II. Constantius római császár

II. Constantius

II. Constantius

A Római Birodalom augustusa
Uralkodási ideje 1) caesar apja mellett 2) augustus 337 – 361. november 3. Constansszal és II. Constantinusszal együtt
Elődje	I. Constantinus
Utódja	Iulianus

Életrajzi adatok
Uralkodóház	Constantinus-dinasztia
Teljes neve	Flavius Julius Constantius
Született	317. augusztus 7. Sirmium
Elhunyt	361. november 3. Mobsucranae Cilicia^[1]
Házastársa	Flavius Iulius Constantius lánya
Házastársa	Flavia Eusebia
Házastársa	Faustina
Gyermekei	Flavia Maxima Constantia Gratianus felesége
Édesapja	I. Constantinus
Édesanyja	Fausta Flavia Maxima

II. Constantius érméje

Flavius Magnus Magnentius érméje, ő volt, aki meggyilkolta Constantius öccsét Constans császárt

II. Constantius (teljes nevén Flavius Julius Constantius), (317. augusztus 7. – 361. november 3.) I. Constantinus másodszülött fia, a Római Birodalom keleti felének uralkodója volt 337-től, majd 350-től a birodalom egyeduralkodója, 361-ben bekövetkezett haláláig.

Tartalomjegyzék

1 Trónra lépése
2 Uralkodása 350-ig
3 Polgárháború, Constans halála
4 Constantius egyeduralkodóként
5 Valláspolitikája
6 Polgárháború Iulianussal, Constantius halála
7 I. Constantinus és fiai
8 Jegyzetek
9 Külső hivatkozások

Trónra lépése [szerkesztés]

Constantinus 337-ben bekövetkezett halála után a birodalom stabilitására nagy veszélyt jelentett a potenciális trónkövetelők nagy száma. Három fián kívül két féltestvére és unokatestvérei is maguknak követelhették a császári címet. Constantius a veszély elhárítása érdekében radikális lépésre szánta el magát. Rokonai bűneinek és veszélyességének igazolására egy, a nikomédiai püspöktől származó tekercset használt fel, amely állítólag atyja végrendelete volt. Az állítólagos végakaratban Constantinus annak a gyanújának adott hangot, hogy halálát testvérei okozták méreggel, és fiait a bűntény megtorlására szólította fel. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a néhai császár rokonai bírósági tárgyalás nélkül kerültek lemészárlásra, kivéve Flavius Iulius Constantiust, Constantinus egyik féltestvérének két fiát: Flavius Claudius Iulianust és Flavius Constantius Gallust.

Azt nem tudni, hogy rokonainak lemászárlása volt-e Constantius szándéka. Iulianus később ezt állította. Több kortárs történetíró szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól a gyilkosságok idején. A két túlélő, Iulianus és Gallus, háziőrizetbe került és Constantinus három fia – II. Constantinus, Flavius Iulius Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constantinus legkisebb fia, Constans Itália, Illíria, az afrikai provinciák és Macedonia felett uralkodott, míg Constantius a birodalom keleti felét kapta.

Uralkodása 350-ig [szerkesztés]

A hármas rendszer 340-ben borult fel, amikor II. Constantinus öccse, Constans területeit próbálta meg elfoglalni. A kibontakozó polgárháború az agresszor halálával végződött, és Constans egymaga uralta tovább néhai testvére tartományait, a birodalom mintegy kétharmadát magáénak tudva ezzel. Constantius figyelmét testvérei háborúja közben a perzsa front foglalta le; Nagy Constantinus halála után a perzsák agresszívabb politikát alkalmaztak, és a háború kisebb megszakításokkal folyamatos volt egészen 361-ig. A váltakozó hadisikerű háború miatt 337-től 350-ig Antiochiában tartózkodott, ám testvére halála 350-ben nyugatra szólította.

Polgárháború, Constans halála [szerkesztés]

350-ben Rómában Flavius Magnus Magnentius császárrá kiáltotta ki magát és a csapatai által elhagyott Constanst hamarosan meggyilkolták. Halálának hírére Illíriában az illíriai csapatok parancsnoka, Vetriano Constantius nővére, Constantina kérésése caesárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetrianót uralkodótársnak, ám 350 decemberében a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianót a császári bíbortól, bár életét megkímélte. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, és mai Eszék környékén véres ütközetben megverte. Magnentius 353-ig ellenállt, majd egy újabb csatavesztés után öngyilkosságot követett el.

Constantius egyeduralkodóként [szerkesztés]

Az állandó perzsa fenyegetés miatt a nyugatra vonuló augustus 351-ben kénytelen volt Gallust caesárrá kinevezni és megbízni a keleti provinciák felügyeletével. Consantius Mediolaniumba (a mai Milánó) helyezte át székhelyét annak érdekében, hogy stabilizálja a birodalom nyugati felét. Gallus azonban hamarosan árulás gyanújába keveredett, és 354-ben kivégezték. Testvére, Iulianus Constantius feleségének köszönhetően elkerülte bátyja végzetét, és 355-ben őrá ruházta Constantius a caesári címet, a nyugati provinciák felügyeletével megbízva. Iulianusnak sikerült stabilizálnia az állandó barbár betörések miatt Gallia-szerte zűrzavarossá vált helyzetet, ám ezzel Constantius irigységét is felkeltette.

Valláspolitikája [szerkesztés]

Apjukhoz hasonlóan Constantinus három fia is keresztény volt és aktív szerepet vállaltak terjesztésében és egyben belső harcaiban. Constantius ediktumot adott ki a 350-es évek elején a pogány vallási rítusok azonnali felfüggesztése és a pogány templomok bezárása érdekében, ám erőteljes kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézkedést mennyire tartották be a birodalomban.

A különböző keresztény frakciók harcaiban Constantius erőteljesen részt vállalt. A császár az arianista irányzatot követte és több zsinaton is kiállt nézetei mellett. Az arianizmus elszánt ellenségének számító Libériusz pápát száműzte Rómából és a pápa csupán a császár halála után gyakorolhatta újra hatalmát.

Polgárháború Iulianussal, Constantius halála [szerkesztés]

Constantiust a kiújult perzsa háború újra keletre szólította és 360-ban a perzsa fenyegetés ürügyén Flavius Iulianus légióinak keletre menetelését rendelte el. A légiók megtagadták az engedelmességet és Iulianust kiáltották ki augustusnak. Constantius békét kötött a Szászánida Birodalommal és nyugatra indult seregeivel, ám útközben betegség következtében a ciliciai Mobsucranae településen meghalt. Végakaratában Iulianust örökösének nevezte meg.

I. Constantinus és fiai [szerkesztés]

A Római Birodalom I. Constantinus halálának évében, 337. szeptemberében.

Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyria, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.