Flavius Honorius római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Honorius
Honorius - Miliariense - RIC 0369.1.jpg
Ezen az ezüst pénzérmén Honoriust ünneplik

A Nyugatrómai Birodalom császára
Uralkodási ideje
393. január 23395. (augustus
apja uralkodása alatt);
395 - 423. augusztus 15.
(a Római Birodalom nyugati részének császára,
(Arcadius volt a társcsászára keleten)
Elődje I. Theodosius
Utódja III. Valentinianus
Életrajzi adatok
Uralkodóház Theodosius-dinasztia
Teljes neve Flavius Honorius Augustus
Született 384. szeptember 9.
Elhunyt 423. augusztus 15.
Házastársa Maria, Stilicho lánya
Édesapja I. Theodosius
Édesanyja Aelia Flaccilla
Probus Anicius, Honorius consulja. 406-ban készült Labarum ábrázolás, csúcsán a Krisztus-monogrammal
Honorius Jean-Paul Laurens festményén
Honoriust ábrázoló pénzérme

Flavius Honorius (384. szeptember 9.423. augusztus 15., uralkodott 395423) a kettéosztott Római Birodalom nyugati felének első császára volt. Több mint negyedszázados uralkodása az ókori Róma történetének legkatasztrofálisabb korszakai közé tartozott. Uralma alatt több mint hétszáz év után először idegen seregek foglalták el Rómát, Britannia lényegében elszakadt a birodalomtól és megindult a katonailag és gazdaságilag összeroppant Nyugatrómai Birodalom fél évszázados agóniája.

Származása, hatalomra kerülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Honorius I. Theodosius kisebbik, másodszülött fia volt, 384. szeptember 9-én született. Theodosius, aki gyakorlatilag az utolsó császár volt, aki a birodalom mindkét felét magáénak tudhatta rövid időre, a birodalmat két fia, Arcadius és Honorius között osztotta fel, Arcadiusnak juttatva a keleti, Honoriusnak pedig a nyugati birodalomrészt. Honorius 11 éves korábban, 395-ben lett a nyugati birodalom ura, Theodosius halála után. Ez az évszám a birodalom végleges kettéválásának időpontja is. Bátyja, Arcadius későbbi fia II. Theodosius bizánci császár lesz, akinek segítségével fog trónra jutni Galla Placidia fia, III. Valentinianus. Galla Placidia Honorius és Arcadius mostohahúga.

Stilicho védőszárnyai alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Honorius hosszú uralma alatt mindvégig uralkodóhoz méltatlan önállótlanságról és határozatlanságról tett tanúbizonyságot. Uralkodása első 13 évében a hatalmat valójában a magister militum (hadseregfőparancsnok), a vandál származású Stilicho gyakorolta, akit még Theodosius nevezett ki fia védelmezőjének. Bár Stilicho tehetséges hadvezér volt, aki több mint egy évtizeden keresztül védelmezte a birodalmat, túlzott befolyása a két birodalomrész viszonyának megromlását okozta, ugyanis a keleti császári udvarban az Arcadiust irányító kegyencek (Rufinus és Eutropius miniszterek, Gainas gót hadvezér és Aelia Eudoxia császárné) rossz szemmel nézték a barbár származású, hatalmas vagyonnal rendelkező hadvezér törekvéseit, aki itt is érvényesíteni kívánta befolyását. Pozíciójának megerősítése érdekében Stilicho saját lányát, Mariát adta az ifjú császárhoz feleségül.

Gótok és más germánok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valens 378-as katasztrofális csatavesztése óta a gótok folyamatos veszélyforrást jelentettek a birodalom békéjére. Bár Theodosiusnak sikerült római szolgálatba állítani a barbár népet, halála után csakhamar újra kiújultak az ellenségeskedések. 395-ben a gótok Alarichot választották királyuknak, aki 396-ban végigrabolta a görög provonciákat. Stilicho győzelmet aratott Alarich felett, ám a konstantinápolyi udvar féltékenysége megakadályozta a végső győzelem elérésében. Arcadius tanácsosai ehelyett kibékültek a gót királlyal, és 397-ben Kelet-Illyricum kormányzójává tették.

Alarich ezután – nagy valószínűséggel a hatékony konstantinápolyi győzködés hatására – a Nyugatrómai Birodalmat választotta célpontjául. A következő évek során többször betört Itáliába, és 402-es támadása akkora veszélyt jelentett, hogy Honorius Milánóból a jobban védhető Ravennába helyezte át a császári udvart. Stilichónak végül sikerült összevonnia a nyugati birodalom haderejét, és Pollentiánál 403 tavaszán győzelmet aratott, ám Alarichnak sikerült elmenekülnie. Bár a római győzelem nem volt teljesnek mondható, 404-ben Honorius diadalmenetet tartott Rómában. Erre az időre tehető a gladiátorviadalok végső betiltása is.

A birodalom nyugati fele hamarosan újabb veszélyekkel volt kénytelen szembenézni. 406-ban Stilicho a germán törzsek betörését hiúsította meg Itáliában, ám ennek érdekében kénytelen volt a birodalom rajnai védvonaláról kivonni a csapatokat. A germán törzsek az év utolsó napján átlépték a befagyott Rajnát és mindenféle ellenállás nélkül kezdték el Gallia feldúlását.

Lázadás Britanniában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A központi hatalom tehetetlensége és a galliai események 407-ben a brit légiók lázadását váltották ki. A sereg két rövid életű trónbitorló után III. Constantinust tette meg császárnak, aki a csatornán átkelve a nyugati provinciák feletti hatalmat is megkísérelte megszerezni. Constantinus 408-ban Hispania ellen vonult, legyőzve Honorius négy unokatestvérét és sikeresen visszaverte a Honorius által ellene küldött Sarus támadását is.

Stilicho bukása, Róma eleste[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Constantinus sikereivel egyidőben a császári udvarban sikeres összeesküvés bontakozott ki Stilicho megbuktatására, és 408 augusztusában kivégezték a kegyvesztetté vált hadvezért. A magister militum halála még tovább gyengítette a római erőket. A lefejezett hadsereg élére Honorius új kegyenceinek választottjai kerültek, és ráadásképpen a seregben Stilicho által alkalmazott barbár segédcsapatokat Itáliaszerte lemészárolták. A túlélők Alarich segítségét kérték, aki nem habozott kihasználni a lehetőséget. Az Itália ellen vonuló gót seregek ellenállás nélkül érték el Rómát 408-ban, miközben Honorius megmaradt csapatait Ravenna védelmére vonta össze. A hajdani főváros ostroma két évig tartott, de Honorius nem tett érdemi próbálkozást felmentésére. Alarich, miután eredménytelenül várta az általa követelt váltságdíjat, 410-ben egy árulónak köszönhetően elfoglalta és kifosztotta a várost, amelybe idegen megszálló a gallok több mint 700 évvel korábbi dúlása (Kr. e. 387-386) óta nem tette a lábát. Alarich nem sokkal Róma feldúlása után meghalt, és utódja békét kötött a császári udvarral.

Stilicho után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gallai trónbitorlót, Consantinust a meggyengült Honorius 409-ben társuralkodóvá fogadta, és consuli címmel ruházta fel, ám tábornoka, Gerontius lázadása következtében Constaninus elvesztette Hispániát. A meggyengült bitorlóval Honorius hadvezére, a későbbi III. Constantius végzett. A nyugati provinciákban azonban a továbbiakban sem rendeződött a helyzet. A következő évek során több önjelölt augustus is felbukkant Galliában; leverésükben nagy szerep jutott Constantiusnak, akire Honorious egyre inkább támaszkodott. Britannia római elhagyása lényegében erre az időszakra datálható: miután a bitorló III. Constantinus kivonult a szigetről, a romanizált helyiek katonai védelem nélkül maradtak, és segélykérésüket Honorius 410-ben elutasította.

Honorius nővérét, Galla Placidiát újabb jobbkezéhez, Constantiushoz adta és a hadvezért 421 elején augustusszá tette. Az újdonsült uralkodó, akit a keleti birodalom nem ismert el, még abban az évben meghalt, ám gyermeke, III. Valentinianus később nyugatrómai császár lett. Honorius maga végül 423-ban halt meg betegségben. Az uralkodása alatt elszenvedett veszteségekből a Nyugatrómai Birodalom képtelen volt felépülni létezésének hátralevő fél évszázada alatt.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Harry Hearder: Olaszország rövid története, Meacenas Könyvkiadó, Bp, 1992, ISBN 963-7425-60-8, (39. o.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Flavius Honorius római császár témájú médiaállományokat.


Elődei:
Flavius Arcadius
és
Flavius Bauto
Consul
386
Kollégája:
Flavius Euodius
SPQR
Utódai:
II. Valentinianus
és
Eutropius
Elődei:
I. Theodosius és Eugenius (nyugat)
és
I. Theodosius és Flavius Abundantius (kelet)
Consul
394
Kollégája:
Arcadius
SPQR
Utódai:
Anicius Probinus
és
Nicomachus Flavianus
Elődei:
Anicius Probinus
és
Nicomachus Flavianus
Consul
396
Kollégája:
Arcadius
SPQR
Utódai:
Flavius Caesarius
és
Nonius Atticus
Elődei:
Flavius Caesarius
és
Nonius Atticus
Consul
398
Kollégája:
Flavius Eutychianus
SPQR
Utódai:
Eutropius
és
Mallius Theodorus
Elődei:
Flavius Vincentius
és
Flavius Fravitta
Consul
402
Kollégája:
Arcadius
SPQR
Utódai:
II. Theodosius
és
Flavius Rumoridus
Elődei:
II. Theodosius
és
Flavius Rumoridus
Consul
404
Kollégája:
Aristaenetus
SPQR
Utódai:
Flavius Stilicho
és
Flavius Anthemius
Elődei:
Arcadius
és
Petronius Probus
Consul
407
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
Auchenius Bassus
és
Flavius Philippus
Elődei:
Auchenius Bassus
és
Flavius Philippus
Consul
409
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
III. Constantius
és
II. Theodosius
Elődei:
III. Constantius
és
II. Theodosius
Consul
410
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
Varanes
és
Tertullus
Elődei:
II. Theodosius
és
Consul
412
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
Heraclianus
és
Flavius Lucius
Elődei:
III. Constantius
és
Flavius Constans
Consul
415
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
II. Theodosius
és
Quartus Palladius
Elődei:
II. Theodosius
és
Quartus Palladius
Consul
417
Kollégája:
III. Constantius
SPQR
Utódai:
Honorius
és
II. Theodosius
Elődei:
III. Constantius
és
Honorius
Consul
418
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
Flavius Monaxius
és
Flavius Plinta
Elődei:
Iulius Agricola
és
Flavius Eustathius
Consul
422
Kollégája:
II. Theodosius
SPQR
Utódai:
Flavius Avitus Marinianus
és
Flavius Asclepiodotus
Előző uralkodó:
I. Theodosius
Római császár
395 – 423
Hadrianus császár szobra
Következő uralkodó:
III. Constantius