Régi római Szent Péter-bazilika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Régi Szent Péter bazilika 1450 (H. W. Brewer rajza)

A régi római Szent Péter bazilikát (olaszul: San Pietro Vecchio) I. (Nagy) Constantinus császár emeltette Rómában Szent Péter sírja fölé 330 körül. Az épületet az 5. század közepén fejezték be, és a 16. század elejéig állt, a mai Szent Péter-bazilika helyén.

Az épület egy nagyobb, részben pogány temető fölött állt, a Néró-féle aréna közelében, melyben a hagyomány szerint i. sz. 67-68 táján Péter apostol mártírhalált halt. Mivel az apostol emlékét az apszis középpontjába akarták helyezni, ezért délen, a megmaradt alapok fölé egy dobogót építettek. A sírhely nyugati részén volt egy apszis melyhez keletre egy messzire kiugró kereszthajó és az öt részes hosszhajó (naosz) csatlakozott diadalívvel. Itt kapott helyet az oltárasztal illetve a papság és az éneklő kórus. Az apostol sírját spirál alakú szőlőkacsokkal körülvett oszlopok díszítették, a falakat pedig mozaikok.

A bazilikális szerkezetű épület egyik fontos jellegzetessége volt, hogy a mellékhajók magasságához képest a főhajó erősen megemelt. A főhajó és a mellékhajók oszlopos árkádívekkel vannak elválasztva egymástól, ezek támasztják alá a főhajón található, vágott ablaknyílásokkal áttört falakat. A bazilika nyitott fagerendázatú így láthatóvá téve a fa fedélszéket.

A szentmiseáldozat lebonyolítására az oltár szolgált, de fontos események zajlottak a bejárat előtt is. Az előudvar, más néven átrium közepén keresztelőkút állt. A megkeresztelkedőknek és a bűneikért vezeklőknek a templom előcsarnokában (narthex vagy pronaosz) kellett várakozniuk. Az átriumhoz építették a harangtornyot is így az teljesen külön került a templomtól.

Az ókeresztény templomok számos jellegzetessége megtalálható a régi római Szent Péter bazilikán. Míg a pogány szentély valamelyik isten számára épült, addig a keresztény bazilikák a különböző szertartásokon résztvevő tömegek jelenlétét vette számításba, éppen ezért hatalmas befogadóképességgel rendelkeztek.

II. Gyula pápa a 16. század elején úgy határozott, hogy a kora keresztény építményt – amely mindaddig a kereszténység központja volt – egy radikálisan új épület kedvéért lebontatja. Az új alapkőletételre 1506. április 18-án került sor. A régi bazilikáról tervrajzok maradtak fenn.

Egy történet szerint VIII. Bonifác pápa hírvivőt küldött egy, a munkája mintái iránti kéréssel Giottóhoz. (Giotto di Bondone festő, szobrász és építész, aki az olasz reneszánsz művészet első jelentős alakja lett.) Giotto a piros festékbe mártotta az ecsetét, és egyetlen mozdulattal egy tökéletes kört festett. Biztosította a hírvivőt arról, hogy ennek a mintának az értékét fel fogják ismerni. Amikor a pápa meglátta, azonnal megérezte, hogy Giotto felülmúlja korának összes festőjét. 1299-ben a régi Szent Péter-templom számára készítette a Jézust és az egyház hajóját ábrázoló mozaikját. Ez az új templom építésénél elpusztult, csak két angyalfej maradt fenn.