Római helytartó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A helytartó egy választott vagy kinevezett tisztség volt a Római Birodalomban, amelyet praefectus, proconsul vagy propraetor néven is ismernek. Ők olyan férfiak voltak, akik az éppen leköszönő római főhivatalnokok közül kerültek ki, és kezdetben egy, később több évre egy-egy provincia élére kerültek. Ez azért volt így, mivel a római főhivatalnokok nem kaptak fizetést, sőt gyakran saját vagyonukból fizették a felmerülő költségeket, így hivatali évük végére szinte mind az anyagi csőd közelébe kerültek. A provinciák lakosai nem rendelkeztek római polgárjoggal, így a helytartók könnyedén elszedhették értékeiket, hatalmas vagyonra téve szert helytartóságuk idején. Később azonban felmerült a provinciák lakosainak védelme is, és Kr. e. 146-ban létrehozták az első állandó büntetőbíróságot (quaestiones extraordinariae), amely a harácsoló helytartók ellen, hivatali idejük lejárta után indított büntetőperekkel foglalkozott.

Az első provinciák (Sicilia, Sardinia stb.) élén kezdetben még a hivatalban lévő főhivatalnokok (praetorok vagy a két consul egyike) álltak, ám Lucius Cornelius Sulla Kr. e. 81-es reformja a promagistratusi rendszernek teremtett intézményes keretet. A principatus idején alakult ki az a gyakorlat, hogy a senatus és a császár megosztva kormányozták az Itálián kívül tartományokat, majd a dominatus idején egységes rendszer jött létre császári hivatalnokok vezetésével.

Feladatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római helytartó imperiuma alapján a provinciában érvényes edictumokat bocsáthatott ki, választott helyettesei (legati) és a mellé beosztott quaestorok pedig segítették őt a tartomány polgári, katonai és pénzügyi igazgatásában. Itáliától eltérően a provinciák területe nem számított ager Romanus-nak, így adómentességet sem élveztek, az adók beszedéséről pedig a helytartónak kellett gondoskodnia. Mivel a hadseregek kizárólag a provinciákban állomásoztak, ezek helytartói rendelkeztek egyúttal a tartományukban állomásozó seregek felett is. Ezen hatalmukat azonban Sulla jelentősen korlátozta, és az általa kibocsátott lex Cornelia de maiestate büntetendőnek nyilvánította, ha egy helytartó seregével engedély nélkül átlépte pronvicája határait. A provincia területén belül a helytartó bíráskodott a római jog alapján, ám ezen jogával gyakran csak a súlyosabb bűncselekményeknél élt, és a kisebb ügyeket a helyiek bíróságainak engedte át, akik saját törvényeik szerint ítélkezhettek, ám halálbüntetést nem szabhattak ki.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]