1917-es októberi orosz forradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1917-es októberi orosz forradalom[1] (hivatalos kommunista elnevezéssel nagy októberi szocialista forradalom) 1917. november 7-én (az Oroszországban akkor használt julián naptár szerint október 25-én) Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban (ma Szentpétervár) lezajlott forradalmi eseménysor.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 1917 februárjában az első világháború tragikus történései, a katonai összeomlás, a nép és a katonák elégedetlensége hatására Oroszországban polgári demokratikus forradalom tört ki, megdöntötték a cári rendszert (február 23.).

Az újonnan felállt ideiglenes kormánynak azonban kevesebb volt a tényleges hatalma, mint a munkások, parasztok, katonák és matrózok közvetlenül választott tanácsainak (szovjet), amelyek a városokban, gyárakban és laktanyákban működtek. Az útmutatás a petrográdi szovjettől érkezett, amely már az 1905-ös forradalomban is vezető szerepet játszott, és a februári forradalom első napjaiban újjáalakult. A szovjetek megerősődésének következtében a bolsevikok már nem támogatták az ideiglenes kormányt. Július 3–4-én a bolsevikok puccskísérlete megbukott. Lenin Finnországba menekült. Trockijt, Lunacsarszkijt, Kamenyevet bebörtönözték.

A bolsevik párt – a júliusi vereség ellenére – katonailag jobban meg volt szervezve, mint az összes többi oroszországi politikai erő. Ők rendelkeztek a legrégibb illegális múlttal és legnagyobb terrorista tapasztalattal. Csak nekik jutott eszükbe, hogy a hiányzó belföldi támogatást külföldiekkel helyettesítsék: a puccsban fontos szerepet szántak az általuk beszervezett, a bolsevik mozgalom lelkes híveivé vált kínai vendégmunkásoknak és magyar, német, lett és lengyel hadifoglyoknak.

A bolsevik hatalomátvétel sikerét – a politikai helyzet sajátosságai mellett – több szerencsés véletlen is elősegítette, melyeket Lenin ügyesen ki tudott használni:

  • Éppen egynapos vasúti sztrájk volt Szentpéterváron, megszakadt a kapcsolat a főváros és az egész ország között.
  • A puccs napján érte el a leszerelt tisztek, sebesültek, dezertőrök száma a fővárosban maximális mértékét, kb. 200 000 főt, ami súlyos problémát jelentett a kormány szempontjából.
  • A Balti flotta hajóit október 24-én (november 6-án) éjszaka a Néva folyó torkolatába vezényelték.
  • A puccs napján ülésező Tanácsokban Leninnek sikerült elérnie, hogy a fegyveres felkelés terve többséget kapjon.

Események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lenin beszéd közben

Az orosz forradalmi hagyományokat, az ingatag politikai helyzetet és a polgári kormány népszerűtlen intézkedéseit (mint amilyen például a háború folytatásának terve, a földosztás és a választások halogatása) kihasználva 1917. november 7-én (a Julián naptár szerint október 25-én) a Finnországból titokban visszatért Lenin vezetésével lázadás tört ki Szentpétervárott. Lenint a svájci emigrációjából korábban a német titkosszolgálat juttatta vissza Oroszországba, hogy ezzel is gyengítse első világháborús ellenfelét.

A felkelés Lev Davidovics Trockij – a végrehajtó bizottság elnökének – irányítása alatt a városba vezető utak lezárásával vette kezdetét. Ebben részt vettek a Péter-Pál erőd átállt katonái is. Miután a Vörös Gárda tagjai körülzárták a Téli Palotát (a kormány székhelyét); Lenin a Szmolnijból irányította az eseményeket. Az állami bank és a telefonközpont is a felkelők kezére került, s az ideiglenes kormány vezetője – Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij – elmenekült. Miután a Téli Palotában rekedt miniszterek a felkelők ultimátumát nem fogadták el, – a legendák szerint – az Auróra cirkáló által leadott ágyúlövések adták meg a jelet az ostrom megkezdésére.

Lenin vezetésével összeült a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, ahol az alábbi tételeket fogadták el:

  • kimondták, hogy minden hatalom a szovjetek kezébe megy át
  • dekrétumot adtak ki a hadviselő országoknak az azonnali békéről
  • kimondták, hogy a föld köztulajdonba megy át, és a parasztok rendelkezésére bocsátják

Megalakult az első szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsa, amely forradalmi rendelkezéseket hozott:

  • bevezette a nyolcórás munkaidőt
  • bevezette a munkásellenőrzést az üzemekben, majd a munkásigazgatást
  • elismerte a volt Orosz Birodalom minden népének egyenjogúságát és teljes önrendelkezési jogát
  • elismerte Finnország függetlenségét
  • az iskolákat államosították
  • ingyenessé vált az orvosi ellátás
  • a polgári házasságkötés engedélyezése
  • a nemzetek egyenjogúságának elismerése

November 8-án hajnalra az egész Téli Palota a forradalmárok felügyelete alá került, a minisztereket letartóztatták. Lenint megválasztották a Népbiztosok Tanácsának elnökévé.

A forradalom után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vlagyimir Iljics Lenin beszédet tart

Az új kormány első intézkedésként államosította a bankokat és a földet – ez lényegében inkább azt jelentette, hogy jóváhagyták a parasztok földfoglalását. 1918 januárjában bevezették a Gergely-naptárt. Márciusban aláírták a breszt-litovszki békét, így Oroszország már nem volt harcoló fél az első világháborúban.

A forradalom győzelme után polgárháború és külföldi katonai intervenció kezdődött.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vadász Sándor: Az 1917-es októberi orosz forradalom In: Klió 1997/3.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hahner Péter: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod, Animus Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 9789639884953
  • Robert Service: Lenin – Egy forradalmár életrajza, Park Könyvkiadó, 2007, ISBN 978-963-530-788-3
  • Luc Mary: A Romanovok utolsó napjai – Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Gabo Kiadó, 2009, ISBN 9789636892548

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1917-es októberi orosz forradalom témájú médiaállományokat.