinagóga, 158 templom és 73 mecset található.[59] Egyes helyek, mint például a Templomhegy helyzete vitatott. Sok vallási mozgalom működik itt. A zsidóságon belül kiemelkednek az ultraortodox nem cionista és az ortodox cionista csoportosulások. Az iszlám irányzatok közül a szunniták, a síiták, az aleviták és a drúzok találhatók meg itt. A kereszténységen belül a görög ortodoxok, az orosz ortodoxok, a szír ortodoxok, a kartvél ortodoxok, a római és a görög katolikusok, az ókatolikusok, az evangélikusok, az anglikánok, örmények és etiópok képviseltetik magukat.

Zsidóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidók Dávid király vezetésével elfoglalták a jebuziaktól a várost. Akkoriban a város neve Ura-szalim volt, a héberek a nép után Jebuznak nevezték. A Jeruzsálem forma valószínűleg a két korábbi névalak kombinációjával alakult ki. A zsidók számára itt állt Salamon temploma, majd a helyén a babiloni fogság után felépült és a rómaiak által 70-ben lerombolt második templom. Ennek egyedül megmaradt fala, a Siratófal vallásuk legszentebb kegyhelye:[60] hitük szerint Isten (számukra Jahve) az itt összeszedett porból teremtette Ádámot, itt ölte meg Káin Ábelt és akarta Ábrahám feláldozni Izsákot. S ami a legfőbb: ide várják a Messiás eljövetelét, aki majd újjáépíti a templomot. Az Ótestamentum 632-szer említi a várost. A Biblia Jeruzsálemet Isten fogadott gyermekének mondja (Ezékiel 16). A zsoltárokban hűségeskük is szerepelnek a városhoz. A zsinagógákban a tóraszekrényt a Jeruzsálemhez legközelebbi falnál helyezik el.[61] A napi imát is Jeruzsálem illetve a Templomhegy felé fordulva végzik (Misna). A Biblia 667-szer említi Jeruzsálemet. A szétszóródott zsidóság évezredek óta mondogatja köszöntésként, hogy „Jövőre Jeruzsálemben!”[62] Valamint él a mondás a zsidóság körében: "Ha elfeledlek, Jeruzsálem, száradjon el a jobbom!"

Iszlám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Légi felvétel a Templom-hegyről

A muszlimok számára Jeruzsálem fontos vallási emlékhely. Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen áll az Al-Aksza mecset, vallásuk harmadik szent helye Mekka és Medina után. Mohamed próféta azt vallotta, hogy e városban voltak az őt megelőző próféták, ezért eleinte parancsára Jeruzsálem felé fordultak az imádkozó (ma Mekkára tekintő) muszlimok.[63] Hitük szerint Mohamed próféta innen emelkedett fel a mennybe arról a szikláról, amelyen Abrahám kínálta áldozatul a fiát (az ő hitük szerint nem Izsákot, hanem annak féltestvérét, Izmaelt).[64][65] A Templom-hegyen lévő Sziklatemplom állít ennek a helynek emléket.

Kereszténység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztények számára Jeruzsálem Jézus városa, ahol az evangéliumi történetek szerint kínhalált szenvedett, feltámadt s ahová majd az ítélet napján visszatér. Itt űzte ki a kereskedőket a templomból, itt szolgálták fel neki az utolsó vacsorát, s pünkösdkor itt jött létre maga a keresztény egyház. Az Újtestamentum több, mint 100-szor említi a várost. Nincs is a keresztényeknek fontosabb zarándokhelye. A keresztények középkori térképein Jeruzsálem a világ közepe. A várost felkereső vallásos keresztények elzarándokolnak Jézus keresztre feszítésének helyéhez és a sírhoz, amelyből feltámadt. Ez volt az oka annak is, hogy a keresztes háborúk során Jeruzsálem megszerzéséért folytak a legvéresebb harcok.[66] A Vatikán szeretné, ha az ENSZ nemzetközivé nyilvánítaná Jeruzsálemet, és a pápa felajánlotta, hogy közvetít a béketárgyalásokban.[67] II. András óta a mindenkori magyar király egyben Jeruzsálem királya is volt.

A város részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálem térképe

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Chords-híd
A központi buszpályaudvar épülete

Hegyi helyzete miatt Jeruzsálemet elkerülik a fő izraeli közlekedési vonalak, melyek inkább a parti síkságon húzódnak. A városban is igazodni kell a hegyes-völgyes tájhoz.

A város tömegközlekedése a szabbat miatt péntek estétől szombat estéig szünetel.[69]

Megközelítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálemet autópálya köti össze Tel Avivval; ezen egy óra alatt át lehet jutni egyik városból a másikba.[70] Más irányokban országutakon lehet haladni. A Nyugat-Jordánián áthaladó Holt-tengerig menő országút szintkülönbsége 1200 méter.

A város tömegközlekedéssel is megközelíthető az állami busztársaság, az Egged buszaival.[71]

A várostól északra található az Atarot légikikötő, ami csak belföldi járatokat fogadott, és 2001 óta zárva van.[72] A Ben Gurion nemzetközi repülőtér 60 kilométerre északnyugatra fekszik a várostól.[73]

Izraelben a vasútnak alárendelt szerep jut. 1998-ban bezárták a Jeruzsálem–Tel Aviv hegyi vasutat a hosszú menetidő miatt. Hét év szünet után 2005 áprilisában újra közlekednek vonatok Jeruzsálembe. A vonat azonban több kilométernyire áll meg a városközponttól, mert a közelebbi pályaudvart bezárták. A város déli részén található Jerusalem Malcha pályaudvar viszont modern felszereléssel fogadja az utasokat.[74]

Közlekedés a városban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legismertebb belvárosi út a Jaffa út, ami a Jaffa kaput és a buszpályaudvart köti össze. Fontos bevásárlóutca és több véres merénylet helyszíne.

A jeruzsálemi villamos első vonalát 2011. augusztus 19-én adták át, az eredeti határidőhöz képest több éves késéssel.[75] Hossza 13,28 km, megállóinak száma 23, és a villamosok 12 percenként követik egymást.

Az első kísérleti járat 2010. február 24-én indult meg.[76] A szakaszt még 2010-ben átadták volna, de az építési munkálatok elhúzódtak.[77] Még az átadás után is technikai problémák merültek fel a vezérlőrendszerekben, ezért a nyilvános ünnepség elmaradt.[78]

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Menóra – hétkarú gyertyatartó: A zsidó nép egyik legősibb szimbóluma az Izraeli Parlament, a Knesset mellett található. Készítője az 1877-ben Németországban született, de a zsidóüldözések elől Angliába költözött Benjámin Elkáná (Benno Elkan) szobrászművész. A Menórát a brit Parlament 1956-ban ajándékozta Izrael Államnak.
A Menórán a következő héber felirat olvasható: "A Menóra a hit fényének és a reménynek a jelképe, amelyek a négyezer évig tartó szenvedés során végigkísérték a zsidó népet azon küldetésében, hogy az emberek és a nemzetek közötti igazságosság hitvallását hirdesse. Izrael Államának jelképe. Ez a menóra, mely a zsidó történelem kimagasló személyiségeinek és legjelentősebb eseményeinek kíván emléket állítani, Anglia ajándéka a Knessetnek. 1956."[79]
A Mária Elszenderülése templom magyar vonatkozású kápolnája az altemplomban
Tekintettel a légi Yad Vashem.
  • Jeruzsálemi Archeológiai Park[80] összefoglalja a Templom-hegy területén és környékén folyó ásatások legújabb eredményeit, amelyek segítségével a látogató képet kap a második Templom idejének Jeruzsáleméről (Ofel, Hulda-kapu, rituális fürdők stb.). A park részét képezi a Virtuális Rekonstrukciós Központ is, amely a legfejlettebb technikával kombinálja a régészeti leletek bemutatásának változatos lehetőségeit: a kiállítás egyik fénypontja a virtuális valóságban bemutatott heródesi Templom-rekonstrukció, éppen olyan formában, ahogyan lerombolása előtt kinézett.
  • Dávid városa[81] a Templom-hegytől délre fekvő domboldalon terült el az ősi Jeruzsálem. A Sion városaként is emlegetett települést Dávid, Izrael második királya háromezer évvel ezelőtt foglalta el. Főbb bibliai és régészeti látványosságok itt: Siloám-medence és a hozzá vezető királyi lépcsősor, Ezékiás-alagút, Gihon-forrás, Dávid király palotájának maradványai, Warren-akna. Dávid városa valódi kincsesbánya a történészek és bibliai kort kutató régészek (és laikusok) számára.[82] Három nagy és négy kisebb kapuját 1889-ben egy nyolcadikkal egészítették ki. A városrész több tornyot is magában foglal.
  • Nyugati Fal-alagút[83][84] egy 500m hosszú föld alatti folyosó és termek együttese, amely párhuzamosan halad a Nyugati Fallal, Jeruzsálem óvárosának épületei alatt. Különlegessége, hogy a második templom idejéből megmaradt eredeti fal és út mentén járva, találkozhatunk a Nyugati Fal legnagyobb kövével, amelyet a valaha emberi erővel megemelt legnagyobb kőnek tartanak (13.6 m hosszú, kb. 4 m széles és 570 tonna, nehezebb, mint az egyiptomi piramisok bármelyik építőköve). De van itt ókori vízvezeték, nagycsarnok, sok régészeti lelet és még egy kis zsinagóga is (ami a hagyomány szerint ma a legközelebbi hely az egykori Szentek Szentjéhez).
  • A Wohl-múzeum[85] és a Burnt House[86] szintén a bibliai időket tárja fel.
  • Jad Vasem a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek állít emléket; helye a jeruzsálemi „Har Hazikaron”-on (Emlékhegyen) elterülő többhektáros komplexum. Magyar vonatkozása a „Világ Igazai fasor”, amelyben 1956 óta tiszteli meg azokat a nem zsidó embereket, köztük magyarokat, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt.
  • Időgép[87] Jeruzsálem 3000 éves történetének bemutatása egy izgalmas, interaktív moziban (mozgó székek, spriccelő víz, surround).
  • Dávid Torony Múzeum[88] a Jaffa kapu közelében található. A Dávid Torony Jeruzsálem citadellája, egy múzeum és régészeti látványosság egyben. Nagyszerű kilátás nyílik innen Jeruzsálem nagy részére. A Dávid Torony Múzeumban pedig Jeruzsálem 4000 éves történetét nézhetjük végig. A történelem bemutatása modern (kivetítők, hologramok) és klasszikus (térképek, modellek) eszközökkel történik.
  • Jeruzsálem óvárosát a 16. század óta Szulejmán szultán fala veszi körül. A középkor óta keresztény, zsidó, örmény és muszlim negyedre oszlik. 1981-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A keresztény negyedben található az Új kapu, az örmény negyeddel határos Jaffa-kapu és az iszlám negyeddel határos Damaszkusz-kapu. A muszlim negyed további kapui a Heródes-kapu, az István-kapu, és a törökök által lezárt Aranykapu. A zsidó negyedben a Dung-kapu és a Sion-kapu áll. Tőle délnyugatra emelkedik Sion hegye, Dávid király feltételezett sírjával. Az Óváros falának délnyugati végén kezdődő gyaloghíd a béke emlékműve, ami a Jezajás 2,4-et modern stílusban ábrázolja.[89]
  • Szent helyek: Az Óvárostól keletre helyezkedik el az Olajfák hegye a Getszemáni kerttel. További keresztény szent helyek a Via Dolorosa és a 4. században épült Szent Sír templom. A zsidóság legszentebb helye a Templom-hegy és a második legszentebb helye a Siratófal. Ennek hossza 400 méter, és a zsidók Nyugati falnak hívják. A muszlimok szent helyei a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset a Templom-hegyen. Az Óváros és környéke további nevezetességei a Cardo, a Dormitio-templom, a Megváltó-templom, a négy szefárd zsinagóga és a fellegvár.[89]
  • Az Óvárostól északra, nyugatra és délre a völgyek felé nyúlik el az újváros, ami a 19. századtól épül. A modern lakóházak, üzletek és a széles utcák éles ellentétben állnak az óváros szegényes körülményeivel, sikátoraival. Itt található a Knesszet, a Hadassa-klinikum zsinagógája a Marc Chagall által festett üvegablakokkal és még számos más kormányzati központtal, így a pénzügyminisztériummal, a külügyminisztériummal, a belügyminisztériummal és a miniszterelnök székhelyével.
  • Izrael Nemzeti Múzeuma a Jézus-kori Jeruzsálem makettjével.[90] A Bible Lands Múzeum és a Tower of David-Museum of the History of Jerusalem,[91] az Ariel-Center for Jerusalem in the First Temple Period[92] és a Rockefeller-múzeum szintén történelmi témájú kiállításokkal várja a közönséget.
  • A Természettörténeti Múzeum és a Bazabel-múzeum a népművészettel és a népköltészettel, az Ammunition Hill Museum,[93] a Herzl-múzeum,[94] az Old City-múzeum,[95] a Menachem Begin Heritage Center[96] és a Mount Zion Cable Car a modern Izrael történetével és előtörténetével foglalkozik.[97]
  • Jeruzsálemben működik többek között a Jerusalem Symphony Orchestra.[98]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálem gazdasága kulturális jelentőségén és a közigazgatásban betöltött szerepén alapul; ennek megfelelően erős a szolgáltatói szektor. A város lakói közül sokan a városi, állami közigazgatásban, vagy a művelődési intézményekben dolgoznak. Az ipar háttérbe szorul. A város üzemei üveg- fém-, bőrárukat, cipőt, cigarettát állítanak elő. A gyárak a külső kerületekben összpontosulnak. Az óvárosnak a turizmusban van jelentősége. 180 technológiai cég 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat.[99]

Az arabok és a zsidók által lakott városrészek fejlettsége különböző, így a legtöbb arab nem jut hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek a zsidók számára elérhetők. Habár a város lakosságának harmada arab, a közműveknek csak a tizedéhez férnek hozzá.[100]

Művelődés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos kutatási és művelődési intézmény működik a városban. A legismertebbek: az 1918-ban alapított Jeruzsálemi Héber Egyetem, az 1959-es alapítású Izraeli Akadémia, a Planetárium, a Gulbenkian-könyvtár és a Zsidó Nemzeti És Egyetemi Könyvtár.[101] Itt található az 1890-ban École Biblique et École Archéologique Française, az 1927 óta működő Pápai Bibliaintézet és az 1963-ban megnyílt Zsidó Vallási Intézet.

Híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legismertebb Jeruzsálemben született személyek Ichak Rabin miniszterelnök, Ámosz Oz és David Grossman író, Nir Barkat polgármester és Natalie Portman színésznő.

Testvérvárosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Panorámica de Jerusalén desde el Monte de los Olivos.jpg

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Izrael úgynevezett „Jeruzsálem-törvénye” kimondja, hogy „az egy és oszthatatlan Jeruzsálem Izrael fővárosa”, a város az országos kormányzat székhelye, az elnöki rezidencia is a városban van, a legtöbb kormányhivatal, az izraeli Legfelsőbb Bíróság és a Kneszet, az izraeli parlament háza. Az ENSZ és a legtöbb ország nem ismeri el a Jeruzsálem-törvényt, követségeik más városokban, Tel-Avivban, Ramat Ganban és Hercliján működnek (lásd a CIA Factbookot és Izrael térképét). A Palesztin Hatóság Kelet-Jeruzsálemet tekinti a jövendő Palesztin Állam jövendő fővárosának, így a város végleges státusa további tárgyalások függvénye Izrael és a Palesztin Hatóság között (lásd (angolul) Negotiating Jerusalem, University of Maryland).
  2. Josephus Flavius: A zsidó háború,Gondolt kiadó, 1963, 353. o.
  3. Gyürki László: A Biblia földjén. Szent Gellért Egyházi kiadó, 1990. 72-75.o.
  4. Rapcsányi László: Jeruzsálem, Gondolat,Budapest,1984. 150.o.
  5. MeteoPlaza (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  6. Kronológiai táblázat
  7. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/anti-semitism/jesus.html
  8. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Judaism/The_Temple.html
  9. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Archaeology/church.html
  10. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Society_&_Culture/geo/Mount.html
  11. http://www.tau.ac.il/humanities/semitic/EA263-end.html
  12. http://www.biu.ac.il/JS/rennert/history_2.html
  13. The Oxford encyclopedia of ancient Greece and Rome, Volume 1, p. 113
  14. Hastings, James. A Dictionary of the Bible: Volume II: (Part II: I -- Kinsman), Volume 2. Honolulu, Hawaii: Reprinted from 1898 edition by University Press of the Pacific (2004). ISBN 1410217256. Hozzáférés ideje: 2011. december 17. 
  15. ^ a b http://www.bu.edu/mzank/Jerusalem/p/period2-2.htm
  16. ^ a b c http://www.jewishagency.org/JewishAgency/English/Jewish+Education/Compelling+Content/Eye+on+Israel/Places+in+Israel/Jerusalem.htm
  17. Az ókor nagy csatái, i. e. 1285 - i. sz. 451, Kádestől Catalaunumig Kelly Devries, Martin Dougherty, Iain Dickie, Phyllis G. Jestice, Rob S. Rice, Budapest, Ventus Libro Kiadó, 2007. ISBN 978-963-9701-54-0, ISSN 1218 9855 (magyar nyelven)
  18. Fritz Rienecker: Lexikon zur Bibel. Brockhaus, Wuppertal 2001, 683. ISBN 3-417-36076-5
  19. ^ a b http://www.bu.edu/mzank/Jerusalem/p/period3-2.htm
  20. Elliott Horowitz: Reckless rites. Purim and the legacy of Jewish violence. Princeton University Press, Princeton 2006, ISBN 0-691-12491-4, 213–247.
  21. Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Osiris 2002. 19.o.
  22. http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/iszlam/Oszlopok.htm
  23. Magyar katolikus lexikon (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  24. http://www.parokia.hu/lap/biblia-muzeum/cikk/mutat/jeruzsalem-tortenete-iii/
  25. ^ a b http://www.biu.ac.il/js/rennert/history_8.html
  26. Claude Cahen, Der Islam. Vom Ursprung bis zu den Anfängen des Osmanenreiches, Bd. 14 von Fischer Weltgeschichte, Frankfurt am Main 1987, 26
  27. ^ a b Walter Zöllner: A keresztes háborúk története
  28. http://lovagrendek.5mp.eu/web.php?a=lovagrendek&o=uPvCuCgBXu
  29. http://www.keresztes.eoldal.hu/cikkek/i_keresztes-hadjarat.html
  30. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994.63-70.o. 72.o.
  31. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé, Szeged, 2004. 49.o.
  32. Gyürki László: A Biblia földjén. Szent Gellért Egyházi kiadó, 1990. 94-95.o.
  33. Bozsóky Pál Gerő:Keresztes hadjáratok, Agapé, Szeged, 2004. 266-285.o.
  34. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002. 911-925.o.
  35. Magyarország és a keresztes hadjáratok. Szerkesztette: Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengellér József, Attraktor, 2006. 181-220.o. és 295-296.o.
  36. Gyürki László: Magyar zarándokok és emlékek a Szentföldön, Szent István Társulat, Budapest, 2008. 66-68.o.
  37. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004. 273.o.
  38. http://mek.niif.hu/04000/04093/html/szocikk/15443.htm
  39. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004. 275.o.
  40. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/Saladin.html
  41. http://patacsipilvax.hu/2010/10/01/szaladin-es-jeruzsalem-elfoglalasa/
  42. ^ a b c d e http://www.mfa.gov.il/NR/rdonlyres/3FA448AA-7D7A-4602-A639-75AECE35BC90/0/FactsHungarian.pdf
  43. www.skopalic.edu.rs/t_mydownload/09_10/a-keresztes-háborúk.pps
  44. http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/mamluk.html
  45. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Peace/jerutime.html
  46. Carta's Historical Atlas of Israel, 2.kiadás, Jerusalem 1996 (ISBN 965-220-342-4), 22
  47. Krupp.Michael: Zionismus und Staat Israel. Ein geschichtlicher Abriss, 3.Auflage, Gütersloh 1992, 20
  48. Scheel, Wolfgang: Lexikon biblischer Ortsbenennungen im modernen Israel, 3. Aufl., Hammerbrücke 2003, ISBN 3-933750-32-6, S. 102
  49. Israel von A-Z. Daten, Fakten, Hintergründe. Neuhausen-Stuttgart 1993, S.24 und Benny Morris: Righteous Victims - A History of the Zionist - Arab Conflict, 1881 - 2001. Vintage Books, New York, 2001, S. 6.
  50. http://www.biu.ac.il/JS/rennert/history_12.html
  51. Az ENSZ Közgyűlésének 181. (1947) sz. határozata 1947. november 29. (magyar nyelven). Grotius. (Hozzáférés: 2010. június 17.)
  52. ^ a b http://web.archive.org/web/20060909050148/http://www.library.cornell.edu/colldev/mideast/tamjer.htm
  53. ^ a b c d http://www.jcpa.org/jcprg10.htm
  54. http://www.mfa.gov.il/MFA/MFAArchive/1980_1989/Basic%20Law-%20Jerusalem-%20Capital%20of%20Israel
  55. Presseaussendung, The Central Bureau of Statistics, May 2006, PDF
  56. http://www.israelnationalnews.com/News/Flash.aspx/165421
  57. http://www.haaretz.com/print-edition/news/most-of-jerusalem-s-non-jewish-children-live-below-poverty-line-1.276334
  58. Embassies and Consulates in Israel. Israel Science and Technology Homepage. (Hozzáférés: 2007. május 3.)
  59. David E. Guinn: Protecting Jerusalem's Holy Sites. A Strategy for Negotiating a Sacred Peace. Cambridge University Press, Cambridge 2006, 142. ISBN 0-521-86662-6
  60. The Kotel. What is the Western Wall?
  61. Schechter Institute of Jewish Studies
  62. http://www.adl.org/israel/advocacy/glossary/jerusalem.asp
  63. Anthony H. Cordesman: The Final Settlement Issues. Asymmetric Values & Asymmetric Warfare. in: The Israeli-Palestinian War. Escalating to Nowhere. Praeger Security International, Washington 2005, 62. ISBN 0-275-98758-2
  64. Francis E. Peters: Muhammad the Prophet of God. in: The Monotheists. The Peoples of God. University Press, Princeton NJ 2003, 95-96. ISBN 0-691-11460-9
  65. Sahih Bukhari: Compendium of Muslim Texts. University of Southern California. Elérve 2007. november 3-án (a Sahih Bukhari egy angol fordításából, Volume IX, Book 93, Number 608)
  66. http://www.pij.org/details.php?id=169
  67. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Peace/vatjer.html
  68. http://www.sacred-destinations.com/israel/jerusalem-map
  69. http://szombat.5mp.eu/web.php?a=szombat&o=v9hVb0iFvK
  70. http://regi.sofar.hu/hu/node/85346
  71. Solomon, Shoshanna. „Facets of the Israeli Economy Transportation”, Israel Ministry of Foreign Affairs, 2001. november 1. (Hozzáférés ideje: 2007. március 14.) 
  72. Larry Derfner. „An Intifada Casualty Named Atarot”, The Jewish Journal of Greater Los Angeles, 2001. január 23. (Hozzáférés ideje: 2007. november 7.) 
  73. http://www.jerusalem-insiders-guide.com/going-to-jerusalem-from-ben-gurion-airport.html
  74. http://www.israrail.org.il/english/general/2000.html
  75. Oz Rosenberg: Jerusalem’s light rail system opens to the public after years of delays (angol nyelven). Haaretz, 2011. augusztus 19. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  76. HaRakevet Nr. 88 (2010), 9f; Eisenbahn-Revue International 5/2010, 244, Erste Fahrten bei der Jerusalemer Stadtbahn.
  77. Eisenbahn-Revue International 5/2010, 244, Erste Fahrten bei der Jerusalemer Stadtbahn.
  78. Gerhard Beckendorff: Stadtbahn Jerusalem in Betrieb. In: Stadtverkehr. Fachzeitschrift für den öffentlichen Personennahverkehr auf Schiene und Straße. 2011, 10.szám, 43.
  79. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/vie/Jerusalem4.html#Knesset
  80. The Jerusalem Archaeological Park (angolul)
  81. City of David (angolul)
  82. ujexodus.hu
  83. Western Wall Tunnel
  84. Virtual Tour (angolul)
  85. Herodian Quater (Wohl-Museum)
  86. Burnt House
  87. Time Elevator (angolul)
  88. Tower of David (angolul)
  89. ^ a b Der Online-Israelreiseführer mit besonderer Berücksichtigung der biblisch-religiösen Thematik
  90. Model Jerusalems zur Zeit Jesu
  91. Tower of David-Museum of the History of Jerusalem
  92. Ariel-Center for Jerusalem in the First Temple Period
  93. Ammunition Hill Museum
  94. Herzl Museum
  95. The Last Battle for the Old City-Museum
  96. The Menachem Begin Heritage Center
  97. Mount Zion Cable Car
  98. http://www.jmc.co.il/Default.asp
  99. Gil Zohar. „Bet your bottom dollar?”, The Jerusalem Post, 2007. június 28. (Hozzáférés ideje: 2007. július 10.) 
  100. Juliane von Mittelstadt: Ein privater Dschihad. In: Der Spiegel 30, 2008 július 21, 107.
  101. http://www.jnul.huji.ac.il/eng/col_general.html

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történeti források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé, Szeged, 2004 ISBN 963-458-285-0
  • Michael Bade: Jerusalem: Die heilige Stadt. Ein Lesebuch, Herder, Freiburg, 2009, ISBN 978-3-451-06058-8.
  • Simon Goldhill: Jerusalem: City of Longing, Harvard University Press, Bonn, 2008, ISBN 0-674-02866-X (Auszug in der Google Buchsuche).
  • Helmut Hubel, Tilman Seidensticker (Hrsg.): Jerusalem im Widerstreit politischer und religiöser Interessen. Die „Heilige Stadt“ aus interdisziplinärer Sicht, Peter Lang Verlag, Frankfurt am Main, 2004, ISBN 3-631-51057-8.
  • Gerhard Konzelmann: Jerusalem. 4000 Jahre Kampf um eine heilige Stadt, erweiterte Neuauflage Auflage. dtv, München, 1998, ISBN 978-3-423-10738-9.
  • Max Küchler: Art. Jerusalem. In: Manfred Görg, Bernhard Lang (Hrsg.): Neues Bibellexikon Band II H-N, Benziger, Zürich und Düsseldorf 1995, ISBN 3-545-23075-9, Sp. 294-314.
  • Gil Yaron: Jerusalem: ein historisch-politischer Stadtführer, Bundeszentrale für Politische Bildung, Bonn, 2008, ISBN 978-3-89331-836-0 (Auszug in der Google Buchsuche).
  • Simon Sebag Montefiore: Jerusalem. Die Biographie, S. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 2011, ISBN 978-3-10-050611-5.
  • Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002, ISBN 963-389-347-X
  • Bozsóky Pál Gerő: Keresztes hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994, ISBN 963-458-018-1
  • Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengelér József (szerk.): Magyarország és a keresztes hadjáratok, Attraktor, 2006, ISBN 963-958-0634

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeruzsálem témájú médiaállományokat.