Domitianus római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Domitianus
Domitien.jpg
Domitianus büsztje

a Római Birodalom princepse
Uralkodási ideje
81. szeptember 14. – 96. szeptember 18.
Elődje Titus
Utódja Nerva
Életrajzi adatok
Uralkodóház Flavia gens
Teljes neve Titus Flavius Domitianus (születési)[1]
Imperator Caesar Domitianus Augustus (uralkodási)[2]
Született
51. október 24.
Róma
Elhunyt
96. szeptember 18. (44 évesen)
Róma
Házastársa Domitia Longina
Gyermekei 2 gyermek
Édesapja Titus Flavius Vespasianus
Édesanyja Flavia Domitia

Imperator Caesar Domitianus Augustus, általánosan elterjedt néven Domitianus császár, született Titus Flavius Domitianus (Róma, 51. október 24. – Róma, 96. szeptember 18.) a Flavius-dinasztia római császára, Vespasianus fia és Titus öccse volt. Uralkodását abszolutisztikus törekvések jellemezték, és az emiatt jelentkező ellenállás letörésére a köztársaságpártiak szerint terrorisztikus eszközöket alkalmazott.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domitianus 51. október 24-én látta meg a napvilágot Róma városában az akkor még egyszerű senatori rangú Vespasianus és Flavia Domitia második fiaként, tíz évvel bátyja, a Claudius udvarában nevelkedett és szép katonai pályát befutott Titus születését követően. Mivel ekkorra Vespasianus kegyvesztetté vált, Domitianus első éveit nagy szegénységben töltötte. (Ezt egyes történészek vitatják, csak a későbbi szerzők rosszindulatának tudják be hangsúlyozását.) Suetoniusnál maradt fenn az a szóbeszéd, hogy egy praetornak felajánlkozott, sőt talán még későbbi utóda, Nerva is fajtalankodott vele ifjú korában.

Domitianus nem lépett katonai pályára, amellett még fiatal is volt, amikor apja és fivére keletre ment a zsidó háborúba hadakozni. A négy császár évében nagybátyjával, Flavius Sabinusszal együtt részt vett a Vitellius elleni harcokban, ahonnan csak nagy viszontagságok árán tudott megmenekülni (többek között Ízisz-papnak öltözött) és elrejtőzni. Vespasianus bevonulásakor merészkedett csak elő, amikor consuli hatalommal ruházták fel, Caesarként köszöntötték és praetori rangot ruháztak rá. Suetonius szerint már ekkor megmutatkoztak természetének zsarnoki vonásai – ekkor még elsősorban nők elcsábításában mutatkoztak meg. Felesége, Domitia Longina – Nero zseniális hadvezére, Corbulo leánya – is egy senator, a később kivégeztetett Lucius Aelius Lamia Aemilianus hajdani házastársa volt. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány 71-ben és 74-ben, ám mindketten meghaltak, mielőtt atyjuk trónra jutott volna.

Vespasianus és Titus uralkodása alatt Domitianus csak reprezentatív, hatalommal nem járó funkciókat töltött be, többek között papi tisztségeket. Hat alkalommal volt consul suffectus. Atyjával és bátyjával nem ápolt túlzottan bensőséges viszonyt, sőt amikor értesült arról, hogy Titus haldoklik, azonnal a testőrgárda táborába sietett magát császárrá kiáltatni a praetorianusokkal.

Út a hatalomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem javult helyzete bátyja, Titus trónra lépésével sem. Igaz, további kitüntetéseket kapott, bátyja egyre gyakrabban szerepeltette érmeken, és azt hangoztatta, hogy ő a társa és jövendőbeli utódja. Hivatali hatalmat azonban ő sem adományozott neki. Domitianus ráadásul meg volt győződve arról, hogy apjuk eredeti szándéka szerint a hatalmat megosztva kellett volna kormányozniuk, csak Titus, a gyakorlott kézíró, átírta Vespasianus végakaratát. Amikor 81-ben meghalt bátyja, Domitianus annak rendje és módja szerint intézkedett Titus istenné avatása felől, amivel tovább emelhette családja tekintélyét. Az új császár azonban rákényszerült, hogy áthidalja a feltűnő különbséget elődei katonai eredményei és saját ilyen irányú hiányosságai között. Kitartott a nagy hadvezér, Corbulo leányával kötött házassága mellett, és feleségét, Domitia Longinat Augustává választották.

A trónon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domitianus legfőbb célja volt, hogy diadalmas hódítóvá váljon. Ennek érdekében 81-ben befejezte a Felső-Rajna-vidék és a Felső-Duna-vidék között fekvő un. Agri Decumanes még apja idején elkezdett meghódítását. Eltiporta a chattus törzset, annektálta a Taunus-hegységet, a határt pedig kiterjesztette a Lahn és Majna folyókig. Ezek a sikeres hadjáratok feljogosították a Germanicus cím felvételére. Ezután lényegesen megemelte a katonák zsoldját, ami a magas inflációt kissé ellensúlyozta.

A senatus, mintegy előrevetítve a későbbi rossz viszonyát az uralkodóval, előbb tüntetőleg búcsúztatta Titust, csak utána ismerték el Domitianust császárnak. Ő bizonyos szempontból tovább vitte a Flaviusok örökét: alatta fejeződtek be az újjáépítési munkálatok a 64-es tűzvész és a 69-es harcok során leégett Rómában (ekkor készült el az Amphitheatrum Flavium, Iuppiter capitoliumi temploma, de új stadium, odeum, naumachia és thermák is épültek) és 86-tól kezdve négyévente megrendezte a capitoliumi játékokat, ahol a plebs nagy örömére nem takarékoskodott a pénzzel és az érdekes ötletekkel (például éjszakai gladiátorharcok, törpék és nők küzdelmei). Bőségesen osztogatta az ingyen ételt is Róma lakóinak.

Pénzügyek, gazdaságpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domitianus pazarló bátyjával ellentétben a bevételekről és a kincstár stabilitásáról is gondoskodott. Mindjárt uralkodása elején megemelte a denarius ezüsttartalmát mintegy 12%-kal, így az elérte az Augustus korabeli szintet. Később, 85-ben ugyan le kellett szállítania a nemesfémtartalmat, de ez a szint még így is magasabb volt, mint Vespasianus és Titus idején.

Domitianus denariusa

Az ő császárságához köthető az első, Itália gazdaságának fellendítését – pontosabban hanyatlásának megakadályozását – hivatott intézkedések. Az Appennini-félszigeten ekkor már jobbára luxustermékek, elsősorban bor termelése folyt. Az 1. század folyamán azonban a provinciák is elkezdtek felzárkózni, exportnehézségeket okozva a birodalom központi területének. Domitianus ezért elrendelte a tartományok szőlői egy részének kiirtását, és megtiltotta az új ültetvények telepítését Itáliában. Ezzel egyúttal a gabonatermelést is fellendítette volna, ha végrehajtották volna a rendeletet. A korabeli adminisztráció azonban nem tudta keresztülvinni az intézkedés végrehajtását.

Feltehetően hozzá kötődik az Antoninusok idején kibontakoztatott alimentatio alapjainak megvetése, és pénzügyi nehézségekkel küszködő városok megsegítésére kirendelt curatorok kinevezése. Több tartomány igazgatását is megreformálta.

Hadügyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Britannia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domitianus egyik legnagyobb hadvezére Cnaeus Iulius Agricola volt, aki még Vespasianus idején került a britanniai legiók élére. 84-ben leállított hadjárata alatt meghódította Skócia déli részét, felfedezte az Ír-szigetet (latinul Hibernia), végül a történelem során először körbehajózta Britanniát. Agricola tevékenységét veje, a történetíró Tacitus örökítette meg. Szerinte Domitianus féltékenységből parancsolta meg a hadjárat leállítását és a római seregek visszavonulását.

A dák háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legsúlyosabb problémát a császár uralkodása alatt a dákok jelentették. A Kárpát-medence Duras vezette dák törzsei 85-ben rátörtek Moesiára, és legyőzték Oppius Sabinus helytartó egy legióját. Sabinus is odaveszett a harcokban. Domitianus talán ezzel összefüggésben rendelte el a britanniai visszavonulást, hogy Pannonia és az ekkor kialakított Moesia Inferior és Moesia Superior területére minél több egységet csoportosíthasson át. 86-ban sikerült legyőzni a dákokat – Domitianus meg is ragadta az alkalmat a triumphusra –, akiknek ekkor került az élére Diurpaneus király (aki a 88-ban a Decebal, "Nagy" nevet vette fel). A római haderőt 87-ben a praefectus praetorio, Cornelius Fuscus vezette, de egy összecsapásban odaveszett. Végül a 88-as tapae-i csata során döntő római győzelem született, ennek ellenére 89-ben Decebalusnak kedvező béke született: szövetségesnek ismerték el, és még a rómaiak adtak erődépítő mérnököket és pénzt a dákoknak azért, hogy átvonulhassanak a tartományon. A dák hadjárat a siker ellenére kudarcot vallott. Egyetlen eredménye a limes kiépítése volt az Ister (Al-Duna) mentén.

Germania és Pannonia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

83-ban egy kisebb germaniai csetepaté történt a Rajna vidékén. Ezt követően szervezte meg a császár a korábban meghódított területen Germania Inferior és Germania Superior tartományokat. Ekkor tartotta a császár első diadalmenetét.

A dák háború felemás befejezésének az volt az oka, hogy 89. január 1-jén Lucius Antonius Saturninus helytartó fellázadt Mogontiacumban (Mainz), ráadásul kisebb kvád támadás érte Pannoniát. A császár ezért azonnal nyugatra rendelte a hadsereget, Decebalus ezért tarthatta meg trónját. Saturninust végül Aulus Lappius Buccius Maximus, a szomszédos Germania Inferior helytartója verte le, de Hispania egyetlen legiója élén is megindult a provincia kormányzója, Marcus Ulpius Traianus is. Ha időben odaért volna, akkor sem nyomott volna sokat a latban a négy lázadó hadsereg ellen, de legalább biztosította hűségéről a császárt, és 91-ben consul lehetett. Ezt követően őt nevezték ki germaniai helytartónak, és ilyen minőségben lett később Nerva császár kijelölt utódja, majd császár.

Germania katonaságát ekkor megfelezték, megszüntetve a kettős táborokat. Ezentúl csak 4 legio állomásozott a rajnai határok mentén. 89-ben ehhez járult az ún. Agri Decumates („tizedes földek”, talán az innen fizetendő adóról) megszervezése, ami a germaniai hódító törekvések végpontját jelentette.

92-ben germán és jazigok törtek be Pannonia területére. Az elhúzódó háború több vereséget hozott a rómaiak számára, és Domitianus meggyilkolásáig mindössze a jazygokat sikerült pacifikálni. A császár ovatiót tartott ennek örömére, kiterjesztette a limest Pannonia területére és csapatokat vont össze a határ mentén, de a hadjárat befejezése már Nerva feladata lett.

Domitianus, dominus et deus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domitianus mint Hercules

A császár katonai kudarcai ellenére rendkívül népszerű volt a hadsereg körében, többek között annak köszönhetően, hogy zsoldemelést hajtott végre először Augustus óta. Ekkor az évi zsold 300 denariusra emelkedett. Domitianus másik támasza a játékokkal és ajándékokkal bőségesen ellátott római nép volt – a senatusszal viszont kezdettől fogva feszült volt viszonya. Ez elsősorban abszolutisztikus törekvéseinek volt köszönhető.

Domitianus ugyanis az amúgy csak jelképes hatalmú senatust háttérbe szorítva kormányzott, mindössze a bizalmasaiból (amici principis) szervezett császári tanáccsal (consilium principis) működött együtt, magát úrnak és istennek (dominus et deus) szólíttatta. 85-ben felvette a censor perpetuus (örökös censor) címet, ami hivatalosan is feljogosította a senatus összetételének kedve szerinti formálására. Saturninus felkelésében a senatori ellenzék is szerepet vállalt, ettől kezdve fordult a császár terrorisztikus eszközökhöz. 93-ban legalább 11 consularist kivégeztetett, és sokakat – elsősorban a sztoicizmus követőit – száműzetett, és lecsapott minden köztársasági érzelmű megnyilvánulásra (így halt meg egy Thrasea Paetust dicsőítő szónok is). Ugyanakkor a potenciális ellenzéknek számító filozófusokat kitiltotta a fővárosból, és 94-ben a keresztények is ugyanerre a sorsra jutottak. Zsidó és keresztény szimpátiája miatt a császár rokonát, Flavius Clemenst is kivégeztette. Az első kivégzéshullámot a seianusi időkre emlékeztető besúgórendszer, felségsértési perek és újabb kivégzések, száműzések és vagyonelkobzások követték.

A bukás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyűlölt Domitianusszal egy senatori berkekben szövődő összeesküvés végzett, amelyben felesége és számos előkelőség részt vett. 96. szeptember 18-án magántitkára gyilkolta meg a császárt, és a senatus még aznap a trónra emelte egyik bizalmasát, a konspirációban feltehetően részt vállaló Marcus Cocceius Nervát. Domitianus halála után damnatio memoriae áldozata lett, hasonlóan Caligulához és Neróhoz.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Domitianus római császár témájú médiaállományokat.


Elődei:
Vespasianus
és
Marcus Cocceius Nerva
Consul
71 (suff)
Kollégája:
Cnaeus Pedius Cascus
SPQR
Utódai:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Elődei:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
73
Kollégája:
Lucius Valerius Catullus Messalinus
SPQR
Utódai:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Elődei:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
75 (suff)
Kollégája:
Titus Flavius Vespasianus
SPQR
Utódai:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Elődei:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
76 (suff)
Kollégája:
Titus Flavius Vespasianus
SPQR
Utódai:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Elődei:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
77 (suff)
Kollégája:
Cnaeus Iulius Agricola
SPQR
Utódai:
Decimus Iunius Novius Priscus
és
Lucius Ceionius Commodus
Elődei:
Vespasianus
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
79 (suff)
Kollégája:
Titus Flavius Vespasianus
SPQR
Utódai:
Titus Flavius Vespasianus
és
Domitianus
Elődei:
Domitianus (suff)
és
Titus Flavius Vespasianus
Consul
80. január 1-14.
Kollégája:
Titus Flavius Vespasianus
SPQR
Utódai:
Lucius Aelius Lamia Plautius Aelianus (suff)
és
Aulus Didius Gallus Fabricius Veiento (suff)
Elődei:
Lucius Carminius Lusitanicus (suff)
és
Marcus Petronius Umbrinus (suff)
Consul
82
Kollégája:
Titus Flavius Sabinus
SPQR
Utódai:
? (suff)
és
Servaeus Innocens (suff)
Elődei:
Lucius Antonius Saturninus (suff)
és
Publius Valerius Patriunus (suff)
Consul
83
Kollégája:
Quintus Petillius Rufus
SPQR
Utódai:
Lucius Tettius Iulianus (suff)
és
Terentius Strabo Erucius Homullus (suff)
Elődei:
Lucius Tettius Iulianus (suff)
és
Terentius Strabo Erucius Homullus (suff)
Consul
84
Kollégája:
Caius Oppius Sabinus
SPQR
Utódai:
Lucius Iulius Ursus (suff)
és
Caius Tullius Capito Pomponians Plotius Firmus (suff)
Elődei:
Caius Cornelius Gallicanus (suff)
és
Caius Tullius Capito Pomponians Plotius Firmus (suff)
Consul
85. január-február
Kollégája:
Titus Aurelius Fulvus
SPQR
Utódai:
Quintus Gavius Atticus (suff)
és
Lucius Aelius Oculatus (suff)
Elődei:
Caius Salvius Liberalis Nonius Bassus (suff)
és
(?)... Orestes (suff)
Consul
86. január
Kollégája:
Servius Cornelius Dolabella Petronianus
SPQR
Utódai:
Caius Secius Campanus (suff)
és
Quintus Vibius Secundus (suff)
Elődei:
Appius Bucius Lappius Maximus (suff)
és
Caius Octavius Tidius Tossianus Lucius Iavolenus Priscus (suff)
Consul
87. január
Kollégája:
Lucius Volusius Saturninus
SPQR
Utódai:
Calpurnius Piso Crassus Frugi Licinianus (suff)
és
Caius Ducenius Proculus (suff)
Elődei:
Caius Cilnius Proculus (suff)
és
Lucius Neratius Priscus (suff)
Consul
88. január
Kollégája:
Lucius Minicius Rufus
SPQR
Utódai:
Decimus Plotius Grypus (suff)
és
Lucius Scribonius Libo Rupilius Frugi Bonus (suff)
Elődei:
Aulus Vicirius Proculus (suff)
és
Manlius Laberius Maximus (suff)
Consul
90
Kollégája:
Marcus Cocceius Nerva
SPQR
Utódai:
Lucius Cornelius Pusio Annius Messala (suff)
és
Servius Lucius Iulius Ursus Servianus (suff)
Elődei:
Quintus Valerius Vegetus (suff)
és
Publius Metilius Sabinus Nepos (suff)
Consul
92
Kollégája:
Quintus Volusius Saturninus
SPQR
Utódai:
Lucius Venuleius Montanus Apronianus (suff)
és
Tiberius Iulius Celsus Polemaeanus (suff)
Elődei:
Lucius Silius Decianus (suff)
és
Titus Pomponius Bassus (suff)
Consul
95
Kollégája:
Titus Flavius Clemens
SPQR
Utódai:
Lucius Neratius Marcellus (suff)
és
Publius Ducenius Verus (suff)
Előző uralkodó:
Titus
Római császár
81 – 96
Hadrianus császár szobra
Következő uralkodó:
Nerva