Ammianus Marcellinus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ammianus Marcellinus
Ammianus Marcellinus 1533.jpg
Született
330
Antiokheia
Elhunyt
400 (70 évesen)
Róma
Foglalkozása történész
szerző
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ammianus Marcellinus témájú médiaállományokat.

Ammianus Marcellinus (330 körül – 400 körül) a késő római császárkor legkiemelkedőbb történetírója. Jelentőségét az adja, hogy az általa megírt és fennmaradt könyvekben olyan eseményeket beszél el, melyekben ő maga is aktívan részt vett és más egykorú források nem számolnak be róluk. Műve a Rerum gestarum libri (azaz a "viselt dolgok könyvei", röviden Res Gestae), magyarul „Történeti könyvek” címet viseli.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szíria fővárosában, Antiokheiában született, valószínűleg a helyi szenátori réteg, az ún. decuriók rendjébe tartozó családból, körülbelül a 330335 között. Mivel előkelő család sarja volt, ezért az elit alakulatnak számító protectores domestici gárdában szolgálhatott, amely a praetorianusok (testőrség) legelitebb alakulata volt. Széles körű görög és latin műveltséggel rendelkezett: anyanyelve görög volt, de latinul írta meg történetét. Életére a legfőbb forrást saját műve jelenti.

Európában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

353-ban már testőrként ír magáról. Nisibisben a keleti lovasparancsnok (equitum magister), Ursicinus környezetében tűnik fel. Innen parancsnokával együtt Flavius Constantius Gallus caesar székhelyére, Antiokheiába utazott, mert Ursicinusra szerep várt az ottani felségsértési (laesa maiestas) perekben. Ursicinus – igazságtalanságot gyanítva – titokban tájékoztatta az ügyekről az augustust, II. Constantiust, aki emiatt Mediolanumba (ma Milánó) idézte Gallust. Ammianus itt tartózkodott Ursicinus kíséretében, egészen 355-ig. Ekkor Colonia Agrippina (ma Köln) katonai parancsnoka, Claudius Silvanus császárrá kiáltatta ki magát. II. Constantius megölette az usurpator (trónbitorló) Silvanust. A tett végrehajtására Ursicinust utasította, aki bizalmasaival – köztük Ammianusszal – végrehajtotta a parancsot.

Ammianus így került Galliába, és itt került kapcsolatba Iulianusszal, akinek kérésére – Ursicinus oldalán – Galliában maradt, és részt vett például az alemannok elleni hadjárat megtervezésében.

Asiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dombormű II.Sáhpur, Amida elfoglalójának alakjával

357-ben II. Constantius Sirmiumban kinevezte Ursicinust a perzsák elleni hadjárat fővezérévé, ahová Ammianus ismét követte urát. Keleten szerzett tapasztalatait, illetve hadiélményeit Ammianus mind belefoglalta a könyvébe. Ezek közül a legismertebb esemény Amida erődjének elvesztése volt, ahonnan Ammianus is csak nehezen tudott elmenekülni. Ezt követően részt vett Iulianus perzsa hadjáratában is. Iulianus halála után, Iovianus békét kötött a perzsákkal, Ammianus ekkor leszerelt (honesta missio) és visszavonult szülővárosába, Antiokheiába. Itt kezdte meg az anyaggyűjtést, feljegyzései rendezését könyve megírásához. Tudunk róla, hogy utazást tett Hellászba, Egyiptomba, illetve a hadrianopolisi csatatérre is

Rómában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fennmaradt egy levél, melyet Libaniosz rétor írt 391–392 táján Ammianushoz. Ebből kiderül, hogy Ammianus ekkor már Rómában élt, és hogy nyilvános felolvasásokat tartott történeti művéből. Itt valószínűleg a pogány hagyományokat a kereszténységgel szemben előnyben részesítő szenátori csoport tagjainak, Vettius Agorius Praetextatusnak, Virius Nicomachus Flaviusnak és Quintus Aurelius Symmachusnak a pártfogását élvezte.

Az írásaiban elmesélt események megszakadása alapján valószínűleg 400 körül halt meg.

Történeti műve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Előadtam mint egykori katona és görög férfi, legjobb tehetségem szerint az eseményeket Nerva császár uralkodásától fogva Valens haláláig” – e szavakkal fejezi be Ammianus történeti művét. Azaz ott kezdi a Római Birodalom történetének tárgyalását, ahol Tacitus a „Korunk történetében” abbahagyta. A filológusok véleménye szerint Tacitust tekintette mintájának műve szerkezetében, tagolásában és arányaiban is. A mű annyiban hasonlít Sztrabón művéhez, a Geógraphika hüpomnématához, hogy nemcsak puszta eseménytörténetet beszél el, hanem mindazon népeknek szokásait, a lakhelyük földrajzi leírását is megadja.

A 31 könyvre osztott történeti művéből (rerum gestarum libri XXXI) csak az utolsó 18 könyve maradt fenn. Ammianus a művét háromkötetes egységekben, ún. triászokban adta közre.

Tabula Peutingeriana (Peutinger tábla): itinerarium, útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicusról. Az eredeti térkép a negyedik vagy korai ötödik századra nyúlik vissza
Tabula Peutingeriana (Peutinger tábla): itinerarium, útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicusról. Az eredeti térkép a negyedik vagy korai ötödik századra nyúlik vissza

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Adamik Tamás: Római irodalom a kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Kalligram. Pozsony, 2009. ISBN 9788081012266
  • Michael von Albrecht: A római irodalom története I-II. Ford.: Tar Ibolya.Balassi Kiadó. Budapest, 2003-2004. ISBN 9635065234 , ISBN 9635065744
  • Várady László: Későrómai hadügyek és társadalmi alapjaik. A Római Birodalom utolsó évszázada. (376-476) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1961.