Nyugalomnap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Shabbat table setting.jpg

Sábát – A pihenés napja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt. Hat napon át dolgozz és végezd minden munkádat, a hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, ne végezz aznap semmilyen munkát… mert hat napon át alkotta az Örökkévaló az eget és a földet… és a hetedik nap megpihent…” (2Mózes 20:8-11). E mondatokat a Tízparancsolatban olvashatjuk, melynek alapján a vallásos zsidók hétről hétre megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel fordulnak a szombati nap felé.

A sábát amellett, hogy pihenőnap, egyben alkalmat ad arra is, hogy a hét fáradsággal teli elfoglaltságai után egy kis szellemi feltöltődéssel szolgáljon. A szombat, csakúgy mint minden nap a zsidóságban, a megelőző nap estéjétől aznap estig tart. E nap lényege a pihenés, az Örökkévalóra való emlékezés és az Ő törvényeinek a tanulmányozása. A szombat minden szigorú előírása ezt a három célt szolgálja. Péntek este a nőknek a gyertyák meggyújtásával, a férfiaknak a zsinagógai istentisztelettel veszi kezdetét a sábát, melyet az ünnep megszentelése, a kidus követ. A nap kötelezően előírt három étkezésének mindegyikén központi elem a közös ünneplés és éneklés, valamint az asztalnál elhangzó dvár torá, azaz a vallási tanítás. A szombat reggeli istentisztelet központi motívuma a tóraolvasás, melyet tekercsből olvasnak fel héberül. A pihenő nap egyik lényeges üzenete a vallásos zsidók számára, hogy felismerjék, az Örökkévaló mindennek teremtője és fenntartója, hiszen e napon ők maguk semmit sem alkotnak.

A zsidó bölcsek 39 főmunkában – meláchá – összegezték a tiltott tevékenységeket, ilyenek például: mezőgazdasági munkák, főzés, mosás, építés, írás és cipelés. E szigorú előírások megtartása azonban csak az egyik oldalról tűnik nehéznek, valójában ez biztosítja az igazi pihenést a vallásos zsidók számára és a nap emelkedett hangulatát. Bár az alkotás tiltva van, a házasélet éppen hogy kívánatos a szombat éjjelén, ugyanis a sábát másik aspektusa az oneg, azaz az élvezet. Törekedni kell, hogy minél boldogabban legyen átélve e nap, melyet különleges ajándékként kapott a zsidó nép Istentől, és ebbe a házasélet örömei is beletartoznak. A nap végét a hávdálá – elválasztó szertartás – jelzi, mellyel a hívők elválasztják a szombatot a többi naptól és mintegy kilépnek a szakrális térből, a hétköznapok világába, hogy újból elkezdődjön az egy hétig tartó alkotó munka.

Más Szombatünneplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hetediknapot Ünneplő Adventista felekezet a szombatot tartja nyugalomnapnak, ellentétben a többi keresztény egyházakkal, amelyek vasárnapot ünnepelnek. Hitüket a Bibliára alapozzák, különösen a tízparancsolat negyedik paragrafusára, amely kijelenti, hogy a hetedik nap a szombat, és meg kell ünnepelni a teremtés emlékünnepeként, mivel Isten is megnyugodott ezen a napon (lásd. I Mózes 2:1-4 és II Mózes 20:8-11).

A II Mózes 16 fejezetében található leírással bizonyítják, hogy a szombat parancsolata nem a Sínai hegyen kiadott szövetségtől van, hanem már azelőtt is megünnepelték a teremtés emlékére. Hasonlóképpen az új földön sem a vasárnapot ünnepelik, hanem a szombatot (Ésaiás 66:23).

Ezen ótestamentumi szövegek mellett néhány újtestamentumi szövegre alapozva hiszik, hogy Jézus is szombatünneplő volt, mint például Lukács 4:16

"És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni."

Jézus egyik parancsolata arra mutat rá, hogy nem volt szándékában megváltoztatni ezt a napot. Máté 24:20-ban Jézus arra kéri tanítványait, hogy imádkozzanak futásukért, hogy ne szombaton legyen. Pál apostol is nagyon sokszor szombaton tartotta az istentiszteleteket.(Apostolok Cselekedetei 13:12-44, 17:2, 18:6). Az Adventisták Szombatünneplési formája azonban eltér a zsidó hagyománytól, és csak azokat az elemeket tartják meg, melyek megtalálhatóak vagy az ó- vagy az újtestamentumban.

A vasárnap mint nyugalomnap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Biblia nem tesz említést a vasárnapról mint nyugalomnapról. A hét első napjának nevezi és nyolc alkalommal jelenik meg többnyire Jézus feltámadásával kapcsolatban. Ezenkívül még két helyen tesz említést az újtestamentum. Az egyik az Apostolok Cselekedetei 20:7. "A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig." A második az adományok összegyüjtésével kapcsolatos. I Korinthius 16:2 "A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek." Ezek az igehelyek még nem bizonyítják, hogy a vasárnapünneplés elterjedt szokás lett volna a kereszténység keretén belül. A Bibliai utáni korból ránk maradt írásokból kitűnik, hogy a második században már voltak vasárnapünneplők. Az írók, akik a vasárnap megtartása mellett érveltek: I. Kelemen pápa a Korinhusiakhoz irt második levelében, ami valójában csak egy neki tulajdonított levél, Barnabásnak[1] tulajdonított levél. Ebben a levélben a teremtést említi meg, mely hat napján Isten dolgozott, de a hetediken megnyugodott. Értelmezése szerint egy nap ezer esztendő, így a szombat nyugalma is. Mivel Isten nem kedveli a szombat megtartását, egy új napot adott és ez a nyolcadik nap vagyis a vasárnap. Az a nap amikor Isten a világosságot megteremtette, és amely napon Jézus a mi világosságunk feltámadt.

Jusztin a mártír az első apologiájában megemlíti, hogy a keresztények összegyűltek azon a napon, amelyet a nap napjának neveznek és akkor együtt imádkoznak.[2] A Trifonnal való beszélgetésében is a szombat ellen érvel.[3]

Antióchiai Szent Ignác.[4]

Általánosan elfogadottá vált a vasárnap ünneplése Konstantin császár idejétől.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Barnabás levele 15 fejezet
  2. Jusztin, Az Első Apologia, 62 fejezet
  3. 21 és 27 fejezetek
  4. Ignác, Magnéziaiakhoz irt levél, 9 fejezet