Nyugatrómai Birodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nyugatrómai Birodalom
Imperium Romanum
395. január 17. – 476. szeptember 4.
Vexilloid of the Roman Empire.svg
Western Roman Empire.png
A Nyugatrómai birodalom 476-ban
Általános adatok
Fővárosa Milánó, 402-től Ravenna
Terület (395) 2 000 000 km²
Hivatalos nyelvek latin
Vallás katolicizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Elődállam
Utódállam
 Római Birodalom
Odoaker királysága 


A Nyugatrómai Birodalom I. Theodosius római császár (uralkodott 379-től 395-ig) halálát követően, a Római Birodalom felosztása révén jött létre. Theodosius halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat, ennek során létrejött a Keletrómai BirodalomKonstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalom, melynek fővárosa 402-től Ravenna lett.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római Birodalom kifejlődése

██ Római Köztársaság

██ Római Császárság

██ Nyugatrómai Birodalom

██ Keletrómai Birodalom

Heinrich Leutemann: A vandálok 455-ben kifosztják Rómát

A népvándorlás során a Római Birodalmon kívüli, főleg germán, ill. iráni, szláv, türk stb. törzsek kelet–nyugati, ill. észak–déli irányban tömeges vándorlása történt. A 360-70-es években a Belső-Ázsiából a Volga vidékére nyomuló hunok elől menekülő vizigótok bebocsátást kértek a Római Birodalom területére (376). A kezdetben barátságos viszony Valens adókövetelései miatt gyorsan megromlott, (378)-ban a föllázadt gótok a Drinápolyi csatában tönkreverték a római hadsereget, Valens császár is elesett.

A Birodalom soha nem heverte ki ezt a csapást. Theodosius császár annyit ért el, hogy neki tett katonai szolgálat fejében székvárosa, Konstantinápoly közeléből eltávolította, és Galliában telepítette le őket. Ez a Birodalom keleti része számára döntő, a fönnmaradást biztosító diplomáciai siker volt, de nyugaton megindult a széthullás. Letelepedési szerződésük után a gótok államot alkottak az államban, királyuk államfői hatalommal rendelkezett a kijelölt területen. A gót betelepülést más barbár törzsek letelepülése követte (foederatus – azaz szövetségesi – joggal). Theodosius (379/394–395) halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat. Ezzel megszűnt a birodalom egysége, létrejött a mai szóhasználattal Keletrómai Birodalomnak – Konstantinápoly (Bizánc) központtal – és a Nyugatrómai Birodalomnak nevezett államalakulat. Utóbbi fővárosa 402-től Ravenna lett. A kortársak szemében mindez alig volt több közigazgatási reformnál, ők az egységes Birodalom lakóinak tekintették magukat, és a széthullás folyamatát élték meg nagy fájdalommal. Szemükben 410, Róma első barbár kifosztása volt történelmi fordulópont.

A Nyugatrómai Birodalom a szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ez alatt a germán, hun, alán stb. támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a tartományai feletti fennhatóságát. A gótok 410-ben I. Alarich nyugati gót király vezetésével végigdúlták Itáliát, elfoglalták Rómát is. A hun támadások a 400-as évektől veszélyezették főleg a Keletrómai Birodalom területeit – ezeket hadisarcok fizetésével igyekeztek elhárítani. Attila hun király serege 451-ben kelt át a Rajnán; előrenyomulásuk a catalaunumi csata után megtorpant, ám a következő évben Itáliába is betörtek, s egészen Aquileiáig nyomultak.

Attila halála (453) után a hun birodalom széthullott. A hun veszedelem elmúlása után Rómában gyorsan váltották egymást a császárok; a városban anarchisztikus állapotok uralkodtak el, amit tetézett a folyamatos külső fenyegetés is. 455-ben a volt Africa provincia területén királyságot alapított vandálok elfoglalták s kifosztották Rómát. A gót szövetségesek függetlenítették magukat. 476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt Odoaker germán hadvezér megfosztotta hatalmától, a császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba küldte, Zénó keletrómai császárhoz. Ezzel Itália egyike lett az önálló germán királyságoknak. A keleti császárok ettől fogva a Római Birodalom egyedüli uralkodóinak tekintették magukat, s a formaságok életben tartásával igyekeztek megtartani a germán államok feletti jogi fennhatóságot. I. Justinianus (527565) még megpróbálta visszahódítani az elveszített nyugati területeket, ez azonban már nem sikerülhetett, sőt az Itáliában elhúzódó háború a félsziget és Róma városa számára minden korábbi kifosztásnál súlyosabb civilizációs összeomlást okozott.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]