II. Alexiosz bizánci császár
| II. Alexiosz | |
 |
|
|
|
|
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje 1180. szeptember 24. – 1183. szeptember 24. |
|
| Elődje | I. Manuél |
| Utódja | I. Andronikosz |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1169. szeptember 14. Konstantinápoly |
| Elhunyt | 1183. októbere (14 évesen) Konstantinápoly |
| Házastársa | Anna |
| Édesapja | I. Manuél bizánci császár |
| Édesanyja | Antiochiai Mária |
II. Alexiosz (görögül: Αλέξιος Β’ Κομνηνός, Konstantinápoly, 1169. szeptember 14. – Konstantinápoly, 1183. októbere) bizánci császár (uralkodott 1180. szeptember 24-től haláláig), I. (Nagy) Manuél és Antiochiai Mária fia, a Komnénosz-dinasztia ötödik tagja volt. Fiatal kora miatt tragikusan végződő, rövid uralkodása alatt nem volt beleszólása birodalmának ügyeibe.
Uralkodása [szerkesztés]
Manuél egyetlen fiúgyermekeként örökölte a trónt atyja halálakor, tizenegy esztendősen. A régensséget anyja, a Xéné néven apácának álló Antiochiai Mária szerezte meg, aki kegyencével, Manuél unokaöccsével, Alexiosz Komnénosz prótoszebasztosszal irányította az állami ügyeket. Nyugatbarát orientációjuk azonban komoly ellenállást szült a fővárosban, ahol mind nagyobb gyűlölet övezte a rendkívüli privilégiumokat élvező itáliai kereskedőket és az akadozó jövedelmüket a helyi lakosság sanyargatásával kibővítő nyugati zsoldosokat. Mindehhez külpolitikai kudarcok is társultak: Manuél halála után röviddel, 1180 végén vagy 1181 elején III. Béla magyar király visszahódította az 1167-ben elveszett Horvátországot, Dalmáciát és Szerémséget.
Az ellenállás egy uralkodóházon belüli összeesküvésben öltött testet: Alexiosz féltestvére, Komnéna Mária és férje, a thesszalonikéi pronoiabirtokos Montferrati Rainer kaiszar (görög nevén Ióannész) utcai harcokat robbantott ki a fővárosban, de ezt leverték. Helyzetének megerősítése érdekében a régensnő III. Bélához fordult, aki még abban az évben elfoglalta Barancsot és Belgrádot. Keleten sem volt jobb a helyzet: II. Kilidzs Arszlán ikonioni szultán szeldzsukjai ugyanekkor elfoglalták Kotüaiont és a piszidiai Szozopoliszt. 1183-ban pedig a szerbek is fellázadtak: velük szövetségben a magyarok egészen Szófiáig törtek előre Nišen át.
Az ellenállás Andronikosz Komnénosz, Manuél Iszaakiosz nevű testvérének a fia körül összpontosult. A latinellenességéről ismert Andronikosz ekkor Pontosz helytartója volt. 1182 tavaszán ért támogatóival Khalkédónba, és Andronikosz Kontosztephanosz flottaparancsnok átállásával akadály nélkül kelhetett át a Boszporusz túlpartjára. A hírre a lakosság fellázadt, és a latin lakosság ellen fordult: a népharagnak mintegy 60 000 nyugati esett áldozatul. A mészárlást az eliten belüli tisztogatás követte: Andronikosz Alexiosszal kivégeztette az anyacsászárnét, illetve megmérgeztette Maria Komnénét és a férjét. Alexiosz prótoszebasztosz is vérpadon végezte. Végül 1183 szeptemberében társcsászárrá koronáztatta magát, és a következő hónapban megfojtatta Alexioszt, akinek testét a tengerbe vettette. Jegyesét (vagy Türoszi Vilmos szerint feleségét), Franciaországi Ágnest is feleségül vette.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest, Osiris, 2003. ISBN 963-389-383-6
- Magyar István Lénárd: Bizánc és a keresztes államok. In: Európa ezer éve: a középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. pp. 347–356
- Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. Budapest, Osiris, 2006.
| Előző uralkodó: I. (Nagy) Manuél |
|
Következő uralkodó: I. Andronikosz |
