Flavius Magnus Magnentius
| Magnentius | |
 |
|
| Magnentius pénzérméje az arcképével | |
|
|
|
| Római Birodalom | |
| Uralkodási ideje 350. január 18. – 353. augusztus 11. |
|
| Elődje | Constans |
| Utódja | II. Constantius |
| Életrajzi adatok | |
| Teljes neve | Flavius Magnus Magnentius |
| Született | 303 Samarobriva |
| Elhunyt | 353. augusztus 11. Mons Seleucus |
| Házastársa | Iustina |
Flavius Magnus Magnentius (Samarobriva, 303. augusztus 11. - Lyon, 353.) elrómaiasodott frank hadvezér.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyria, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.
I. Constantinus római császár császár 337. május 22-én bekövetkezett halála után három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Magnentius testőrparancsnok volt és Constantinus császár harmadik fiának Constans császárnak a zsoldjában állt. Constanst, mint zsarnokot és kéjencet katonái megvetették és a katonák lázadása elől, ami Galliában tört ki, menekülnie kellett, útközben azonban Magnentius, aki a testőrség vezetője volt, 350-ben meggyilkolta. Ezután Magnentiust 350. január 18-án a galliai Augustodunumban császárrá kiáltották ki. Magnentius pogány volt. Azonnal engedélyezte a betiltott éjszakai áldozatokat és gyorsan megszerezte a még túlnyomórészt pogány arisztokrácia támogatását. Ugyanakkor az érméi hátlapjára egy nagy krisztogramot veretett, amivel a keresztényeket sikerült megnyugtatnia.
Constans halálának hírére Illyriában az illyriai csapatok parancsnoka, Constantius nővére, Constantina kérésése Vetranio császárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetraniót uralkodótársnak, ám 350. december 25-én a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta őt a császári bíbortól. Életét megkímélte, ami az ilyen aktusoknál nem jellemző.
A kedvezőtlen hírek miatt II. Constantinus félbeszakította a perzsák elleni hadműveleteit, és Illyriába sietett. Vetranio a seregével együtt csatlakozott hozzá, akit lemondatott, kárpótlásként azonban tisztes nyugdíjat adott neki. Az összecsapásra készülő ellenfelek mindketten caesart neveztek ki. Magnentius frank rokonát, Magnus Decentiust a Rajnához, II. Constantius pedig unokatestvérét, a 337. évi vérengzés egyik túlélőjét, Flavius Constantius Gallust Antiochiába, akihez Constantina nővérét is hozzáadta. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, aki közben magához ragadta a római birodalom összes tartományait, egészen az illyr határig.
A mursai csata [szerkesztés]
Magnentius a Constantius császárral folytatott harcban a Mursa (a mai Eszék) melletti véres csatát 351. szeptember 28-án[1] elvesztette.
A mons seleucusi csata [szerkesztés]
Amikor két évre rá 353-ban a mons seleucusi csatában ismét megverték, felakasztotta magát[2] Lyonban.
Jegyzetek [szerkesztés]
Forrás [szerkesztés]
- Magnentius. A Pallas nagy lexikona. (Hozzáférés: 2011. július 15.)
Külső források [szerkesztés]
| Elődei: Flavius Sergius és Flavius Nigrinianus |
|
Utódai: Decentius és Paulus (nyugat) és II. Constantius és Gallus (kelet) |
| Elődei: Decentius és Paulus (nyugat) és II. Constantius és Gallus (kelet) |
|
Utódai: II. Constantius és Gallus |
| Előző uralkodó: Constans |
|
Következő uralkodó: II. Constantius |
