Caesar (cím)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kaiszar szócikkből átirányítva)

A caesar (többes száma caesarok, latinul: Caesar, többes számban Caesares) császári uralkodói cím a Római Birodalomban, amely Caius Julius Caesar római dictator nevéből ered. Családi névből titulussá először 6869-ben, a négy császár évében változott.

Tartalomjegyzék

Szómagyarázat [szerkesztés]

Caesar eredetileg azt jelentette: „hajas”. Ez arra utalhat, hogy a Julius Caesarok, a Julia gens egy ágának tagjai valamikor dúshajúak lehettek, vagy – a római humorérzéket (és a tabukban gyökerező ragadványnévadási szokásokat) ismerve – pont ellenkezőleg: hamar kopaszodtak. Az első római császár, Augustus Caesar (aki Caius Octavianusnak született) magától értetődően viselte e Caesar nevet, de még nem címként, hanem neve részeként, hiszen Caesar végrendeletében fiának fogadta. Az adoptálással kapta a római névadási szokások alapján a hosszabb, Caius Julius Caesar Octavianus nevet.

Az egyetlen császár címe [szerkesztés]

Tiberius

Octavianus személyes és politikai okokból egyaránt hangsúlyozni akarta családi kapcsolatát Caesarral, ezért „Imperator Caesarnak” hívatta magát, amihez a senatus adta hozzá a „felséges” vagy „tisztelendő” jelentésű Augustus jelzőt Kr. e. 27-ben. Mostohafia és utódja, Tiberius szintén viselte a Caesar nevet: születésekor neve Tiberius Claudius Nero volt, de Augustus Caesar 4. június 26-án adoptálta és ekkor kapta a Tiberius Julius Caesar nevet. Ezzel született meg a precedens: a császár kijelölte utódját és adoptálva átörökítette rá a Caesar nevet.

A negyedik császár, Claudius volt az első, aki felvette a császári bíbort és egyben a Caesar nevet, anélkül, hogy valójában a Caesar-családhoz tartozott volna. Az ő jogcíme ehhez távolabbról eredt: a Julius-Claudius dinasztiából származott.

Az első császár, akinek semmilyen jogcíme nem volt a Caesar családi névhez, a bíborral együtt mégis felvette, Servius Sulpicius Galba volt, aki Servius Galba Imperator Caesar néven uralkodott a Julius-Claudius dinasztiából származó Nero halála után 68-ban. Ő volt az, aki egyben megerősítette azt a szokást, hogy az örökös megkapja a Caesar nevet, amit adoptált fiára, Lucius Calpurnius Piso Frugi Licinianusra hagyott.

Ő azonban nem jutott trónra, mert Galbát hamar letaszította Marcus Salvius Otho, akit viszont hamarosan legyőzött Aulus Vitellius. Utóbbi szakított a hagyománnyal és a Caesar szót Germanicusra cserélve Aulus Vitellius Germanicus Imperator Augustus néven uralkodott és még ugyanabban az évben saját fiára hagyta a Germanicus nevet.

E három császár azonban nagyon rövid idő alatt váltotta egymást, és a Caesar szó már annyira elválaszthatatlan lett a császári címtől, hogy Vespasianus, aki 69-ben legyőzte Vitelliust és visszaállította a politikai stabilitást, a Caesar szót is visszahozta az uralkodó nevébe. Fia Titus Caesar Vespasianus néven lett uralkodó.

Az utódok címe [szerkesztés]

Traianus

Ettől a ponttól a "Caesar" név a császárutód címeként rögződött, amihez néha a Princeps Iuventutis (a fiatalok hercege) tiszteletbeli cím is hozzákapcsolódott. Az utód a Caesar nevet azután is megőrizte, hogy felöltötte a bíbort: Marcus Ulpius Traianus például Caesar Nerva Traianus néven lett Marcus Cocceius Nerva kijelölt utóda 97 októberében, majd amikor 98. január 28-án trónra lépett, a neve Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus lett.

A korai császárok időszaka után a császárutód neveként az NN. Caesar rögzült, amiből a trónra lépés után Imperator Caesar NN. Augustus lett. Marcus Aurelius Alexander Severusszal kezdődően ez némileg még tovább módosult és az utódjelölt neve NN. Nobilissimus Caesar ("NN. Legnemesebb Caesar").

A késő római birodalomban [szerkesztés]

A caesar titulus használatát nyilvánvaló politikai okokból az elszakadni kívánó birodalomrészek is utánozták, például I. Tetricus, a szakadár Gall Birodalom uralkodója (270/271273) a Caesar címet adományozta fiának, II. Tetricusnak.

A tetrarchia [szerkesztés]

Caius Aurelius Valerius Diocletianus császár 293. március 1-jén hozta létre a tetrarchia rendszerét két fő és két alcsászárral.

A két főcsászár melléknevei azonosak voltak elődeikével: Imperator Caesar NN. Pius Felix Invictus Augustus (a Pius Felix, azaz „kegyes” és „boldog” mellékneveket Heliogabalus óta használták állandóan, Caius Iulius Verus Maximinus Thrax pedig később hozzátette a "legyőzhetetlen" jelentésű Invictus melléknevet is). A főcsászárt röviden Augustusnak nevezték, az alcsászár neve pedig a korábbi császárutód megnevezésének megfelelően NN. Nobilissimus Caesar lett, vagy röviden Caesar. Ha egy caesar augustusszá lépett elő, a Caesar nevet akkor is megtartotta.

A terarchia, mint rendszer az első trónváltás idején fényesen bevált, de Maxentius és Constantinus hatalomvágyán hamar megbukott (bár a birodalom négy részre, praetorianus praefecturákra osztása fennmaradt). A tetrarchia Constantinus alatt úgy módosult, hogy egy augustus (Constantinus) és egy caesar (Crispus nevű fia), majd három caesar (három másik fia) vezették a birodalmat. Constantinus halálát követően három augustus uralkodott caesarok nélkül, majd II. Constantius a keleti birodalomrészbe már caesart nevezett ki, később ugyanezt a nyugati birodalomrészben is megtette. Iulianus egyszemélyi uralkodó volt, utódai alatt két egyenrangú császár uralkodott, a birodalmat megosztva. Ugyanakkor a birodalom nyugati és keleti felében is visszaállt a császárutódság korábbi rendszere.

A Bizánci Birodalomban [szerkesztés]

A főleg görögül beszélő Keleten – amelyet később Bizánci Birodalomnak neveztek –, a kaisar (caesar) koronát kapott, kereszt nélkül, és rangban a konstantinápolyi pátriárka után következett. Ebben a hatalmi felállásban a cím alkalmas volt a császári vérből származó hercegek, a régens vagy a császárutód számára – igaz, az utódokat általában még a császár uralkodása alatt társcsászárrá koronázták. Miután túl sokan jutottak a címhez és így elértéktelenedett, I. Alexiosz Komnénosz császár testvére, Iszaakiosz számára Szebasztokratór néven létrehozott egy ennél magasabb rangot, a „fenséges uralkodó” jelentésű szebastosz és a latin Imperatornak' megfelelő autokratór szavak összevonásával. A kaiszar és szebasztokratór címek is veszítettek értékükből, amikor Mánuel Komnénosz egy náluk is magasabb címet alapított deszpotész néven. A kaiszar és szebasztokratór címektől eltérően a deszpotész nem csak rangot, hanem területi uralkodói jogokat is kapott. Ezután Bizáncban még további rangok garmadája született, és a caesari cím tovább devalválódott.

Későbbi korokban [szerkesztés]

Mária Terézia osztrák császárnő (kaiserin)

A bizánci „értékrontás” ellenére a caesari titulus karrierje nem fejeződött be, ahogy a kora középkor zűrzavara után a császári cím is feléledt Európa nyugati felében. Bár voltak olyan nyelvek, amelyekben a latin imperator szó őrződött meg császár jelentésben, sok nyelv a klasszikus latinban kaiszar kiejtésű caesar szót vitte tovább.

Császár, illetve császárnő különböző nyelveken:

Germán nyelvek [szerkesztés]

Szláv és balti nyelvek [szerkesztés]

Finnugor, sémi és altaji nyelvek [szerkesztés]

  • Arab: Kajszar – قيصر
  • Észt: Keiser & Keisrinna;
  • Finn: Keisari & Keisarinna;
  • Héber: Keisár & Keisarít;
  • Magyar: Császár & Császárnő;
  • Török: Kayser-i-Rûm „(Konstantinápoly, a második) Róma császára” a török szultán sok címének egyike volt.

A latin nyelvekben és más nyelvekben a valójában katonai vagy győzelmi tartalmú latin imperator őrződött meg császári címként, de latinizmusként fennmaradt a Caesar szó is, személynévként, illetve a császárinál alacsonyabb rangok jelentéseiben.

Nem Caesar az egyetlen eset, hogy személynév utalkodói címként őrződött meg később: Nagy Károly császár latin nevéből (Carolus magnus) származik több nyelv király szava, mint a magyar nyelvben is: a szerbben és horvátban Kralj, a csehben Král, a lengyelben Król stb.

A Caesar tulajdonnév számos nyelvben keresztnévvé is alakult. A magyar nyelvben abban a jelentésben is használatos, ha valaki egy bizonyos területnek az ura, például médiacézár.